2022. július 12., kedd

8. nap

 

Délben úgy tűnt, végeztek a Vizesek, bekötötték a kádat, de nem hagyták a helyén, nehogy megsérüljön a burkolás során. Később kiderült, hogy ez hiba volt. Szóval holnap következik a burkoló és immár nem rombol, hanem épít. Legalábbis remélem.

Amikor átküldtem a fotókat a Burkolónak, hogy hogy áll a helyzet a Vizesek átmeneti távoztakor, a Burkoló egy órán belül visszahívott. Pont kissé feszültebb voltam az alapállapotomnál a meló miatt, úgyhogy egyből tudtam, hogy valami gáz van. A Burkoló nagyon pipa volt, hogy a fotókról hiányzik a kád, miért nincs bekötve, hogy burkoljon ő így körbe. Hát persze, hogy megint összevesztek, Vizes és Burkoló. Egyik azt fújta, hogy ő ötven éve nem köt be kádat a burkolás végezte előtt, a másik meg azt fröcsögte, hogy ő burkoló és nem vizes, nem tud kádat bekötni, az nem az ő dolga. Egyébként ezt nem először mondta, ez amolyan szállóige lett itthon, hogy "ez nem az ő dolga.....". 

A Vizesek visszajöttek persze végül, kissé tanácstalanul, hogy ők még életükben ilyet nem hallottak, meg fog sérülni a kád....Mindegy, szóval átugrottak, bekötötték a kádat, szóval akár lehetne is elméletben fürödni, ha lenne kazán és vele meleg víz....Álmodik a királylány. Holnap jöhet a burkoló csinálni amit ilyenkor kell. Gondolom, ahhoz még túl korán lesz, hogy új csempe is legyen a falon, hahaha.

Vacsora rakott kel. Mivel a Tesco nem tudott szállítani karfiolt, most brokkolit tettem a középső rétegbe. Isteni lett, köszi, F. Zé! :) Terveztem még, hogy sütök habos almásat, olyan sütit, amin egy réteg az reszelt alma, egy másik vaníliakrém, egy harmadik pedig tejszínhab, helyenként megbolondítva fehérborral (bár a gyerekek miatt ezt inkább kihagynám), de én nem tudom, mi volt ma velem, mire hazaértem fél hétre és kész lett a kel, már mehettünk is kutyát sétáltatni, aztán fürdés és ennyi lett a napból. 

Jó éjt! :) 

Most pedig dőlök az ágyba, mostanában nem szokott összejönni a hat óra alvás sem éjjel. Pedig Zalán szobájában egész kényelmes (a fiúk lenn alszanak a nappaliban, Réka a szobájában. A mi ágyunk körül nagy a felfordulás.) Általában Dió szokott még velem aludni, ha nem is egy ágyban, de az egyik matracon, a földön. 


2 megjegyzés:

  1. Nálunk a felújításkor mindig azt mondta a pasas, aki persze mindenhez IS értett, hogy " ó én akár statikus, kőműves, burkoló, .... is lehetnék, mert értek ám én hozzá, csak nincs róla papírom. " azóta ez nálunk is szállóige :-) " én akár orvos is lehetnék, csak nincs róla papírom- szoktam mondani :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az legalább lelkes.😆😆😆 Itt dobálják egymásnak a feladatokat, mint a forró krumplit...

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!