2019. március 21., csütörtök

A fényképezőgép



Tudtátok, hogy Petőfi 6 nap és 6 éjjel alatt írta  a János vitézt? Holnap tz belőle, kikérdeztem Rékát, úgyhogy toppon vagyok a témában.

Ütemhangsúlyos, négyütemű tizenkettes a verselése, Rékától megtanultam, hol vannak a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok, meg hogy minden versszakban 12 szótag van...bár ezt biztos  tudtam, csak már elfelejtettem. Na hagyjuk a János vitézt!

A gyerekek ma megtalálták a régi fényképezőgépünket, ami még filmmel működött. Illetve még a múlt héten került elő, de csak most beszéltünk róla többet. Teljesen lefagytak, amikor elmondtam, hogy a képet rögtön nem lehet megnézni, amit azzal készítenek, el kell vinni előhívatni. Mondjuk, nincs is itthon film legalább 10 éve. Hitték is, nem is. Vicces volt. Néha olyan, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. Vagy éppenséggel, mi születtünk volna valahová egészen máshová. 

Valamit még akartam írni, de teljesen elfelejtettem, hogy mit....De hogy a fenébe írta meg 6 nap alatt?? Zseni volt ez a Petőfi. 

A fogyókúrám nem jól alakul. Ahogy hazaértem farkaséhesen, bezabbantottam egy giga szendvicset medvehagymával és paradicsommal. Utána Rékával még egy tábla Milka csoki is eltűnt. De hát az olyan kicsike....

Este Zalán rojtozta az idegeimet a német szavakkal...én nem tudom, miért nem fogom fel, hogy 7 óra után reménytelen a német, csak magamat tekerem az agyvérzés szélére. 

Égetett tésztát tanulmányozom a gasztronómiában, Zalánt meg akarom lepni a névnapján egy kis képviselőfánkkal. Égetett tésztát még soha nem csináltam, öt éve talán még azt sem tudtam, hogy így hívják. A múltkor karamellás krémes, tejszínhabos mini képviselő fánkot ettem, cukrászdásat...hát az valami mámor volt. 

Jó éjt! 



1 megjegyzés:

  1. Ezért a folyamatos gyerekekkel tanulásért az én szememben egy hős vagy!!! nem birnám (mondjuk mert egyelőre nem kell, négyig vannak suliba, de ez nem lesz mindig igy...) És igen : Petőfi egy zseni volt! jó időben, jó helyen :-) Az égetett tésztát meg bátran próbáld ki, nekem mindig sikerült - mondjuk háromszor ha sütöttem, mert azért pepcs egy meló, de érzésem szerint rosszabb a hirneve és nem annyira nehéz. Várjuk a fejleményeket.

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!