2018. április 20., péntek

Nagyon vegyes


Jövő héten fogadóóra. Rékáéra nem megyek, bár két kérdésem lenne M. nénihez és R. nénihez is, nevezetesen, hogy meddig kell eladni az idei második olvasónaplót, illetve – és ez inkább költői – hogy lehet egy lényegében hibátlan matek dolgozat végül négyes? Erre magam is tudom a választ, képletírás és mértékegység nélkül nagyon könnyen kivitelezhető ez a mutatvány. Én egyébként soha nem voltam ötös matekból – bár voltak ötös felmérőim, főleg gimiben – ezt igen gyakran elfelejtem már csak empátia szempontból is, hogy egyrészt marha könnyű matekból (vagy bármiből) ötöst szeretni (egyeseknek) és marha nehéz ötöst szerezni (másoknak).

Az utóbbi két napban vettem 10 begóniát és két közepes muskátlit. A gyerekek segítettek átültetni a virágokat, nagyon ügyesek voltak. A kis zöld kertészkedős lapátomat ugyan egymás kezéből tépkedték ki ,de ennél már magasabban van az ingerküszöböm, hogy ez zavart volna. Pillanatok alatt szétkapták a virágokat és cserépbe vágták őket, csak lestem. Úgyhogy szépül a kert. Igaz, ha a virágládáktól 4 méterre balra nézek, helyezkedik ott némi leselejtezett parapet és fűtőtest, mint a felújítás utózöngéje, de hát ne nézelődjek annyit, hát nem?


Jah, visszatérve a fogadóórára. Tegnap átlapoztam Zalán füzeteit és legnagyobb horroromra, megint tele van piros javításokkal. Persze Zs. néni azt is átírja, ha nem elég kerek az O betű, de ezek most konkrét hibák is voltak. Sajnos ilyenkor felmegy a vérnyomásom és számon kérem Zalánt, hogy mi ez, hogy volt ez és főleg hol volt ő, amikor a feladatokat megoldották? Mérgemben lediktáltam neki az egész szószedetet, amit mostanság tudniuk kellene (hanyaganya definicióját kimerítem: csak a héten derült ki számomra, hogy létezik ilyen szószedet….hiába no, Réka szülőijén ücsörögtem, nem Zalánén). Nem mondom, hogy hibátlanra megírta otthon a  listán szereplő szavakat, de majdnem és ez nem az első eset. Nem tudom, hogy hol jár órán, de tutira nem figyel oda. A j és ly betűkhöz kifejezetten jó érzéke van, kivéve az osztájt….Még Réka tantónénijétől tanultuk, hogy szajkó-héja-papagáj-varjú-fürj ….ezen kívül minden madár ly-s, már ezt is tudja. Hát na, gyakorlat teszi a mestert!

Felhívtam egy másik fogorvos doktornőt és keddre már kaptam is időpontot. Üdítő újdonság, hogy második hívásra elértem a dokit, és egy héten belül tud adni időpontot...Aztán remélem, hogy fogat tömni is tud és nem lesz katasztrófa a számban (még nagyobb). 

Holnap grill buli Főniéknél. Kérdezte ma átmenetileg külföldön tartózkodó főnököm, hogy milyen itallal készülhet nekem, mire kicsúszott a számon, hogy egy finom hűtött fehérbornak örülnék. Csak később jutott eszembe, hogy talán a gyümölcslé, kóla, Fanta, Apenta, ásványvíz ötszögben mozgott, én meg rávágtam, hogy piálnék, de hát péntek van és hosszú volt ez a hét....

Rékáék ma "felléptek" a városházán a polgármester bácsi előtt (más is volt ott, de arról Réka nem számolt be). Az egész fuvolás banda jelen volt, nekik ma nem volt tanítás. Jól érezték magukat, kaptak egy doboz csokit és a tantónéni fagyizni is elvitte őket. Voltak kételyeim, hogy mennyire lesznek profik, mert a kottákat még csak két napja kapta meg Réka, de már van az a jótulajdonsága, hogy kottából hamar elsajátít egyszerűbb műveket, népdalokat. Az egyik mű a Figaro házasságából volt, amit Réka nemes egyszerűséggel Faragó házasságának olvasott, na ja, hát annak legalább van értelme...Na szóval, kár, hogy lemaradtam erről a buliról, szívesen megnéztem volna őket, de sebaj, majd a tanszakin mindenképpen ott leszek. Bár ott mást játszanak majd. 

Nem is meséltem, az előző tulaj hagyott itt egy polcot a lenti kamrában, amelybe beleszerettem. Először leszedtem róla a papírt, amelyen valaha befőttek sorakoztak, aztán a rajzszögeket, szögeket, majd elkezdtem csiszolni. Faiparban dolgozom és nagyon szeretem a fa illatát. Még a raktárnak is nálunk más illata van, mint egy közönséges raktárnak, mindig szagolgatni szoktam a friss fűrészárut, főleg a finnt, mert az nagyon messziről jön...Na szóval lecsiszoltam ezt a kis szekrénykét, amely négy polcból áll és kb. 150 cm magas, ma pedig be is lazúroztam. Hogy hol fog állni, még nem tudom pontosan, egy ideig az étkezőben lesz.

Hétfőn matek dolgozat Rékának, nnna, marha jó, már olyan régen írtak, kb. két hete?? 

Beszéltem ma a Mestörrel, még nem tudja, mikor jön festeniglettelni, de az biztos, hogy nem most a hétvégén. Remélem, a jövő hétbe belefér majd azért...

Megy a Virtuózok, hurrá, hurrá! :) 

2 megjegyzés:

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!