Tegnap szembejött a Facebookon egy helyi vizslatulajdonos bejegyzése, miszerint a legutóbbi alomból még egy kiskutyája gazdát keres, hét végén már el is hozható. A róla szóló képeket (a kutyáról beszélek) böngészve totál elolvadtam, mint hóember a kánikulában. Mondjuk, hogy hiper-szuper szülőktől valók a kiskutyák, vadászvizsga is van a szülőknek, gyújtott némi vészfényt, hogy ez nem lesz egy olcsó kutyus….de teljesen megbolondultam pár percre, komolyan, mint egy gyerek. Én sem növök már fel soha…
Tibi megjegyezte, hogy nem kellene, mert mi nem szobakutyát szeretnénk, ebből pedig 8 hetesen, márciusban és áprilisban igencsak az lenne. Mi még a gyerekeket sem tudjuk kitenni olykor az ágyunkból, hogy lennénk akkor képesek ezt majd a kutyánkkal megtenni? Naugye. ..- mondta ezt az uram, közben láttam, hogy már hárman érdeklődnek a kiskutya iránt..de azért írtam üzenetet a tulajnak.
Summa summárum, ez a kutyus nem lesz a miénk, egyrészt mert már van rá komoly érdeklődő, másrészt bár konkrét árat nem írt a pasas, 150 000 Ft-ra taksálta az ilyen kaliberű kiskutyák árát, tehát ha valaki fog ennyit kínálni, akkor annak adja oda, ha egyébként is szimpi neki az illető. Mi alapvetően családtagot keresünk, nem is adnék ki ennyi pénzt egy kutyuskért, mint meg is írtam neki, vadászvizsgás egyed nekünk nem szükséges, bár tény, hogy törzskönyvezettet szeretnénk, és ha lehet, nem szaporítótól, hanem jámbor tenyésztőtől, mint amilyen az úr is volt, egy évben csak egyszer van nála új alom. Tibi szeme fel is csillant, hogy akkor jövő tavasszal lefoglalunk egy kutyát és az milyen jó lesz….ámde nagyon úgy néz ki, hogy én már nem tudok várni addig, elvesztettem a józan eszem és már az sem érdekel, hogy a kerítés őszig biztos nem készül el, lehet, hogy tavaszig sem, amilyen terhekkel jár ez a felújítás projekt of ours….
Azért este, amikor összebújtam Rékával annak ágyikójában, beleképzeltük magunkat friss kutyatulaj helyébe, akinek hétvégén már egy 8 hetes kis csodája lesz otthon….Boldog ember. De én sem panaszkodom, nem én! Lesz még nekünk Diócskánk!
Teljesen átérzek mindent a kutyás dologgal kapcsolatban, én is hasonlókon megyek át, ergo soha nem növök fel én sem :) ...
VálaszTörlésViszont az állam leesett mennyibe kerülnek a kis vizslák ott, kezdek félni a miénket illetően :) , akárki lesz is :) ...
Pedigrétől is sok függ, CAC/CACIB címektől...:))
TörlésIgen, tudom, a szeretett újfundlandinkat is elég jó tenyésztőtől vettük, nem is tudom hány éve, de régen, elfogadható középáron. De azóta nyilván mások azok az árak :) ...
TörlésÉn is ilyen elfogadható árra vágyom.:-)
Törlés