Nem most írtam ám, de ma sem tudnék jobbat kanyarítani, úgyhogy tessék. Az apropó az, hogy Réka cicával a legelső tesztemet éppen 10 éve lőttem el. És ezzel egy klassz kis nosztalgia hullámvasútra csüccsentem fel. Igazából ez egy egész emlékév, hiszen 2007 elején váltottam orvost, 2007 karácsonyára voltam kiírva szülni...., ezalatt az egy év alatt pedig annyi minden történt, gyakorlatilag EGYFOLYTÁBAN.
"Eszembe sem jutott, hogy a védekezés felfüggesztésével azonnal teherbe is eshetnék. Valahogy ez nem merült fel bennem lehetőségként, türelmesen vártunk hónapokig. Eleinte egykedvűen vettem tudomásul, amikor ciklus végén megint megjött, de hamar napirendre tértem a "kudarc" felett, "Talán majd legközelebb."-dünnyögtem magamban, és ezzel el is volt intézve. Fél év eredménytelenség azonban már meggyújtotta az agyamban a vészfényeket. Beleástam magam a női ciklus, a peteérés, fogantatás rejtelmeibe, összeolvastam mindent, ami csak a kezem ügyébe került és ebben nagy segítségemre volt az internet. Hogy is kell ezt csinálni? Mi a titka a fogantatásnak? Majd ahogy telt az idő, új kérdés született meg bennem: Vajon miért nem sikerül? Mi lehet a gond velem? Egyáltalán nem érdekeltek a statisztikák, miszerint egy éven belül teherbe esni rendszeres házasélet mellett még mindig teljesen normális és egészséges. Én nem tudtam egy évet ölbe tett kézzel várni és vígan próbálkozni. Legfőképp azért, mert igazából a lelkem mélyén már évek óta vártam és a türelem sosem tartozott az erényeim közé.
Mindenekelőtt orvost váltottam. Az előző orvosom a SOTE II.-re küldött volna kivizsgálásra (majd később szülni is tervei szerint) a helyi megyei kórház helyett, ami nem tetszett. Semmi bajom a SOTÉ-val, de úgy gondoltam, egyszerűbb egy másik orvost keresni, aki helyben van és a helyi kórházban bármiben lehet rá számítani. Minek szaladgáljunk Budapestre, ha nem feltétlenül muszáj?
Újdonsült orvosom első látásra szimpatikusnak tűnt, bár orvos fronton gyanakvó vagyok és bizalmatlan. Első látogatásom során közel egy órát beszélgettünk múltról és jövőről. Úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint hónapokon belül babát fogok várni, amin egy kicsit csodálkoztam, mert alig melegedett meg a szék a fenekem alatt, ezt már ki merte jelenteni, ahogy ő mondta, ránézésre. Igazából csak meg akartam őt nézni magamnak, de aztán hamar eldöntöttem, hogy megtaláltam a nekem való dokit, egyelőre megtartom.
Következett néhány vizsgálat, nálam minden rendben találtatott, ami remek hír volt. Megbeszéltük a haditerv következő lépéseit: meggyőződünk róla, hogy Apa katonái fürgék és jókora seregük van, illetve rám vár egy HSG, (petevezeték átjárhatóságot ellenőrző vizsgálat) ha addig be nem babásodom. Felcsillant a szemem, hogy sor kerülhet a HSG-re máris, arra számítottam, hogy várnom kell még újabb 6 hónapot, mire elmondhatom, hogy eredménytelen egy év áll mögöttünk, vagyis kimerítjük a meddőség fogalmát, vagyis a HSG indokolt. Hű, még most is emlékszem, ahogy a kissé szocreál rendelőben lázba hozott a HSG puszta említése is, és belementem, hogy a következő ciklus első 12 napjának valamelyikén átessek rajta.
Apa nem értett egyet teljesen a haditervvel, szerinte az én türelmetlenségem volt az egyetlen gondunk. Ha ki tudnám várni, lenne babánk mindenféle kivizsgálás és válogatott kínzás nélkül is. De ha gondolom....- sóhajtotta. Szóval akadályt nem gördített a tervek elé. Mondanom sem kell, a katonateszt eredménye magasan átlagon felüli volt, ami annyira nem lepett meg, nem is feltételeztem, hogy Apa miatt nem jönne össze nekünk a baba. Nagyszerű volt tudni azonban, hogy a katonákon semmi sem múlik....Maradt tehát néhány nap várakozás, hogy vajon a február a mi hónapunk volt e és akkor tárgytalan lehet a HSG...de ellentétben az utolsó 2-3 hónap ciklusával, már nem hittem benne. Éreztem a csontjaimban is, hogy a HSG a sorsom része, el nem kerülhetem. Igazam lett.
Szemtelen módon harminchárom napra új ciklust nyitottam. Ezúttal azonban nem voltam elkeseredve. Tiborom nem arra jött haza este, hogy itatom az egereket, mert megint nem sikerült....El voltam foglalva, máris hívhattam a kórházat időpontot kérni a vizsgálathoz. Hamarosan ki is tűztük a dátumot, március 1. Ez jó előjel volt, mivel ez a nap apukám születésnapja. Úgy gondoltam, bő mellénnyel, hogy ez csak jót hozhat. Ahogy közeledett a vizsgálat napja, úgy szállt inamba a bátorság és illant el a lelkesedés. Már minden hazai és nemzetközi leírást elolvastam a HSG-ről, ám sokkal okosabb nem lettem. A végkövetkeztetés valahogy így nézett ki: vagy fájni fog, vagy nem. Ha nincs elzáródás, akkor nem fáj, de sokszor mégis....Ha letapadás van, a HSG megoldást nyújthat. Ha elzáródás, azt HSG fel nem oldja. Ha minden más rendben van, HSG után 3-4 hónappal általában terhesség be szokott következni. Nagyjából, tőmondatokban ez volt a lényeg.
A fájdalom, ami a HSG-vel járhatott, nem különösképpen érdekelt, ki a frászt izgat a fájdalom része, hiszen gyereket szeretnék, azt is meg kellene szülni, ami köztudottan nem éppen kéjutazás. Hanem az eredménytől, attól nagyon féltem. Ha valami komoly gubanc adódna, mehetek iziben lombik programra, és ennek már a gondolatától is kivert a víz. Orvosom készségesen megnyugtatott, hogy ha úgy alakulna, akkor is tud intézményt és orvost ajánlani, de ne izguljak, erre nem fog sor kerülni. Izgultam. Az utolsó két nap már sűrűn látogattam a mellékhelyiséget a munkahelyemen, mint vizsgák előtt, gyomoridegem volt, ha ARRA gondoltam és nagyon szerettem volna ugrani az időben minimum két napot...Közben azon is elméláztam, ha másnak is szorítottam egy kis időt az agyamban, mint a HSG, hogy milyen könnyen összecsinálom magam, mit kell máris majrézni, miért kell mindig a legrosszabbra gondolni? Ahogy az angol mondja, we will cross that bridge when we come to it. Vagyis majd akkor megyünk át azon a hídon, ha odaérünk....Hát próbáltam ezt a mottómmá tenni, nem sok sikerrel."
Egyelőre ennyi. Majd még folytköv. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!