"Immáron 37 pályázó van a 30 tagozatos helyre...." - sipította sápadtan, elhaló hangon egyik anyatársam a suli folyosóján ma délután. Nekem meggyőződésem, hogy ez csak a számok kozmetikája és igazi jelölt nem áll a számok mögött max. 33. Akik időben leadták a jelentkezésüket. Szeretem az összeesküvés elméleteket is, igen, szóval engem nem izgat.
Végülis páronként fognak ülni, ugyanazt a tesztet írják és hasonló képességűeket ültetnek egymás mellé. Réka Kamilla barátosnéje mellé fog kerülni. Néhány extra padot is be kellett vonszolni a tanterembe. Most egész fura, hogy minden asztal a tábla felé néz, mint egy klasszikus iskola tanterem.
Ofővel is beszéltem Zrinyi ügyben, pipa, mert kb. mindenkinek egyformán gyenge lett...SENKI nem rajzolt, nem csak Réka. Ez egy ici-picit vigasztal, egy hangyányit....
Tanultunk, de csak hogy ne legyen lelki furim, hogy nem tettem meg mindent. Hat után megvacsoráztunk, még átnéztük negyed órában a német szavakat, aztán utánunk az özönvíz....Fosok ám! Sajnos, de nem mutatom. Réka előtt laza vagyok és magabiztos.
Hát mit mondjak? Reméljük a legjobbakat!....Az ERŐ legyen RÉKÁVAL!
Szerintem ma rekordot döntöttem bejegyzés számban....Úgyhogy elhallgatok egy kicsit.
Csendkirály!
Nagyon szorítok Rékának! :)
VálaszTörlésHajrá, hajrá Réka!!!
VálaszTörlésAhogy olvasgattam a tagozatos felmérőről szóló bejegyzéseidet, szép lassan az én gyomrom is görcsbe rándult :) ... Nagyon nehéz lehet ez... Szurkolok Nektek nagyon!!!
VálaszTörlésSzörnyű, nem? :(
TörlésHajrá!
VálaszTörlés:) Köszönöm!
VálaszTörlésMinden rendben lesz!
VálaszTörlésGondolok Rátok ma sokat, küldöm az energiát Rékának!
Nyugi! Ügyes lesz Réka!
VálaszTörlésna???
VálaszTörlés