Tanszerek

Ma megvettem a tanszerek legjavát. A lista itthon maradt, amit precízen összeírtam. Nem is én lennék...... Itthon kiderült, hogy valószínűleg legalább két gyerekem másodikos lesz,  de inkább három, annyi füzetet vettem....jaj nekem! Lovas ilyen borítós, lovas olyan borítós, csillivilli lovas füzet. Nem tudom, mi ütött belém. Istenkém, mit tehetnék, írószerek láttán mindig elgyengülök.... 

Hirtelen, úgy néz ki, megvan minden, talán még néhány szép ceruza  befigyelhet. A pénztáros hölggyel jól elbeszélgettünk. Pl. arról, hogy milyen szépek manapság a tanszerek, öröm rájuk nézni, írni velük, beléjük. Kiderült, hogy neki is van egy másodikos gyerkőce és szintén most kezdik ősszel a zeneiskolát. Szerintem ő rosszabbul járt, mert a kisfia a dobot választotta....Elképzeltem, ahogy otthon gyakorol,  a Széchenyi lakótelepen laknak, rögtön a nyolcadikon....Hát szép dolog a zene, nem mondom....

Sajnos kiestünk a vízilabda vb-n, nem jutottunk a legjobb négy közé. Nagyon izgalmas volt, egyik infarktusból estünk a másikba. A gyerekek nagyon szomorúak voltak a végén,  szerintem azt hitték, itt a világ vége....de megvigasztaltam őket, hogy semmi baj, majd jövőre az olimpián! Akkor nyerünk. Úgy legyen! Addig hagy építgesse a csapatát Benedek Tiborunk. 

Na megyek, a gyerekek most másznak ki a kádból, jön a mese. 

Apró, pici kérdőjelek

Minap a facebook egyik helyi csoportjában véleményeket kérdezett egy anyuka a mi körzetes ovinkról. Arról, ahonnan ugye én fél év után elhoztam Rékát nem egy-kettő véletlen negatív benyomás után. Picit kivártam, nem reagáltam semmit (mert már egy másik esetben leírtam a véleményem tömören és ott is egyedül maradtam a vészmadár), kíváncsi voltam, milyen vélemények érkeznek. CSUPA JÓ JÖTT! Hogy milyen tündériek az óvónők, 10 évig jártak oda a gyerekek (gondolom, nem egy vagy kettő)  és csak pozitív benyomás érte ésatöbbiésatöbbi....milyen klassz kis cuki ovi ez! Mondjuk, ahogy néztem, egyik anyuka sem tagja sem az Akadémiának, sem a professzorok Batthyány körének....hogy valamiféle példaképként kiemelhetném őket.

 

Ilyenkor azért elgondolkodom, hogy én vagyok ennyire fejlett kritikai érzékkel megáldva, nekem magasak az igényeim (NEM!), vagy összefogott titkosszolgálat által fedezett támadás indult ellenem, hogy távozzam gyerekestül az oviból (aligha). Illetve vajon másnak mitől jó egy ovi? Hogy lehet, hogy őt/őket csak pozitív benyomás érte, engem meg szinte csak negatív. Felettem lebegett egy felhő végig? Őrá meg sütött a napocska, vagy mi a fene?  Lehet, a gyerök ragyogott az oviban három éven át és ő ezzel beérte? Egyébként tényleg ez a legfontosabb, szóval ez is teljesen rendben volna, csak nem értem, hogy az én gyerekem miért nem ragyogott akkor?

 

Hát szóval nem érdekes ez? Van a városban egy egyértelműen gyenge, rossz óvodai rendszer 20 tagóvodával, és azon találja magát az emberlánya, hogy nézelődik magán illetve egyházi óvodák irányában, mert rájött 5 év után, hogy kár a gőzért, minden ovi nagyjából egyforma. Másoknak meg szép, másoknak meg jó és mindennek meg vannak elégedve....Én ezt soha nem fogom megérteni.

 

 

Zalán emlékszik :)

Vacsorázunk masni tésztát sajtkrémes szószban, reszelt füstölt sajttal, pirított bacon darabokkal....ezt rögtönöztem hat óra után, amikor észbe kaptam, hogy hamarosan éhes lesz az aprónép. Jóízűen falatozik mindenki, közben beszélgetünk. Egyszer csak Zalán megszólal. 

- Nagyon finom volt az a víz, az a....tudod....mmmmm, isteni volt! - pislogunk Zalánra Rékával, emésztjük a szavait, közben rágunk és nyelünk, jegesteát kortyolunk.

- Milyen víz? - kérdezi Réka, mert ő a kíváncsibb.

- Jaj, nem tudom, de annyira finom volt és olyan jó lenne még inni belőle.

- A görög víz, Zalán?  - így Réka, én maradok a pislog-rág-néz ki a fejéből triónál.

- Neeem, dehogy. Finom, édes víz, az a izé....amit a pocakodban ittam. A magzatvíz!

?! ?! ?! ?!

Hogy ez honnan jött és hová ment Zalán kobakjában, fogalmam sincs. Közel és távol nem volt téma sem a születés, sem a terhesség, sem a kisbabák....csak úgy, durr a közepébe, villámcsapásszerűen. 

Ez a vidám hírem Zalánnal a kapcsolatban. A kevésbé vidám, hogy krétai nyaralásunk kellős közepén feltűnt, hogy Zalán megint "rosszabbul" beszél, húzza a szavakat, sokszor egy mondatom belül 2-3 szónál is. Hogy tényleg észrevehető a romlás, jelzi, hogy a hétvégén mama rászólt, hogy nem kuuuuutya, hanem kutya, próbálja mondani úgy.....Ha ez ilyen egyszerű volna! 

Hogy mi hozza a jobb és rosszabb fordulatokat, fogalmam sincs. Ugye ez nem újdonság. De végképp nem fér a fejemben, hogy egy nyaralás kellős közepén mitől lehet rosszabb a beszéde? Mikor feszkó sehol, annál több béke, szánsájn és heppinessz....Nyilván nem itt van a kutya elásva. De hogy hol? Az is bosszant, hogy bő 2 éve nyomozunk ez ügyben és nem tartunk sehol. Pszichológiai figyelemre nem szorul, logopédiaira nem szorul...Kapunk persze ilyen-olyan tanácsokat, amiket persze igyekszünk majd betartani, de attól aligha lesz folyékony Zalán beszéde. Én legalábbis nem bízom benne. Nem kell neki semmilyen szakember segítsége, ez a lényeg. Nem tudom, talán úgy beszél, mint egykor Básti Lajos?! 

De nem fortyogok itt tovább, újat úgy sem tudok mondani.....

Hogy azonban mégis jó hírrel zárjam, vasárnap délután arra döbbentem rá, ahogy Zalánnal beszélgettem, hogy pörög Zalán R betűje. Régóta félig kész az az R, tegnaptól azonban tökéletes berregő. Azaz Rrrrregő. :) Összevissza, fennéslenn összecsókolgattam! 

Szoftverfrissítés

Szoftvert frissít a rendszerem, úgyhogy éppen ráérek. Reggel szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, szerencsére negyed nyolc körülre, mire elindultam, nagyjából elállt. A buszom majdnem lekéstem, el is felejtettem, hogy óra húszra kell kiérnem és nem husznkilencre...azért a főnököm telefonszámára még emlékszem és a munkaköröm is rémlik haloványan. Fura megint itt lenni, főleg, hogy még egyedül vagyok. A gyártásos kolleganővel már találkoztam, az tiszta ideg, mert nincs áram odaát, a gépek nem tudnak dolgozni, nagyjából áll a gyártás. Hát üdv a fedélzeten, én azt mondom....! :)

Este dupla adag Ruminivel búcsúztattam a szabadságom Réka oldalán. A"datolyás" fejezetet olvassuk, szerintem nagyon izgalmas. Réka is alig bír magával. :) Furcsáltam, hogy a nagylány velem akar aludni éjjel, nem szokott már ilyen rohama lenni. Este, amikor az ágyába küldtük, sírva fakadt, de olyan keservesen, hogy egy emberként visszahívtuk. Nyomta aztán a könnyes kis arcát az enyémhez, ölelt és bújt, mint egy cicus....Hajnalban világosodtam meg, hogy ő is érzi a szabim végét. Ahogy ébresztett a telefonom, váratlanul megszólalt, hogy már megyek? Odasúgtam neki némi kivárással, hogy igen, készülődöm. Azt felelte, hogy ha visszamennék mégis, ő ott lesz az ágyban. Nem aranyos? Megremegett a szívem. Így még inkább fáj az embernek munkába menni. Persze lesz majd ennél még hajtósabb, stresszesebb a napindítás, ha iskola és ovi is beindul. Persze szentül megfogadom, hogy este mindent elrendezek, bepakolok, kikészítek, becsomagolok....aztán hátha idén úgy lesz.

 

Hurrá nyaralunk! - 4. rész - Azaz a gyerekek nyaralnak

Ha a gyerekek szemszögéből nézzük ezt a nyaralást, számukra nem is igazán a tenger , mint legnagyobb újdonság számított kiemelkedő élménynek. Én azt gondolom, a puszta tény, hogy együtt voltunk, nem csak mi négyen, de egy picit a bővebb családdal is (bár tesómék és a két nagymama nem voltak sajnos jelen) mindenképpen izgalmas. Ehhez jött még a repülőút, ami nem hogy a gyerekeknek, de Tibinek is nagy élmény, egy csoda volt. 

Ennek ellenére az első találkozás nagy eufóriát hozott ki a gyerekekből tenger témában. A víz is nagyon finom volt, túl azon hogy sokkolóan sóóóós....kellemes hőfokú, tiszta....és valahogy olyan erő áradt belőle, annyira ÉLT, hogy el tudtam volna nézni órákon, napokon át.....Első látásra azt gondoltuk, hogy lehetne csöndesebb, kevésbé hullámzó.....később kiderült, hogy tud olyat is. :) Maga a hullámzás Rékát nem zavarta, de Zalán térdnél magasabb vízállásba nem merészkedett. Ami egyébként engem spec megnyugtatott, mert nagyon aggódtam a két gyerkőc miatt ebben az "élővízben". Feltett szándékom volt, hogy kettő darab eleven csemetét viszünk haza magunkkal....Egyszerre kétfelé nem lehet érdemben figyelni, ezért megegyeztünk, hogy egyikőnk az egyik gyereket, míg a másik a másikra felügyel, le sem veszi róla a szemét. Jelentősen könnyített a dolgukon egy folyton homokozó, vízzel nem dacoló Zalán. :) 

A gyerekek hatalmasakat pancsoltak viszont a medencében, mely az apartmanhoz kapcsolódott. Imádták a nagy kék matracot, amit Magyarországról elhurcoltunk (igazi origi csomagolásban), pedig a helyi boltokban még olcsóbban is lehetett beszerezni.  Medence kapcsán egyre kellett odafigyelni, hogy Zalánon mindig ott figyeljen az úszógumi. A medence ugyanis mélyült 1,10 m-től 2,70-ig. Előfordult, hogy a látóterembe úszott a matracon idilli állapotú Zalán....aztán kidülledt a szemem és totál para lettem, hogy úszógumi sehol és a mélység kb. 2 méter. Ilyenkor finoman szóltam a nálam rutinosabb úszóknak, hogy ugyan szedjék már ki a vízből a költöt és majd nyomban rákötözök egy úszógumit. A mindenféle mélységben delfinmódra lubickoló Réka is megtévesztette Zalánt, olykor megfeledkezett róla, hogy ő még nem tud úszni. Szerencsére egyáltalán nem volt baleset a medencénél sem. Halkan jegyzem meg, hogy még én is viszonylagos nyugalomban tempóztam a mély vízben...bár általában igyekeztem az 1,10-es víz biztonságába. Olykor Zalán horroromra kitalálta, hogy a mély vízben kioldja a fürdőruhám felső részét illetve a hátamra ugrik....de erről hamar lebeszéltem. 

Amit legeslegjobban élveztek elmondásuk szerint az a sziklamászás. A tengerparton. A naplementében. Folyamatosan rájuk kellett szólni, hogy ne közelítsék meg túlontúl a vizet, mert következő rémálmom az volt, hogy beleesnek....szóval csak biztonságos, belsőbb sziklákon volt engedélyezett a mászkálás. Ezt nagyjából hozták is. A harmadik nap táján már napi esti programunk volt a bóklászás a sziklákon. Hát igen, alföldi gyerekek, errefelé szikla sehol....

Általában 11 körül ébredtek reggel és hajnali 1 tájban feküdtek le. A mélypont fél kettő volt, hajnalban. Persze napközben nulla alvás, nem is kell mondanom. Kaja fronton szokás szerint minimál fogyasztók voltak a gyerkőcök. Persze az aprópénz, melyből fagyit vehettek, illetve jégkrémet a helyi kisboltban pont ötven centért, általában elfogyott. Egy idő után egyedül szaladtak le a boltba és fizették ki a fagyit. A lelkükre kötöttem, hogy köszönni mindenképpen illetve a végén a kötelező "thank you"....állítólag így is tettek. 

Általában mindig rendeltünk tzatzikit, amíg a vacsora meg nem érkezett az asztalunkhoz. Helyi kenyérrel szolgálták ezt fel és mivel éhes banda rontott be a tavernába, hát általában ezzel a tzatzikivel nagyjából jól is laktak a csemeték. Egy idő után fél adagokat rendeltem nekik, annyira semmit nem ettek szinte....de azt is becsomagolták és a kezünkbe nyomták távoztunkkor....olykor szinte érintetlenül. Desszertként a dinnye, hűtött vagy kevésbé hűtött, mindig elfogyott, annak persze hagytak helyet a kis pockok. 

A reggelit szintén a kisboltból szereztem be valamikor 9-10 óra magasságában. Mivel ez egy üdülőfalu és októberben itt minden bezár, pékséget vagy nagyobb üzletet hiába is kerestünk volna. Napi egy liter 3,5-es tej legurult a gyerekek torkán, hozzá általában fánkot tüntettek el. Két féle is kapható volt ebből a gyűrű szerű, könnyű péksütiből, a fahéjas, melyen egy réteg cukor is ücsörgött (ezt általában lekapirgáltam) és a csokis. Szerintem a fahéjas finomabb volt. A kiflijük, zsömléjük nekem különösebben nem jött be, édeskés, sonkával, sajtkrémmel paradicsommal szokatlan ízű. Mi inkább a sós péksütihez vagyunk szokva. Viszont az állaga nagyon tetszett, nem az a gumis, nehezen harapható zsömle féle, hanem a hamburgerzsömléhez hasonlóan omlós, olvadós. 

Az ebéd az általában egyenlő volt a reggelivel, ebéd tájban gyümölcsöt ettünk vagy valami nasit , hogy aztán kora este, hat óra magasságában egy bőséges, általában görög témája vacsorát magunkba tömjünk. Nem annyira a gyerekekhez kötődik, de már akkor leírom itt, hogy általában mindenütt nagyon finomak voltak az ételek. Az elmaradhatatlan gyros-t általában sertés vagy csirke húsból is feltálalták, isteni volt a görös saláta, utánozhatatlan (de majd próbálkozunk itthon is) a tzatziki, a bárány sült, a szuvláki (szintén csirkéből vagy sertésből, ez utóbbi jobb volt)  , az olivabogyó, dolmadákia (szőlőlevélbe tekert husi és rizs), muszaka.....sorolhatnám. 

Ami kimaradt és sajnáltuk, az a tengeri herkentyűk és halételek, mivel ezek a mi pénztárcánkhoz képest meglepően drágák voltak. Illetve sok esetben ott figyelt a menüben a "frozen" megjegyzés, ami kapásból elvette a kedvünk a halacskáktól. Desszertek ügyében nem tudok nyilatkozni, abból semmit nem kóstoltunk. A gyerekek általában szuvlákit vagy gyros rendeltek és ezzel teljesen elégedettek voltak. Mondom, a top favorit maradt a tzatziki és a friss pita. Nem megfeledkezve a jégkrémről. ugye....

Az apartmanban nem volt tévé, de velünk tartott nyaralni a laptop és rajta sok sok egész estét mese, mint a Jégvarázs, Csingiling mesék, Gru2, Aranyhaj ésatöbbi....Hűsölés közben általában ezeket nézték, amikor pihenni tereltük őket. Véleményem szerint kissé túlzott mértékben, de akkor legalább nyugton voltak, lehetett őket kenegetni kedvemre napozás utáni krémmel nagy naptejjel. 

Szállásunk egy csöndes, bulimentes üdülőfaluban helyezkedett el, leghangosabb lakói a kabócák voltak. Az ablakunk alatt éldegéltek többek között, csapatosan és álló nap csak rikácsoltak és ciripeltek. Meglepő hangerővel. Ha egy elkezdte, a többinek is muszáj volt csatlakozni és húzták a fülünkbe. Elsőre fura volt, de később úgy megszoktuk, hogy szinte fel sem tűnt. Szinte. Szerencsére egyébként ezek a kabócák nem teljesen idióták és éjjel elhallgattak. Gondolom, aludni nekik is kell valamikor. 

Egyik délelőtt egy kabóca vetődött az erkélyünkre. Először nem is szóltam a gyerekeknek, mert a kabóca nem tűnt túl fittnek és egészségesnek. Konkrétan a hátán feküdt és rángatóztak a lábai. Gondoltam, Isten nyugosztalja, ez mindjárt kileheli a lelkét itt és most a mi erkélyünkön. A gyerekek azonban sasszemmel rendelkeznek, naná, hogy kiszúrták a kis lényt és beindították a "mentsük meg a kabócát" projektet. Először ez csak abból állt, hogy talpra állították. Ez hatott kb. két percig, azután a kabóca fogta magát és újra hanyatt dobta magát. A srácoknak volt türelmük, legalább ötször gyöngéden visszafordították a kabócát immár szoros megfigyelés alatt. Tanakodtak, hogy talán éhes e vagy szomjat, milyen ennivalót lehetne neki hozni.....Itt elegem lett a buliból és a haldokló kabócából, találtam egy lapátot, azzal terveztem, hogy visszaadom a teremtőjének  leánder erdőnek a kis háziállatunk. Ahogy azonban a korlát magasságába emeltem a lapátot, a kabóca valahogy összeszedte magát vagy megrémült, erőre kapott és elrepült. Vissza a leánderekre, ahogy néhány száz kabóca húzta a muzsikát. Mindenki boldog volt, a projekt sikerrel zárult. A gyerekek azt is tudni vélik, hogy a sérült kabóca lehetett a kabócakirály, nélküle ugyanis meg sem mukkant a banda, majd ahogy a király visszatért, újra nagy volt a vígadalom. Hát ezt nem tudom, azt sem, él e még azóta a rángó lábú kabóca. Követője és cimborája akad szép számmal, ami megnyugtató. Főleg, itthonról, ahol egyelőre nem éldegélnek kabócák.