2015. augusztus 2., vasárnap

Hurrá nyaralunk! - 4. rész - Azaz a gyerekek nyaralnak


Ha a gyerekek szemszögéből nézzük ezt a nyaralást, számukra nem is igazán a tenger , mint legnagyobb újdonság számított kiemelkedő élménynek. Én azt gondolom, a puszta tény, hogy együtt voltunk, nem csak mi négyen, de egy picit a bővebb családdal is (bár tesómék és a két nagymama nem voltak sajnos jelen) mindenképpen izgalmas. Ehhez jött még a repülőút, ami nem hogy a gyerekeknek, de Tibinek is nagy élmény, egy csoda volt. 

Ennek ellenére az első találkozás nagy eufóriát hozott ki a gyerekekből tenger témában. A víz is nagyon finom volt, túl azon hogy sokkolóan sóóóós....kellemes hőfokú, tiszta....és valahogy olyan erő áradt belőle, annyira ÉLT, hogy el tudtam volna nézni órákon, napokon át.....Első látásra azt gondoltuk, hogy lehetne csöndesebb, kevésbé hullámzó.....később kiderült, hogy tud olyat is. :) Maga a hullámzás Rékát nem zavarta, de Zalán térdnél magasabb vízállásba nem merészkedett. Ami egyébként engem spec megnyugtatott, mert nagyon aggódtam a két gyerkőc miatt ebben az "élővízben". Feltett szándékom volt, hogy kettő darab eleven csemetét viszünk haza magunkkal....Egyszerre kétfelé nem lehet érdemben figyelni, ezért megegyeztünk, hogy egyikőnk az egyik gyereket, míg a másik a másikra felügyel, le sem veszi róla a szemét. Jelentősen könnyített a dolgukon egy folyton homokozó, vízzel nem dacoló Zalán. :) 

A gyerekek hatalmasakat pancsoltak viszont a medencében, mely az apartmanhoz kapcsolódott. Imádták a nagy kék matracot, amit Magyarországról elhurcoltunk (igazi origi csomagolásban), pedig a helyi boltokban még olcsóbban is lehetett beszerezni.  Medence kapcsán egyre kellett odafigyelni, hogy Zalánon mindig ott figyeljen az úszógumi. A medence ugyanis mélyült 1,10 m-től 2,70-ig. Előfordult, hogy a látóterembe úszott a matracon idilli állapotú Zalán....aztán kidülledt a szemem és totál para lettem, hogy úszógumi sehol és a mélység kb. 2 méter. Ilyenkor finoman szóltam a nálam rutinosabb úszóknak, hogy ugyan szedjék már ki a vízből a költöt és majd nyomban rákötözök egy úszógumit. A mindenféle mélységben delfinmódra lubickoló Réka is megtévesztette Zalánt, olykor megfeledkezett róla, hogy ő még nem tud úszni. Szerencsére egyáltalán nem volt baleset a medencénél sem. Halkan jegyzem meg, hogy még én is viszonylagos nyugalomban tempóztam a mély vízben...bár általában igyekeztem az 1,10-es víz biztonságába. Olykor Zalán horroromra kitalálta, hogy a mély vízben kioldja a fürdőruhám felső részét illetve a hátamra ugrik....de erről hamar lebeszéltem. 

Amit legeslegjobban élveztek elmondásuk szerint az a sziklamászás. A tengerparton. A naplementében. Folyamatosan rájuk kellett szólni, hogy ne közelítsék meg túlontúl a vizet, mert következő rémálmom az volt, hogy beleesnek....szóval csak biztonságos, belsőbb sziklákon volt engedélyezett a mászkálás. Ezt nagyjából hozták is. A harmadik nap táján már napi esti programunk volt a bóklászás a sziklákon. Hát igen, alföldi gyerekek, errefelé szikla sehol....

Általában 11 körül ébredtek reggel és hajnali 1 tájban feküdtek le. A mélypont fél kettő volt, hajnalban. Persze napközben nulla alvás, nem is kell mondanom. Kaja fronton szokás szerint minimál fogyasztók voltak a gyerkőcök. Persze az aprópénz, melyből fagyit vehettek, illetve jégkrémet a helyi kisboltban pont ötven centért, általában elfogyott. Egy idő után egyedül szaladtak le a boltba és fizették ki a fagyit. A lelkükre kötöttem, hogy köszönni mindenképpen illetve a végén a kötelező "thank you"....állítólag így is tettek. 

Általában mindig rendeltünk tzatzikit, amíg a vacsora meg nem érkezett az asztalunkhoz. Helyi kenyérrel szolgálták ezt fel és mivel éhes banda rontott be a tavernába, hát általában ezzel a tzatzikivel nagyjából jól is laktak a csemeték. Egy idő után fél adagokat rendeltem nekik, annyira semmit nem ettek szinte....de azt is becsomagolták és a kezünkbe nyomták távoztunkkor....olykor szinte érintetlenül. Desszertként a dinnye, hűtött vagy kevésbé hűtött, mindig elfogyott, annak persze hagytak helyet a kis pockok. 

A reggelit szintén a kisboltból szereztem be valamikor 9-10 óra magasságában. Mivel ez egy üdülőfalu és októberben itt minden bezár, pékséget vagy nagyobb üzletet hiába is kerestünk volna. Napi egy liter 3,5-es tej legurult a gyerekek torkán, hozzá általában fánkot tüntettek el. Két féle is kapható volt ebből a gyűrű szerű, könnyű péksütiből, a fahéjas, melyen egy réteg cukor is ücsörgött (ezt általában lekapirgáltam) és a csokis. Szerintem a fahéjas finomabb volt. A kiflijük, zsömléjük nekem különösebben nem jött be, édeskés, sonkával, sajtkrémmel paradicsommal szokatlan ízű. Mi inkább a sós péksütihez vagyunk szokva. Viszont az állaga nagyon tetszett, nem az a gumis, nehezen harapható zsömle féle, hanem a hamburgerzsömléhez hasonlóan omlós, olvadós. 

Az ebéd az általában egyenlő volt a reggelivel, ebéd tájban gyümölcsöt ettünk vagy valami nasit , hogy aztán kora este, hat óra magasságában egy bőséges, általában görög témája vacsorát magunkba tömjünk. Nem annyira a gyerekekhez kötődik, de már akkor leírom itt, hogy általában mindenütt nagyon finomak voltak az ételek. Az elmaradhatatlan gyros-t általában sertés vagy csirke húsból is feltálalták, isteni volt a görös saláta, utánozhatatlan (de majd próbálkozunk itthon is) a tzatziki, a bárány sült, a szuvláki (szintén csirkéből vagy sertésből, ez utóbbi jobb volt)  , az olivabogyó, dolmadákia (szőlőlevélbe tekert husi és rizs), muszaka.....sorolhatnám. 

Ami kimaradt és sajnáltuk, az a tengeri herkentyűk és halételek, mivel ezek a mi pénztárcánkhoz képest meglepően drágák voltak. Illetve sok esetben ott figyelt a menüben a "frozen" megjegyzés, ami kapásból elvette a kedvünk a halacskáktól. Desszertek ügyében nem tudok nyilatkozni, abból semmit nem kóstoltunk. A gyerekek általában szuvlákit vagy gyros rendeltek és ezzel teljesen elégedettek voltak. Mondom, a top favorit maradt a tzatziki és a friss pita. Nem megfeledkezve a jégkrémről. ugye....

Az apartmanban nem volt tévé, de velünk tartott nyaralni a laptop és rajta sok sok egész estét mese, mint a Jégvarázs, Csingiling mesék, Gru2, Aranyhaj ésatöbbi....Hűsölés közben általában ezeket nézték, amikor pihenni tereltük őket. Véleményem szerint kissé túlzott mértékben, de akkor legalább nyugton voltak, lehetett őket kenegetni kedvemre napozás utáni krémmel nagy naptejjel. 

Szállásunk egy csöndes, bulimentes üdülőfaluban helyezkedett el, leghangosabb lakói a kabócák voltak. Az ablakunk alatt éldegéltek többek között, csapatosan és álló nap csak rikácsoltak és ciripeltek. Meglepő hangerővel. Ha egy elkezdte, a többinek is muszáj volt csatlakozni és húzták a fülünkbe. Elsőre fura volt, de később úgy megszoktuk, hogy szinte fel sem tűnt. Szinte. Szerencsére egyébként ezek a kabócák nem teljesen idióták és éjjel elhallgattak. Gondolom, aludni nekik is kell valamikor. 

Egyik délelőtt egy kabóca vetődött az erkélyünkre. Először nem is szóltam a gyerekeknek, mert a kabóca nem tűnt túl fittnek és egészségesnek. Konkrétan a hátán feküdt és rángatóztak a lábai. Gondoltam, Isten nyugosztalja, ez mindjárt kileheli a lelkét itt és most a mi erkélyünkön. A gyerekek azonban sasszemmel rendelkeznek, naná, hogy kiszúrták a kis lényt és beindították a "mentsük meg a kabócát" projektet. Először ez csak abból állt, hogy talpra állították. Ez hatott kb. két percig, azután a kabóca fogta magát és újra hanyatt dobta magát. A srácoknak volt türelmük, legalább ötször gyöngéden visszafordították a kabócát immár szoros megfigyelés alatt. Tanakodtak, hogy talán éhes e vagy szomjat, milyen ennivalót lehetne neki hozni.....Itt elegem lett a buliból és a haldokló kabócából, találtam egy lapátot, azzal terveztem, hogy visszaadom a teremtőjének  leánder erdőnek a kis háziállatunk. Ahogy azonban a korlát magasságába emeltem a lapátot, a kabóca valahogy összeszedte magát vagy megrémült, erőre kapott és elrepült. Vissza a leánderekre, ahogy néhány száz kabóca húzta a muzsikát. Mindenki boldog volt, a projekt sikerrel zárult. A gyerekek azt is tudni vélik, hogy a sérült kabóca lehetett a kabócakirály, nélküle ugyanis meg sem mukkant a banda, majd ahogy a király visszatért, újra nagy volt a vígadalom. Hát ezt nem tudom, azt sem, él e még azóta a rángó lábú kabóca. Követője és cimborája akad szép számmal, ami megnyugtató. Főleg, itthonról, ahol egyelőre nem éldegélnek kabócák. 








2 megjegyzés:

  1. Most rögtön csomagolnék :)
    Mi is imádtuk a görög kaját, a mézízű dinnyét, a ropogós olívabogyót... nyammmm :) Kár, hogy a halat kihagytátok, én Görögországban ettem életem legistenibb sülthalát! Igaz, ott fogták ki az orrom előtt szerencsétlent, mikor rámutattam, hogy azt kérném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyesmit mi is boldogan megkóstolunk volna! :))
      Dinnyében mi jobbak vagyunk, legalábbis a kóstolás alapján egyértelműen. :)

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!