Rékacukorfalat

Gyerekkel az éjszakában - 1. nap estéje

Az egyik újdonsága ennek a nyaralásnak az volt,  hogy esténként eljártunk csavarogni. Amióta gyerekeink vannak, vacsora után maximum egy könnyű kis, emésztést elősegítő sétára vállalkoztunk, majd egész hamar hotelszobánk tévéje előtt találtuk magunkat. Most hogy belegondolok, ez gyerekek előtt is kb. így nézett ki..... Ezúttal viszont vacsora után várt bennünket az "éjszakai élet". Ennek (is) köszönhetően minden idők legfárasztóbb nyaralását tudhatjuk magunk mögött. Amikor hétfő éjjel autóba ültem, szinte világomról sem tudtam a fáradtságtól. De haladjunk csak sorjában! 

Az első látogatásunk a strandra csütörtök délután inkább csak szemlélődés volt. A gyerekek konstatálták, hogy a Balaton vize hidegebb, mint a tanmedence a Tiszaligetben, úgyhogy inkább megkergették a kacsákat, enni adtak a hattyúknak, mi felnőttek pedig örültünk annak, hogy megint ennél a csodás tónál találtuk magunkat. A Balaton örök szerelem.....Ahogy lement a Nap, átbattyogtunk a Bor és Sajt Napokra, ami éppen akkor bonyolódott a városban, mint afféle vásári forgatag. Dübörgött a zene, kavargott az enyhe tömeg, finomabbnál is finomabb étkek sorakoztak a pultokban.

A gyerekek rögtön elvesztek volna az ugrálóvár mélyén....befizettük hát őket negyed órára, hagy élvezkedjenek. 2 különböző helyszínen tombolhattak, sajnos egy perccel sem tovább, mint 15 percig. De legalább a nyaralás többi részében már nem volt gondunk az ugrálóvárakkal meg a lelkiismeretünkkel. Ugrálóvár letudva. 

Zalán nagyon vigyázott a karszalagjára, kincsként őrizte egészen az esti pancsolásig a kádban.

Hirtelen azonban, ahogy lement a Nap, vele együtt lehűlt a levegő, kénytelenek voltunk haza szaladni pulóverért a kölköknek. Mire visszacaplattunk a partra, meglepetésemre a gyerekeket a színpadon találtam. Hát nem felkéreckedtek a DJ mellé?! Dehogynem! Először csak a mi két leánykánk táncikált Zoltán Erikára vagy éppen valami zúzós rock dalra, majd csatlakozott hozzájuk meg vagy 10 fiú vagy lány 3 és 12 év között. Teljesen spontán. Szerintem a lányok azt hitték, valami zsúrba csöppentek. Akkora volt a hangerő, hogy Zalán elhúzódott inkább Tibivel Balatont fotózni.

Késő este értünk haza a szállásunkra. A lányok persze együtt fürödtek Katáék fürdőszobájában (én öt napon át nem fürdettem gyereket, ami elég szokatlan volt, most jövök rá....) Az utóvacsora elfogyasztása után valamennyien nyugovóra tértünk. Zalán ezúttal nem kezdett rá papagáj módra, hogy "haza akarok menni, haza akarok menni....haza akarok menni" című mantrájára, mint Sümegen villanyoltás után. Emiatt roppant hálás voltam neki. 

Megint nyaralunk - 1. nap

Valamikor réges-régen egyik kollegám vidáman újságolta a munkahelyemen, hogy másnaptól szabadságra megy végre, melynek minden egyes napját egy baráti társasággal fogja tölteni Erdélyben. És hogy már alig várja, meg hogy az mennyire fajin lesz. Barátnőmmel (ő a kolleganőm is volt egyszemélyben) csak pislogtunk, tanácstalanul néztünk egymásra és nem értettük. Mindketten szinte gusztustalanul boldog párkapcsolatban éltünk (én egész fiatalban) és nem akartuk elhinni, hogy jó is lehet egy ilyen nyaralás. Mármint jobb, mintha az ember csupán az oldalbordájával nyaral (és annak függelékeivel).

- Majd megérti egyszer, Erika! - legyintett az kollega, mi meg reméltük, hogy nem. Pedig de! Na jó, továbbra sem mondok le a négyesben elköltött napokról itt vagy ott (akár itthon, de pszt!), de most ez a hetesben lenyomott mini nyaralás a Balatonnál (4 felnőtt plusz 3 gyerek) igazán remekül sikerült. 

Úgy kezdődött, mint minden nyaralás. Én összecsomagolok, a gyerekek izgatottan türelmetlenek, én rendet rakok, a gyerekek szétpakolnak, én néhány dolgot kipakolok, a gyerekek sok feleslegeset be. Én az utolsó simításokat végzem, már a mosogató is üres, a kukát is levittem, az ablakok is zárva .......de Tibi sehol. Pedig előző este még úgy volt, hogy nem is dolgozik aznap. Aztán mégis. Peregtek az órák. A lélektani határ az 13 óra bizonyult. Na ott elszakadt a cérnám és szerettem volna lenyomni egy nyugtató felest, ha lett  volna itthon. Végül kettő órakor, a tervezett ÉRKEZÉS időpontjában útnak indultunk.  Autópályán, megállás nélkül érkeztünk Balatonföldvárra a megpakolt Tojóval nagyjából fél 5 körül. Hurrráááá!

Volt azonnali sárkány eregetés - csak hogy fáradjanak a csöppek....majd lesétáltunk a partra. Mindössze néhány percnyire volt tőlünk.

No folytköv innen.

Indulunk

Mégpedig úszni. A kép indulás előtt kb. 2 perccel készült. 

Az első (normális) kép rövid(ebb) frizurával, bár már vagy két hete levágattuk.....

Megkérdeztem ma Gyurit (elvégre neki van oklevele úszásoktatásból), hogy olyan mikor lesz, hogy bedobom Rékát a vízbe, ő meg nyugodtan tempózva szépen kiúszik (még mindig Réka, nem Gyuri) . Magyarán mélyvízbiztos. Atombiztosan. Mert számomra ez az IGAZI úszás (vagy még nem is ez, hanem ha majd gyorson és háton is szeli a habokat. 

Azt felelte, lehet, hogy öt óra, lehet, hogy fél év....nem tudni, ugyanis Rékában még mindig ott dolgozik a majré. Ezért is nem (elég) jó a kartempója. Ő nem húzza oldalra a kezét, hanem amilyen gyorsan csak lehet, a hóna alá vágja. Nem tudja szegény még, hogy ezzel nem jut feltétlenül több és jobb minőségű oxigénhez....Pedig a lábtempója kitűnő, az adottságai remekek, szinte magától lebeg a vízen, könnyű a teste, ugyanakkor erő van benne....már csak a kartempó hiányzik és  nagyon szépen fog úszni. Hát mi igazán nem sietünk és semmi nem sürgős...

Ezt a kartempó dolgot már Tibi is említette Rékának, de Gyuri mellett ő sem ért célt. Ma azt mondta nekem az öltözőben Réka, hogy nem érdekli, ha rossz (relative) a kartempója, ő úgy is tök jól tud úszni....

Na majd az idő megoldja. Ez is egy olyan dolog lesz. 

Réka tempó

Szerdán fényképezőgépet akartam vinni az uszodába, hogy megörökítsem a habokból előbukkanó Rékát úszás közben. Illetve a mélyvízben úszó Rékát dettó. Szóltam is Tibinek, hogy a gépet hozza ám majd magával feltétlenül. Nem hozta, mondván, hogy nem találta, szóval bizonyára otthon van. Ekkorra árkon-bokron túl voltunk, nemhogy otthon. Másnap csütörtökön, videó kamerát rejtettem a táskámba indulás előtt. Hamar kiderült a medence szélére érve, hogy a "lelke", a CF kártyája a laptopban maradt. Az meg az ágyamon. Pffff....

Tegnap nem találtam otthon a gépet (szóval ezúttal tényleg az irodában maradt), a videó kamera meg lemerült és nem találtam a töltőjét.....amiről kisült, hogy nincs is neki, csak egy kábel kell. Igen, én vagyok a technikai és műszaki zseni egyben. Ma azonban felkészülten indultam az uszodába (ami egyenlő a stranddal), a fényképezőgép ugyan továbbra sincs itthon, viszont a vidijókamerát feltöltöttem és még a kártyáját is bele tettem. A bejáratnál derült ki, hogy nem vesz fel semmit, csak tejfehér ködöt...bár hangot igen. Beugrott ,hogy Zalánnak engedélyeztem egy rendkívüli videónézegetősdit, nosztalgiázni volt kedve, Sümegileg.....Szóval Tibinek kellett eszközölnie egy villámgyors szervizt az óra kezdete előtt. (Picit káromkodott az orra alatt, ezt nem tudtam nem észrevenni. Olyasmiket motyogott, hogy "mindent elrontasz?" , "már megint hozzá nyúltál, látom". De biztos csalt a fülem!

A mélyvizes úszást nem tudtam felvenni (lásd okokat fenntebb), mire azonban visszaértek a tanmedencébe, a kamera újra a régi volt és üzemkész, úgyhogy Réka első körét megörökítettem. Remélem, más is lát belőle valamit.