Valamikor réges-régen egyik kollegám vidáman újságolta a munkahelyemen, hogy másnaptól szabadságra megy végre, melynek minden egyes napját egy baráti társasággal fogja tölteni Erdélyben. És hogy már alig várja, meg hogy az mennyire fajin lesz. Barátnőmmel (ő a kolleganőm is volt egyszemélyben) csak pislogtunk, tanácstalanul néztünk egymásra és nem értettük. Mindketten szinte gusztustalanul boldog párkapcsolatban éltünk (én egész fiatalban) és nem akartuk elhinni, hogy jó is lehet egy ilyen nyaralás. Mármint jobb, mintha az ember csupán az oldalbordájával nyaral (és annak függelékeivel).
- Majd megérti egyszer, Erika! - legyintett az kollega, mi meg reméltük, hogy nem. Pedig de! Na jó, továbbra sem mondok le a négyesben elköltött napokról itt vagy ott (akár itthon, de pszt!), de most ez a hetesben lenyomott mini nyaralás a Balatonnál (4 felnőtt plusz 3 gyerek) igazán remekül sikerült.
Úgy kezdődött, mint minden nyaralás. Én összecsomagolok, a gyerekek izgatottan türelmetlenek, én rendet rakok, a gyerekek szétpakolnak, én néhány dolgot kipakolok, a gyerekek sok feleslegeset be. Én az utolsó simításokat végzem, már a mosogató is üres, a kukát is levittem, az ablakok is zárva .......de Tibi sehol. Pedig előző este még úgy volt, hogy nem is dolgozik aznap. Aztán mégis. Peregtek az órák. A lélektani határ az 13 óra bizonyult. Na ott elszakadt a cérnám és szerettem volna lenyomni egy nyugtató felest, ha lett volna itthon. Végül kettő órakor, a tervezett ÉRKEZÉS időpontjában útnak indultunk. Autópályán, megállás nélkül érkeztünk Balatonföldvárra a megpakolt Tojóval nagyjából fél 5 körül. Hurrráááá!
Volt azonnali sárkány eregetés - csak hogy fáradjanak a csöppek....majd lesétáltunk a partra. Mindössze néhány percnyire volt tőlünk.
No folytköv innen.
Kíváncsian várom :)
VálaszTörlés