Jellemző ránk, mint szülőkre, hogy a hétvégi nagybevásárlások vagy ilyen olyan beszerzések során belepottyan a kosarunkba olyasmi is, ami nem volt rajta sem a tényleges, sem a virtuális bevásárló listán. Ezen maximum Tibi bosszankodik a pénztártól távozás után, nekem valamilyen szinten természetes, világéletemben így vásároltam. Nem csak szigorúan azt veszem meg, ami nélkül nem boldogulnánk a következő héten. Ha valami megtetszik, megkívánom, mondjuk egy új fajta joghurt, egy zacskó saláta valami öntettel....megveszem. Nyilván ésszerű határok között.
Ennek nyomán nem csoda, hogy elég kevés olyan bevásárlás van, ahonnan nem távozunk egyetlen, a gyerekeknek szánt holmival sem. Hol filc kell, hol füzet, máskor színező. Kisautó, gyurma, csajos harisnya, csatok, matricás füzet, klassz póló akciós áron, minimax szívószál, stb. Ezeket általában a gyerekek kunyerálják ki, mi pedig engedünk nekik, mert alacsony értékű holmikról van szó. Én ellenállóbb vagyok, Tibi kevésbe, ahogy arról már korábban írtam. A hétvégén meggyőződtem róla, hogy Rékával egy picit elszaladt a ló.
Szombaton számos dolgot kellett elintéznünk bevásárló körutunkon, alig tudtam észben tartani mindet. Először is autósülés néztünk Zalánnak, egyelőre tapogatózás szintjén. Betértünk a Brendonba egy szemlére, ahol Réka folyton venni akart valamit. Klassz dolgokat nézett ki, de már a legelején leszögeztem, hogy Nem Veszünk Semmit. Sem hercegnős sátrat, sem puzzle-t, sem ugráló labdát (vagy mi a búbánatot...) Eleinte morogva bár, de visszatette a helyére a kiszemelt holmikat, majd a sátornál elszakadt benne valami és a fejemhez vágta, hogy én neki soha nem veszek meg semmit és hogy milyen dolog már az, hogy neki nincsen sátra, pedig itt a tavasz. Szerencsére a mi Brendonunk majdnem olyan kihalt, mint a sivatag, úgyhogy nagyérdemű közönségünk nem volt.
Távoztunk, újabb állomásunk a Libri lett, hogy könyvutalványt vegyek. Ide már csak kettesben rongyoltunk be, a fiúknak nem volt kedvük velünk tartani. Eléggé lényegre törő voltam a boltban, nem néztem sem jobbra, sem balra, kértem az utalványt a pénztárnál. Réka ellenben valahonnan leakasztott egy kihajthatós könyvet. Állítólag egy mese és figurák is voltak hozzá, a könyv lapjai kinyitva kastéllyá, palotává, tündérkertté változtak. A lányom beleszeretett ott nyomban. Itt is közöltem a szomorú hírt Rékával, sajnos nem veszünk semmit.
Persze sírva fakadt, toporzékolt párat amolyan esőtáncnak is beillő módon és néhány oda nem illő, keresetlen szóval illetett engem, melyekre már a feledés jótékony homálya ráereszkedett, magyarán nem emlékszem, szerencsére, arra viszont felkaptam a fejem, amikor azt ordította:
- Nekem soha nem veszel semmit! (eddig ismerős volt a nóta). Nincs egyetlen egy könyvem sem!!!!!!! - ez övön aluli ütés volt. Remélem, a boltos lányok nem hittek neki. Mert ha 200 könyve nincs, akkor tényleg egy sem, de Isten bizony, valamelyik unalmas estémen a Jóban Rosszban helyett megszámolom pontosan hány könyvük is van a gyerekeimnek összesen.
Kellőképpen felbosszantottam magam, de annyira mégsem, hogy ne vettük volna az utat az Interspar felé bevásárolni. Azaz én vásároltam, a többiek nézelődtek. Ahogy végeztem, időbe telt míg megtaláltam a bandát. Naná, hogy a játékoknál bujdokoltak. Kiderült, hogy Réka forró érzelmeket kezdett el táplálni egy balerina baba iránt. Barbie, ha jól rémlik. Mivel nagyjából 4 Barbie hever az ágya alatt egy dobozban rútul cserben hagyva és elfelejtve, szóba sem került, hogy jön haza velünk az a nő. Láttam, hogy Tibi meginog, az ár valahogy 3990,- magyar forint körül lebegett. Akadt 5990,- ért is, leánykám meg is jegyezte, hogy jó pontot szerezzen, neki jó lesz az az "olcsó" is...Nekem jutott a hálás feladat, hogy közöljem Rékával, a baba marad. 20 percnyi további puhítás után (Tibi fűzte, sutyorgott neki a játékhalmok között, én meg tanyát vertem a pénztárak közelében) eredménytelenül zárultak a tárgyalások, Réka karját szorosan a babás doboz köré tekerve, arcán forradalmi elszántsággal nézett a szemeim közé a pénztárnál. A baba marad, megmondtuk.
Végül Tibinek is elszakadt a cérnája, kicsavarta kivette Réka kezéből a babát és visszatette azt a helyére. Réka üvöltött, futkározott jobbra balra, mint akit baltával kergetnek. Hogy azonnal adja neki vissza, de azonnal....és hogy minden apuka megveszi a kislányának a babát, csak Apa nem. Ahogy hallgattam az obégatását sírását és pakoltam a futószalagra a kaját, éreztem, hogy a gyomorszájam tájéka nagyon sajnálja ezt az egészet és azt kívánja az agyamtól függetlenül, hogy bár megvehetné az a nyomorult babát, vele boldoggá tehetné a csajszit.....De az agyam tudta, hogy már nincs visszaút, a 200 "NEM" után egyszerűen nem szabad "IGEN"-nek jönnie, csak mert hiszti parádé van....Vagy nem így van?
Vér ciki volt. Illetve nem lett volna annyira az, csak ahogy szétnéztem, mindenhonnan együtt érző pillantásokat láttam érkezni. RÉKA FELÉ!!! Én nem tudom, úgy nézünk mi ki, mint ahol rossz dolga van a gyerekeknek? Egy idő után Tibi elunta az ordítást a sorban , vállára vette és kivitte Rékát Interspar-on kívüli mezőkre. Később mesélte, hogy a biztonsági őr nagyon rutinosan útba igazította, pontosan merre is menjen ki, melyik kijáraton.
A balerina Barbie témája még aztán másnap is szóba került az autóban, ahogy hazafelé tartottunk mamáéktól. Valahogy úgy érzem, lesz még nekünk olyan....
