2011. június 24., péntek

Sokkhatások két dózisban

Megint annyi, de annyi mindenről terveztem fejben, hogy írni fogok....de piszok nehezen jutok el a megvalósításig. Egyrészt, mert az "írókám" nem jól funkcionál, azaz csak bajosan teszek össze szavakat mondatokká, még nehezebben mondatokat bekezdésekké, másrészt mert amióta kitört a vakáció az oviban, egyszerűen és tömören fullra be van táblázva a napom reggeltől estig. 


A gyerekek még azt is elrendezték nekem, hogy új napirendünkben egyelőre véletlenül sem alszanak napközben egyszerre. Nohát féltem én ettől a vakációtól, mint ördög a szenteltvíztől, hehe...de azért 1 hét tapasztalatai alapján nem olyan vészes az egész. 


Az igaz, hogy nem mindig voltam ezen a véleményen. Például amikor a vakáció második napján Rékám bájos szorgalommal teleszórta az egyik fotelt babahintőporral, míg én gyanútlanul mosogattam. Nappaliba érkeztemkor olybá tűnt, télbe csöppent az ártatlan fotel. És még ettől nem is kaptam a szívemhez....csak amikor kiderült, hogy a laptop is kapott a fehér porból. Hogy edzésben legyek, ugyanazon a napon Zalánom egy lezser és egyébként irigylésre méltóan gyors mozdulattal a felmosóvízbe küldte a vezetékes telefonunkat. Na erre kicsit ideges lettem...egy ideig járkáltam az élettelen telefonnal fel és alá és nyüszítettem is igen diszkréten....De kár volt a paráért és majréért, negyed napra telefon kiszáradt és jobb, mint fénykorában. 


És ha már panaszkodom, arról is muszáj írnom, hogy Réci ma frankón eláztatta  megint a fürdőszobát (valami, felnőtt fejjel fel nem fogható okból, merte és merte ki a kádból a vizet..... nem sokkal azután, hogy klasszul feltakarítottam....) Ez azután volt, hogy túrógombóc főzés közben kiborított nagyjából 90 deka grízt a konyhakőre. Elmondanám, hogy feltakarítani kész rémálom volt, ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Ennyire. Este pedig, ahogy megnyugodtak a kedélyek, drága egyetlen kislányom folytatta jó sorozatát azzal, hogy Zalán ujjacskáját odacsukta egy irattartó fém nemtommijéhez (jaja, ahhoz a gömb alakú lefűző izéhez. Kínzóeszköznek is elmegy szándékos alkalmazása.)


Mindezek ellenére, nagyon jó együtt a két haramiával. Őszintén mondom, hogy remek, mert most mindketten a hálóban piszegnek és "le vannak fektetve". Persze hogy nem alszanak, hiszen még csak fél 11 lesz nem soká. Micsoda feltételezés!! 


No mára ennyit. Folytköv majd valamikor.....hamarosan.


Ja, hogy a sokkhatásokról nem is írtam? Mert még nem jutottam oda....


2011. június 20., hétfő

Réka mondta 16.

Hajnalban arra ébredek, hogy Réka beszél álmában. Nem értem mit mond. Harmadjára mégis.
- Nem akarok lapos lenni. Nem akarok lapos lenni. - Kettőt pislogok, majd előkapva legmegnyugtatóbb anyai hangom, eképpen vigasztalom:
- Neeeem vagy lapos....Neeem vagy lapos.....- simogatom a haját. 
Erre Tibi párnája mélyéről:
- NAPOS!!!!!
Én úgy nevettem, tán erre ébredtek a szomszédok is.


Réka: ......benn maradt a ciiiica. - énekli
Én: Macska!
Réka: Nem, cica.
Én: Macska.
Réka: Neeeem, cica!!
Én: Mert mi a különbség a macska és a cica között szerinted?
Réka: A macska az csíkos, a cica meg sima.
Világos!


Réka fürdés közben elárasztja a fürdőszobát, 2 centis a víz mindenütt, úgyhogy büntetésből elmarad az esti mese, ezzel fenyegetem mérgemben. Nem izgatja, egészen a lefekvésig. AKkor elkezd fűzni, főzni.
- Anyaaaaa, mesélj nekem cicás mesééééééét! 
- Ma nincs mese, tudod, mi történt szegény fürdőszobával, elárasztottad.
- Óóóó...- legyint Réka. - Dehát azt már Apa feltakarította.




Doktornéni jár nálunk Zalánom 1 éves státuszvizsgálata kapcsán.  Amikor mindent átbeszéltünk, megbeszéltünk, doktornéni összepakol, távozni készül. Lekísérem őt Récistül a kapuhoz, segédkezem a mérleg hurcolásában. Doktornéni búcsúzkodik, majd beül az autóba. Réka gyanúsan fel van dobva...nem egészen világos még, hogy mi ütött belé.
- Sziaaaa, sziaaaa! - köszön Réka lelkesen, tele szeretettel.
Doktornéni gázt ad és elhajt. Réka nem hagyja abba:
- Szia, szia, sziaaaaa, gyere máskor is!!!.........Szia, szia, kis "pedzsó" (Peugeot)
Ja igen, leesett, az autóra zizzent rá annyira, nem annyira a dokkernénire....




Leánykám fogalomzavarban van a "lopni" szó jelentése kapcsán. Tegnap elkiáltotta magát a Teszkóban a nemtomén melyik polcnál. 
- Ellopták mindet!!!!!!!!
Majd itthon folytatta:
- Anya, miért loptad el virágokat innen????? - remélem, gyorsan kinövi ezt, mielőtt kellemetlen helyzetbe juttat. :)




Reggel van. Amíg én Rékám kakaóját igyekszem összeütni, Réka kezéből kiesik a tejesdoboz. Placcs!!! - egy méter átmérőjű tejtócsában áll a konyha. Eltávolítom az 1 méteren aluli magasságúakat a konyhából, feltakarítom a tejtavacskát, majd végre leülhetünk reggelizni. 
- Kiesett a kezedből, szívem? - kérdezem együttérzőn Rékától.
- Iiiigen. - bólint panaszosan. - bár nem én ejtettem el, kiugrott a doboz a kezemből.
Hát persze!




Pénteken kitört a vakáció.
- Hurrráááá, nem kell többé oviba mennem, hurráááá! -örvendezik Récim.
- Nem fognak hiányozni a gyerekek? L. óvónéni?
- Nem!! - vágja rá határozottan.
- Marci és Nimród sem? 
- Nem!! 
Hát jó. Este vacsoránál egyszer csak megszólal Réka.
- ...........Marci is másik óvodába fog járni majd ősszel???
- Nem hiszem, Réka. 
- ...............
- Miért, hiányozni fog neked a Marci? - kérdezem, látván, hogy a szeme milyen szomorú
- Igeeeeen....

Pockok külön

Úgy emlékszem, elmúlt már Récim egy éves, amikor egyszer csak azt tapasztaltam, hogy nyugtalanul alszik. Több foga is kínozta egyszerre, ezért vagy másért erős anyahiánya volt és egy éjszaka olykor számtalanszor magához rendelt. Ilyenkor nem vágyott semmire, csak hogy ringassam és duruzsoljak neki. (Egész furcsa most erre Zalánnal a fészekaljban visszaemlékezni, aki csak végső kimerültségében tűri és hagyja a ringatást....) 

Egy hétig sem bírtam a strapát, egy különösen nehéz éjszaka félredobva egy újabb fontos elvet, miszerint "nem alszunk egy ágyban a gyerekkel"....összebújtam a hitvesi ágyban Rékával és mindketten szinte azonnal álomba merültünk. Nem gondoltam, hogy ennek lesz folytatása, akkor, azon az első éjszakán őszintén szólva nem is érdekelt, de lett. Néhány hét múlva Réka éjszaka közöttünk aludt, úgy mintha világéletében ott aludt volna.....

Apa már a legelején élvezte, hogy az egész család együtt alszik "mint a pockok", ő így mondta, nekem voltam fenntartásaim (mint mindig), de hamar túltettem magam rajtuk. Vagyis inkább beletörődtem....A mi családunkban hagyománya van a szülőkkel együtt alvásnak, így valahogy borítékolható volt, hogy ez következik. Voltak fokozatok: először nem bántam, hogy együtt alszunk, majd meg is szerettem ezt az állapotot. Olyan jó érzés  volt összebújni Rékával, hallgatni ahogy szuszog, tényleg élményszámba ment.

Voltak hullámvölgyek, naná, például amikor Zalánnal várandósan nem fordíthattam Rékának hátat az ágyban, pedig a bal oldalamon a jobbal ellentétben keményedtem folyamatosan....Vagy amikor könyökkel kishíjján megritkította fogsorom, esetleg a szemem világa került pindurkát veszélybe. Olykor (viszonylag gyakran) Apa közelsége is hiányzott...

Kritika is ért bőven, amiért csemetémet "nem voltam képes a saját ágyába szoktatni". Volt, aki csak szolidan megjegyezte, hogy "na most rontjátok el a gyereket", mások kioktattak, hogy ezt ezért vagy azért nem kéne....megint mások kinevettek, hogy "most aztán jópár évig lehetetlenség lesz a saját ágyába pakolni a lányt". Értettem én, mire gondolnak ők, hiszen nem régen még én sem tudtam elképzelni, hogyan is működhet az együttalvás........................mégis úgy éreztem, hogy nekünk itt és most (azaz akkor és ott) az volt a jó. Csak ilyen egyszerűen. Hiszen miért baj az, ha velünk alszik a csemete? Főleg, ha mindenki úgy a legboldogabb.

Amikor tavaly tavasszal Rékám új ágyat kapott, bíztam benne, hogy nagy lesz a kísértés, olyan nagy, hogy benne is fog aludni. Nem így történt, és én ebbe is egész hamar belenyugodtam. Az ágyikó maradt a nappali pihenés színtere, éjszaka szigorúan csakis közöttünk aludt a leányka. 

Most jött a fordulat nagyhirtelen. Talán az "új világrend" (1) hozta ezt el nekünk, talán Réka mostanában "válik le rólam" bizonyos értelemben...nem tudom. Annyi bizonyos, hogy egy hete már, hogy Réka egyedül alszik el, a saját ágyában pihen. Még csak egy hete, igaz, de azt hiszem, ez azért nagy dolog. Örülök, hogy nem kellett erőltetni semmit, magától jött, spontán a változás és végülis nem vártuk meg gyermekem szalagavatójáig, érettségijét, esküvőjét sem. Naugye.... Én pedig újra felfedezhetem, hogy milyen nagy is egy franciaágy két embernek. Hmmmm....Elmondhatom, hogy hatalmas! És fincsi is! 


PS: Bár ma reggel, a 8. napon Rékát találtam az ágyamban reggel szorosan hozzám bújva, de pszt! 


Új világrend: lényege, hogy este 9 -kor minden kiskorúnak a saját ágyában a helye. Mi felnőttek a nappaliban olvasgatunk, beszélgetünk, esetleg tévézünk, de gyerekprogram nincs.

2011. június 16., csütörtök

Az én Meskám

Azaz mivel leptem meg magam Gyereknapra.
(Oké, picit le vagyok maradva....)







Kicsomagolás után és ideiglenes helyén a falon

2011. június 15., szerda

Amikor apa estimesél....


Az elég ritka szituáció, hisz általánosságban igaz, hogy betemeti a munka tengere az ártatlant. Ám ha mégis rágyújt egy történetre, többnyire valahol az ébrenlét és az alfa állapot között, az biztos, hogy én remekül fogok szórakozni. Kár, hogy nem én vagyok az igazi célszemély....

Íme egy tipikus "ApaMese".

Játszódik: ágyban, párnák között
Mesélő helyzete: vízszintes
Hálás Hallgatóság: Réka és Anya, mesére éhesen


Élt egyszer egy kisnyuszi. Ennek a kisnyuszinak hataaaaalmas fülei voltak. És fekete bundája. Ez nagyon furcsa volt, mert a nyuszik általában szürke színűek. A kisnyuszi nem tudta, ő miért lett fekete...elképzelni sem tudta. Anyukája szürke volt, apukája szintén. Nagyapukája is, nagyanyukája is. Anyai nagyszülei is. Nagybátyja és nagynénje is. (ez még ragozta egy ideig). Szóval csak ő volt fekete. Egy napon, nem hagyta nyugodni a dolog és elugrabugrált a bölcs öreg bagolyhoz, hogy megkérdezze, vajon miért fekete ő és nem szürkeeeee????........................................ - itt feltűnően hosszú hatásszünet következett, úgyhogy szerintem elaludt Apa.
- Naaaa...és mit mondott a bagoly? - böktük meg egyemberként Récivel. - Apa horkantott egyet, jelezvén, hogy felébredt és annyit mondott.
- Hogy fogalma sincs....

Azzal a mesének itt volt a vége.....pedig a fantáziám annyira, de annyira beindult. Fekete  Baknyúltól az örökbefogadásig......De Apa nem kereste sem a katarzist, sem a megoldást. Ellenállhatatlanul elragadta az álom. 

Mindent egybevetve...izé....Vajon mennyire meglepő, hogy Réka jobban szereti, ha én mesélek neki?