Korábban azt képzeltem, hogy ez egy rettentően izgalmas és stresszes nap lesz, hiszen kiderül, elég-e a pontszám a vágyott egyetemhez. Végül úgy alakult, hogy egyáltalán nem remegünk az izgalomtól. Inkább várjuk az ítéletet: melyik egyetem lesz a befutó. Ehhez persze az is kellett, hogy Réka érettségije igazán jól sikerüljön.
Persze, ahogy kora reggel a barátnőm megírta, az ember csak akkor lehet teljesen nyugodt, amikor megérkezik az üzenet, hogy a csemete felvételt nyert. Elvégre mindig becsúszhat valamilyen adminisztrációs hiba vagy bármi más, amivel nem számoltunk. Még jó, hogy ezt korábban nem mondta, különben biztos elkezdtem volna aggódni.
Szóval nem iszunk előre a medve bőrére. Várjuk a végeredményt. Estefelé majd rendelünk valami finomat vacsorára – talán egy-egy kézműves hamburger menüt, nem a Mekiből –, és megünnepeljük azt, amiről ma este kiderül, hogy Réka jövőjének egy fontos szeletét jelenti.
Szorítok mindenkinek!
Ugyanígy vagyunk, nagy eséllyel felveszik Dorcit az első helyre, de igen, majd ha megjön az a bizonyos sms, akkor válik biztossá😊
VálaszTörlésGondolok rátok. 🤞
VálaszTörlés