Mármint a főtt kaja.
Én már sok mindent megpróbáltam. Szomorúan állíthatom, hogy semmi nem vált be igazán. A legegyszerűbb módszer, ha valami nagyon finomat készítek, az gyorsan elfogy bármilyen módon. Mondjuk a brassói el sem jut legtöbbször a hűtőig. Vagy a rántott hús. Azonban ha másnapra főzök ebédet, értelemszerűen azt szeretném, hogy amit szépen bepakolok a hűtőbe, az másnap, harmadnap már ne legyen ott.
Általában ha főzök, akkor kétfajtát főzök, valami egyszerűbbet és valami komplikáltabbat. Tegnap pl. lasagnét készítettem, ezt nálunk mindenki nagyon szereti, és mellé készült sóskafőzelék fött tojással. Ez utóbbiból reméltem, hogy esznek majd a gyerekek, de eddig az ujjlenyomatuk nem lenne a dobozokon.
Anyukám nem főzött hétköznap, annak ellenére, hogy otthon dolgozott. Nem ért rá, a helyi bisztróból hordtuk az ebédet, illetve én a jó öreg menzáról mentem érettségire, mármint hogy 12évet lehúztam a menzán. Mindig szerettem, sosem volt vele problémám. Egyetlen dolgot nem eszem meg, a mazsolát, azt pedig nem adtak. Ja, a fenyőmagot is utálom, de azt sem adtak.Így a pesztótól is rosszul vagyok.
Hogy a lényegre térjek, mivel anyu nem főzött hétköznap, nem volt mintám, hogy hogy kell ezt csinálni, kell e egyáltalán. Vacsorára hideget ettünk, többnyire felvágottat mindenféle zöldségekkel. Esetleg apu sütütt kolbászt, pár szem krumplit és az egy adagnyi kajára rájárt az egész család.
Az eredeti verzió az volt, hogy a lábasban marad az étel, amiben főtt, az kerül a hűtőbe és onnan szed, aki akar. Illetve, aki éhes. Anyu a hétvégi koszttal így járt el. Aztán rájöttem, hogy nem nagyon akaródzik szedni az ilyen lábasokból a gyerekeknek, illetve "nem találják meg" a hűtőben a kifőzött tésztát a bolognai szószhoz vagy hordítva. Hogy sajtot nem reszelnek rá, azt meg sem említem, ahhoz pláne túl fáradtak szoktak lenni. Nem lesz meg a rizs a sülthús mellé, a savanyúság meg végképp nem. Így elkezdtem cuki dobozokba adagolni a menüket, kisebb és nagyobb porciókat, amiket csak melegíteni kell. Üveg edény műanyag tetővel, gusztusos, jól tiszítható és biztonsággal melegíthető mikróban is. Legalábbis asszem.
Ezekkel az a baj, hogy többnyire a gyerekek bele sem néznek ezekbe a dobozokba, hacsak nem hívom fel külön a figyelmet, hogy 2-3 adag chili con carne és hét (!) adag zöldbab leves figyel, tessék őket jó étvággyal fogyasztani. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Tibi a leghűbb partnerem egyébként a hűtő kiürítésében, ő megkeresi általában a legrégebbi kaját, az egy hetes borsólevest vagy a sárgarépa nélkül méltatlanul elhanyagolt húslevest (volt benne, csak valakik, manók "kiették" belőle) és vakmerően megeszi. Jóízűen belapátolja. Eddig még soha nem lett semmi baja szerencsére...A kimaradt, köret nélküli húsféléket is ő tűnteti el kenyérrel, uborkával, mikor mivel.
Szóval rájöttem, hogy itt nagy adagokat nem érdemes főzni, sütni. Frissen szívesen megeszik, de második nap ritkán, csak a finomabb falatokat. Így inkább több félét főzök kisebb adagban. Vagy egyszerűbb ételeket. Tésztákat, arrabiatat, bolognait vagy carbonarat. Túrós tésztát, sülteket rizzsel, salátával. MIndenféle fűszerrel pácolt husit wrapben salátával, öntettel. Fagyasztani kész ételt valamiért nem szoktunk.Vagy rendelünk valamit, ha nincs erőm főzni vagy más lefoglal, esetleg túl fáradt vagyok hozzá....
Szia, itt egy zugolvasód, nagyon kedves tőled, hogy kiporciózod, hogy könnyebb legyen a mikróba dobni amikor megéheznek. Nagyon nehéz ez, hogy mégis mi a csodát főzzek????!!!!!!! Ha megkérdezed, nem adnak ötletet a gyerekek? Főzelékek nem mennek? Krumplifőzelék fasirttal, sült virslivel, nálunk a jollyjoker a chillis bab volt, azt bármikor megették, két napig simán, mondjuk nem az olcsó kategória.....
VálaszTörlésItt nem probléma a "mit főzzek?" szerencsére. :) A chilis bab nagy favorit nálunk is.
TörlésNem tudom vigasztal-e, de minden szavadat es ami mogotte van, értem, mert ugyanez a helyzet. Kinomban azt szoktam nekik mondani, hogy elo ne ragjam nektek az etelt? Ki vannak szolgalva, porciozott adagok, es megse az kell, frissen megeszik viszont. Nalunk sokszor van emiatt elveim ellenere mekis kaja es mirelit pizza is. Amig a fott kajat en el nem fogyasztom....
VálaszTörlésÓ, drága sorstársam... :)) Ugyanez van pontosan nálunk is. Igen, nálunk villanyoltás előtt 10 perccel nyitogatják a hűtőt, főleg Zalán....
TörlésAzt elfelejtettem irni, hogy triggerpont, amikor este ulok a kanapen, es jonnek, villanyt kapcsolnak es nyitogatjak a hutot... huh, olyankor nagyon kell az onuralmam, hogy ne osszam ki oket...
VálaszTörlésA hűtőből nálunk is maximum a brassói, vagy pörköltféle, tepsis krumpli fogy el, egyébként a frissen főzött ételt szeretik. Legalábbis azok a gyerekeim, akik még otthon laknak, és van olyan jó dolguk, hogy tudnak válogatni. Patrik mióta egyedül lakik, szívesen eszik a hűtőből is, egyszerűbb az élete így.
VálaszTörlésÚgyhogy én már itthon nagyon régen nem is próbálkozom ilyesmivel, vagy főzök valami egyszerűt, vagy hasonlóképpen az előttem szólókhoz, marad a gyorskaja megoldás azokra a napokra, amikor mindenki hagyjon békén..
Nálunk vegyes, van olyan gyerekem, aki nagyon rendes, és bármit megeszik, bárhonnan, és akad olyan is, aki csak egyszer, csak frissen és utána mindenki hagyja békén vele :-)
VálaszTörlésMa nagyon jó dolgom lesz, ebédre anyuékhoz megyünk, este meg Panka szeretne főzni (isten tartsa meg jó szokását)
VálaszTörlésHát igen, mi sajnos már sem anyósomhoz, sem anyuhoz nem tudunk ebédre menni, de milyen jó is volt, mikor még megtehettük!
TörlésEgy újabb zugolvasó, jelentkezem. Én úgy szerettem olvasni a kajás bejegyzéseidet (IS!), pláne, ha még a receptet is leírtad.
VálaszTörlésMi mindig otthon főztünk (gyerekkoromban) - ez másként nem lett volna megvalósitható a nyolcvanas években falun. Én ezt vittem tovább - és ahogy telik az idő, egyre inkább igényelem a főtt ételt - ha nem sikerül egy nap meleget enni, akkor már hiányérzetem van. DE a kamaszok már sokat változtak nálunk is - a leves nem megy, ezért csak max kétszer főzők levest egy héten, azt esszük amig elfogy - de van amikor nincs is leves (anyum ettől kiborulna, ha tudná :-) ez az én lázadásom... Nálunk ami bevállt : a közös étkezés - én melegitem, asztalt teritünk - és legtöbbször a vacsora ami közös étkezés, ha készen melegitve van, megeszik szó nélkül. De azért szinte mindig a friss a nyerő. De ha nem vagyok otthon, legtöbbször a melegszendvicset sütnek hiába van főtt kaja.
VálaszTörlésÓ, tényleg, a leves...Az az egyik első dolog volt, amit elengedtem, mikor elkezdtem háztartást vezetni. Most hetente egyszer van, a gyerekek csak pár levest szeretnek. A közös vacsora szép dolog, jó lenne, ha nálunk is sűrűbben meg tudna valósulni...Hétvégén van még közös reggeli, de egye inkább két fős, soha nem négy...
Törlés