2022. szeptember 18., vasárnap

Nem sokáig húztuk ...

 


... betegség nélkül. Zalánnak fáj a torka és folyik az orra, a hangja pedig még férfiasabb, mint szokott lenni. Úgyhogy ennek a következő hétnek annyi iskolailag. Először picit reménykedtem, mert szombaton, amikor nem tanultunk semmit, egészen úgy tűnt, hogy kutya baja, bár eléggé be volt vackolva az ágyába (hol abba, hol a miénkbe). Vasárnap viszont megindult az orrfolyása, és olyan sápadtka is....szóval ennyi. 

Két számonkérést letudott múlt héten, de erre a hétre is fog jutni pár, az biztos, rögtön hétfőn írnak németből egy ismétlőt a Perfektből. Töri összefoglalás is végét járja. Természetből már felelt, de abból meg nem szabad lemaradni, mert ha felhalmozódik, akkor dolgozat előtt lesz para. Na mindegy, annyira nem beteg, hogy ne tudna tanulgatni, majd igyekezünk lépést tartani a dolgokkal.

Na közben át kellett ülnöm az asztaltól a kanapéra, mert Diócska minden áron az ölembe akart csüccsenni. A kanapén beéri azzal, ha mellettem ülhet, összegömbölyödik és úgy csinál, mint aki alszik. Néha tényleg. 

Ma sütöttem-főztem mindenféle kaját. Miután ötször összevesztem Zalánnal, mert nem akart sem törit tanulni, sem a német Perfekteket átnézni. Végül rábíztam, hogy tanulja meg egyedül, holnap majd még átvesszük....Hogy mire jutott, nem tudom még.

1) paníroztam pár szelet húst szendvicsbe, jövő hétre. Majd este még azt ki kell sütni.

2) Lidlben szokott lenni egész aprócska gomba, ami nagyon finom rántva. Egy kis fokhagymás majonézzel szoktuk csipegetni, mi ketten, mert a gyerekek utálják. 

3) Főztem egy kis tokányszerűséget a nagyobb gombaszemekkel kiegészítve, ehhez van tészta. 

4) Készítettem abból a húsból, amiből nem rántotthús lesz, egy kis sajtos, baconös rakott valamit, ehhez van kruplipüré. 

5) Sütöttem másfél adag muffint, főleg áfonyásat, de nutellásat is. A gyerekek nagyon rárepültek, nem nagyon hiszem, hogy ebből még jut holnap Rékának, pedig az volt a terv. Nem baj, a muffin nagyon hálás süti, bármikor össze lehet dobni. Annál már csak a 10 perces kuglóf a hálásabb. 

6) Ja és muszáj volt valamit kezdeni a darált hússal, abból lesz kebabszerűség, most nyárs nélkül, ez is jó lesz Rékának sulis ebédre. Már ha ízlik majd neki. Egyelőre érik a cucc a hűtőben, holnap sütöm.

Majd valamikor a hét elején boci szeletet is tervezek sütni, mert a túró a hűtőben hamarosan lejár szavatosságilag. Csak nincs "cicás" kakaóporom, azt még venni kell hozzá.

Múltkor elég ideges voltam, mert hazahozta Réka a teljes napi ellátmányát, kajáját. Rögtön, amint szendvics jutott, pedig azt is meg kell enni, elég finom szendvicsnek tűnt, igyekeztem eleget. Nem lehet mindig rántott hús, meg ilyen-olyan finomság. Van a fagyasztóban fahéjas és kakaós tekercs is, ezeket félbe vágva tervezem adagolni az uzsis dobozba, nehogy kitalálják, hogy nem volt idő megenni. Egy felet már csak sikerül legyűrni valahogy....Értem én, hogy nincs mindig idő enni, de valamikor muszáj, Réka fél 4-re ér haza minden nap. Van büfé a suliban, éhen nem hal.

Különórákról nem tudom, mit írtam, egyelőre az angol még mindig folyamatban van. Fel kellene hívnom egy ismerős által ajánlott tanárt, bár reménykedem, hogy januárban csatlakozhatunk az Oxford nyelviskolába valamelyik kurzusra. Ki tudja, lehet Rékának bejön ez a tanár és marad ennél.  Van egy külön matek csütörtök este, amúgy a fuvola és a lovaglás pénteken van. Még egy másik lovaglás is szokott lenni kedden, ha nem megy, akkor szerdán. Hogy meddig tud lovagolni, még nem tudni. 

Ennyi.

X Faktor idén olyan rossz, hogy az már minden szint alá ment...Nem is gondoltam volna, hogy lehet ilyen mélység. Azért ha elunják a sok szennyet, remélem, értéket is találnak. A Sztárban Sztár viszont villantott pár tehetséget. Jövő héten foci meccs? Jól rémlik? Izgi lesz. 


7 megjegyzés:

  1. Gyors gyógyulást Zalánnak! Nálunk ez a betegség ezen a héten lement, de mindkét fiú, először Toma, aztán Máté is lebetegedett... Hihetetlen, hogy minden évben mi is valami hasonlóval kezdünk :) ...
    Jesszus mennyit sütöttél-főztél tényleg :) ! Szuoer vagy! Nagyon ismerős a szitu, én tavaly voltam így Tomával, négyig volt suliba, menzázni nem akart, de nem is volt értelme, szinte semmit sem evett ott, akkor külön nem lehet enni, ha valaki be van fizetve ebédre, tehát rosszabbul jártunk volna: Toma éhezett volna, én meg halálra aggódtam volna magam, hogy korog a gyomra egész nap :) ... De a lényeg, hogy így pakoltam, mint te, de azért nem pont így, mert egyesek fordítva vannak, mint Réka, inkább a jól bevált kajákat eszik meg, ha valami újszerű azt nem igazán, szóval nem lehetett túlzottan kreatívkodni, mert annak megint nem evés volt a vége :) ... Év végén én már nehezen viseltem azért :) , most meg örülök, hogy "csak" ebédet kell főzni :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden évben kidőlnek szeptemberben. Vagy ha akkor nem, akkor október elején. Ó, Réka is a jól bevált kajákat szereti, még kísérletezem, mert gyroson és rántott húson csak nem tengődhet, vagy legalább megunja hamar.

      18 muffinból egyébként 1 maradt reggelre....úgyhogy Réka répát vitt, nasinak pegig műzli szeletet. Hát aztán lehet, hogy a répának honvágya lesz. :) :) és hazajön.

      Törlés
    2. Jajjj :) , ez az 1 muffin, de ez is ismerős :) .... Kíváncsi leszek honvágya lesz-e a répának :) ... Jut eszembe, azt is akartam írni, hogy mi is imádjuk persze a muffinokat és én is szoktam 10 perces kuglófot sütni, nálunk is nagy kedvenc :) , ez a maimoni féle? Én azt sütöm, annyi kiegészítéssel, hogy én vagy inkább mi - főleg mert ez a fiúk nagy kedvence is - fahéjat szoktam(tunk) belekeverni kakaó helyett. Nagyon tuti, mi imádjuk :) ... (Volt már, hogy karácsonyra is összedobtam egyet, pont a fahéj miatt még külön passzolt :) )

      Törlés
    3. Igen, a Móni félét, az tökéletes, még a kutya is imádja. :) A fahéj jó ötlet nagyon, kipróbálom, azzal is sokszínűbb lesz a menü. Az önteten is szoktam variálni, de legtöbbször csupaszon felfaljuk.

      Törlés
  2. Jobbulást Zalánnak!

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!