Off - avagy hétköznapi bosszúságok

Tegnap meló után még be kellett ugranom tejért és kenyérért a boltba, emiatt a szokásosnál 5-10 perccel később vágtattam be a suliba. Hátramentem az udvarra automatikusan, mint egy beprogramozott robot, majd az űrt (gyerekek hiányát) látva kapcsoltam, hogy benn lesznek a csemeték inkább a napközis teremben. És tényleg. Megálltam a küszöbön (tanterembe szülő nem igazán léphet be elvileg, ezt takarítás után meg is értem és hát idegen terület is.... és illendően köszöntem felnőttnek és gyereknek. 

A tanítónő (az a tehén) éppen beszélgetett az egyik apukával (merthogy ha nem is ő az osztályfőnök, ahhoz még túl pályakezdő, de van osztálya, nem csupán napköziben van foglalkoztatva). Rám nézett, majd csicsergett tovább, mintha ott sem lennék. Nem köszönt. Na most biztos vannak bajok az én idegeimmel is, de baromira berágtam rá. Mézesmázosan cseverészik az apukával, akinek a fia az ő osztályába jár, nekem meg nem is köszön? Másfél méterre elterülve tőlem?? 

Réka megnyugtatott, hogy a hölgy, nevezzük C néninek nem köszön neki sem, sőt Zalán is ezt bizonygatta, viszont a saját osztályában levő gyerekekkel és szülőkkel nagyon kedves és odaadó, szóval jó tanár, semmi panasz rá osztályon belül. Ez utóbbit már olyan szülőtől hallottam, aki úgymond bennfenntes, szóval a gyereke eme osztályba jár. 

Ez a nő már tavaly is kihúzta nálam a gyufát többször, szóval némi hendikeppel indult, de még ilyet soha nem tapasztaltam ebben az iskolában, hogy valaki ne fogadta volna a köszönésem, úgy, hogy az orrom előtt tehénkedik. Hallatlan! Lehet, írok egy névtelen, bemártó levelet az igazgatónak. (Eh, foglalkozok is én vele!) Tibi azt mondta, hogy nekem alacsony az ingerküszöböm, ezen ő simán felülemelkedik , átsiklik, lerázza, mint a kutya a vizet, szóval nem háborodik fel ilyesmin. Persze, mert ő meg mikor állt utoljára mellém? Akárhogy is, ami sok az sok.

Következő alany, aki felidegesített a héten, a szomszéd volt. Még kedden történ.  Zalánék egy korhadt faágból puskát eszkábáltak maguknak. Maradjunk annyiban, hogy egy száraz fadarabbal baktattak haza, majd itthon hátra szaladtak a kertbe. Ő és a cimbora. Jöttünk – mentünk cimbora apukájával, majd egyszer csak megjelent egy nő a kerítés túloldalán és a 180 centis, átláthatatlan kerítés felett  felém nyújtott egy tenyérnyi száraz fadarabot, amit elmondása szerint az én gyerekeim dobtak át az ő telkére, kertjébe, udvarába, „bizonyára véletlenül”. Mondtam neki, hogy bizonyára, de pottyantsa csak le a kerítésen túlra nyugodtan, nekünk nincs a botra szükségünk... Megerősítette irritált hangon, hogy neki sem. 

Mea culpa, mea culpa, illetve a gyerekeké, nem tudom, melyik hajította át a fadarabot, tényleg megsérülhetett volna valaki. Megdorgáltam őket. Inkább az az elképesztő, hogy meg mer engem egyáltalán szólítani ez a szomszéd (köszönni nem köszönt, bár nem is vagyunk olyan viszonyban) azután, hogy a közös kerítésre likat vágott. Két hófehér, nemes vérvonalú macskája a mi kertünkbe üríti a béltartalmát, ahelyett, hogy otthon sz….na a saját tulajdonú földbe ( hogy macskaalmot venne, bennem fel sem merült, gondolom, benne sem) az már mégiscsak túl sok. 

Nem is ez a történet mélypontja, hanem az, amikor fél évvel később a kerítésen a lyukat mi lezárjuk, megfenyegeti a gyerekeket, hogy ha bármi átrepül, soha vissza nem kapjuk, ha nem tesszük szabaddá a kerítés a macskái szabad szomszédbanürítése céljából. Na most tízes skálán mennyire önző idióta az ilyen? El is határoztam, hogy tavaszra, ha az még itt talál bennünket, ezen a portán, lezárom a lyukat a kerítésen, egy életem, egy halálom. Focizni már úgy sem merünk a kertben, nehogy macskaszarba lépjünk illetve nehogy átrepüljön valami, mert az ha vissza is kerül idővel, legalább két hét kivárás mindig van és külön kérelmet kell benyújtani. 

Ehhez képest Tibi már csak hab volt a tortán, aki csütörtök este kibökte, hogy határidős munkája akadt hétfőre….és izéééé….pénteken szállítják még csak neki hozzá a papírt. Értitek. Szóval a hétvégi programja borítékolható. Munka, munka és még egy kis munka. Nem gond, dehogy! Majd feltalálom magam. Sütök és főzök, teszek és veszek. Illetve vasárnap elhívtam a barátnőmet moziba. Azt a Judy Dench-es királynőt filmet nézzük meg. A Harry Potter 3 óta nem voltam "felnőtt" filmen, ami azért gáz, mert már a HP3 sem volt az. Szóval hurrá hétvégeeee, a tiéd vagyok! 

UI: Majd mesélek azért a gyerekekről is, izé....MIndig van mit.... e tanulni, mert lecke biztos lesz….