Asztamindenit, micsoda finom dinnyék teremnek idén! Abbahagyhatatlanul toljuk magunkba... pukkadásig.....Jaaajj, épp most vagyok túl egy adagon....Csodálatos a nyárban ez a gyümölcs bőség, cseresznye tenger után jött a barackáradat....és most, immáron nem saját kertből, de mindig van a hűtőben sárgadinnye és/vagy görögdinnye. Imádom ezt a korszakot. Még akkor is, ha kemény hét következik, 40 fokos kánikula, főnök meg sehol. Illetve az túlzás, de irodaközelben nem...
Valami olyasmit írtam múltkor, hogy nem fogytam semmit a héten. Meglepetésemre egyszer csak megadta magát a mérleg alattam és már -3,5 kg-nál találtam magam, mindössze 2 kilónyira a minimális célomtól. Tehát ez a fél kiló/hét működik. Juhúú....Ez annyi erőt ad a folytatáshoz. Persze el kell mesélnem azt is, hogy újabban néha elfog az édesség utáni vágy, ami korábban is magával ragadott. Édesség pedig nincs itthon semmi (bocs, gyerekek), leszámítva néhány csokis áfonyát....de ilyenkor általában gyümölcsbe fojtom a kínjaim, mostanság ugye főleg dinnyébe....
Klassz volt ez a hétvége, bár ma pl. Zalán egyik hisztiből esett a másikba, nem jöttünk rá, hogy mi orvosolhatná a kínjait. Végül most este elvitte őket Tibi kerékpározni, én meg főzöm a kukoricát illetve kaptam szomszédasszonytól friss sóskát, azzal is kezdeni kell valamit, mielőtt végképp elfonnyad. Réka jövő héten táborban...szegénykém, remélem, van ott légkondi, ahol a kreatív tábor lesz. Bár ő jól bírja a meleget, inkább fázós. Inkább az a kérdés, én mit fogok főzni ebben negyven fokban...Mert terveztem
- lasagnét (sütő tehát be lesz kapcsolva),
- carbonara spagettit (gyors és finom, vagyis ide pipa),
- valami tokányt tésztával vagy tarhonyával....
- ....és gyümölcsmártást csirkemellel főtt krumplival....
De meglátjuk, Főni nélkül nehéz hetem lesz és még ez a meleg is....
Csoda és Kósza nagyon bejött a gyerekeknek, jókat rötyögnek a vicces jeleneteken. Nem minden poént ismernek fel, olykor befigyel némi spét, de élvezik. Réka követeli a Harry Potter 4-et, de magától bele nem olvasna. Kicsit bizonytalan vagyok, hogy mennyire jó ez, hogy én estimesézek (napszaktól függetlenül), magától viszont nem nyúl könyvhöz....de egyelőre nem tudok eszközt rá, annak is örülök, mennyire bele tud feledkezni egy-egy felolvasott történetbe és mennyire leköti őt minden, de minden.....És bízom benne, hogy megjön az olvasó kedve is....Én már nem tudok visszaemlékezni, anyukám meddig olvasott nekem. Ugye első meghatározó olvasmányom a Tüskevár volt, amit biztosan nem harmadikban olvastam, hanem később....Segítene, ha a kezemben sokszor látna könyvet és most olvasok is egyet. Majd meglátjuk.
Na ezt írtam tegnap. Már nem küldtem el, mert hívott a főnök, hogy áll egy kamion a határnál és a sofőr valami egészen ismeretlen számlát tol a vámos orra alá....Emlékezzek már, hogy mi is jön most és hová?? Na ebben tudtam éppen neki segíteni, de hogy mi történt az eredeti számlával....az rejtély volt ma reggelig. Sajnos a kollegina a "túloldalon" nem egy lángelme....persze én sem vagyok az, de én legalább igyekszem. A munkaidőm x százaléka azzal telik, hogy vajon most mit ront el és hogy fogom kijavítani. Na MOST szabira vágyom.
Diétával bűnbe estem, mert a fokhagymás diétás gombám mellé ettem egy falatka cigánypecsenyét egy egy marék sültkrumplit. Viszont bringával mentem ma dolgozni (hazafelém majdnem meghaltam a 38 fokban, ahogy a forró szél olykor szájbavágott....)úgyhogy pár száz kalóriát ledolgoztam. Viszont vacsora után ölni tudtam volna egy kis csokiért, micsoda szerencse, hogy nincs itthon! Úgyhogy ettem egy kis kanál nutellát és jobban lettem.....Még 4 kiló mínusz kellene. Októberre bombanő leszek.Hogy aztán Advent idején megint sütit zabáljak....
Mostanában lelkifurim van, amiért a gyerekeket nem halmozom el minden finomsággal a diétám miatt. Nem is tudom, mikor sütöttem valami süteményt. Na jó, a barackos-mandulás Limarás süti nem számít. Lángost szeretnék, pizzát, lekváros batyut, túrós batyut vagy fánkot friss lekvárral. Zalán úgyis megjegyezte egyszer, hogy a hozzámbújáson és a meseolvasáson túl csak arra vagyok jó, hogy finomakat főzzek. Erre már lassan arra sem....Mindenesetre ebben a 40 fokban pihenőt szavazok a sütőnek, majd utána belehúzok....
UI: A cicám jól van, szombaton úgy dorombolt, hogy muszáj volt 3 órán át simogatni....:) :) Imádom!
Na ezt írtam tegnap. Már nem küldtem el, mert hívott a főnök, hogy áll egy kamion a határnál és a sofőr valami egészen ismeretlen számlát tol a vámos orra alá....Emlékezzek már, hogy mi is jön most és hová?? Na ebben tudtam éppen neki segíteni, de hogy mi történt az eredeti számlával....az rejtély volt ma reggelig. Sajnos a kollegina a "túloldalon" nem egy lángelme....persze én sem vagyok az, de én legalább igyekszem. A munkaidőm x százaléka azzal telik, hogy vajon most mit ront el és hogy fogom kijavítani. Na MOST szabira vágyom.
Diétával bűnbe estem, mert a fokhagymás diétás gombám mellé ettem egy falatka cigánypecsenyét egy egy marék sültkrumplit. Viszont bringával mentem ma dolgozni (hazafelém majdnem meghaltam a 38 fokban, ahogy a forró szél olykor szájbavágott....)úgyhogy pár száz kalóriát ledolgoztam. Viszont vacsora után ölni tudtam volna egy kis csokiért, micsoda szerencse, hogy nincs itthon! Úgyhogy ettem egy kis kanál nutellát és jobban lettem.....Még 4 kiló mínusz kellene. Októberre bombanő leszek.
Mostanában lelkifurim van, amiért a gyerekeket nem halmozom el minden finomsággal a diétám miatt. Nem is tudom, mikor sütöttem valami süteményt. Na jó, a barackos-mandulás Limarás süti nem számít. Lángost szeretnék, pizzát, lekváros batyut, túrós batyut vagy fánkot friss lekvárral. Zalán úgyis megjegyezte egyszer, hogy a hozzámbújáson és a meseolvasáson túl csak arra vagyok jó, hogy finomakat főzzek. Erre már lassan arra sem....Mindenesetre ebben a 40 fokban pihenőt szavazok a sütőnek, majd utána belehúzok....
UI: A cicám jól van, szombaton úgy dorombolt, hogy muszáj volt 3 órán át simogatni....:) :) Imádom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!