Nálunk szabály, hogy a gyerekek nem tartózkodhatnak egyedül az erkélyen (alattunk második emeletnyi a mélység). Egyik rémálmom a sok közül, hogy... na nem is festem az ördögöt a falra. Egyik este Zalánnak hiába magyarázom eme alapszabályt, nagyjából tojik rám. Elfogy a türelmem.
- Zalán, este van, sötét van, tessék bejönni az erkélyről, világos?!
- Nem, sötét....- morogja az orra alatt.
---
Zalánék kitalálósat játszanak a baleseti osztály folyosóján, amíg Rékára várunk a röntgenben.
- Hatalmas a feje? - kérdezi Zalán.
- Igen!
- Hatalmas a szája?
- Igen.
- Rettentő nagy?
- Hát...igen. Mondhatjuk.
- AKkor tudom már. Graffaló!
----
Zalánnak nem sikerül valami projekt az építőkockák terén.
- Basszus.... - bosszankodik.
- Ilyet nem mondunk. - intem meg én.
- Jó, akkor bassza meg!
- Ilyet pláne nem mondunk!!! - hüledezek.
- Ajhh....anya....akkor mit mondjak ilyenkor??
- Hát mondjuk, a macska rúgja meg...Vagy a fene egye meg...ilyesmi.
- Jó, legyen a kutyafáját!
- Legyen....
---
Réka nézegeti a talpam fürdés után, ahogy a kanapén tehénkedünk.
- Anya, az én lábam is ilyen lesz, ha felnőtt leszek?
- Igen. - felelem óvatosan, gyanakodva.
- Jaj, ne már.....Nem akarom!!!
Utána napokig időről időre a talpamat szemügyre vettem, majd időpontot kértem egy kis pedikűrre...Biztos, ami biztos.
---
Ebédelünk az asztal körül hármasban.
- Anya, nagyon szeretlek. - leheli Zalán (ami nem ritka tőle, naponta többször hangsúlyozza éppen aktuális érzelmeit irányomban.) Ez alkalommal folytatta is.
- Ha majd meghalsz, nagyon foglak sajnálni.
---
Mosogatok a konyhában este. Réka egyszer csak megszólal a vacsora asztal mellől.
- Mindig csak dolgozni, dolgozni, utána mosogatni, főzni, mosogatni, takarítani, óóóó...én nagyon szeretek gyereknek lenni, nem akarok felnőtt lenni.
Nohát vagy valamit rosszul csinálunk vagy valamit rosszul kommunikálunk, vagy mindkettő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!