Újra a medencében

Réka nem akart ma menni úszni, de elhatároztunk, hogy mindenképpen megyünk. Semmi jelét nem adta annak, hogy érdekelné, mégis elvittük. Amikor eljött a  4 óra és halaszthatatlanul indulnunk kellett, könnyek között tört ki és a kanapéra kuporodott. Nem és nem, ő nem akar menniiii! Végül úgy vittük ki a lakásból, hogy minden ajtókeretnél "kitámasztott", ajtófélfába kapaszkodott, hogy nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Visított is, amíg az autóba nem tettük. Szomszédok nyugodtan hihették, hogy valami csúnya rossz helyre vittük őt, büntetésből....

A strand előtt a parkolóban először nem akart kiszállni az autóból, aztán elpityeredett, hogy ő nagyon fél a víztől, bele fog fulladni. Ahhoz képest, hogy tudjuk, mennyire nagyon szereti a vizet, ez érdekes kijelentés volt. A medence partján könnyű dolgom volt - relative... az eddigiekhez képest - Réka két pajtija már szeretettel várta őt a medencében, Kata és Áron. Réka vidáman csobbant is. Csatlakoztam volna pár mondat erejéig a szülői alakulathoz a padon, mire totyogott felém a síró Réka, hogy ő fél, bele fog fulladni a vízbe és hogy haza akar menni. Visszakísértem a medencéhez és kértem, hogy csobbanjon szépen, mindjárt kezdődik az óra. És valóban, Gyuri bácsi éppen beleereszkedett a medencébe, elkezdődött az óra. Mivel azt beszéltem meg Rékával (illetve korábban Gyuri bácsival is) , hogy csak akkor maradhatok a parton a közelében, ha nem sír és nincs hiszti, Réka viszont hangosan tetszéstnemnyilvánított, így kénytelen-kelletlen elhagytam a tanmedencének még a környékét is és lógó orral megvártam a fiúkat az öltöző előtt. Vesztes anyának éreztem magam....

Jó fél órával később mertem csak megközelíteni Rékát, akkor is tettem róla, hogy ne vegyen észre. Csak arra voltam kíváncsi, hogy figyel el, úszkál e vagy éppen "műsort ad"....A fejem tettem volna rá, hogy csend lesz és totál béke a tanmedence vizein és tényleg. Réka vidáman lubickolt. Az utolsó öt percre elfoglaltam "régi jó" helyem a padon az anyukák között, gondolván, hogy most már bizonyára nem lesz sírás és hiszti, valóban nem volt.

Edzés után beszéltem Gyuri bácsival, mit gondol, ismét kikértem a véleményét. Leginkább az "esett rosszul" (nem tudom, hogyan fogalmazzak), hogy úgy véli, Réka olyan távol van az iskolaérettségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem figyel, a sort nem tartja, az irányításhoz , fegyelmezéshez nincs szokva (férfi hanghoz sem). Hisztizik, sír ha valami nem úgy van, mint szeretné. Elmondta, hogy egyes gyerekek, akik hozzá járnak, akár 4,5 évesen képesek fegyelmezetten végig csinálni egy úszás órát, az én gyerekem meg (többek között ő is) felkészületlen, úgyhogy neki kell megtanítani az úszás mellett a fegyelemre és az összpontosításra is. (Ezt így nem mondta ki kereken, de értettem én belőle.) 

Azt is mondta, hogy Réka nem egyedi eset, nagyjából minden harmadik gyerkőc hasonló (ez jó hír volt viszonylag, hogy annyira nem ufó ő....), majd nevelési tanácsot adott, hogy bizony a következetesség és a szorosabb gyeplő segítené az ő munkáját és persze segítenénk saját magunknak is vele. Gondolt itt arra, hogy bizonyos dolgoknak következményük van és ha mi nem kapunk meg x elvárható dolgot a Récitől, nekünk is meg kell vonni tőle Y-t, mert az úgy fair és igazságos. Ha pedig így járunk el, a hisztik száma bizonyára csökkenni fog, mert csökkennie kell. Hiszti azért van, mert velünk azt meg lehet csinálni.

A jövővel kapcsolatban csak annyit mondott, ránk bízza mit teszünk, nyilván a mi döntésünk, hiszen pénztárca, idő, logisztika kérdése is az úszás. Mindenesetre ő OTT van a tanmedencében télen-nyáron, bármikor. De azt is megjegyezte, hogy ha most feladjuk, máskor, talán egy iskola előkészítő vagy angol tanfolyam keretében ugyanezekkel a problémákkal fogjuk magunkat szembe találni és azokat akkor vagy most, így is úgy is meg kell oldani. 

Nagyjából ennyi hangzott el. Később megkérdeztem az anyukákat, hogy mi történt a vízben, miután én távoztam Réka mellől. Azt mesélték, hogy Réka utána még próbálkozott egy darabig, ki-kiszaladgált a vízből, engem keresett nyüszítve-panaszkodva, mire mindannyiszor visszatessékelték a medencébe. Erre beállt a sorba és csinálta a dolgát, bár Gyuri bácsit kerülte és a sort nem tartotta be, folyton hátrább és hátrább somfordált. Ezt az edző (hívjuk így, az kevésbé sikeretlen, mint a Gyuri bácsizás) is észrevette és az óra végén elbeszélgetett erről pár mondatban Rékával. Figyelmeztette, hogy a sort tartani kell és ha ő következik, ne somfordáljon hátra! Később kérdeztem, mit beszélgetett az edzővel, mire ő azt válaszolta a két szemem közé nézve, hogy nem emlékszik rá.....

És hogy mi a véleményem nekem minderről? Én azt gondolom, kicsit szigorú kép ez Rékáról. Tény, hogy Réka nincs szokva a szigorú hanghoz, Tibi nem ilyen, sőt, kettőnk közül ő az engedékenyebb (persze ettől még ő hordja itthon a nadrágot :)) Az is tény, hogy a hisztik száma nagyon megszaporodott itthon és ezzel valamit tennem kell. Elsősorban nekem, aki a gyerekek neveléséért leginkább felelős. Tény, hogy sokszor elgyengülök mostanában, ha következetességről van szó, a kimondott szó nem mindig válik tettekké, tényekké, amit valószínűleg hamar levettek a gyerekek és olykor tojnak rám. Ma például legalább 8x szóltam, hogy ideje haza menni, ki a vízből, oda sem bagóztak. Így aztán letiltottam őket a tévénézésről egész hétre. Kíváncsi leszek, mit szólnak holnap reggel, amikor a kedvenc meséjük menne a tévében és ők nem nézhetik....

Iskolaérettségről szólván. Én mindig abból indulok ki (talán tévesen és elfogultan), hogy Réka egy nagyon jó képességű gyerek. Azon nem gondolkodtam, mi lenne, ha most kezdené a sulit, hiszen decemberi születésű lévén ez fel sem merült. Hogy 2 éves kora óta ismeri a betűket, leírtam százszor. Hogy pl. már összead 10 alatti számokat egészen könnyedén, az is csak a dolgok egyik vetülete. Hogy érzelmileg és összpontosítás szintjén mennyire érett...nos nekem eddig nem voltak ezzel kapcsolatban sem kétségeim, bevallom. Réka életében férfi "vezetővel" nem találkozott. Ott volt Emi néni zsenge 2 éves korában, majd Hajni néni, utána sorban az óvónénik...abból is elfogyasztott négyet, ősztől jön az ötödik. Sehol egy szigorú és katonás pasas, de hol is lenne, hiszen 5 évesekről beszélünk. Az én véleményem az, hogy Réka nem azért nem tartja a sort, mert képtelen rá vagy hanyag, kikapcsol, hanem mert nem AKARJA tartani. Szerintem ez egészen más dolog. Abban sem hiszek, hogy 6-8 percig képes egy dologra koncentrálni, ennél ő jóval többre képes...Ha csak a részleges DIFER-t nézem, azt 15 perc alatt lenyomta, ami nagyon jó időnek számít. Végig figyelnie kellett, ha jó megoldásra szeretett volna törekedni. 

Felvetődik a kérdés, hogy így van e értelme úszni vinni. Azt gondoltam, imádni fogja, a nyár legszebb élménye lesz ez számára, hiszen halacska a lány.Aztán afféle "betörés" lesz az úszás órákból? Én nem ilyen lovat akartam. 

Ügyes ám pedig! Ma már Tibivel a hátúszás "lebegése", az eddig nagy mumus is olyan jól ment, láttam és örültem neki. Jól csinálja, amit az edző tanít neki. Óra után pedig még nagyon sokáig nem lehet kiparancsolni a tanmedencéből, szerencsére ilyen kényszer nincs is. Mi biztatjuk és dicsérjük....ám valamiért ez kevés neki. Mintha nem hinné el, hogy ügyes, mintha azt hitte volna, hogy úszni megtanulni olyan pikkpakk dolog, megy egyik pillanatról a másikra. És most, hogy ez nem így lett, csalódott és dühös, nem is akar járni többé. 

Egyelőre kitartunk és úszunk tovább. Mert TUDOM, hogy valahol a lelke mélyén tetszik neki és szeret járni. Ma délután, amikor kérdeztük tőle, hogy milyen volt az úszás, hogy érezte magát, csak hümmögött és tekergette a nyakát, forgatta a szemeit, mert ki nem mondta volna, jó volt, anya! Miért is hagynánk félbe, abba? Az amúgy sem szokásunk. 

Persze a kérdőjel ott lebeg egyfolytában, mit lenne jobb tenni. Azt sem értem sajnos, Tibi sem érti, hogy mindez a színház és hiszti miért jó Rékának, mit ér ez az egész neki. Talán egyszer rájövök majd, fogalmam sincs mikor. Pofont kaptam hát ma, egy jókorát, ami azt illeti, egy nagy büdös egyest anyaságból, nevelésből. Ahhoz képest, hogy az elmúlt 5 évben főállásban ezt csináltam, ez elég szomorú eredmény. De hát ez van, értettem, felfogtam, talán tanulok is belőle, innen megyünk tovább.