A hisztis gatya

Mostanában Réka újra abban a periódusában van, hogy úgy gondolta, ideje megint előkapni a hisztis énjét. Mert olyan gatya van rajta vagy másért, nehéz megmondani. Amikor már éppen elkönyveltem volna, hogy hurrá, kinőtte, elmúlt a hisztik és nyilvános dühkitörések időszaka, megint jócskán kapom a képembe az ívet. Csak úgy törlöm szemem-szám. Pedig tegnap még kiscica volt, édes, bújós, selymes, puha, illatos, imádnivaló kölyökmacska gombóc. Hát ez a macsek mostanra igencsak kiengedi és belém akasztja a körmeit. És tudom, hogy összességében nem csinálom elég jól, nincs hozzá elég türelmem. Nem és nem. Nem tudom megfelelően kezelni a hisztiket. És ez a legbosszantóbb az egészben....ÁÁÁ!

Példa

színhely: Müller drogéria, szombat, nagyjából ebédidő 

A pénztárhoz járulunk, kosaramban pelenka, egy új golyós toll magamnak, (a 39. a fiókban...de az első, ami fog is) és egy 36 darabos színes ceruza készlet Rékának. 

- Kérek szépen valami édességet.... - szól emígyen Réka, mert persze Müllerék oda pakolják a nyálcsorgató cukrokat csokikat, ahol csak a vak nem látja őket. Kikerülhetetlenek.

- Most nem veszünk semmit, megyünk mamához ebédelni. - ez voltam én.

- Nemár, vegyünk valamit, kérek csokiiiiiit.......

- Nem veszünk Réka, most nem veszünk. - azzal lezártnak tekintem a témát, a pénztároshoz fordulok, hogy fizetnék.

- NEKEM SOHA NEM VESZEL SEMMIT! SOHAAA! - ordítja lányom meglepő hirtelenséggel és hangerővel, azzal a földre veti magát. Körülöttünk, hallom, többen mulatnak rajta. Én nem annyira.

- Tényleg? Soha? - hajolok fölé, próbálok halkan beszélni. - Akkor vidd vissza ezt a ceruza készletet is, mert ezt neked vettem. De ha így viselkedsz, tessék, tedd a helyére!

- ....Honnan vetted le?! - süvölti felém a szöszke SÁTÁNKA, kevés a szókincsem ahhoz, hogy leírjam, mi mindent hallok ki a hangjából, olvasok ki a vonásaiból. 

- Hagyd abba az ordítást, kelj fel a földről, vagy nem veszem meg a ceruzákat sem. 

Réka zihálva pumpál némi légkondis, jeges levegőt a tüdejébe, látom, hogy küzd a saját hisztijével, majd feláll. Mond még pár keresetlen szót az árva, elhanyagolt, sanyarú sorsú kislány szerepében, de arra már nem kapja fel a fejét boldog-boldogtalan 20 méter sugarú körben körülöttünk.

- Nekem is ugyanezt csinálja a négyésfélévesem. - mosolyog együttérzőn a pénztáros.
- Azonnal menj vissza és vegyél nekem gumicukrot! - toporzékol még egy sort a lány az üzlet kijáratánál, de csak gondolataimban, rémképzetemben, valójában ilyesmire már nem kerül sor, csöndben távozunk a drogériából.

Ennyi. Ez csak egy példa, mert százat tudnék. Hogy a kis gunyoros szurkálódásairól, visszaszólogatásáról, feleseléséről, beszólogatásáról csak egyetlen rövid példát hozzak:
"- Nem vettél nekem joghurtot uzsonnára??? Kész, akkor ma este,anya, nem nézel tévét! Ennyi volt..." - Mivan??? Mindjárt elteszi a befőtt a nagymamát? Fut a nyúl a puskával? Anyai tekintélyem épülget vajon, épülget? Egyáltalán, hol van?

Közben azt látom, ahogy az őszi ruhatárát rendezgetem, hogy megint olyan nagylány lett ez a Réku.--. Az új farmerjében azzal a virágos felsővel....Hosszú karok, hosszú lábak! Mikor lett ilyen hosszú lábú a lányom????? Lófarka lassan a háta közepét verdesi, boszorkányos ügyességgel bánik a hajcsatokkal, tükör nélkül. Minden kézitáskát megnéz a kirakatokban, háromszor próbálta a  fel azt a kis fekete  lakkcipőt a Deichmann-ban.....

Öt éves lesz, három hónap sincs hátra