Végre valahára valamennyien meggyógyultunk. A porszívó szíves közreműködését megköszöntük és újra a gardróbba költöztettük. Nincs szipákolás, csorgó orr és köhécselés sem. Egyelőre. Van viszont csodaszép napos időjárás, szinte nyarat idéző verőfény és idén először fordult elő, hogy azt hittem, napszúrást kapok a játszótér pusztájában. Egyben megfogadtam, hogy ezen túl téli zoknit nem húzok becses lábacskámra, mert félő, hogy egyszer bemutat egy öngyulladást a cipőmben.
Nagyhét van. Nem csak Húsvét szempontjából, de óvodailag is. Ama bizonyos "Ovi kukucs" kerül megrendezésre a héten a város minden ovijában, vagyis szülői értekezletek, nyílt napok, játszóházak érik egymást, csak kapkodja az emberlánya és fia a fejét. Tavaly már megnéztünk két ovit, a körzetest és egy nem körzetest (Manóvár), így azokba már nem tartottam fontosnak, hogy bekukkantsak (főleg amelyikbe jár Réci)...azonban maradt még így is kettő a környéken, ami érdekelt. Liget úti és a Pitypang.
Hogy a Liget útiba nem is jelentkeztünk, mégis megnéztem, ez kicsit jellemző rám. No nem bántam meg, igazság szerint tetszett, amit láttam és hallottam. El tudtam volna képzelni ott Rékát...Homogén csoportok, kedves óvónénik, amerre a szem ellát, tehetséggondozás kiscsoportban és egyénileg is, lovak, stb. stb. Egyetlen dolog volt érdekes, az pedig a bevallott "pedagógus hiány", és az emiatt összevont csoportok....nem egészen érettem. Azzal indokolták, hogy más óvodákban is kevés az ember, blablabla....de a mi körzetes ovinkban, amely bár sok sebből vérzik, azért jut minden csoportra két óvónő. Létszám stop van, vagymi??
Délután átbattyogtam a Pitypang ovi szülői értekezletére is. Az utóbbi időben már rengeteg infót begyűjtöttem erről az oviról, szülőktől, óvónőktől, így nagy volt bennem a várakozás, hogy mi minden fog majd elhangozni. Meglepetésemre, annyi embert érdekelte az esemény, hogy be sem fértünk a csoportszobába....Itt is kedvemre való volt egy sor dolog, sőt, hirtelen mintha a számomra ideális óvodát jellemezte volna valaki az orrom előtt. Itt aztán nem unatkozna Réka egy percig sem, nemigen lenne rá ideje. Ahogy olvastam a sorok között, kicsit jobban támaszkodik az ovi a szülők pénztárcájára, mint a jelenlegi ovink (amely a csoportpénzen túl nemigen kér semmit), de ez legyen a legnagyobb baja. Kaptunk tájékoztatót, prospektust és az igéretet, hogy a város legjobban felszerelt és egyik legmagasabb szakmai színvonalú óvodája a Pitypang....
Hazafelé azon járt az eszem, hogy miért van az, hogy egy x városban óvoda és óvoda között akkora különbségek lehetnek, mint amilyenek kétség kívül vannak. Miért nem gondoskodik a központ, amely valamennyi óvodát irányítja, hogy egy adott színvonal minden oviban adott legyen? Miért nem biztosítja, hogy felszereltségben megközelítően azonosak legyenek a viszonyok? Vagy ha már olyan a helyzet, amilyen, legyenek a külsősök, körzeten kívüliek számára is elérhetőek a jobb ovik. Legyen verseny az intézmények között, így a gyengébbek is nagyobb késztetést éreznek majd talán, hogy felvegyék a tempót az erősebbekkel....
Május végig kapunk értesítést a hogyan továbbról. Pitypang, Manóvár vagy Nyitnikék, azaz maradtunk, ahol voltunk?
Szorítok pitypangilag:))))
VálaszTörlésJogos a kérdés az ovik színvonalát illetően...szerintem az adott tagóvoda vezetője az egyik kulcsszereplő...pályázni ugyanis ők tudnak:))) Az az ovi, ahova Csipi megy pont ezért tetszett...önkormányzati, de mindent próbálna megragadni és fejlesztik...olyan, mintha magánovi lenne:))
Pussz:)
Szép Húsvétot Nektek!!!
VálaszTörlésIgen, a Pitypang egyrészről nekem azért nem tetszett (pedig az lett volna a körzetünk), mert nagyon pénzsóvárak. A másik a mérete=gyerekgyár. Engem ezek a méretek rettenetesen zavartak. És a belső dolgokról is hallok eltérő véleményeket. Nagyon eltérőeket.
VálaszTörlésMi ovinkról is lekopott a cukormáz -hogy téged idézzelek-, de az óvónőkre rosszat nem tudok mondani. Az udvarunk tré nagyon. Óvónőhiány /mi csopinkban/ remélem csak szeptemberig lesz. Ha Réka a mostani kicsikhez kerülne, az valóban gááááz :(