Mifelénk

 

Hogy hétvégén mi mindent műveltünk, megpróbálom felidézni. Az biztos, hogy a gyerekek nem tanultak semmit...Nem élettapasztalatra gondolok, azt hamarabb szereztek, hanem lexikális tudásra.

Az is biztos, hogy szombaton fenn jártunk az Ikeában Soroksáron, aztán onnan az XXXLutz-ban és még néhány üzletben a környéken...Egyébként az Ikeában picit csalódtam, bár nem konkrétan az üzletben. Rendre mikor vettem volna  valamit, megszólalt bennem egy hang, hogy ERRE NINCS SZÜKSÉGED...És ezzel a hanggal tuti nem lenne E.-nek semmilyen feladata. :) :)  Szóval vettem egy új kancsót, mert a másikat Zalán elrepesztette, Réka választott magának ágyneműt és lepedőt, egy új konyhai vágódeszkát, beszereztünk még csokikat a svéd boltból, aztán kb. ennyi is volt...Plédünk, ágytakarónk, poharunk, párnahuzatunk, szőnyegünk ... MINDEN, amit el lehet képzelni, van itthon. Tibi mondta, hogy ő teljesen megérti, ő eddig sem tudott semmit venni az Ikeában. Pasik. :) Szóval picit kedvetlenül távoztam, de rengeteg marcipános sütivel a kávéhoz (nem is kávézom már, de mindegy)

Megebédeltünk a Mekiben - eléggé el nem ítélhető módon, de sajnos nem tudok mit tenni, én nagyon szeretem, Igyekszem minél ritkábban ott enni és még ritkábban kólát és sült krumplit. Ám most volt mindkettő és egy picit boldoggá tett. Hazafelé elszundítottam a kocsiban, ami előtt és után ismét azon gondolkodtam, milyen is volt annak idején Tibit megismerni, milyenek voltak az első éveink. Most is jöttek fel emlékek elég intenzív érzésekkel, de ezek kellemesek voltak, csak nyomokba fájdalmas....Szóval kifejezetten jó volt átélni őket.  Sajnos vagy nem sajnos, nem tudom, de újabb "emlék tzunami " viszont nem jött...

Hétvégén próbáltam Réka nyelvvizsga eredménye után érdeklődni. Hihetetlen béna tudok lenni minden ilyen jelszavas, online dologban, úgyhogy háromszor kidobott a rendszer, míg negyedjére végre kiderült, hogy még nincs hivatalos eredmény. Ma este (hétfő)  viszont újra eszembe jutott, mire ugyanazt a bénázást lefuttattam, csak most még jobban felhúztam magam. Majd teljesen váratlanul (véletlenül) be tudtam lépni Réka profiljába és gyorsan kiderült, hurrá, megvan az angol nyelvvizsga is, simán, magasan, gyönyörű eredménnyel. Büszke vagyok rá, jövőre érettségizik és már 2 közép nyelvvizsgája van... Réka hűvösen fogadta a hírt, semmi sikoltozás, visítás, ágyon ugrándozás. Mondjuk, érezte ezt ő, ha meg tudta vetetni az apjával az új kobakot a lovagláshoz, ami nem volt olcsó....mint nyelvvizsga ajándék....Azért még valami ünnepi ebéd vagy valami kényeztetés jár a csajnak...

Zalán felvételi eredményével kapcsolatban még nincs végleges eredmény...Legkésőbb május 5ig kiderül....

Vasárnap úgy elröppent, hogy csak pislogtam. Fel van gyorsulva az idő rendesen. Ilyen izgalmas dolgok jutnak eszembe, mint hogy elpakoltam a téli szőnyeget nappaliból, ami egy isteni, puha szőnyeg, rálépni is jutalom, és elővettük a nyárit (kisebb, vékonyabb, olcsóbb volt) Ünnepeltük a Liverpool bajnoki címét és Szobót. Gondolkodtam, mit kaphatna Zalán ajándékba a szülinapjára illetve szundikáltam délután, mivel mostanában legkésőbb reggel 7-kor mindig felébredek, felkelek, akár kialudtam magam, akár nem, mert fáj a hátam...Viszont így összességében nem alszom eleget.

Megnéztem a Bálnalovas című filmet. Igazából nem tűnt egy kiemelkedő alkotásnak, főleg, hogy telefonról néztem, de valahogy érzelmileg mégis megérintett, volt benne valami különleges, meg nem tudnám fogalmazni micsoda (többek között ez a baj velem).  Ráadásul a kislány a filmben csodálatosan alakította a szerepét.

 

Gyerekkori emlékek 3. rész (befejező)

 

Alsó tagozatban (és felsőben, sőt még gimiben is) nagyon szerettem szekrényt ugrani tesi órán. Emiatt és alkatom miatt -zörögtek a csontjaim ---vékony voltam mint a nádszál - egyszer meghívtak az iskola tornász egyesületébe. Itt egész sokáig virágosan éreztem magam, mígnem a helyből hátraszaltó került napirendre. Egy darabig figyeltem, ahogy a többiek próbálkoznak természetesen tanári segédlettel, aztán úgy döntöttem, hogy szép dolog a szekrényugrás, a spárgát is tök jó lenne elsajátítani, de ebből nekem elég volt. Többet nem láttak edzésen. 

Gyerekkoromban gyakran jártunk le a város szélén található rétre, amit csak úgy hívtunk, hogy A RÉT. Teljesen egyedül, eszünkbe sem jutott, hogy kellene szülői felügyelet. Tesóm is sokat járt oda a cimboráival focizni. Önfeledten rúgták ott a bőrt nyáron reggeltől estig. A klassz kis rét azóta teljesen eltűnt, felosztották telkekre és be is építették legalább 20 éve. Szinte egy új városrész nőtt ki a helyén. 

Ehhez a réthez kapcsolódik első allergiás emlékem, amikor is egy rövid játék után tüsszögőrohamot kaptam a térdig érő gyomban, majd patakzó könnyekkel kénytelen voltam hazakullogni. Onnastól fogva inkább csak a  kaszált rétet látogattam,  leginkább azt sem.  Akkoriban az allergia nem is volt annyira elterjedt, de én elmondhattam máris magamról, hogy nekem volt olyan....Az orvosnál kálcium pezsgőtablettát kaptam rá és valami krémet a szememre, hogy ne viszkessen annyira. 

Ehhez a réthez kapcsolódik egyik korai emlékem is, amikor tesóm elvitt szánkózni. Valamiért azt gondolom, hogy ez egy egészen korai emlék. Mindenképpen az ovis évekhez köthető. Az maradt meg emlékeim között, hogy tesóm húz,húz, majd váratlanul ránt egyet a szánkón, én pedig hanyatt dobom magam, le egyenesen a  hóba....és csak kacagtam, kacagtam, imádtam a téli mókát. Ezt megcsinálta többször a szánkózás során a bátyám, talán nem véletlen, hogy maradandó emlék lett belőle.

Cicám vagy kutyám nem lehetett, bár nem látom okát utólag sem, miért ne fért volna meg egy a kertes házunkban vagy a kertben. Talán pont a kert miatt, amit anyu óvón ápolt és gondozott tavasztől késő őszig. Egy alkalommal kaptunk két kis vadkacsát az egyik ismerőstől, hogy majd idővel megsütjük őket, ha kicsit kövérebbek lesznek. Nahát ebből az kerekedett, hogy a két nőstény kacsa végelgyengülésig élvezte kertünkben az életet. Apu levágta a szárnytollaik egy részét, így elrepülni nem tudtak (szegények). Ősszel képes voltam felásni a kert egy részét gilisztákért, amit ők vidáman elfalatoztak. Apu ilyenkor elég bosszús tudott lenni, hogy rontom a talajminőséget. Nyáridőn az egykori vályúba vizet engedtünk és ez a két kacsa imádott abban strandolni. Apu a melléképület ereszét is a vályú fölé irányította, így mindig volt friss víz utánpótlás. Egészen sokáig éltek a kacsák (Kacsu és Tacsu, mily találékony)  egymáshoz képest néhány héten belül pusztultak el vénséges vén kacsaként. 

Egyszer, éppen húsvétra egy fekete kisnyuszit is kaptam tesóméktól. Mármint elevent.  Képzelem, anyu milyen boldog lehetett! Bizonytalan ideig vidáman szaladgált a fekete nyúl a kertünkben, majd x év múlva anyu leadta vágónyúlnak a szomszédos utcai terményboltban. Erről írtam valahol a blogban. Nagyon nem szomorkodtam a nyuszi után, azt képzeltem, hogy tenyész baknyúlként éli világát, amíg a világ világ...Elég élnénk képzelőerőm volt gyerekként, volt tengersok időm. 

Nyári iskolai táborban a Balatonon egyszer vagy kétszer jártam, meg nem mondom, de igazából csak egyről van élményem és az is a homályba vész, hogy Káptalanfüred volt vagy Balatonszepezd. Szerintem keverem apuék céges nyaralójával a helyszíneket, mindegy. Az a tábor még az a hagyományos féle volt a nyolcvanas években, zászlófelvonással, -levonással, úttörők, külön szárnyban zuhanyzók, folyamatos diák portás a tábor kapujában, emeletes ágyas, tizenakárhány fős szobák...éjszakai zseblámpás kiruccanás az erdőben (erről nincs egyáltalán emlékem, lehet, sokkot kaptam...) Itt kicsit belekóstolhattam, milyen lehet menő diáknak lenni, mert tesóm haverjai besegítettek a táborban, ők voltak a "nagyok", akik részben vigyáztak ránk, foglalkoztak velünk és így egy kicsit több figyelemben fürödtem én. Játszottak, beszélgettek velem, amire kimondottan büszke voltam. Főleg a tesómra. Élmény volt a Balaton, élmény volt, bár este visszagyalogolni a tábor területére hulla fáradtan, nap és víz által leszívott energiával nem volt akkora nagy öröm.  Hiányoztak anyuék, arra is emlékeszem, nagyon hiányoztak. Talán 9-10 éves lehettem. 

Nyári szünetben volt engedélyünk bringázni a környező utcákban. Ilyenkor a helyi ABC-ben (aztán Coop bolt lett, majd a Lidl megjelenésébel ez is lehúzhatta a rolót és most konditerem....) vettünk valami édességet. Általában ha minden forintunkat élére állítottuk, amiből nem volt sok, futotta egy nyalókára mindenkinek. Mi annak is örültünk nagyon, az a narancssárga, viszonylag sok időbe telt, mire lekopott. 

Nyári szünetekben a fagyifelelős is én voltam otthon,  a helyi bisztróból én hoztam haza a fagylaltot. Ma is érzem a 20 forintot a tenyeremben. Egy ponton  az időben 5 Ft volt egy gombóc, vagyis anyukámnak és nekem is jutott 2-2. Apu annyira nem értékelte a fagylaltot. 

Érdekesség, hogy a bisztró egyik részében kapott helyet a söröző, ahol jobb szombatokon kisebb esküvőket is rendeztek. A másik részében pedig menüs ebédeltetés folyt. Az akkori tanács épülete (polgármesteri hivatal) , orvosi rendelő, ovi a szomszéd utcában állt akkoriban, így az ott dolgozók a bisztróban ebédeltek minden dél tájban. Nyári szünetben én slattyogtam el az ebédért. Amíg a konyhásnénik megtöltötték az ételhordómat, kíváncsian figyeltem, hogy a hivatalnok bagázs, a csinos nénik és nyakkendős bácsik hogyan kanalazzák a borsólevest és falatozzák a rántott halat krumplipürével. Az asztalon fehér abrosz virított, szalvéta is simult a terített asztalhoz, és üvegpohárból kortyolták az ártézi vizet, míg mi a suliban nem annyira, az feltűnt...A bisztrónak sajátos illata volt, amit én a fagylalttal kötöttem össze gyerekként. Felnőtt éveimet tapostam bőven, amikor rájöttem, hogy az sörszag volt....

Ama bizonyos ovis ballagás. Középen én pulcsiban. A szoknya határozottan nem esett le rólam...

Tesómmal és anyuval az épülő új házunknál. 

Anyukámmal 

Családunk a keresztelő környékén, 1975 nyara 

Apu, anyu, Erika baba

Húsvét hétfő

 

Húsvét hétfő klasszul telt, meglátogattak bennünket tesómék. Elég bizonytalan volt, hogy ideérnek-e, ezért olyan széles kínálata az ételeknek nem került tálalásra, de a szokásos hétfőn fogyasztott sonka-tojás-torma és kiegészítői az asztalra kerültek, ilyen és olyan sültek, kétfajta saláta és sütemények kíséretében. Beszélgettünk egy jót, sütiztünk, aztán még egész magasan járt a nap, amikor elindultak haza Pestre, úgyhogy elhatároztuk, hogy Dió még egy kört sétálhat a Tiszaliget körgátján. Szerencsénk volt, mert szinte senkivel nem találkoztunk, legalábbis kutyásokkal alig. Dió istenit futkározott  a nyári (!) melegben. Ezt követően már alig vártam, hogy hazaérjünk és bezabáljak sonkás szendviccsel, és ez sajnos be is következett. Annyira szeretem, hogy nem tudom abbahagyni a zabálást, amíg van előttem kaja és amíg szét nem durranok....úgyhogy ezért  vagy másért hajnalban elfogott a hasmenés, gyomorfájás, megint. Ez újabban sűrűsödik mostanában, úgyhogy jó lenne egyrészt ha odafigyelnék arra, hogy nem eszem ész nélkül, másrészt, hogy mit eszek, illetve lehet orvos sem ártana....

Húsvét vasárnap

 

Ma voltunk egy nagyot sétálni Dióval a Tiszaligetben, csodás volt az idő, az ilyesmivel beérném egész évben, minden haragszol és az allergiàm parkolópályára.... Pólót és szoknyát húztam, idén először, ami önmagában boldogság volt. 

Elkészült a húsleves, a répatorta - tetejére jön majd holnap a mascarponés tejszínhab. Rákóczi túrós - tetejére jön majd a hab még ma este, hogy holnapra összeérjenek az ízek. Mondjuk, hogy hova teszek ennyi sütit a hűtőbe, nem tudom.... túl meleg van, hogy bármi romlandó hűtőn kívül maradjon. 

Réka teljesen önállóan elkészítette az epres sajttortás pohárkrémet. Ezek is a hűtőben pihennek, nagyon kíváncsi leszek, milyen lett. Pogácsát nem sütök,  nem fér bele az időbe. A tiramisuból már alig piszeg valami a tálban....Holnap érkeznek tesómék locsolkodni valamikor délurtán. Erről jut eszembe, hogy kedden munkanap...

A Hunyadit imádtam, Gellért figurája remek, de igazi élményt, felejthetetlent a mozis előadás okozott. Az durva volt elejétől a végéig....Így is belém égtek pillanatok, Hunyadi beszéde, az ima, a kapu bezárása, a csata éjszaka, Jakub és a török, Kapisztrán a csatában, eszméletlen erejű, Hunyadi vágtában és sorolhatnám ..Ha vetítenék újra a moziban, megnézném óriásvásznon....(viszont fenn van netflixen, úgy hírlik. Most akartam lemondani...) 

Szombat

 

Mostanában korán kelek, mert rájöttem, ha ébredés után nem pattanok ki az ágyból (némi túlzással) utána, mindenem fájni fog. Ez már a vénség kezdete, nincs kétség. Szóval 7 óra körül elhagytam a hitvesi ágyat és készítettem reggelit. Szeleteltem hajszálvékonyra angolszalonnát, házi szalámit, Tibi hozott friss kenyeret és kiflit és ezt faltuk mindenféle isteni zöldséggel, retekkel, újhagymával, medvehagymával, paradicsommal, meg még amit találtam a hűtőben. Házitejet ittunk hozzá. Ez már valahogy fél 9 körül volt, nem tudom, hova lett az a másfél óra....

Viszont, ami a lényeg, reggeli után elpakoltam,tettem-vettem és visszaheveredtem az ágyra a most olvasott könyvemmel. Én ilyet soha nem engedtem meg magamnak, hacsak nem voltam beteg. Isteni volt, nem sokkal később el is szundítottam egy fél órára, Dióval magam mellett. Közben egy Kádár L. Gellért podcastot hallgattam, olyan nyugtató hangja van, hogy mesét kellene felolvasnia, én tuti hallgatnám minden este, pedig nem vagyok gyerek. Dió is horpasztott egyet, bár neki ebben nincs semmi különös, minden délelőttöt átalszik. Mielőtt elaludtam volna, arra gondoltam, hogy ez mennyire mennyei érzés és mennyire KELLL.... Ellazultak sorra az izmaim, nyugalom volt és béke....Kell ez a csönd, a saját gondolatok levezénylése (bár néha már sok belőlük, olyankor inkább olvasok).  Most már látom, eddig nem nagyon esett ez le nekem. 

Aztán délután feltettem főni a sonkát, készítettem egy kis fokhagymás sajtkrémes csirkeroládot bacon szalonnával és tiramisut. Ez utóbbiban Réka is segített, ami jól jött, majd remélem, segít a répatortában is holnap és a rákóczi túrósban is....Kértek a gyerekek Kálci féle felhőpogácsát is, ami a pogácsák pogácsája szerintem. Habkönnyű és mire észbe kapsz, már fél kilót meg is ettél belőle frissen, langyosan.... hopsz....és jajjj....Még epres sajttorta pohárkrém is van a tervek között.  Nem biztos, hogy marad a pohárkrémhez eper,  de nem baj, lesz itt elég süti, azt hiszem hétfőre....

Este Hunyadi, utolsó rész. Alig várom.