Alsó tagozatban (és felsőben, sőt még gimiben is) nagyon szerettem szekrényt ugrani tesi órán. Emiatt és alkatom miatt -zörögtek a csontjaim ---vékony voltam mint a nádszál - egyszer meghívtak az iskola tornász egyesületébe. Itt egész sokáig virágosan éreztem magam, mígnem a helyből hátraszaltó került napirendre. Egy darabig figyeltem, ahogy a többiek próbálkoznak természetesen tanári segédlettel, aztán úgy döntöttem, hogy szép dolog a szekrényugrás, a spárgát is tök jó lenne elsajátítani, de ebből nekem elég volt. Többet nem láttak edzésen.
Gyerekkoromban gyakran jártunk le a város szélén található rétre, amit csak úgy hívtunk, hogy A RÉT. Teljesen egyedül, eszünkbe sem jutott, hogy kellene szülői felügyelet. Tesóm is sokat járt oda a cimboráival focizni. Önfeledten rúgták ott a bőrt nyáron reggeltől estig. A klassz kis rét azóta teljesen eltűnt, felosztották telkekre és be is építették legalább 20 éve. Szinte egy új városrész nőtt ki a helyén.
Ehhez a réthez kapcsolódik első allergiás emlékem, amikor is egy rövid játék után tüsszögőrohamot kaptam a térdig érő gyomban, majd patakzó könnyekkel kénytelen voltam hazakullogni. Onnastól fogva inkább csak a kaszált rétet látogattam, leginkább azt sem. Akkoriban az allergia nem is volt annyira elterjedt, de én elmondhattam máris magamról, hogy nekem volt olyan....Az orvosnál kálcium pezsgőtablettát kaptam rá és valami krémet a szememre, hogy ne viszkessen annyira.
Ehhez a réthez kapcsolódik egyik korai emlékem is, amikor tesóm elvitt szánkózni. Valamiért azt gondolom, hogy ez egy egészen korai emlék. Mindenképpen az ovis évekhez köthető. Az maradt meg emlékeim között, hogy tesóm húz,húz, majd váratlanul ránt egyet a szánkón, én pedig hanyatt dobom magam, le egyenesen a hóba....és csak kacagtam, kacagtam, imádtam a téli mókát. Ezt megcsinálta többször a szánkózás során a bátyám, talán nem véletlen, hogy maradandó emlék lett belőle.
Cicám vagy kutyám nem lehetett, bár nem látom okát utólag sem, miért ne fért volna meg egy a kertes házunkban vagy a kertben. Talán pont a kert miatt, amit anyu óvón ápolt és gondozott tavasztől késő őszig. Egy alkalommal kaptunk két kis vadkacsát az egyik ismerőstől, hogy majd idővel megsütjük őket, ha kicsit kövérebbek lesznek. Nahát ebből az kerekedett, hogy a két nőstény kacsa végelgyengülésig élvezte kertünkben az életet. Apu levágta a szárnytollaik egy részét, így elrepülni nem tudtak (szegények). Ősszel képes voltam felásni a kert egy részét gilisztákért, amit ők vidáman elfalatoztak. Apu ilyenkor elég bosszús tudott lenni, hogy rontom a talajminőséget. Nyáridőn az egykori vályúba vizet engedtünk és ez a két kacsa imádott abban strandolni. Apu a melléképület ereszét is a vályú fölé irányította, így mindig volt friss víz utánpótlás. Egészen sokáig éltek a kacsák (Kacsu és Tacsu, mily találékony) egymáshoz képest néhány héten belül pusztultak el vénséges vén kacsaként.
Egyszer, éppen húsvétra egy fekete kisnyuszit is kaptam tesóméktól. Mármint elevent. Képzelem, anyu milyen boldog lehetett! Bizonytalan ideig vidáman szaladgált a fekete nyúl a kertünkben, majd x év múlva anyu leadta vágónyúlnak a szomszédos utcai terményboltban. Erről írtam valahol a blogban. Nagyon nem szomorkodtam a nyuszi után, azt képzeltem, hogy tenyész baknyúlként éli világát, amíg a világ világ...Elég élnénk képzelőerőm volt gyerekként, volt tengersok időm.
Nyári iskolai táborban a Balatonon egyszer vagy kétszer jártam, meg nem mondom, de igazából csak egyről van élményem és az is a homályba vész, hogy Káptalanfüred volt vagy Balatonszepezd. Szerintem keverem apuék céges nyaralójával a helyszíneket, mindegy. Az a tábor még az a hagyományos féle volt a nyolcvanas években, zászlófelvonással, -levonással, úttörők, külön szárnyban zuhanyzók, folyamatos diák portás a tábor kapujában, emeletes ágyas, tizenakárhány fős szobák...éjszakai zseblámpás kiruccanás az erdőben (erről nincs egyáltalán emlékem, lehet, sokkot kaptam...) Itt kicsit belekóstolhattam, milyen lehet menő diáknak lenni, mert tesóm haverjai besegítettek a táborban, ők voltak a "nagyok", akik részben vigyáztak ránk, foglalkoztak velünk és így egy kicsit több figyelemben fürödtem én. Játszottak, beszélgettek velem, amire kimondottan büszke voltam. Főleg a tesómra. Élmény volt a Balaton, élmény volt, bár este visszagyalogolni a tábor területére hulla fáradtan, nap és víz által leszívott energiával nem volt akkora nagy öröm. Hiányoztak anyuék, arra is emlékeszem, nagyon hiányoztak. Talán 9-10 éves lehettem.
Nyári szünetben volt engedélyünk bringázni a környező utcákban. Ilyenkor a helyi ABC-ben (aztán Coop bolt lett, majd a Lidl megjelenésébel ez is lehúzhatta a rolót és most konditerem....) vettünk valami édességet. Általában ha minden forintunkat élére állítottuk, amiből nem volt sok, futotta egy nyalókára mindenkinek. Mi annak is örültünk nagyon, az a narancssárga, viszonylag sok időbe telt, mire lekopott.
Nyári szünetekben a fagyifelelős is én voltam otthon, a helyi bisztróból én hoztam haza a fagylaltot. Ma is érzem a 20 forintot a tenyeremben. Egy ponton az időben 5 Ft volt egy gombóc, vagyis anyukámnak és nekem is jutott 2-2. Apu annyira nem értékelte a fagylaltot.
Érdekesség, hogy a bisztró egyik részében kapott helyet a söröző, ahol jobb szombatokon kisebb esküvőket is rendeztek. A másik részében pedig menüs ebédeltetés folyt. Az akkori tanács épülete (polgármesteri hivatal) , orvosi rendelő, ovi a szomszéd utcában állt akkoriban, így az ott dolgozók a bisztróban ebédeltek minden dél tájban. Nyári szünetben én slattyogtam el az ebédért. Amíg a konyhásnénik megtöltötték az ételhordómat, kíváncsian figyeltem, hogy a hivatalnok bagázs, a csinos nénik és nyakkendős bácsik hogyan kanalazzák a borsólevest és falatozzák a rántott halat krumplipürével. Az asztalon fehér abrosz virított, szalvéta is simult a terített asztalhoz, és üvegpohárból kortyolták az ártézi vizet, míg mi a suliban nem annyira, az feltűnt...A bisztrónak sajátos illata volt, amit én a fagylalttal kötöttem össze gyerekként. Felnőtt éveimet tapostam bőven, amikor rájöttem, hogy az sörszag volt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!