11 nap

Ennyi van hátra a negyvenedikig.
Nem érzek semmit.
 

Zalán mondta 2 (újra)

Zalán cseresznyét szed egy tálkába.
- Hűha, ez romlott. - mutat fel egy kevésbé gusztusos példány.
- Azt dobd ki! - javaslom én, mire szót fogad.
- Először megromlik, utána jön a penész. Penész után jön a kuka. Majd a kukásautó.....és az ÉGETÉS. - ez utóbbit olyan sötéten és vészjóslón ejti ki, hogy szinte beleborzongok. Na igen, Rékának is volt egy ilyen korszaka....



Mivel éppen mosogatok, a fürdőszobába szalad ki megmosni a tálkányi cseresznyét.
Egyszer csak újra felbukkan a konyhában, váratlanul korán.
- Villával eszem. - veti oda nekem könnyedén.
Pislogok kettőt.
- A cseresznyét??
- Igen.
Hm....
- Beleejtetted a cseresznyét a mosdó lefolyójába, ugye? - az méret még ippen lemegy.
- Igen. - vallja be bűnbánóan és már söpör is, hogy előhalássza őket.



Van egy pékség a Nevtan körül, ahol még soha nem jártunk. Ez nem jellemző rám, mert imádom a pékségeket. Ropogós kenyér, friss péksütemény...maga a mámor! (Hát egy a sok közül, mindenesetre.) Ez a pékség egy amolyan szocreál épület egy részét bérli (valaha inkább kocsma lehetett vagy italbolt) és van kirakata is, csipkefüggönyös. A kirakatban pedig óriás kiflik figyelnek. De hónapok óta UGYANAZOK. Persze lehet, hogy gipszből van az egész, nem álltam meg szemügyre venni a portékát, mintát venni meg pláne nem. Akárhogy is, tőlem minden kedvet elvesz, hogy belépjek. Múlt héten Tibi felé tartottunk, amikor elhaladtunk a pékség előtt.
- Ide nem megyünk be, mert itt csak szar dolgokat lehet kapni.... - kiabálta könnyen Zalán, ahogy elsuhantunk a bejárat előtt.
- Áhá, szóval ti már jártatok benn apával? - kérdeztem, amikor már meg tudtam szólalni, bő 15 méterrel arrébb.
- Igen, nem is kapni semmit. Csak újságot....meg innivalót....és kenyeret....

Zalán mondta

Újabban Zalán rákapott az olajos halra. Apja után szabadon. Kis túlzással, megőrül érte. Amit én fintorgásomat elnyomva figyelek csöndesen. Aznap, amikor először kóstolt ilyet (naná, hogy Tibinél) eképpen mesélt:
- Képzeld, anya, isteni finomat ettem!!  Halat! Nagyon nagyon finom volt!...- majd kicsit halkabban, nosztalgikuosan - Még most is érzem...amikor büfögök.....



Védőnéni érdeklődik mézédes-szirupos hangon.
- Van étvágyad, Zalánka? Szeretsz e enni? - Zalán a védőnénire néz, pislog kettőt, majd embereset böffent.
- Jól van, Zalánka, úgy látom, hogy az étvágyaddal nem lehet gond..... - nyugtázza a védőnéni.
A rendelőbe beléptünk előtt nyomta le az utolsó falatka tölcsért a fagyijából, annak utolsó megnyilvánulása késett néhány percet.

Hát ennyi mindent össze tudtam hozni böfögés témájában....:)


 

Elballagott

Mégpedig a keresztlányom, D. Az jutott eszembe valamelyik este, hogy éppen 8 éve, hogy Rékával a pocakban felutaztunk az ovis ballagására. Akkor is rekkenő volt a hőség abban a kicsi szocreál panel oviban és a műsor nagyon hosszú. Dalma ennek megfelelően egy sötétkék hosszúujjú bársonyruhát választott az ünnepségre....csodálkoztam, hogy nem szédült ki a bandából két versmondás között. Hiába, nem lehetett róla lebeszélni. Ami némiképp ismerős vonás a családból....

Az ovi is nagyjából nagyjából ugyanabban a városrészben volt, mint a suli, szóval volt néhány mini időutazásom most, ahogy virágcsokorral a kezünkben az iskola felé tartottunk. Akkor vonattal utaztunk egyébként Budapestre,  autónk a szervízben pihent nagy örömömre. Nem voltam fényes formában, szenvedtem a folyamatos émelygésektől, mint a kutya, az energia szintem is olyan mélyen volt, hogy az alig volt kifejezhető. Erre jött a meleg....

Robogott velünk a vonat, fel Budapestre, a piros ruhámat viseltem és jó sok hűtött citromos ásványvíz figyelt a táskámban, mely valamelyest elütötte a hányingeremet. Pár másodpercre. Rékát vártam, de még éppen csak azon a szinten tartottam pocakilag, hogy lehetett találgatni, várandós e az illető (mármint én) vagy csak túl sok cseresznyét evett aznap. Persze én már akkor is büszke voltam jóllakottnapközis pocimra és gondolhatott bármi amit akart. Évekig az utolsó vonat utunk volt ez, legközelebb Réka sulis kirándulásán tettem a fenekem egy vonat ülésére. Ami fájó tényező volt, hogy ezúttal apus nem lehetett ott velünk. Sógornőm anyukája sem, még azon a nyáron vagy kora őszön elment, hogy Dalma belecsapott az első osztályba. A nyolcadikos ballagáson a nagyszülők kategóriának anyu volt egyetlen képviselője.

Aztán egy tanévvel később a fél éves Rékával a kezeim között böngészgethettem D. első iskolai bizonyítványát, mely nem tartalmazott jegyeket,csupán szöveges értékelést. Persze ahogy azon senki sem lepődött meg, mindenből a maximumot érte el, én már két éves korában megmondtam tesómnak, hogy D. nagyon-nagyon okos és egyszer még sokra viszi. Nevettek, de nem sokáig....

És persze nem is én lennék, ha nem villant volna az eszembe, hogy pont ugyanennyi idő múlva (mint amennyi eltelt a ballagás és a jelen között) RÉKA IS EL FOG BALLAGNI! ÁÁÁÁ! Mérlegeltem, próbáltam magam meggyőzni, hogy azért ez a 8 év nem is telt el olyan gyorsan, sőt, kifejezetten lassan vánszorgott. Még tétováztam, hogy mit gondoljak, mikor sógornőm felsóhajtott azt hallván, hogy a gimnazista szót ízlelgetem D.-vel kapcsolatban. "Pedig most született....." Neki egészen biztosan villámgyors 15 év volt ez, ami nem jó jel nekem. :)

Ballagás után Pasaréten gyűltünk össze vacsorázni. Tesóm egyesületének a pályáján található egy remek étterem is. A fő helyen természetesen D. ült, majd rögtön mellé vágódott Zalán nevű fiacskám, amin csak nagyokat pislogtunk, akkora természetesség feszített ott, tőlünk relatíve távol....Bevágott két tányér húslevest csigatésztával, ahogy Réka is. Később hatalmasat szaladgáltak a perzsaszőnyeg minőségű füves pályán, egészen addig, amíg  csatakosra nem izzadtak és ki nem dőltek. Késő este dobostortával zártuk a napot és szinte a végkimerülés állapotában zuhantunk ágyba.

Szép volt, emlékezetes volt. Együtt volt a család, jókat beszélgettünk, kacagtunk, vacsoráztunk. Maradtunk volna még egy három napos ballagási bulira is. :)

Magamnak meg azt kívánom titkon, a lelkem mélyén, hogy teljen ez a hét év nagyon lassan nekünk!....Sok örömben, vidámságban, de csiga lassúsággal. :)

Ámokfutás egy zene iskola körül - javítva

Megint hulla fáradt vagyok. Úgy érzem, nincs egy normális agysejtem sem. Leszívott ez a mai nap, képzeletben egy igen mozgékony csontváz maradt belőlem (persze ahhoz nekem messze sok hájam van). Pont azon gondolkodtam reggel, hogy a búbánatos nyavalyában állnék én helyt egy "normális" munkahelyen, ahol 8-10 órában kőkeményen teljesíteni kell és nincs mód és idő semmilyen kilengésre...Megmondom én, sehogy. Repülnék, mint a győzelmi zászló (pontosabban élek a gyanúperrel, hogy fel sem vennének.)

Tegnap reggel Réka szomorúan totyogott haza, elmaradt a zeneiskolai felvételi. Pislogtam ám nagyokat. Ma reggel több sem kellett nekem, írtam üzenetet az ofőnek 1) a KÖTELEZŐ ballagáson nem tudunk részt venni, mivelhogy mi magunk is ballagáson leszünk nagy Budapest  városában (az igaz, hogy pénteken, de azt nem kell tudnia) blablablablablabla.... 2) Mi is van ezzel a zene iskolai felvételivel? Tényleg elmaradt volna?

Tettem a dolgom a kis iratkupacaim közepette, amikor hívott a tantónéni, hogy nem úgy van az, a zeneiskolai felvételire NEKEM kellett volna felvonszolni a gyereket, az iskola csak a tantermet  biztosította ehhez, megtette azt a szívességet. Én, a naíva, feltételeztem, hogy a jelentkező gyerekeket felviszik a felvételire.  Eszembe sem jutott, hogy TAJ számot és mindenféle adatot ott rögtön feljegyeznek szóval igénylik a felmenők aktív jelenlétét. 

Hát erről jól lemaradtunk. Elképzeltem Réka csalódott arcát, hogy nem tanulhat fuvolázni, pedig már úgy beleérte magát és ezzel nyúz nemtommióta....Mit csinálhat ilyenkor egy anya? Félretolja az iratkupacot és nekiáll telefonálni jobbra és balra. Hamar kiderült, hogy a héten felvételi van a zeneiskolába, úgyhogy hajrá előre, várnak bennünket szeretettel délután kettő és hat között. 

E. ofő azt is meghagyta, hogy nem lehet ám csak úgy lelépni a ballagásról, nehogy már üres tantermekben kóboroljanak a nyolcadikosok (istenemre nem emlékszem, hogy annak idején mi vándoroltunk volna az elsős és másodikos termekben a ballagáson. ) Külön kérvényt kell benyújtani az igazgató úrnak, hogy blablabla nem áll módunkban a ballagásra elballagni. Nosza gyorsan, word elő, bepötyögtem, amit kell, átolvastam, átírtam, átolvastam, kinyomtattam, borítékba tettem, huh, pipa. Rövid töprengés után kicsit dolgozgattam. Aztán eszembe jutott a mi kis életünk egyik új logisztikai problémája, nevezetesen hogyan jutunk mi el a zeneiskolába ebben a kánikulában, amikor kell hazahurcolni a gyerekek MINDEN holmiját, amit valaha beadtunk. 

Tibi biztosan nagyon örvendett, amikor meghallotta, milyen programot találtam ki neki délutánra. Éppen csak hogy nem fakadt dalra. És akkor nagyon nem részletezném, milyen izgalmakat éltem át a melóhelyen. Mit sem számít. Egyetlen tényezőt kiemelnék. A kolléganőm szabit vett ki, mert lebetegedett a kisfia. Szóval egyedül maradtam. 3 órakor jött a telefon, hogy közelít felénk egy kamion M.- cégtől. Nem az én részlegem, szóval átveszek bármit x-ként, ha azt mondják azt hoztak. Talán fél 4-re ideér...vagy később. Megfagyott bennem a vér. Nekem ma zene iskola van! Mi van ha fél ötre jön? Ki veszi le az árut? Nincs is targoncás szolgálatban 15 óra után! Végül miután megettem fél kiló ideget, begurult egy kisteherautó rekord idő alatt berakta azt a pár kartont árut, amit vinni szeretett volna és már ott sem volt. Kivételesen hozni nem hozott  semmit. Huh! Negyed ötkor a terv szerint találkoztam Tibiékkel a belvárosban és együtt mentünk Rékáért a suliba. 

Réka szaladt felém, én kedvesen integettem a napközis tantónéninek üdvözlésképp és elköszönésképp egyszerre...Amikor közelebb ért, a hajam ének állt. A ruhája elől merő kosz volt, mintha abba törölte volna a kezét álló nap. Uzsonnára bizonyára lekváros fánk lehetett, mert pont úgy nézett ki. Hajgumi, csat sehol, összes haja az arcában, amin a lekvár mellett kosz is volt bőven....Hát túlesve a viszontlátás örömén, rögtön a mosdóba küldtem tisztálkodni. 

Igazából lett volna idő hazamenni és átöltözni, ezt mégsem tettük. Amit utólag megbántam. Azt írta üzenetben Réka egyik osztálytársa anyukája, hogy kitöltöttek egy nyomtatványt, ennyi volt az egész felvételi...na mondom, azt talán mocskos ruhában is meg lehet ejteni....Ha minden kötél szakad. Nem is olyan koszos az a ruha. Ha nekem szembe süt a nap. Lehetne durvább a helyzet. (Ha sárban hempereg.) És hát GYEREK a Réka, szóval elnézhető a dolog.

Autóba vágtuk magunkat. Kakas utca 1 (neeeem, csak majdnem) volt a cím, életemben nem jártam ott, csak azt tudtam, hogy valahol a K. iskola mellett kell keresni. Persze nem találtam. Ha a tájékozódáson múlna az életem, már tuti nem lennék életben. Végül míg Tibi fontos üzleti telefonokat bonyolított, én Rékával kézen fogva bemasíroztam a szomszédos ált. iskolába, hogy segítséget kérjek. Ott a portán el is irányított egy párizsis zsömlét majszoló hölgy, hogy na egészen rossz helyen járok (tudtam én, tudtam) jobbra, hátra, jobbra és már ott is találom magam, ahol szeretnék lenni. Kifelé jövet találkoztam a vigyorgó Tibivel, aki már mindent tudott, mert ide járt 30 éve karate edzésre. De miért nem mondta? Hát mert nem kérdeztem. Jellemző....szerintem imádja nézni, ahogy égek, mint a rongy. Ez az egyik szenvedélye. Nem is hagyom, hogy unatkozzon, meg kell hagyni. 

Innen sima utunk volt, eltaláltunk a B. zene iskolába. Ott valahogy állt az idő az elmúlt 40 évben. Mondta is Tibi, hogy amióta utoljára itt járt, minden hajszálra ugyanolyan. Nekem idegen volt a terep, nem tanultam zenét. Kicsit mintha egy másik világba csöppentem volna. Valami jazz band próbált, a széksorok között egy kamaszfiú gitározott fátyolos szemmel, tőlünk jobbra egy dobot hurcoltak A-ból B-be.

Nagyon kedvesen fogadtak, kaptunk egy nyomtatványt, amit sebtiben ki kellett tölteni, majd átirányítottak bennünket a szolfézs szobába. Ahol állt a sor. Kb. 3 família táborozott előttünk, de se ki se be senki. A levegő állt, 30 fok meleg árnyékban, a gyerekek kókadoztak....Azaz mégsem. Réka felhasalt a színpadra, ahol az a versenyzongorának látszó izé állt és elkezdett körbe-körbe pörögni. Mint egy élő takarítógép. A lábai a levegőben. Bugyija rózsaszín. Minden gyerek ült a fenekén az apja mellett (fura, mindenhol apukák ücsörögtek) képesek voltak erre, az enyémek nem. Zalán gyorsan kapcsolt. A hátára feküdt térd felhúzva, úgy tolatott ugyanazon a színpadon. Na ez már betette a kaput, elgurult a gyógyszerem és azt sziszegtem a fülükbe, hogy ha nem viselkednek szolidan és jól nevelten, most azonnal hazamegyünk és még jól megvonom tőlük a tablet-et is pár évre. Nem volt több kérdésük. 

Végül a hosszú sor miatt először a fuvola tanárnénihez battyogtunk fel az emeletre. Ott énekelni kellett egy dalt (szabadon választott) és tapsolni valami ütemet. Réka egy iskolában tanult dalt sem tudott felidézni hirtelen zavarában (na nem is sok ének órájuk volt megtartva, az igaz), végül a Katalinka szállj el című roppant komplikált művet adta elő. Kicsit bátortalan volt, kicsit dörmögős, de elénekelte. A tapsolással sem volt gond. Innen tovább vágtattunk vissza a szolfézsra, ahol néhány percig kellett várakozni csupán.  Újabb dal, tanárnéni után énekelni ezt és azt, tapsolni. Megdicsérték a lányt. Közben Zalán egy zongoraszéken talált helyet magának és szemezett a hangszerrel. Leütni persze nem mert egy hangos sem, bár fel voltam rá készülve. Míg Rékát hallgattam, leégett néhány bőrrétegem a piszkos ruhácska miatt, nem érdekes....A hajacskáját is néhány perce tettem rendbe két hajcsat segítségével, de igazából egy samponos alapos mosás is ráfért így a 3. uszodás vizit után a héten....

Utolsó állomás az iskolatitkárság volt, ahol a nyomtatványunkat iktatták és abban maradtunk, hogy augusztusban érdeklődhetünk, mi a helyzet a fuvola tanszakkal. Gondolom, semmi gond nem lesz, a mi sulinkban mindig nagy az érdeklődés a fuvola iránt, szerintem ez most sem lesz másképp. A fuvolás tantónéni monda is ,hogy Réka a 11. jelentkező fuvolára. Réka cimbije, E. még ebben nincs is benne. 

Kifelé menet természetesen eltévedtem és dacosan rángattam a zárt ajtót, mire rájöttem, hogy a látszat csal, valójában egészen máshol mentünk be kb. 1 órája, mint ahol ki akarok menni. Még jó, hogy amennyire tudom, senki nem látott bennünket. Mintha mi sem történt volna, úgy vitorláztunk át könnyedén és úrinő módra a helyes kijárathoz. Ám hirtelen eleredt az eső a gyerekek nagy örömére. Az utolsó kép, ami rólunk bárkiben megmaradhatott rólunk az a rózsaszín bugyiját villogtató, cigánykereket vető Réka és a körbe-körbe félelmetes iramban szaladgáló Zalán, valamint az anyuka, aki nagyon semmiben nem fékezi csemetéit, csak nézi őket beletörődőn és várja, hogy elálljon az eső, legalább a fa alatt....:)

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ősztől zene iskolás a Réka! Hoppá! Ez már megint olyasmi, ami nem szerepelt az őszi tervek között (később talán, harmadiktól) Örülök egyébként, ez megint egy új világot nyit ki előtte, amitől csak több lehet és kerekebb a kis lelke. Remélem, majd a gyakorlat is hozza azt, amit Réka ebben látott, magyarán, hogy szeretni fogja a zenét és a fuvolát. (Nekem kicsit idegen, de pszt, nem szóltam semmit! Azóta fuvola műveket nézek a youtube-on, hogy szokjam, anyu meg nevet rajtam, hogy kemény pár év áll előttem, ha arra gondol, Réka mennyit fog itthon próbálni. (szerintem egyelőre nem sokat....) Tiborom még gyakorlatiasabb, máris megkereste a neten, mennyibe kerül egy fuvola. Réka elemezte is, hogy van valami "kezdő fuvola", a fife, aztán a "kanyaríves" és végül a felnőtt. Aztán van hogy fife után rögtön felnőtt...na van még itt pár dolog, ami nem tiszta...