Még kettőt kell aludni....

Továbbra sem véglegesítettem, hogy Réka kitől milyen ajándékot kap a születésnapjára a beszerzett halmazból. Viszont úgy tűnik, a probléma nem probléma többé, a Jóisten segítő kezet nyújtott és úgy intézte, hogy kettő darab játék, amit utoljára rendeltem ne érjen ide időben. A kitűzött szállítási időpont 8-a volt, de sem 9-én, sem ma nem csengetett egyetlen árva csomagküldő cég sem....Így hát valamivel könnyebb a helyzetem. Kár, pedig a köztisztasági cuccosra nagyon kíváncsi lettem volna és Réka arcára is, ahogy kinyitja a dobozt...dehát sokat nem kell várnom, majd megnézem Karácsonykor. Ilyenkor mázli, hogy közel van a szülinap és a karácsony. 

Rékám kiválasztotta, melyik ruháját óhajtja felvenni a születésnapján - a pöttyös ruhát. Már nem most született meg a döntés, hetekkel ezelőtt és a tény, hogy azóta sem gondolta meg magát, jelzi, hogy mennyire szereti ezt a ruhácskát. Ami egyébként Hello Kitty-s, mint arról tegnap hirtelen megvilágosodtam, úgyhogy nem lesz gond azzal a Hello Kitty-s tortával sem, minden bizonnyal. 


Hogy mi van a saját két kis kacsómmal alkotott tortával? Hát abból megint nem lesz semmit. Inamba szállt a bátorság. Elhalasztottam a dolgot rutinosabb időkre, amikor magabiztosan (magabiztosabban) csapok a melóba és nem enyhe gyomorideggel. Hogy ennek napja mikor jön el? Nos, tele a jövő évi naptár is szebbnél szebb szülinapokkal. Február, március, május, június.....vagy végső esetben még mindig ott van a november és a december, ugye....


Hát ennyi, nem is tudom, hogy mit írjak. Leánykám, a csaknemhároméves alszik öccsével egyetemben. Úgyhogy most fogom magam és habkönnyű nosztalgiával a lelkecskémben rendet vágok a nappaliban, mert megint úgy néz ki minden, mint ahová bomba csapódott.


De ha már nosztalgia...Mert nekem olyan jólesik ezeket a sorokat olvasni. Mint egy időgép, úgy repít vissza már elfeledett napokra: 

2007.12.10, hétfő

38+2. nap

Terhesgondozóban nyitottam. Szakadt az eső egész reggel, az a fajta langyos őszi eső, ami összezavarja az embert, mert inkább szeptemberben lenne aktuális. Nem győztem kerülgetni a pocsolyákat a gigamega méretű hasammal. Szomszédasszony a kapuban megszakértette a pocakom. Szerinte 41. hétre fogok szülni, nagyon fenn van még a baba odabenn. Majnem mondtam neki valamit....

Profi tg-be járó kismamává fejlődtem így a véghajrára. Már semmi orvosi vagy védőnői megjegyzés nem zaklat fel, nem izgat, sőt még csak nem is érdekel. Súlyom: 76 kg (14 kiló plusznál tartok a 12. héthez képest) S. doki helyettesített. Kedvesen célzott rá, hogy kicsit sok ez a 14 kiló plusz rajtam, ejnye bejnye. Nem oktatott ki és nem alázott meg, ami a mai eü-ben simán érdem és elismerést érdemel, ezért én is  legelbűvölőbb mosolyomat elővillatva világosítottam fel, hogy 67 kilósan estem teherbe....Azaz igazából 9 kilóról beszélünk. Nem szólt semmit.

Már az ajtóban álltam, nagyon mehetnékem volt, mikor a doki utánam szólt, hogy és ugye tudom, ha vérzés, fájás vagy magzatvíz jelentkezne, - még mindig mosolygott - akkor.....KÓRHÁZ vágtam rá, mint a jó diák vidáman. Alig várom, hogy ezek valamelyike bekövetkezzen végre. A védőnő kiemelte, hogy most már heti 2 db NST dukál nekem. Jövő héten megint várnak szeretettel persze, kaptam beutalót pisis laborra. A lányok azt tippelték, hogy ma voltam tg-n utoljára. Miért érzem azt, hogy még jövő héten is ott fogok dekkolni, nem tudom.

Tg után megvettem a függönyt az előszoba ablakaira. Kicsit bosszús voltam, mert legalább 10 percet vártam, míg valaki hajlandó volt kiszolgálni. Ott ácsorgok hatalmas pocakkal, bennem egy teljesen készre jelentett babával és tojnak az emberre. Egy középkorú, kanári sárga dzsekis nőt egyáltalán nem izgatta, hogy ott álldogálok. Ráérősen, kényelmesen válogatott és nagyon is elvárta, hogy ugráljanak körülötte. Ha ott kezdek el szülni, az sem rázza még, ő még valamit keres a nappali ablakra....én úgyis vajúdok. Neki tudtam volna esni egy függönytartóval. Nagy volt a kísértés, ott sorakoztak mellettem. De inkább várakoztam összeszorított szájjal, semmi kedvem nem volt másik boltba átvánszorogni. Nagy nehezen sorra kerültem és az eladó szakértelmének köszönhetően gyorsan végeztem is.

A vizitem Doktorúrnál villámgyors volt, szinte észrevétlen. Az NST végtelenül hosszúra sikeredett, mert Réka baba először aludt, bár kapott kólát bőven, majd hiába mozgott, a freki nem nagyon ugrott fel. Rengeteget kínlódtunk, feküdtem, ültem, majd megint feküdtem....az asszisztens csóválta a fejét, hümmögött és károgott, hogy mit fog szólni ehhez a Főorvos úr....aztán feladtuk mégis, kiültünk a váróba. A frászt hozta rám, lelki szemeim előtt már láttam a terhespathológia emeletét, szülés indítás, burok repesztés, oxitocin, császár.....de mielőtt belelovalltam volna magam az ijedtségbe, Doktorúr befutott, és számomra egggészen váratlanul, jónak ítélte a görbéimet. 

Kiskönyv nélkül vágta a nevem. Kérdezte, hogy a múltkor akkor már mindent letudtunk, ugye? VIzsgálat volt? Nem volt. Tologatjuk? Tologatjuk. Toljuk tovább! - Hát persze, majd csak megszülök..... Most már akár nyílhatna is a méhszáj, az semmin nem változtatna. Valami olyasmit mondott, hogy nem akar már kínozni. Ez kedves tőle. (...)Amikor már az ajtóban álltam, kezem a kilincsen,  még utánam szólt, hogy a héten nem nagyon várható a baba. Nagyon nyugodt a méhem, az NST alsó vonala egyetlen vízszintes vonal. Na puff neki! Réka előrébb jár hetekkel, most mégsem nagyon akaródzik kibújnia?

2007.12.11, kedd

22 óra 

Megvolt az estimese, a Rátóti csikótojást olvastam fel kis családomnak. Egyik nagy kedvencem. :-)

Egész nap keményedtem, folyamatosan. Magát a folyamatot nem sikerült elcsípnem, de valahányszor a hasamhoz nyúlok, jó kemény. Hogy egyáltalán elernyed e, nem tudom. Enyhe mensis görcsök is voltak korábban, de elhanyagolhatóak. Sajnos.

Réka délután nagyon aktív volt. Rúgott, táncolt, ficánkolt. Nem tudom, miért, mert édességet nem ettem. ....Na, most éppen puha a hasam. Végre.... Anyuék teljes izgalomban vannak, hogy bármikor szülhetek, de megnyugtattam őket, hogy úgy néz ki, a hét még eseménytelenül fog eltelni. Csalódott vagyok, megmondom őszintén. Nem hittem volna, hogy így magával ragad a türelmetlenség. Most már tényleg szenvedek. Semmi sem érdekel, csak a szülés. Az maga a megváltás lesz....  

Ne haragudj, Réka baba, már képtelen vagyok írni, csapongok össze-vissza. Minden fáraszt, nagyon ki vagyok merülve. Pihenek egy kicsit.

38+4, szerda

Hajnali fél 5 van. Nem tudok most sokat írni, csak annyit rögzítek, hogy a rátóti csikótojás indulásra bírta Rékát. Szivárog a magzatvizem. Ma szülünk.............

.....................Jóságos ég!!!!

Szülinapi lázban

Még négyet kell aludni Rékám 3. szülinapjáig.

Tegnap lefolytattunk egy ilyen párbeszédet:

- Hány éves is vagy, Réka?

- Kettő. - felelte...majd kisvártatva hozzátette: - De vasárnap már három leszek! - és huncutul vigyorgott. 

Minden ajándék beszerezve. Szülinapra és karácsonyra egyaránt. Ez - mármint az "egyaránt" - kicsit bonyolítja az életünket. Az előbb itt ültem a teljes ajándéklista kellős közepén (a nagyszülő Rékának szánt ajándékát is én szereztem be) és próbáltam eldönteni, hogy kitől mit kapjon és mire. Szülinapra avagy karácsonyra. Még mindig nem sikerült, de alakul a dolog. Még mindig érzek némi viszkető késztetést, hogy "mégvalamit, mégvalamit, mégvalamit...", ellenállok, ellenállok, ellenállok. ELÉG ajándékot fog kapni. 

A kishölgy egyébként nincs itthon, édesapja kézen fogta 11 tájban és elvitte a fodrászhoz. Megragadtam az alkalmat, az ajándékcsomagoláson túl iziben felhívtam a cukrászdát, hogy megrendeljem a tortát. Egy cica formájú csokoládé tortát kértem. Meglepődtem először, mert a hölgy a telefon túlsó végén bizonytalanul azt felelte, hogy az nem igen, lehetséges....esetleg a feje. Megnyugtattam, hogy persze, bocs, talán rosszul fogalmaztam,  cicabuksira gondoltam én is, nem kell az egész macska, hehehe...

Végül megegyeztünk egy Hello Kitty szerű cicvarekben. Réka ugyan nem ismeri Hello Kitty-t, nagyon én sem, utólag lapoztam fel az internetet, hogy pontosan hogyan is fest.....de annyi azért rémlik, hogy egy helyes macska. Leszámítva azt, hogy nincs szája...Hmm, ez most egy kicsit összezavart....


Jaj, remélem, örülni fog a tortának Rékám! 

Friss Réka rajzok

Ez itt Apa, rögtön két példányban. A bal oldalin látszik, hogy már nadrág is van rajta, valamint a pulcsiján pont 1 db gomb....A haja hullámos, ahogy az életben és mivel rövid, ezért látszódnak a fülei. :-) Vállán, azaz a hátán ott virít elmaradhatatlan fotós táskája, benne a kamerával és az objektívekkel. Ezt Réka így magyarázta. 

Jobb oldali képen Réka csücsül a karjában, Zalánnak ezúttal csak a háttér jutott hely. Talán nem egészen véletlenül....Azok a kis körök Zalán feje körül a pólya fodrai akarnak lenni, bár pólyát - így annak fodrát sem - sosem látott a legényke. Elsősorban azért, mert tavaszi baba.

Ez volnék én. Szoknyát hordok, nem nadrágot, a hajam egész élethű, majdnem így néz ki egy sima hétköznapon. Úgy tűnik, mintha nagyon sietnék valahová. Szépségem....háttöö...olyan amilyen.

Valamelyik nap Niki unokatesó jött át hozzám angolozni. Amíg mi a Reported Speech-et nyúztuk (vagy inkább ő Nikit), szegény Rékámat elküldtük egy kicsit rajzolni. Ő elhelyezkedett a szőnyegen és a fenti tulipánmezőt rajzolta. A címe inkább az lehetne: Tanulmánykép tulipánokra. 

Imádom Réka minden rajzát. Egyre vaskosabb a mappa, amiben gyűjtöm őket szépen feldátumozva.

Az első Mikulásos buli

Ami tulajdonképpen nem is volt Mikulásos buli, mert Mikulás egy árva darab sem volt, de még Télapó sem. Ez amolyan Mikulásos Ringató-féle volt, azaz egy zenés foglalkozás kicsiknek. Annak rendje és módja szerint természetesen elkéstünk. Pedig nem vártam meg, hogy Tibi parkolóhelyet keressen, hanem feltéptem az ajtót, kicibáltam rajta Rékát és bevágtattunk.

A játszóháznak ebben a termében még sosem jártunk, mert a játszócsoport egy kisebb szobácskában van az út túloldalán. Ez itt most tömve volt gyerekekkel és szülőkkel és olyan meleg volt, hogy tojást lehetett volna főzni a padlón, ha nem szőnyeges lett volna. Ahogy beestünk, először nyomban ledobtunk magunkról minden felesleges ruhát (elég sok ilyen volt), aztán helyet foglaltunk a banda közepén. Éppen egy Micimackós dal ment nagyjából max. hangerőn, amit Réka nagyon szeret (Hullahó és hózik, Micimackó fázik...). No ez volt az egyetlen, amit a lányom végig volt hajlandó hallgatni szépen az ölemben csücsülve, idilli állapotban, mint a többi gyerek. Aztán feloldódott, jutott rá ideje, hogy szétnézzen és ha már ezt megtette, rájött, hogy hohohohóóóó ( Mikulás után szabadon), itt töménytelen játék van!!! Soha ennyit egyszerre még nem látott (Bár Tibi szerint igen, mégpedig itthon, de ez nem igaz). És otthagyott. Először egy kis csúszdán csúszott le egyszer, majd még egyszer, gondoltam, mindjárt rájön, hogy ez nem játszóház, hanem zenés foglalkozás és visszatér a jóanyjához, de nem. Ekkor meglátott egy babaházat, hatalmasat, babakocsit, babával és már be is költözött oda. Nem is láttuk sokat a foglalkozás végéig. Motiválhatatlan volt, rázhattam felé bármilyen hangszerecskét. Szelektív figyelmét csak a sok játék kötötte le.

Időközben megérkezett Apa is, akinek sikerült a közelben parkolóhelyet találnia. Kihámozta az overálból a meglepett Zalánt, akinek újdonság volt a helyzet, ő nem hogy ennyi játékot nem látott egyszerre, de ennyi gyereket sem, sőt, a decibelek száma is nóvum volt számára. Ahogy Apa a karomba tette, hogy ne üljek már ott olyan árván és szerencsétlenül, kezemben egy rumbatökkel, egy csengővel és két fadarabbal, de gyermektelenül....Zalán rám nézett és szinte olvastam a gondolatait. "Minden oké, itt van anya is, minden oké, minden oké....de izé, mégis hová a nyavalyába hoztatok?????" Viszont nem sírt, ahogy a kezembe került, egészen megnyugodott, száját is becsukta, szeme is visszazsugorodott normál méretére és a továbbiakban tök jól érezte magát. Minden áron az összes kis hangszert a szájába akarta venni - több-kevesebb sikerrel, vigyorgott, gőgicsélt, (patakokban folyt a nyála.) A szőnyegre letenni nem lehetett, mert a tilos dolgok vonzották, azaz minden ami, PAPÍR vagy apró, lenyelhető.

Hát így zajlott az első Mikulásos bulink. Én, megjegyzem, olyan nagyon jól éreztem magam. Csodaszép dalokat hallgattunk, énekeltünk (kaptunk szöveget is). Néha úgy el tudtam volna bőgni magam...például amikor a foglalkozást tartó hölgy leült mellénk és Zalánnak triangulumozott....Be' szép is volt! Aztán a záró körtánc is nagyon tetszett. Valami pulykáról szólt, amit megettünk karácsonyra. Szóval volt hangulata az egésznek. 

Végül Rékát szelíd erőszakkal lehetett csak eltávolítani a játszóház terméből, a kapuban még kicsavartunk ujjacskái közül egy játék kakaós üveget, de könny és hiszti nem volt. Fizettünk 300 Ft-ot, kaptunk egy fincsi mikuláscsomagot, melynek egy részét az úton hazafelé kénytelen voltam betermelni, mert nagyon éhes voltam. Rékának pedig árt a sok édesség, naugye...

Jó volt, szép volt, megyünk máskor is.


Utóirat: 


Réka tegnap este megható izgatottsággal pakolta az ablakba csizmácskáit. Csillogott a szeme, rózsás volt az arcocskája. A karomba kaptam és valami ilyesmit mondott, ahogy szorosan átkarolta a nyakam.
- "Biztosan hoz nekem ajándékot a Mikulás, mert jó voltam. Tudom, hogy hoz. "
Hogy esetleg virgácsot is kaphat, eszébe sem jutott. Jellemző.


Egyébként járt nálunk is a Mikulás az éjjel. Bár majdnem nem, mert az ajándékokat rejtő szekrényt késő este nem tudtam kinyitni. Nagyon béna vagyok a kulcsokkal, egy egyik fogyatékosságom. Apa aztán megmentette a napot és a másnapot is, kettőt matatott a zárral és az ajtó feltárult, Anyának pedig lehetősége nyílt előásni a mikulás csomagot és két apró ajándékot (egy csomag állatos kártyát és egy PiroskaésaFarkasos puzzle-t). Hurrá! Volt is öröm reggel. Ilyen boldog Miklós napom is már nagyon régen volt....talán boldogult habos-babos gyermekkoromban....

Réka mondta....azaz

Nem is. Mára egy "Apa mondta" jut. Nekem ez is okozott éppen akkora derültséget, mint Rékáé szoktak.

A Corában vásároltunk a hétvégén, amikor jártunkban-keltünkben valahogy leesett a földre Zalán cumija. Innestől fogva sok helyre pakolhattuk, de Zalán szájába nem, hát oda tettük, ide tettük, végül elvesztettem a nyomát. Ahogy jöttünk kifelé a hiperszuperből, ellenőrzésképpen megkérdeztem TIbi, hogy ugye ő eltette a cumit jó helyre, mert én biza nem. 
- Igen, - felelte - A mély tálban van. 
Automatikusan bólintottam, mert válasza első szava egyelőre kielégített, többet nem is igen akartam tudni. Azért a parkoló felé haladva három másodpercben átsuhant az agyamon, hogy biztosan azokra a frissen beszerzett edényekre gondol, amiket az ádvent során megalkotandó sütiknek vettem....vagy esetleg arra a pici lábasra, amit külön Zalánnak...Nem izgatott, hogy egyik sincs köszönő viszonyban sem egy mély tállal. Még lapossal sem.
Hazajövünk, átnézek minden edényt, tálat, lábast. Cumi sehol.
Bekukkantok a hálóba, hogy izé, Apa, hol is van a cumi?
- A mély tálban. - feleli.
- Milyen mély tálban???? - forszírozom most már konkrétan.
- A mély tálban. - ismétli - És kezével amolyan pocakot formál magának, amiről egyből beugrik a hordozóm.
Jaaaa, mei-tai, mei-tai-ra gondolt a drágám. A jó kis hordozómra.