Holnap karácsony

 Vagyis lassan végetér az Advent, a várakozás, a készülődés időszaka, el sem hiszem. 

Reggel némileg sokkolt a helyzet, hogy bár a konyha területén egész jól állok, viszont a szennyes és a vasalnivaló egyaránt elszabadult és hegyekben áll, ha mindet egy halomba öntöm a mosógép elé. Persze a vasalnivalót nem öntöttem sehová, legalábbis nem a szennyes közé. Plusz takarók, plédek, Réka ágyneműje, hát szóval ment ma a gép bőven. 

Kipakoltam a fagyasztóból mindazt, amire Szenteste napján szükség lehet, aztán nekiláttam a bejglinek. Szerintem én minden évben máshogy csinálom egy kicsit, de idén ragaszkodtam a recepthez, lesz, ami lesz. Közben Tibiék elmentek Zalánnal egy utolsó kör posta- Aldi körútra, ráadásul Zalán elkezdett nyafogni, hogy kell neki még egy focilabda. Neki. Aki nem szeret focizni, szóval borítékoltam, hogy belevetik magukat a karácsony előtti őrületbe. Én nem mentem velük, mert gondoltam, van elég dolgom otthon, de utólag egy picit megbántam. Viszont így minden ki van mosva, ki van vasalva és kész a bejgli is. 

Réka ma kora reggel elment M.mamához sütit sütni az unokatesójával, N.-nel. Olyan korán, hogy mi észre sem vettük. Annyira ezt nem vettem jó néven, főleg, hogy a város legtávolabbi csücskébe.... legalább üzent volna. Pozitív, hogy legalább mamának segített....Került haza egy tányér süttemény, mama egyik specialitása a habos - almás....de olyan volt, mintha valaki már ült volna rajtuk. 

Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem tudok egyes dolgairól, szerdán pl. Zalánnak bementek suli után a városba. Gondolom, ajándékokat venni. Zalánnal előző nap egyeztettek, de nekem csak akkor szóltak, amikor már benne voltak a beszerző körútban....Gondolom, a leválás része, hogy egyre több titka marad, az ő ügye....A barátait sem ismerem, egyiket sem. Nem nagy gond, legalább vannak barátai, csak fura.  Az eddigieket ismertem és csak szívták-szívták mohón az energiáit Rékának, mást nem vettem észre....

Vissza a bejglire - először egy órát pihent a négy tekercs, mind mákos, aztán újabb 40 percet. Először tojássárgájával, majd tojásfehérjével kell lekenni, aztán hopsza, be a sütőbe 25 percre. A négyből egy kirepedt, de durván ám, viszont kihűtve, alufóliába csomagolva nem is látszik. Így legalább nem volt kérdés, melyiket kóstoljuk meg először. Így utólag fantasztikus, hogy a többi nem repedt ki, akkor ott a sütőbe kukucskálva is örültem eléggé. Sajnos senki nem volt itthon, mikor elkészült a bejgli, úgyhogy a tévé elég telepedtem egy bejgli csücsökkel és a Csodálatos Pókember 2 végső jeleneteit néztem. Hát nem volt valami szívderítő.

Aztán becsomagoltam azokat az ajándékokat, amiket tegnap találtam a konyhaszekrényben...Majd felhívott anyukám, hogy talált levescsontot a fagyasztóban, szóval mégis lesz elég leves karácsony első napján,ha majd jönnek tesómék hozzánk és találkozunk. Ő oldalasból főzi a levest, mert tesóm nem szereti a csirkét. 

Aztán a nap többi része úgy ... eltelt. Huss. 

Csütörtök

 

Újabb nyugodt, békés, lazulós nap. Klassz lenne, ha sűrűbben telnének a napok így, mint a mai....Zalán is sóhajtozott, hogy mennyire nagyon jó, hogy nem kell házit írni és tanulni. Hát igen. Közben elégedetten tekergette magát a kanapén, mint egy doromboló macska.....Abszolút megértem. 

Délelőtt csoportosítottam az ajándékokat és beraktam egy részüket a fa alá. Igazából már nem tudom, hogy melyikben mi van, többet fel kellett bontani, majd rájuk írni, hogy pontosan kié lesz. Délután még találtam két ajándékot abban a konyhai fiókban, amelyekben a gyerekek uzsonnás dobozait szoktam tárolni. Úgy csodálkoztam rájuk, mintha nem én raktam volna oda őket egy hete vagy kettő....Egy fiókkal lentebb meg azt a finom mandulás kekszet találtam meg, amit az Aldiból vettünk a múltkor. Az élet apró örömei. 

Délután megsütöttem a kozáksapkát is. Igazából egész meglepődtem, milyen könnyedén eljutottam odáig, hogy kikavartam a krémet és sütőbe toltam a tésztát. Mindig elfelejtem, hogy igazából a sütik kiszaggatása majd krémmel megkenése, kókuszreszelékbe hempergetés, illetve a csokicsurgatás a hosszadalmas. Felét pogácsaszaggatóval készítettem, aztán inkább felkockáztam. Ez utóbbit megbántam, mert a kerek süteménynél ugyan van veszteség (bár Dió mellett nincs is), viszont jóval nehezebb a krémezés.....Mindegy, végülis kevesebb, mint egy egész podcast (másfél óra) végighallgatásával kész lett az egész, plusz még a végére Réka is besegített a frissen festett körmeivel együtt. Megcsinált vagy négyet...

Aztán, nehogy túl tökéletesek legyenek, túl híg lett a csoki a tetejére, úgyhogy folyt a csoki mindenfelé. Mindegy, finomnak finom. Sőt, nagyon finom....Pont akkor lett kész az egész, mire Tibi hazajött a sportegyesületes vacsoráról. Sajnáltam, hogy nem mentem el vele, de mivel beteg vagyok, hát nincs mit bánni különösebben.

Holnap még venni kell pár apróságot, posta, ebédbefizetés január első hetére, a legutolsó ajándékok becsomagolása és ha lesz elég idő, akkor jöhet a bejgli. Idén nem sütök 8 rudat, csak négyet, úgyhogy remélem, pikk-pakk meglesz. Viszont, egy kis kókuszhabos csigát úgy ennék, lehet, még azt összedobom a tökéletes tésztájú kakaóscsigám tésztáját felhasználva hozzá. De nem, erős leszek és koncentrálok a karácsonyi menüre, lesz azzal bőven meló. 

sámán, sámán, simogassámán'

Szerda

 

Még mindig nem vagyok túl jól, inkább olyan...rozzantan. Estére elkészült a töltött káposzta is, de mire meg kellett volna kóstolni, nem éreztem valahogy az ízeket. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire sótlan a kápim (amúgy általában sótlan, mert annyira be vagyok tojva, hogy elsózom....) 

Amikor még pirítottam le a hagymát és a szalonnát, éreztem az illatokat, de később, semmit. Illetve nem sokat. Vacsorára egy szelet kenyeret ettem sonkával és zöldpaprikával, mert friss kenyér volt a pékségből, abból pedig muszáj enni....De ott is kevésbé éreztem az ízeket, még az erőspaprika sem csípett annyira, azt hiszem. 

Tibi még fullon dolgozik reggeltől estig, beesett valami nagyon sürgős meló, ami múlt hétre kellett volna. 

Az emeleti ablakok már biztos koszosak maradnak, majd megkérem Rékát, hogy ha a saját szobáját sika-mikálja, ne hagyja ki az ablakot sem. Már ha tervezi egyáltalán, hogy karácsony előtt kitakarít...amit remélek. Holnap még becsomagolom az ajándékokat, amit eddig kimaradtak és begyűjtök minden ajándékot a fa alá, nehogy az legyen, hogy még februárban is ide-oda eldugott ajándékokba botlok...

Pár dolog még mindig hiányzik, azt holnap beszerezzük, de semmi életfontosságú. Rendszerezni kellene még a kamrát, mert az a 15 kg krumpli, amit a múltkor rendeltem, egyelőre a bejárati ajtó mellett tátja a száját. Ugyanott, ahol a narancs, az alma, a sütőtök és ilyesmi várja  sorsát. Na ezeknek kellene még a hely a kamrán belül. 

Tesóm kérdezte valamelyik nap, hogy mit vegyen a gyerekeknek, nekünk hoz italt és csokit, ilyesmit (csak hogy ne lepődjünk meg nagyon) Végül H&M utalvány mellett döntött, azt hiszem. Nem volt szívem neki megmondani, hogy a piros pulcsi, amit tavaly vett Rékának a NewYorkerben, egyszer nem volt a kiscsajon....De hátha egyszer lesz, mit lehet tudni? Ő sem akarta meghallani, hogy csak a gyerekek kapjanak ajándékot, szóval valamit mi is kapunk. Remélem, nem pálinkát....mert azt nagyon utálom. Legmélyebb depresszióban vagyok képes csak lehajtani egy felest.

Holnap szerintem pihenő lesz a konyhának, a vaníliás kiflit (hókiflit) egyelőre kihagyjuk, az oldalas meg tud várni egy napot. Majd kap valami finom pácot. Jaj és holnap már csütörtök! Milyen rohan így az idő??

Zserbó

Nagyon örülök, mert finom lett a zserbóm, álomfinom. Egy picit bátrábban bánhattam volna a lekvárral, így az összes, a receptben szereplő dió is belemehetett volna a tészták közé, de nem vagyok elégedetlen. Viszonylag apró, falatkányi kockákra, téglalapokra szoktam vágni tálalás előtt és hát elég nehéz abbahagyni. Persze nálunk csak a fél család szereti, Réka és Tibi nem annyira, de az ünnep része, ezért nem tudom egyelőre nem megsütni. Amíg anyukámnak vihetek belőle, addig mindenképpen....

Ha esetleg valakit érdekelne, leírom a receptet. Az alaprecept Kikocsé, egykori bloggerina, így az igazi érdem az övé illetve ahonnan a receptet ő is kapta. Nem teljesen azonos azonban.

 

1. Először felfuttatunk 2,5 dkg élesztőt fél deci langyos tejben, egy teáskanál cukorral.

2. 50 dkg lisztben elmorzsolunk 20 dkg vajat vagy margarint (én vajjal szoktam készíteni, most 5 dkg margarin volt kimaradva, így ment a vaj mellé.). Jöhet a tésztához 10 dkg porcukor, lehetőleg átszitálva, 1 egész tojás, 1 csomag vaníliáscukor, 1 csipet só, 1 dl tejföl legutoljára, óvatosan adagolva, annyit, amennyitől összeáll frankón a tészta. 

3. Ezt mind összegyúrjuk.

4. 4 egyenlő részre osztjuk a tésztát, nekem pont akkora egy, amennyi elfér a két kezem közé nyomva, mint egy labda, de mérleggel lehet kontrollálni. Ha az egyik egy picit nagyobb, lehet az a legalsó réteg majd a tepsiben. 

5. Kb. 40 dkg lekvár egyneműre keverünk, ha nem teljesen egynemű. A diós réteghez kell 30 dkg darált dió, 20 dkg cukor (szintén átszitált porcukor), fél citrom héja, de ízlés szerint ez lehet több is. Kezeletlen héjú citromot érdemes használni. 

6. Nekem 33x33cm-es tepsim van, valami ilyesmi méretű tepsibe érdemes sütőpapírt rakni és sorra minden tésztagombócot tepsi méretűre nyújtunk.Miután az első réteg a tepsibe került, megkenjük bőven lekvárral és annyi dióval (az adag harmadával amúgy), amiről úgy gondoljuk, hogy majd a lekvár várhatóan át tudja itatni. Ez most furán hangozhat, de ez a cél. Ha majd a kész sütiben szétválnak a rétegek, mert fűrészporszerű a töltelék benne, na akkor a homlokunkra csaphatunk, hogy kevés volt a lekvár vagy sok volt a dió....Szóval nagyon fontos, szinte kulcskérdés a zserbónál a dió-lekvár arány. Szerintem....

7. Ha minden tésztánk elfogyott és remélhetőleg a dió és a lekvár is, akkor körbe lenyomkodjuk a tészta széleit, sűrűn megszurkáljuk a tepsi aljáig hatolóan, majd langyos helyre tesszük az egészet egy órára, kelni. A sütőben szoktam, nincs ugyan kelesztő funkciója sajnos, pedig rohadt drága volt pár éve, de valahogy lehet ügyeskedni, hogy langyos legyen.  Azért kelesztek a sütőben, mert a konyhánk nem kifejezetten meleg (ugye a rezsiköltségek...)

8. 180 fokon sütjük, az én sütőmön 30 perc elég. Szép barna legyen a teteje. Ha teljesen kihűlt, 150 g étcsokoládét olvasztok vízgőz felett némi olajjal, hogy egy kezelhető folyékony massza legyen. Pici vajat a végén lehet bele tenni, attól fényesebb lesz elvileg. Én ezt most el is felejtettem. Az olaj miatt a csoki nem fog gyorsan és váratlanul megdermedni, szóval lehet terelgeni ide-oda egy praktikus hablapáttal, vagy ki mivel szeretné.

Nekem az egyik kedvenc sütim. Az eredeti receptben úgy tudom, hogy jóval több a lekvár aránya, mint a dió, én meg arra törekszem, hogy szinte egyenlő legyen. Szerintem így finomabb, ha nagyon tolakodik a lekvár, az nem előnyös. 

Hálás sütemény, mert szerintem elég nehéz elrontani. Ha megvan a dió, lekvár arány, mégpedig ideális arányban (de ugye ez is ízlés dolga), akkor a siker borítékolt.

Kedd

 

Máris kedd van, szerintem repül az idő, de mikor nem? 

Elég rosszul aludtam, áttértem a köhögős fázisra és nem vagyok kirobbanó formában. Mondjuk kifejezetten rosszban sem, de remélem, innen csak felfelé vezet az út, vagyis csak jobban leszek ennél...reggel azért örültem, hogy nem kellett bevonszolni magam dolgozni.

Nem túl lelkesen bár, de nekiláttam a zserbónak 9 körül, aztán megjött a kedvem, amikor kinyitottam az anyukámtól kapott sárgabarack lekvárt....Két éve nem terem az a nyomorult fa a kertjében, de ha terem, akkor csoda kerül az üvegekbe. Ezt vegyítettem M. mama féle dióval....Hogy a végeredmény milyen lesz, még nem tudni, most fogom rácsorgatni a süti tetejére a csokimázt és akkor már meg lehet kóstolni.

A gyerekek sikeresen hazaértek a suliból. Nem volt egyszerű, mert reggel ki kellett vinni autóval Zalánt a futópályára, ahol a dupla tesiket tartják minden héten....mert lekéste a 7:45-ös indulást... Réka valamikor 6 körül keveredett haza a zeneiskolás buli és a karácsonyi falu forró csokija után.

A kutya egész nap alszik szinte, ha túl sokat pattogok körülötte, akkor belefárad és ragaszkodik hozzá, hogy én is a kanapéra heveredjek vele. Addig nyavalyog és nyüszít, míg megkapja, amit akar. Ha viszont a konyhában tevékenykedek, az nem érdekli, csak kéri, hogy takarjam be egy meleg pléddel....Durva dolgok vannak itt. 

Ajándék dolgában kezdem elveszteni a fonalat, de azt hiszem, minden megvan, amit terveztünk. Ma jött egy csomag, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet és a feladó sem rémlett, aztán kibontáskor rácsodálkoztam Réka egyik ajeszára....

Reggel zserbósütés előtt és Zalán kiterelgetése az ajtón után összebömbölyödtem a kanapén és néztem egy kis Netflixet - hát nem sok szívderítő van rajta, úgyhogy ráfanyalodtam a Harry és Meghan című minisorozatra. Nem mondom, hogy unalmas volt, de majdnem. Fele időben azt bámultam, hogy lehet Meg-nek ennyire csodaszép haja és mit műveltek vele, mire ilyen lett, amilyen - nyilván kivasalták, vagy azt, hogy az a pulcsi kasmír vagy gyapjú vagy micsoda rajta, mert piszok jól nézett ki. Ilyenek. Nagyon nincsenek számomra a figyelem középpontjában, emlékszem, hogy az esküvőjükig nekem fogalmam sem volt, hogy Meghan nem számít fehérembernek. Azt sem gondoltam, hogy ez számít bármit is manapság. Szerintem nem. Remélem, Amerikában boldogabbak. Amit ezért a sorozatért kaptak, abból eltengődnek egy ideig bizonyára.