Húsvét 2021

 Mozgalmas húsvét áll mögöttünk, jól beosztottuk a rendelkezésre álló négy napot, kihagytuk a nagytakarítást, így sok mindenre jutott idő, amire szerettünk volna szánni. Péntekre mondtak egyedül igazán jó időt, így elhatároztuk, hogy kirándulással kezdjük a hosszú hétvégét, úgyis Nagypéntek, Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napja, baktassunk fel valami kilátóba, hegyre, völgyre, minden jöhet.

Ugyan a tervezett reggel 10 órakor nem sikerült elindulni, de délben már javában úton voltunk. Sajnos, hogy kb. 2 óra mire hegy közelébe érünk, hát ez van. A gyerekek azért mindig hálával sóhajtanak fel, amikor hazaérünk, hogy itt minden sík, ameddig a szem ellát....Ízlések és pofonok...

A szokásos tervezetlenséggel Jászberényt és Hatvant magunk mögött hagyva végül Nagymaroson álltunk meg, bár én már Vác környékén elengedtem volna az autót. Nagymarosnál elég nehezen találtunk parkolóhelyet, gondoltam is, hogy bakker, mindenki fenn van kirándulni a hegyekben?? És igen, baktattak csoportos társaságok a város központjában balról jobbra és jobbról balra, kissé kókadtan, fáradtan, jelezve, hogy ők már túl vannak mindenen.

Egy iskola mellett találtunk valami turista térképet kirakva a jámbor turistáknak, ott kinézték maguknak a gyerekek plusz mi a Julianus kilátót. Olyanközelinek tűnt még akkor. Az utunk felfelé egy eléggé meredek, macskaköves utcában vezetett, ami feltűnően gazdag volt kisebbségiekben és különféle állapotú BMW gépjárműben. Minél feljebb értünk és egyre meredekebbre, annál inkább. Az összes kutya az utcában felfigyelt Dióra és fülsiketítő csaholásba kezdtek, na az még egy élmény volt.

Az első „terasznál” megálltunk pihenni, mert annyira meredeken emelkedett az út, hogy ahogy kifogytunk a lakóházakból, beértünk a susnyásba, nekem elég is volt, a combizmaim sikoltoztak. Megjegyeztem sötéten, hogy idáig akár autóval is felroboghattunk volna, ehhhh....

Itt pihentünk egy picit, nem voltunk ezzel egyedül. Dió mindenhol kutyaszagot érzett, máskor meg szukaszagot, aminek a tünete, hogy patakokban folyika nyál a szájából és vacog a foga pár másodpercen át. Hát senki sem unatkozott. Az sem, aki akart volna. Akadt pár vizsla rajongó pesti polgár, aki nagyon meg akarta simogatni ővizslaságát. Több kevesebb sikerrel. Kölyökkorához képest ebben annyit változott a kutya, hogy már nem imád mindenkit feltétel nélküli szeretettel, az idegeneken gyakorlatilag átnéz, mint az üvegablakon. Az más kérdés, ha a lakásunkba invitálunk idegent (ilyen nem volt sok a covid óta), mert akkor ő akar lenni a főszereplő, nyal-fal-ugrál-szerepel-hozza a labdáját.

A következő „rétig” minden okés volt, nézgelődtünk itt is, ott is, majd lekanyarodtunk balra, a kilátó irányába, immáron valódi erdei körülmények között. Szép kis séta volt, nem meredek. Egy ponton megjegyeztem hitesuramnak, hogy milyen szép zöld már itt minden, olyan tavaszi, mire furcsán nézett rám, hogy de hát ez egy fenyves, egyébként meg az aljnövényzet tényleg, ja. Ahogy arrébb battyogtunk, másmilyen erdőbe sétáltunk, ahol a fák még nem ébredtek fel álmukból, itt nagyon szép és illatos volt az aljnövényzet. Meg nem mondom, milyen virág volt, de olyan gyöngyvirágszerű.

Mondanám, hogy mi voltunk egyedül a hegyen, de nem lenne igaz. Általában szembe jöttek csoportok, maszk nélkül, kutyával. Volt ott csodaszép agár, édes, csokibarna labrador, öleb, ami tetszik. Vizsla mondjuk csak a miénk. Dió imádja az erdőt és nehéz fékezni, hogy ne tűnjön el a fák között, de szigorúan magunk mellett tudjuk, nehogy megzavarja a vadakat. Persze a vadak talán kilométerekre elkerülnek bennünket, tudják mi a jó nekik, de láttam én már Diót őzet kergetni, nem volt vidám látvány, szóval maradjon csak velünk, ha mások is járnak a környéken, akkor pórázon.

Az utolsó 700 m kissé elrontotta a kedvemet, mert az igen meredek volt, nem szoktam hozzá az ilyen túrákhoz és nem is szeretem őket, szóval igen, az kemény szenvedés volt. Zalán, aki úgy unta magát, hogy azt kérte, vezessem, mintha vak lenne, ő szundikál, az utolsó 700 m-re felébredt és szinte felszaladt a kilátóhoz. Még csak nem is pihegett. Csak lestem. Rám, nos, rám várni kellett egy pöppetnyit, mert le-lecsüccsentem elmélkedni Krisztus keresztútján…meg a saját aktuális szenvedéseimen, de végül én is felértem és hirtelen, minden kín eltűnt. Még felrikácsoltam a többieknek, hogy soha többet semmilyen hegyet nem akarok látni, én alföldi lány vagyok….de nem gondoltam komolyan.

Visszatérve az autóhoz, elfogyaszottuk ham&eggs-es szendvicseinket, amiket még reggel csomagoltam és hazagurultunk. Persze Mekit muszáj volt rendelni vacsorára, még éhen halt volna mindenki.

Másnap nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a konyha birodalmába. Elég korán keltem, már 8 körül kirúgott az ágy, izgatott, hogy mit tudok összehozni. Legelőször a répatorta volt terítéken, aprítottam a diót, reszeltem a répát. Amint az sütőbe került, jöhetett a rákóczi túrós tésztája, majd a túrós töltelék, majd a hab. Gyorsan összeütöttem egy tiramisut még, majd ott volt még a kókuszos, amihez lapokat kellett sütni és puding alapú volt a krémje, csoki réteg a tetején….Teljesen elég lett volna a répatorta és a rákóczi túrós, én nem tudom, mi ütött belém, hogy így megbolondultam. Ja, közben főztem a sonkát, csirkét rántottam, franciasaláta is hűlt. Kettő körül hirdettem ebédet, némi késéssel, addigra a sütikről max hab és csoki réteg hibádzott. Tibi izent az irodájából, hogy bocs, ő nem tud jönni, így elfogyasztottuk szombati ebédünket hármasban.

Estére úsztunk a süti tengerben, a hűtő elérte a kapacitásának 100%-át, úgyhogy a répatorta a szabad ég alatt éjszakázott, igaz, lezárva. Ilyen szempontból szerencsés volt a lehűlés…Szombat estére kijött az izomlázam a túra miatt és a fáradtságom az egész napos sütögetés miatt, ennek ellenére vasárnap is korán keltem, mert anyunak meg akartam sütni a szilvalekváros buktát, ami a kedvence. Itt voltak nehézségek, mert a tészta valahogy nem akart „bedagasztódni”, akárhogy dagasztottam (vagyis a gép) ragacsos maradt. Végül így is szépen megkelt és kisült nem volt gond, kapott némi extra lisztet. Most, hogy belegondolok, meg sem kóstoltam a buktát, de nem lehetett rossz, ha a gyerekek 2-2 darabot (nutellásat) betoltak.

Vasárnap anyunál rendeztük a tojáskeresést, amiből már ugyan kinőttek, legalábbis Réka, de azért nem mondtak le róla. Idén IS elfelejtettem térképet rajzolni magamnak, hogy minden csokitojás és nyuszi előkerüljön a buli végén, sőt, megszámolni is elfelejtettem a cuccost, de mindegy. A kutya kettéroppantott egy fáról lepottyanó Tibi csokinyulat, szóval eggyel kevesebb jutott az egyikőjünknek. Szerintem minden lényeges elem a kis kosarakban landolt. Rékát már nem lehetett fotózni, vagy nem volt érdemes inkább, mert folyton fintorgott a fotókon. Velem sem szeretett volna közös fotót. Pedig csinosan felöltözött, fekete blézer, szoknya, harisnya, csizma és fehér garbó. Tiszta nő ez a lány!!!!

Anyu – évek óta először – ismét készített kocsonyát, amit én nagyon szeretek, ha jól van elkészítve és husit is lehet kihalászni a kocsonyából. Sokat nem időztünk nála, mert egy hete sem kapta meg a második oltást, így nincs biztonságban, de maszkban voltunk, temetőben is voltunk apunál, szóval kihasználtuk az időt. Viszonylag napos időjárás volt még akkor is.

Késő délután érkeztünk anyósoméknál, ahol három kiscica fogadta a gyerekeket, bár még nagyon picik, egy hetesek és benn heverésznek a jó meleg szobában, amíg ilyen mostoha az idő. A kisbárány sajnos húsvétra pont elpusztult, így azt a gyerekek nem tudták pesztrálni, de a macska elég volt. Diónak még sok is. Abban a tömény macskaszagban ücsörögni a szomszéd szobában, felért egy kínzással.

Anyósom sütött almás-meggyes pitét vegyesen, ami elég bizarrnak tűnt elsőre, így inkább a kocsonyára koncentráltunk volna inkább, de kiderült, hogy elromlott a hűtő, a kamrai és jól megfagyott a kocsonya. Szó szerint, kővé....MÁsnapra kiderült, hogy nagy tragédia mégsem történt, mert ehető, sőt finom lett szerencsére.

Hétfőn Zalán még mindig nem volt hajlandó tanulni, Réka elővette a bioszt és valamit matatott vele, de nem sok mindent. Este 9-kor kiderült, hogy nincs is szerdán biosz, vagyis az első tanítási napon nem lesz biosz TZ. A gyerekek úgy megszokták a home schoolt, hogy zökkenőmentes volt az átmenet ma tavaszi szünetből iskolába. Majd nem lesz zökkenőmentes az április 19-i visszatérés.....hajajjj....Vérzivatar lesz és hullaszag, valamint dolgozat és dolgozat és még több dolgozat.

Hát ennyit a húsvétról nagyjából. Természetesen borzasztó sok csokink van mindenféle nyuszi, tojás, bárányka és ki tudja még mi minden formában. A répatorta ma elfogyott végre, a rákóczi túrós tegnap, a kókuszos még hétfőn, de fagyasztottam is le belőle. Hát hogy aztán ehető lesz-e , nem biztos, a puding miatt eléggé kérdéses. Két kötözött sonkát felfaltunk szombattól számítva, plusz amit anyu nekünk adott ,mert neki nem ízlett valami pápai cucc. Sonka-tojás kombóban nem ismerünk határokat. Abban sem. Most jöhet megint a mértékletesség és nemzabálok. Már ami engem illet...

Morzsácskák piciny életünkből

Ma visszaolvastam egyik tegnapi céges e-mailemet. Azt írtam benne véletlenül a "főkönyv" helyett, hogy KŐKÖNYV. Először elöntött a szégyen, egy pillanatra, majd már csak röhögtem volna. Nem csoda, hogy a könyvelő csaj semmit nem írt vissza, annyit csak, hogy "csatolom" és csatolt ezer oldalt.... Lehet, hogy észre sem vette. Vagy fél órát kacagott és kuncogott, csapkodta az asztalát, folyt a könnye, hogy ilyen idióta vagyok. Egyébként az agyamat tuti leárnyékolja a maszk, kevesebb az oxigén, mert néha teljesen belassulok. Először a terhességek során vettem észre, hogy hülyülök, ez már csak a súlyosbodás fázisainak egyike....

Ma reggel meg azzal keltem, hogy futólag megkérdeztem Rékát, hogy megírta-e azt a hat mondatot, amit az ofő feladott németből. Hogy meglegyen már a nagyötös is. Téma: Mit szólna, ha 6m2-en kellene élnie, el tudná-e azt képzelni. Az ofő tuti klausztrofóbiás már a home schoolban, hogy ilyenek jutnak eszébe. Amikor golfladbányira dülledtek Réka szemei, egyből tudtam, hogy vannak hiányosságok....Ráadásul az első óra rögtön német. Hohó, de áldott home school, a becsengetésig volt még 45 perc. Mire Réka összeszedte magát, már csak 40. Gyorsan pogácsát löktem a sütőbe, amolyan fagyasztóból származót, mert tudtam, hogy itt szendvics kenegetésre nincs idő, és eszembe jutott, hogy láttam egy videót láttam egy videót a facebookon egy lányról, aki Japánban tanul és egy mini lakásban húzta meg magát (nem is ingyen). Így hamar összehoztuk azt a hat mondatot. A pogácsa kicsit túlsült, túl sokat töprengtünk.

Egyébként a válasz, el tudnám képzelni, ha ezáltalán eltölthetek pár hetet ausztráliában vagy new yorkban. Mondjuk, jobb lenne legalább 15 m2, de hát ha hat hát akkor hat....ANyukámnak még főzőfülkéje van étkezővel, ami régen volt tán divat...persze csak sátoros ünnepeken terített az étkezőben, amúgy a konyhában nyomorogtunk a 2x3-as , vagyis 6m2-es konyhában. Könnyű volt tehát elképzelni a 6m2-es kéglit.....

Délután elmentem az okmányirodába elhozni az elkészült személyi igazolványokat, az enyémet és Zalánét. Az azért picit pofátlanság, hogy Zalán olyan jóképű, hogy még az igazolványfotója is klassz, én meg úgy nézek ki, mint egy elmebeteg a fotón, de mindegy. Úgysem nézi a személyit soha senki és hat év múlva kapok másikat. Gyanítom, hogy azon sem fogok szebb lenni, de megpróbálom majd, hogy legalább gorilla nyakam ne legyen....

Utána átbattyogtunk a szomszédos Aldiba, a kedvenc boltomba és hát látszik milyen szűk az életem, mert tök boldog voltam, hogy vehettem tulipánt és quacamole-t és piros csokinyuszit és angol zellert bolognaihoz, a kedvenc vörösborommal is egymásra kacsintottunk. Az utóbbi hónapban, vagy tán hónapokban már a kaját is online vesszük, ami azért nem ugyanaz, mint a személyes shopping, bár Tibi szerint tök mindegy, mert úgy is sokat költök....

Vacsora csirkepaprikás tésztával és savanyúság. Holnap sült kolbász és hurka lesz, mert átrendeztem a fagyót így ünnepek előtt és már a h+k nem fért volna bele a húsnak fenntartott rekeszbe.

Kicsit elfutott velem a szekér, amikor a húsvéti sütiket terveztem, úgyhogy valahogy redukcióra szorul a dolog. Az ötlettár a következő:

- fonott kalács, fahéjas kalács - Limara receptje szerint

- kókuszos-csokis szelet - ez újdonság, kíváncsi leszek, milyen lesz

- tiramisu - mert ünnep nem lehet nélküle, Tibi kedvence

- képviselőfánk - Zalán névnapjára készül majd, a hét elején, szóval nem annyira húsvéti

- répatorta - kötelező elem

- rákóczi túrós - mindenki imádja

- csokis kuglóf

- nutellás mini buktácskák - anyukám kedvence

Végülis, egyik sem túl bonyolult, szóval igazából csak a képviselőfánk miatt izgulok, remélem, nem kell Zalán névnapján, este cukrászdába rohanni, hogy a sütit beszerezzük....

Pí nap, avagy 3,14

Megjelentek az ideiglenes felvételi sorrendek a gimik honlapjain. Mindez még nem sokat számít (nekünk semmit, hiszen Réka csak hetedikes), számunkra puszta érdekesség.  

Valahogy úgy számoltam, hogy ha mondjuk kitűnő Réka (kis ártatlan optimista anya, de így egyszerűbb számolni) és 50 pontot visz (az külön nyalánkság, hogy minden gimi másképp számolja a pontokat, de a Verseghy a legszigorúbb, szóval én az ő elvárásaik szerint kalkulálok), akkor nagyjából egy 70 pontos felvételivel bekerülhet bármelyik Verseghys osztályba már az ideiglenes felvételi sorrend alapján is.

Hát most hogy ez sok vagy kevés, 70 pontos felvételi írni, lehetne elemezni, de elvileg nem túl magas a léc. 40 pontos magyar és 30 pontos matek (fordítva kevésbé valószínű) nem elérhetetlen. Ha meglesz a végleges sorrend, persze egyszerűbb lesz meglátni, hogy egyes szakokra hány pont is elég, szinte bizonyosan kevesebb pont is elég lesz, hiszen mindenkit csak egy helyre vehetnek fel.

Azt néztem, hogy keresztlányom Apáczai Gimijébe most a humán osztályba, a 4 osztályosba,  58,5 volt a ponthatár, ami a legalacsonyabb amúgy a négy szakból/osztályból. De ez nem a felvételi ponthatár, hanem ami a szóbelihez szükséges. 70 pontos felvételi, ha a magyar sikerül jobben, elég lehetne ott a szóbelihez, de nem garantálja a felvételit, ugye.

A Varga Katalin Gimiről még nincsenek ideiglenes listák. Ami még meglepett, hogy nagyon sok jelentkező volt úgy általában és részleteiben is a Széchenyi gimibe, pl. biológia emeltre 208 jelentkező volt, ez kb. hatszoros túljelentkezést jelent. Gondolom,egy része beadja a Verseghy és Varga hasonló osztályaiba is, aztán ha elég pontja van, kiszáll, ki tudja.

Tesóm fia, Á. jövő héten angol OKTV országos döntőt ír (bár szerintem szóbeli a döntő, nekem úgy rémlik), nagyon drukkolok neki, hogy minél több plusz pontot gyűjthessen a felvételihez az egyetemre!!! Hajrá, hajrá! 

Ui: Zalánnal ma csokis muffint sütöttünk, a Rupáner félét, ez valami isteni, nagyon gyorsan elfogyott, pedig a gyerekek és Tibi sem nagy muffin rajongók, de ez marha jó! (Rupáner amerikai muffin) Szerintem gyakori vendég lesz a konyhánkban és a pocakunkban is (sajnos). Kár, hogy a répa és a saláta nem olyan finom, mint ez a muffin....

Így jártam anyátokkal

 

Elgondolkodtató és aggasztó, hogy Rékának nincs barátnője az osztályban, az évfolyamában. Nagyon szomorú vagyok emiatt olykor, mert szegény, milyen lehet már ez neki? Igaz, ha visszagondolok, nem ápolok kapcsolatot egyik általános iskolai barátnőmmel sem, nekem sem voltak mély baráti kapcsolataim az általánosban, de legalább volt 2-3 barátnőm. Aztán amikor elkezdtem a gimit szeptemberben annak idején a ezerkilencszáz....az őskorban, akkor mintha elvágták volna ezeket a kapcsolatokat. És nekem ez nem is volt furcsa ,mert ott voltak a gimiben az új barátok. Akik közül szintén nem maradt sok, de legalább egy maradt a mai napig. Igaz, őtőle is meghalhatok és el is temethetnek, mert ha én nem írok rá, én nem keresem őt, akkor hol lennénk már? Sehol. Kivétel a szülinapom és vagy névnapom, amikor azért megkérdi olykor, hogy mi újság. Viszont szokott nekem olyan kedveseket írni, hogy milyen jó barátnője vagyok én, mi mindig ott kezdjük újra, ahol a múltkor abbahagytuk. Ezzel engem kenyérre lehet kenni, akkor is, ha fentiek, amivel jellemeztem a barátságunkat, tök igazak. 

Szóval nincs Rékának barátnője, bár pár hónappal ezelőtt még volt. Nem igazi, amolyan kényszer, a másik kislány, nevezzük Rozinak mindig a begyemben volt, mert sok mindent csinált, ami nekem nem tetszett, de nem szóltam semmit. Ha kérte a házit, mert hiányzott, mi mindig megadtuk. Hasonló esetben nekünk sokszor kellett kérni és nagyon vonakodó választ kaptunk, hiányos házival. Emiatt beeseett pár rossz jegy is, nem érdekes. 

RoziAnyut kiscsoport óta  ismerjük, mert már oviba is együtt jártak a gyerekek. Akkor még nem barátkoztak. Szóval RoziAnyut is ismerem már lassan 10 éve. Tök jól meg tudtuk dumcsizni a sulis ügyeket és mindig ugyanazt gondoltuk ebben a témakörben. Kölcsönösen segítettük egymást, főleg alsóban, tök jól működött az kooperáció. Iskolai rendezvényeken együtt pusmogtunk, vihogtunk, tűrtünk és szenvedtünk, de szülői értekezletről volt szó. 

Rozi nem volt olyan cuki kislány, mint ahogy az anyukája látta. Egyrészt  mindig kéjes öröm töltötte el, ha Réka négyes kapott, ő pedig ötöst, vagy Réka váratlanul felelt. Ha Réka szobájában megjelent egy babzsák vagy valami trendi apróság, borítékolható volt, hogy Rozinak is lesz ilyen. Nincs ebben semmi gáz, gyerekek. Rozinak volt egy fekete korszaka is, csak fekete cuccban volt hajlandó suliba menni, na ez már olyan pici felkiáltójel volt a fejemben, elkezdett villogni valami lámpa, de oké. Olykor összevesztek, kibékültek, összevesztek,kibékültek, barátok szoktak így járni. 

Aztán Rékát egyszer támadás érte a suliban, különösebb ok nélkül megverték egy ugrókötéllel. Rozi volt az egyik elkövető, de nem csináltam belőle nagy botrányt. Szóltam a fogadóórán, hogy ez és az történt, de a tanítóknak a szeme sem rebbent, annyit tudtak hozzáfűzni a dologhoz, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, ennek a barátságnak hosszú távon nincs jövője. Ebben mondjuk igazuk lett. RoziAnyu egy ideig óvatosan kerülgetett, kivárt, hogy mekkora botrányt csinálok a Réka verésből, hát semmilyet. Ő bizonyára nagyobb patáliát vert volna ki.

Ahogy cseperedtek a lányok, már látszott ,hogy ez tényleg nem lesz barátság. Rozi általában csak akkor foglalkozott Rékával, ha más nem volt a láthatáron, egyébként gond nélkül faképnél hagyta Rékát bármilyen helyzetben. Nem ült mellé tavaly év elején a suliban, ami fura dolog barátok között,nem? Elvárta, hogy Réka súgjon neki dolgozatnál, közös feladatnál, de abszolút nem viszonozta a segítséget, ha Réka kérte volna. Rékának itt már kezdett elege lenni belőle. Többször rámírt RoziAnyu, hogy Réka miért nem játszik/foglalkozik Rozival? Olyan számonkérően. Nem értettem az egészet, mert pont Rozi ignorálta Rékát. Erre a felvetésemre megkaptam, hogy Réka megígéri mindig, hogy játszik Rozival, de végül nem. A telefont sem veszi fel Rozinak. Ezeket a megközelítéseket én mindig ignoráltam, még eleinte egyeztettünk Rékával, de mindig úgy tűnt, hogy Rozi az igazi hunyó. 

Egyszer beleolvastam Réka messenger üzeneteibe kíváncsiságból. Az a szenny, ami ömlött Rozi soraiból, egészen felkavart, még hányingerem is lett. Egyrészt minden mondata úgy végződött, hogy geci. Vagy úgy is kezdődött. Másrészt a sok káromkodás és szidkozódás között alig véltem felfedezni egy magyar szót. Hogy aztán Réka mennyit tett annak érdekében, hogy ezt kiérdemelje, nem tudom, nyilván ő sem egy angyal és van az a tulajdonsága, hogy ha piszkálják, kétszeresen adja vissza. Tibi is pont ilyen, bár ő az esetek nagy számában fura módon észre sem veszi, ha mondjuk szóban valaki beszól neki, de ez más téma. 

AKárhogy görgettem vissza az üzenetek között, sok normális levélváltást nem találtam, olyat, ami arra utalt volna, hogy a lányok barátok. Pedig Rozianyu mindig zengett, mint a harsona, hogy Rozi mennyire nagyon szereti Rékát és folyton róla beszél otthon.....Hát a valóság valahogy egészen máshogy nézett ki. Gyűlölet, utálat jött le a sorokból, olyasmi amit én az ellenségemnek sem írnék soha, nem annak a lánynak, aki elvileg a barátom. Réka nem válaszolt hasonló stílusban, hogy nem válaszolt sok üzenetre vagy csak egy-két szóval, úgy tűnt, még jobban feltüzeli Rozi érzelmeit. 

Múltkor Réka hiányzott, gondoltam, elkérem RoziAnyutól a kémia házit. Illetve annak is egyetlen sorát, amit Réka rosszul másolt le, úgy tűnt.  Mire visszaírt az anyuka, hogy nem tudja, már nem tanul egyik gyerekével sem. Kedves , nem? Végül sokszoros kitérés után kinyögte, amit szerettem volna tudni. Majd rögtön be is támadott, hogy Réka uszítja a barátnőit (az online játékban) Rozi ellen és ezt ő nem fogja tűrni. Rozit hivogatják telefonon és teljesen fel volt háborodva. Én meg csak pislogtam, hogy mi van és merre, majd utanajártam, hogy mi a bánatról van is szó? 

Rozianyu nem hagyta abba, ha már egyszer elkezdte és sok minden vád elhangzott, hogy én mennyire elfogult vagyok a gyerekemmel, mindig minden Rozi hibája, pedig én ezt soha nem mondtam, nem is nagyon gondoltam, elvégre kettőn áll a vásár. Rozi szemét húzásairól sem számoltam be az anyjának soha, pedig volt belőle bőven az évek során. Én most sem pakoltam ki, annyit jegyeztem meg, hogy ha Réka nem elég jó nekik, akkor nem kell vele barátkozni. Ebből persze viszakozott, hogy ő ezt nem mondta, hogy nem jó, de a szövegkörnyezet mégis erre utalt. Ennek pont egy hónapja. Azóta csönd van és hullaszag, a csajok kerülik egymást, Rozianyuval pedig megszüntek a chat-jeink, sajnos. 

Hogy Rozianyunak tulajdonképpen mi baja, nem derült ki. Úgy gondolja, hogy ha a lányok nem barátkoznak, akkor nekünk sem kell az ismerettséget fenntartani?  Hátoké...Hogy ennek a toxikus barátságnak vége, mindenképpen ünnepelendő, azt hiszem. 

5. nap

 A gyerekeket már nem nagyon tudtam rávenni a tanulásra sajnos, bár nem fáradtam el, és szerintem ők sem, hiszen a szokásos terhelésnek nagyjából a felét teljesítették a héten. Réka miatt továbbra is aggódom, mert nem tanul úgy, mint én szeretném, de egyelőre a jegyein nem látszik. Bár ha látszik, az már nagy baj lesz, mert ahogy haladunk előre a tanévben, egyre nehezebb lesz javítani a gikszereket. 

Délután megérkezett a gardrób, feladó az IKEA. Egy fásult sofőr nyitotta ki a teherautó ponyváját, hogy még nyolc helyre kell aznap mennie és még vissza Pestre, reméli, nem konyhát rendeltünk. Mondtuk neki, hogy reméljük, nem konyhát rakunk össze, mire kész lesz és vihogtunk, mint két idióta. 

Fény derült egy súlyos hiányosságomra is, hogy tavaly ősszel a zeneiskolai Team felületre nem jelentkeztem be. Mivel nem jelentkeztem be, és mint kiderült, Réka sem, hát csütörtökön nem tudott Réka résztvenni az órán. Emlékeztem, hogy valahol van valami kódom a fiókban, gondoltam, majd élesítem és minden gondunk megoldódik, ámde kiderült, hogy az a Kréta volt és már az a kód sem jó semmire. Úgyhogy vinnyogva, vonyítva írtam B-nek, aki a fuvolatanár, hogy izé, segítsen már, mert így jártam ahogy. Ez a B. egy annyira tündér pasi, hogy péntek délután 3-kor szerzett nekem kódot 4-re és már be is jelentkeztünk. Felhívott egy szlovák számról és segített. Imádom. Bocsánatot kértem, hogy ilyen béna szülő vagyok. Azt nem írtam neki, hogy a zenesuli vonalat én már régen elengedtem, idén meg pláne, hogy Réka valamiért nem szimpatizál vele. Én nem értem miért, amikor tud is fuvolázni (nyilván) és jó pasi is. Azt hittem, imádni fogja, de pont fordítva sült el a dolog. Réka meg a régi tanárához rohant vissza vinnyogva, vonyítva.

Ezzel zárult is az első hét. Hát nem vagyok nagyon megelégedve a tanerőkkel, főleg Zalán szintjén. Ha van házi, azt a következő online órán javítják. Ha van online óra, akkor nincs házi. Mivan??? Tavaly ez nem így volt, sokkal intenzívebb volt minden. Ők már tudják, hogy húsvét után tényleg visszarendeződnek a sulik a tantermi oktatásra? Nekem vannak kételyeim, de ne legyen igazam.  Ez a rohadék angol változat pusztít gyerekek körében is és ha ez így van, akkor megint itt ragadunk az online élettel és a gyerekek totál net függők lesznek, nyárra lehetnek elvonóra. Na de meglátjuk, vak is azt mondta. Egyelőre itt a hosszú hétvége, már hat fiók a helyén van a gardróbban a nyolcból és ha nem fújna a szél, akár el is mehetnénk valahová, ki a levegőre. Majdnem azt írtam, hogy a legelőre....