PöttyösPeti

Csütörtök van, Zalán bárányos himlőjének negyedik napja. 

Azt rögtön leszögezhetem, hogy Zalán egy igazi hős. 

Töménytelen pötty van rajta. Non-stop Állati Küldetést néz a tévében, amit most kivételesen megengedek neki (ahogy pár hete Rékának is). Egyik megy a másik után, ő pedig csak fekszik a macis takarója alatt, olykor megvakarja valamijét....ennél sokkal többet nem is csinál. 

Meg szokott kérni, hogy simogassam a hátát. Olyankor addig simizem, míg fényesek nem lesznek az ujjbegyeim, tenyerem, vagy amíg valamely másik testrészét kezdi gyötörni a viszketés. Ez a legtöbb, amit tehetek érte. 

Rékának megszámláltuk a pöttyeit a mélyponton, csak az arcán volt hatvan. Zalán pöttyeit nem lehet megszámolni, egyik a másik nyakán nyomul. Szerencsére az arcán lévők már nem viszketnek, talán mert tegnap egész nap kentem őket teafaolajjal, nem tudni. Mivel az olaj egy pici üvegben van, leginkább az arcát, nyakát ápolom vele, ritkábban a hátát. 

Hétfőn estére be is lázasodott, ez esténként rendre meg is ismétlődik. Hólyagossá kevés fejlődik a pöttyök közül, ha mégis, az a fejbőrén található. Ahogy simogatom a buksiját, igen göröngyös a máskor sima Zalánbuksi. Fura, hogy nem szeret fürödni, amióta beteg. Mintha ösztönösen érezné, hogy kádban ázni most nem szabad, esténként csak egy gyors zuhany dukál vagy betadine-os lemosás. Újabban Rékával pancsolok, Zalán a kád mellé ül az ismét leporolt bébitaxiban és csöndesen figyel. Nem akar minden áron kádba mászni, csak vágyakozó szemmel figyel minket. 

Szóval Zalán egy hős, nem nyafog, nem sír, nem vakarja véresre a kiütéseit. Csendben tűri a megpróbáltatásokat. Annyira ügyes és annyira büszke vagyok rá! 

Frissítés: Közben péntek lett. Ötödik napra megszűnt a viszketés testszerte. Hurrá, hurráá! Már csak a pörköknek kell lepottyanni, kiütéseknek eltűnni és egy miniatűr kamasz helyett visszakapom szépséges, hibátlan bőrű kisfiamat.

Adventi forgatagban

 Szombaton hazafelé igyekeztünk mamáéktól. Előtte megegyeztünk, hogy kilátogatunk este a Kossuth térre otthon, a karácsonyi faluba. Ahogy autóba ültünk, már láttam, hogy korán ígértünk ilyesmit a gyerekeknek, hideg volt és még barátságtalanabb, erős szél fújt. Megkönnyebbültem, amikor Réka elaludt a kocsiban és hazáig meg sem rezzent. Gondoltam, megúsztam egy magas hangfrekvenciás hisztit a kocsi belsejébe zárva, merthogy én aztán ki nem engedem őket ebben az időben forrócsokizni, kürtőskalácsozni!

Végül ebben nem volt hiba, a kocsiban valóban nem vert ki hisztit. Hanem aztán otthon, amikor magához tért, amikor ráeszmélt, hogy kocsi lefektetve alszik a garázsban, nekünk pedig az időjárásra tekintettel eszünk ágában nincs adventi vásározni.....akkor aztán elszabadult a mini pokol....Ahogy a SzirénaRéka mellett fentebb tekertem a hangerőt az X Faktor aktuális adásán, ami ippen ment a tévében, azon töprengtem, mit tettem vagy nem tettem, hogy Réka ennyire hisztis lett. Ha 10 évvel ezelőtt találkozom egy ilyen viselkedésű gyerekkel, megcsóválom a fejem rosszallóan, hogy jóéééég....mennyire el van kényeztetve szerencsétlen gyerek! Ma meg csak a vállam vonogatom szerencsétlenül.

Biztatgattuk mi, hát persze, hogy majd holnap mindenképpen kimegyünk a Kossuth térre, egyet se féljen! És hogy most csak szét fagyna ott, nagyon rossz az idő. Réka olyan fából van faragva, hogy ha valamit az ember megígért neki, attól nem tántorít akkor sem, ha indián gyerekek potyognak az égből, világégés tört ki vagy akár maga a világvége....Fenyegettük is, ha nem hagyja abba az ordítást, holnap sem visszük ki. Ami hülyeség, mert úgyis tudtuk, hogy el fogunk menni, akkor minek beszélni ilyesmit!? Semmi sem hatott, vagy negyed órás cirkusz tombolt. Én már annyi mindent kipróbáltam hiszti oldás terén. Szuperdadus módszerét, hogy egy adott pontra ültetni x percre....semmit nem ért. Megvontam tőle ezt vagy azt, lepergett róla, bűntettem is, attól csak jobban berágott. Legutóbb a pszichológus a nevtanban azt mondta, azért hisztis (talán), mert túl okos. Semmi baj, majd kinövi. Nem tudom, most ha annyira okos, miért nem érti, hogy viharos szélben nem jó buli karácsonyi faluzni? Nekem ez magas.

Akárhogy is, másnap délután naná, hogy célba vettük a Kossuth teret egy nagybevásárlás után, levezetésképpen. A gyerekek repkedtek a boldogságtól, Réka nagyon izgatott volt. Pedig a Kossuth tér évek óta nagyjából ugyanazt nyújtja, világító jegesmedve és pingvin, a szent család jászollal, bárányokkal, az elmaradhatatlan karácsonyfa, óriás adventi koszorú és helyes kis faházakban mindenféle finomságokat áruló árusok. Nekem - bevallom - picit már megszokott ez a forgatag, el tudnék pl. képzelni egy mini sergőt karácsonyi hangulatban, kivilágítva...a gyerekek imádnák. Vagy élő zenét, ami persze szokott lenni, csak nem minden áldott nap egy hónapon át, ugye. (Vagy inkább egy dupla forraltbor kellene nekem??) 

Így amíg a gyerekek rohangáltak és élvezték a karácsonyi fényeket, kivilágított fákat, kirakatokat, én sorban álltam. Először forró csokiért, amit majdnem lemondtam, mert kiderült, porból készítik ott a szemem láttára..... Végül elfogyott, mert tejszínhab is volt hozzá. Ezután kenyérlángosért álltam be a méretes sorba, szerencsém volt, frissen sült, isteni kolbászos példányt zsákmányoltam, amit a gyerekek pillanatok alatt benyomtak. Végül székely kürtős kalács is csúszott le a torkukon, hogy a menü teljes legyen. Általában csak kenyérlángost szoktunk csemegézni, most kirúgtunk a hámból. Ezután jött a szokásos szaladgálás a téren, hol egyik gyerek tűnt el fél percre, hol a másik. Majd amikor elkezdtek fázni (kézileg), nekem már a lábujjaim egy része lefagyott, elindultunk haza. 

Itt emlékeznék meg az ovis Mikulásról is, mert külön bejegyzésre nem futja. Rékáékhoz közvetlenül ebéd előtt érkezett a Nagyszakállú. Hozott csomagot, virgácsot egy szálat sem. Énekeltek neki, aztán ennyi. Egyes gyerekek rajzoltak neki, de nem ez volt a jellemző. Réka annyira nem volt odáig, mert véleménye szerint ez nem az igazi Mikulás volt, csak játék az egész. Kérdeztem a többi csajt is, milyen volt a Mikulás, tetszett e nekik, de csak legyintett a banda lemondóan, hogy áááá....ennek ragasztva volt a bajsza. Hát hiába, nagycsoportosok, nem dőlnek be akárminek és akárkinek! 

Cumiról

Nyáron még kettő darab cumija volt Zalánomnak. Ami roppant praktikus volt, mert ha egyiket szét is hagyta/-tuk valahol, még mindig ott volt a másik. Nyaralásunk alkalmával azonban az egyik kilyukadt és némi hezitálás után a kukába helyeztük őkelmét. Meg is egyeztünk Zalánnak (akkor is, korábban is), hogy cumi addig lesz napirenden, amíg vigyáz rá és nem lesz rajta lyuk. Újat nem veszünk, mert a cumi leginkább kisbabáknak való, az évek pedig szállnak, repülnek. 

Igazából változó a viszonya cumihoz. Van, hogy a szájában van egész éjszaka és szopja bőszen (amitől viszont az apja kap kiütéseket...), máskor napokig nem is keresi, megint máskor, főleg ha beteg, akár nappal is rálel és boldogan tömi a szájába. Ilyenkor próbálkozunk lebeszélni róla, hogy ugye megbeszéltük, csak alváshoz van már cumi, inkább játszunk valamit, de cumi nélkül....Általában x idő elteltével ha kellőképpen lefoglaljuk, eltüntethető a szeme elől a cumi. Máskor meg nem, ragaszkodik hozzá. Minap pl. volt egy ilyen párbeszédünk.

- Zalán, cumi? Napközben? 

- Jól van, hagy szívjam már egy kicsit, még csak most találtam....

Erre mit lehet reagálni, túl azon, hogy vigyorogtam egy jót. Perszehogy maradt nála.

Múlt héten egyik nap viszont éppen azon voltam, hogy kifőzöm a cumiját, erre oly régen nem volt példa, amikor valami olyasmit láttam, ami egy "egészséges cumival" nem fordulhat elő. Valami izé pislogott odabenn a belsejében. Bizony kilyukadt a második cumi is. Mielőtt átgondoltam volna alaposabban a dolgot - úgy éreztem, nincs mit - a szemetesbe pottyantottam a dudókát. 

Azóta kereste néhányszor. Elmeséltem neki, hogy sajnos kilyukadt és ki kellett dobni, ahogy arról megegyeztünk. Majd hozzátettem, hogy....izé...ha nagyon szeretné, veszünk másikat. Itt adtam egy pofont a következetességnek, mert hát nem erről volt szó korábban.....de nem bírtam megállni. Beleegyezett, megnyugodott ettől.

Közben Tibi azzal borzolta a kedélyeket (főleg Zalánét), hogy elmesélte, amikor ő kisfiú volt, egy nem annyira szép napon az ő apukája (mai nevén Tata) fogta a cumiját és egy ívelt mozdulattal bevágta a kályhába az egyetlent, a drágát, az imádottat. Zalán csupa részvét volt, ahogy az apját figyelte a történet zárása után, majd megölelte, megpuszilta. Hogy aztán Tibinek milyen ebből az esetből fakadó lelki sérülései keletkeztek, nem tudni...

Szóval most itt állunk cumi nélkül. Tegnap jutott ez egyébként eszembe, az utóbbi néhány nap úgy pergett le velünk, hogy cumitalanságunkra fel sem figyeltem. Zalán sem emlékeztetett rá. Most így állunk. Jó lenne, ha több cumi nem lenne már a házban (csak abban a dobozkában esetleg, amiben a babaholmijuk gyűlik). Lehet, hogy idiótán fog hangzani és nincs is értelme, nekem egy kicsit hiányzik.... 

Folytonosság....

Sok jót még nem meséltem eme blogon Réka óvónénijeiről, ugyebár. A lényegre szoktam koncentrálni. Azt mindenképpen le kell azért szögezni - meglévő érdemeik elismerése mellett, hogy roppant rugalmasak. Így fordulhatott elő, hogy bár nem rendelkeztünk érvényes, ropogósan friss orvosi igazolással Réka egészségét illetően... már pénteken is oviba engedtem a Mikulás ünnepségre (és senki nem zavarta haza), ma pedig pláne. Hiszen színházba látogattak, a Szigligetibe, a Csipkerózsika előadásra, nehogy lemaradjon róla!

Szóval négy hét betegeskedés után újra ovis lett a lány az utolsó két hétre. Nagyon boldog volt, mert a csajok körül zsongták a csoportban, vele szerettek volna játszani és mindenki a "barátja akart lenni"...Ez náluk, hatéveseknél központi kérdés. "Leszelabarátom?"  Valószínűleg négy hét után Rékaelvonásuk lett. Nekem is lenne. :)

Zalánon nem volt pötty szombat estére, vasárnap reggelre, sőt estére sem. Patyolattiszta volt a habteste. Ugyanúgy kezdtem el számolni a napokat a tíz ujjamon (akinek nincsen esze...), mint néhány éve, amikor nagyjából minden hónapban azon "tornáztam", hogy mikor kellene NEM megjönnie piroskámnak. Csak akkor 16 volt a kritikus szám. Akárhogy is számoltam, most a bűvös 14 napon, amiről a Doktornéni beszélt, túl voltunk. Hétfő reggel félkómában a fürdőszobában a tükör előtt állva már fogalmaztam a mondókám az óvónénijének, hogyaszongya "az úúúgy volt, hogy Réka bárányhimlős lett...majd meggyógyult, deee gondoltuk, Zalán úgyis elkapja....Aztán kiderült, 10 nap után, hogy nem, szóval totá feleslegesen dekkolt otthon....mert valahogy mégsem kapta el...hát ki sejtette ez?....Bocsika...."

Aztán felébresztettem a kislovagot, felmértem a helyzetet és rögtön tudtam, hogy a csoda elmaradt. Enyhébb formában ugyan, mert nem egyből hólyagos kiütés virított a nyakán, de megkezdődött a pöttyök szaporodása, ugyanott, ahol Réka kezdte, a tarkójánál, a nyakán. Ebédidőre már vakarta volna buzgón. 

Írnám én buzgón, hogy így kezdődött a második karanténunk egy hónapon belül, de mégsem. Ma hat éves státuszra volt jelenésünk Rékával a doktornéninél + védőnéninél, így Zalán kénytelen volt apja társaságát élvezni az irodában. És fordítva. 

Még a rendelőben ácsorogtunk, amikor felhívott egy kedves hölgy, hogy ma nem jelentünk meg a logopédiai szűrésen a nevtanban.... Felvontam a szemöldököm, nem is tudtam, hogy időpontunk volt. Telefonon értesítettek elvileg, közölte a vonal túlsó vége, de engem biztosan nem. Nem érdekes, holnap háromkor akadt új időpont. Ezután csütörtökön elvileg fogadó órára megyek Réka óvónénijeihez, amit alllig várok. Kíváncsi leszek, mi mindent mondanak majd róla. Így, nevtan után nincs tétje, de mégis. Egyelőre a teljes Difer nincs kész, Réka mondta volna, ha feladatoztak volna. Nem baj, még van rá 3 napjuk az óvónéniknek. 

Közben a cukrászda melletti üres placcon elkezdték kipakolni a fenyőfákat. Hogy ezen miért lepődtem meg, nem tudom....

MikumikuMikulás!

A tegnapi (azóta a tegnap előtti) nap, a Mikulást megelőző akkora izgalomban telt minálunk, különösen, ahogy ránk sötétedett, hogy szinte remegett a levegő, tapintani lehetett a várakozást. Réka tiszta és őszinte hite a Mikulásban olyannyira meghatott nem egyszer a nap folyamán, hogy bizony egyre-másra elpityeredtem....Gondoltam is, hogy most már valami bajom biztos van, hogy ilyesmin is tudok bőgni. Dehát az jutott eszembe, hogy ez milyen kristálytiszta, édes dolog és vajon hány ilyen Mikulásunk lesz még.... Ezen meg ugye simán lehet bőgni, legalább egy egész picit....

4-5 óra lehetett, amikor Réka ünnepélyesen megjelent Zalán mellett és emígyen szólt:

- Zalán, gyere, tisztítsuk meg a csizmáinkat, mert éjjel jönni fog a Mikulás! - és Zalán ment, ment serényen utána az előszobába. Egy ideig azon tanakodtak, hogy vajon a megtisztítás, mint fogalom magában kell e hogy foglalja a talpat is, hogy gondolta a Mikulás; végül abban maradtak, elég lesz a csizma bőr részét megpucolni. Réka rögtön a homlokára csapott, hogy akkor viszont neki könnyű dolga van, új csizma villog a lábán (relatíve, pár hetes....). Azzal kavart egyet kettőt a csizma körül egy nedves popsitörlővel, amit nem én adtam a kezükbe és máris masírozott az ablakhoz.

Zalán ellenben szorgalmasan elszöszmötölt 3 popsitörlőnyi időt a két csizmával, mire Réka felvilágosított, hogy csak az egyikbe rak ám a Mikulás csomagot. Zalán nyomban be is hajította a fölöslegesnek vélt darabot a cipős dobozba, mert temperamentumos, akár az anyja. Vagy hirtelen haragú, ha úgy tetszik. Így 5 óra után nem sokkal a két csimma ott virított az ablakban. Buzdítottak, hogy tegyem ki én is, hátha nekem is hoz valamit a Miku, de hárítottam és egyben bíztam "Apa Mikulásában". 

Este, amíg a kádban áztak a drágaságok, kaptam egy rohamot, hogy legyen Mikulás akkor és azonnal, este. Reggel kómásak lesznek, nyűgösek, kevésbé fogják élvezni a meglepetést. Szóval készre csomagoltam a mindkét piros papírzsákot és óvatosan az ablakba helyeztem. Mivel még hajat is mostak, pár percbe beletelt, míg vissza transzfert kaptak a nappaliba. Ez pont elég idő volt arra, hogy meggondoljam magam és elrejtsem újra a csomagokat a kanapé mögé. Ha ragaszkodunk ahhoz a sztorihoz, hogy a Mikulás éjjel jön, amíg alszanak, márpedig évek óta ez a sztori fut, minek változtatni, összezavarni őket??? Este 10-kor, lefekvés előtt azért Zalán óvatosan bekukucskált a csizmákra. Megmosolyogtató volt, picit úgy viselkedett, mintha tartana a két lábbelitől, mintha azok bármelyik pillanatban rávethetnék magukat......majd picit csalódottan nyugtázta, hogy a Mikulás még nem járt erre.

Lefekvéskor nehéz volt az izgalmat átváltani megnyugtató álmossággá. Ahogy betakartam őket, Zalán megkérdezte pl., hogy most akkor a Mikulás fiú vagy lány? Mire Réka így felelt: - Most ugye viccelsz?? Az is felmerült, hogy ha zárva van minden ajtó, hogyan juttatja a csomagot a Mikulás a teraszról az ablakon belülre? A Mikulás megoldja, megnyugtattam őket. 

Reggel arra ébredtem, hogy világosság szűrődik be a folyosóról, valamint, hogy mindkét gyermek közöttünk hortyog, pedig este még rengeteg helyünk volt ágyszerte. Kiderült, hogy 1) a telefonom nem ébresztett 2) de nem aludtunk el, hurrá! Úgy gondoltam, picit még szundikálok, de hiába terpeszkedtem az ágyban, nem hagyott nyugodni a Mikulás csomagok rendezetlen helyzete. Attól tartottam, valamelyik gyerkőc (pl. Réka) egyszer csak kilő az ágyból és jön a nagy csalódás, hogy üres a csizma, brühühü és váááááááá! Úgyhogy óvatosan kibújtam a takaró alól. Még visszapillantottam Rékára...és mit láttam? Két hatalmas, kerek szempárt. Ébren volt, nem feledkezett meg a Mikulásról. Enyhe pánikban megnyugtattam, hogy mindjárt visszajövök, csak izé....pisilnem kell. 

Dolgom végeztével vesztem érezve immáron száguldottam maxi sebességgel a nappali felé. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót és tőlem telhető legfürgébb mozdulatokkal a helyükre helyeztem a két csomagot. Majd megkönnyebbülten felsóhajtottam. Már csak az adventi naptárakat kellett feltölteni....de arra már nem volt módom, mert a kócos és álmos Réka megjelent az ajtóban. Markomból a zsebembe csusszantak a pici csoki darabkák.

 - Járt itt a Mikulás? - motyogta Réci álmosan is izgatottan. És igeeeen! - úgy örült a lelkem, kis aranyoska.....

Zalánt ébreszteni kellett, mivel Rékával nyolcra jelenésünk volt a nevtanban. No sokat nem kellett bökdösni, még a szemét sem nyitotta ki, máris vigyorgott, mint a vadalma. Ugyanazzal az óvatos áhítattal közelítette meg az ablakot, mint tegnap este. Nem  rohamozta meg a csomagot, pedig nem rejtettem bele bombát....Volt aztán öröm és boldogság, Anya megint könnyezhetett finoman és titokban....Majd Zalán gyorsan leszögezte, hogy minden nagyon szép és jó, de ő a Mi...ka csokit nem szereti. Nem baj, jut nekem is valami.....Amúgy meg szereti, de pszt!