Negyedik nap - avagy a nagy veszteség

Ma reggel Réka vidáman ment óvodába. Ahogy ráadtam a nadrágot és a pulcsit, sürgetett, hogy menjünk már, mire várunk, mégis? Kéri a csizmáját és a dzsekijét is...Most nem tudom, hogy a nagy lelkesedés az ovinak szólt e, vagy annyira utál nadrágban lenni, alig várja, hogy az oviban megfosszam tőle (ott mindig átöltözünk farmerszoknyára, ahogy itthon.) Ha lehet, inkább a második verzióra szavaznék....

Zalán egyik kisnyusziját és anya báránykáját (FriendSheep-et) is magával vitte, ez utóbbit a pulcsija alá cipzározta, hogy az meg ne fázzon. Mondtam volna neki, hogy szerintem sem a nyuszi, sem a bárány nem fázik, klassz kis bundás állatkát, ám csak megkaptam volna tőle, hogy igenis fázik a bárányka, hiszen odakinn nagyon hideg van (mit képzelek én...), így hát ráhagytam. Vesztemre. Csak az óvodában derült ki ahogy Réka a kardigánjától megvált, hogy a bárányka nincs sehol. Ajjjajjjj....Nagyon elszomorodott hirtelen (ő IS), csak ült búbánatosan a padon és egy szót sem szólt. Biztattam, hogy bizonyosan kipottyant a kabátja alól valamely pontján utunknak (otthon-ovi távolság), de futok vissza és megtalálom, egyet se' bánkódjon...Közben legszívesebben magamnak adtam volna két maflást, amiért hagytam, hogy a bárányka bizonytalan, "vagy elhagyjuk, vagy nem" pozícióban lógjon Rékán. Végülis, semmi meglepő nem történt...

Végigpásztáztam az utat lennt és fenn egyaránt (lásd ablakpárkányok, bokrok alja, autók motorháztetője, járda....), de sehol nem találtam a báránykát. Pedig fekete a bundája, mint a szén...Itthon is átnéztem a kapualjat, lépcsőházat, tűvé tettem előszobát és gardróbot, de semmi. Elveszett, végképp elveszett a bárányka. 

Szerencsére délben kiderült, hogy a veszteség engem érzékenyebben érintett, mint Rékát, aki erősen bízott abban, hogy Anya detektív módra fel fogja göngyölíteni a bárány eltűnési ügyét. Rákérdezett ugyan, hogy hol van a bárányka és hol találtam meg, de válaszom, miszerint "a boltban egy polcon....izé, megtaláljuk az "ikertestvérét""...kielégítette. Az lett volna az utolsó, ami hiányzik, hogy fél napot sírjon a bárányka után.

De azért...remélem, ma valakinek itt a közvetlen környékünkön..... a böcsületlen megtalálónak leszárad a keze....És a megmaradt másik kezével ugyanakkor jó gazdája lesz az én drága kis báránykámnak. Brühühü....

Nekem pedig első utam szombaton az ikertestvérhez fog vezetni.....Mert a Bárányka számomra egy "must have", hogy úgy mondjam. Kell nekem, imádom és kész. Akármennyire is gáz ez így túl a húszon, hehe....

Harmadik nap, avagy ellenérzések, kételyek erősödőben

Harmadik nap (szerda) reggelén a minket köszöntő óvónéninek beszámoltam arról, hogy Rékánál problémás a pisilés a kisvécébe, ezért várt engem tegnap olyan nagyon dél tájban, blablabla és stb stb stb.  Nehéz dolgom volt, mert ide-oda cikázott, csak egy-egy mondatra állt meg a közelemben. Hogy esetleg a puszta anyahiányon túl más is lehetett a csaknem 1 órás sírás-rívás, hiszti okozója, úgy tűnt, csak bennem merült fel. Az óvónénit cseppet sem gondolkodtattam el ötletemmel és bár én ismerem enyém gyereket a legjobban, azt felelte legyintve:
- Nem az volt ott a baj, anya, maximum a hab a tortán. - ő úgy magyarázta, hogy elvitte a toalettre egyszem lánykámat...Még erőszakkal rá is ültette, de nem jött semmi. Fülemet és lelkecskémet egyszerre ütötte meg az "erőszak" szócska és hirtelen nem csak azért lett nagyon melegem, mert maxon működött oviszerte minden fűtőtest. 


- Azt talán nem kellett volna. - közöltem vele gyorsan, mielőtt újra eltűnik a szemem elől, és megnyugvásomra maradt is, így megismételtem. - Azt talán nem kellett volna. - ennyit mondtam csak, mert Rékám harmadik oviban töltött napján már csak nem csapok balhét...Nem is értettem az egészet. Nem régen vagyok anyuka, nem sokkal több, mint 3 éve. Ha a terhesség hónapjait is beleszámítom, akkor 3 éve és 9 hónapja. Azonban annyi sütnivalóm nekem is van, hogy erőszakot alkalmazni semmilyen körülmények között nem szabad egy pici gyereken (pláne a más gyerekén, pláne egy oviba éppen beszokóban lévő leánykán...). Egyébként is, a pisilés olyan érzékeny téma, hogy erőszakkal csak elhessentjük azt a parányi ingert is, ami esetleg Rékában meglett volna....Mégis mire számított a több évtizede gyakorló óvodapedagógus óvónénink? Ha a síró Rékát odaszegezi a vécéhez, akkor "termelni" fog? Tényleg nem értem...Hirtelen értelmet is nyert Réka azon mondata, mely így hangzott kedd este: "Nem szeretem az óvónénit...."


Ettől eltekintve Rékám zokszó nélkül eltűnt a csoportszobában, hóna alatt egy AnnaPetiGergő kötettel és kedvenc kabalajával, Anya báránykájával. Éppen szerda volt, ami azt jelentette, hogy a délelőtt a torna jegyében zajlott. Ez minálunk annyit jelent, hogy a gyerekek akadálypályán szökdécseltek és ugrabugráltak szobaszerte. Mármint a nagyobbak, a kicsik nem vettek részt a programban. Réka sem, ő leült a szőnyegre és a könyvét nézegette. Óvónői irányítást nem vettem észre, mint ahogy eddig soha semmilyen irányított tevékenységet nem tudtam felfedezni a csoport munkájában, pedig nagyon kerestem. Eddig teljesen olyan minden, mintha játszóházba hordanám Rékámat...leszámítva, hogy a játékkészlet sem lehet valami széles skálájú, hiszen például babakocsi egyetlen egy darab sincsen (pedig Réka nagyon kereste már első napon is) és félek, hogy babából sincsen sok, valamint úgy egyáltalán, játékból, mint olyanból....Remélem, az idő majd rámcáfol.


Kicsit figyeltem volna még, hogy hogyan tölti az óvódás délelőttjét a leánykám, de ahogy sandítottam be az ajtón, tisztes távolságból, 2 kicsi is meredten bámult engem odabenntről, ami egyenlő volt a lebukással előbb-utóbb, ígyhát inkább távoztam és reméltem, hogy Réka mesél majd valamit arról, hogy mijót művelt a délelőtt során.


Réka délben a kapuban szobrozva várt engem, nem sírt, nagyon örült nekem. Az óvónéni megkért, hogy vigyem el pisilni, mert biztosan gyötri már a szükség, mert hogy úgy mondjam, volt input, de output semmi. Elmondása szerint ma már jobb napunk volt, mint tegnap, csak kisebb sírások voltak, ami jó. Gyakoroltuk a vécébe pisilést...noshát elég munkás dolog Rékának felküzdenie magát a vécére, de azt hiszem, menni fog a dolog. 


Esténként túl azon, hogy az ágyunkban, pontosabban velem alszik el, mostanában egyenesen csimpaszkodik, bevackol mellém, bújik, simul, ragaszkodik....Azt sem engedi, hogy hátat fordítsak neki, amíg ébren van.  És lassan hagyománnyá válik, hogy félálomban, utolsó gondolatként ennyit mond:
- Anya, légyszives holnap ne hagyj ott az óvódában!....légyszives maradj velem!....- mire én nem igen mondok semmit, csak simogatom a hajacskáját, magamhoz ölelem és hallgatom a szuszogását, ahogy alszik....

Második nap

Másnap Réka kissé szárnyaszegetten és kedvetlenül bár, de egykettőre elvegyült a gyerekcsapatban. Egy szót sem szólt, amikor elköszöntem tőle. Sem azt, hogy "jó, menjél csak anya, szia!" - amit szívesen hallottam volna, de maga lett volna a csoda, ha elhangzik....sem azt, hogy "Váááááá, ne menjél, maradj veleeeem, nem akarom, hogy elmenj!!" - Így hát sarkon fordultam és enyhe "utánam az özönvíz" érzéssel ismételten magam mögött hagytam az ovit. 

Itthon az idő csak úgy repült fél 12-ig. Amikor magamra kaptam a kabátom, hogy no akkor begyűjtöm a leánykám az óvodából, nyugodt voltam, hiszen abban maradtunk az óvónénivel, ha bármi gáz adódna, akkor rámtelefonál. Talán ami neki gáz, nekem ultragáz vagy hipermegagiga gáz lehet....vagy nem tudom.

Még jópár házacskát el kellett volna hagynom, hogy az oviig érjek, de már hallottam, hogy valaki sír, ordít...majd pár lépéssel később leesett, hogy ez a valaki nem más, mint Réka őkisasszonysága. Ahogy benyitottam az ovi kapuján, ott állt ő, a kapu közelében, az arca csupa vörös és könnyes....Rögvest hozzám botorkált. A karomba vettem a leánykámat, simogattam, vigasztaltam puszilgattam,de valahogy nem nyugodott meg, sírt mint a záporeső. Régóta tervem volt, hogy megvizsgálom, vajon ép e mind a 20 fogacskája. Nohát csak a kedv hiányzott, egyébként bőven lett volna alkalmam fogacskákat szemlézni. Az óvónéni és az őt körülvevő aprónép szerint nagyon hiányoztam Rékának....

A sírás a hírek szerint már 45 perce tartott, nagyjából azóta, hogy az udvarra terelődött a Katica csoport kicsije és nagyja. Réka nem fogadott el semmilyen vigasztalást, kis kacsóját sem foghatta meg senki. A szép szóra sem figyelt, megtagadott minden kommunikációt és a figyelemelterelés egy sor módszere is kifogott rajta. Csak egy kellett neki, anya, anya, anya. Ahogy a hallottakat emésztgettem ott az ovikapuban, Réka görgetett még néhány könny cseppet zabálnivaló arcocskáin és azt hajtogatta, hogy menjünk már haza, haza akar menni. Nagyon fázik a keze is, lába is. Brühühüüüü....

Hát ilyet sem látott még a Dobó utca, Rékát a karomba vettem, úgy vittem haza. Nem éreztem, hogy nehéz volna, máshol jártak a gondolataim. Emellett valahogy a szükségét is éreztem, hogy minél közelebb legyen hozzám, hogy megvigasztalódjon és végre szóra bírjam, miben is áll a probléma az ovival.

- Nem jöttél...azért sírtam - pityeredett el újra (úgyhogy tán a jelen idő sem lett volna túlzás) amikor megkérdeztem, hogy hát mégis mi a baj, ott az a sok gyerek, játékok, óvónéni......miért sír? Nehéz volt megjátszani a tudatlant és értetlent, de asszem egészen jól sikerült. 

- Dehát... itt vagyok, Rékám, látod, hogy érted jöttem. Megegyeztünk, hogy ebédig  játszhatsz az oviban, utána együtt hazasétálunk és ebédelünk otthon.  És így is van, látod.  Készen vár otthon az ebéd, siessünk , siessünk, hogy mielőbb megehessük. 

Réka ekkor végre elzárta magában a könnycsapot. Huh, már majdnem fellélegeztem, amikor újra lefelé görbült a szája.

- Nagyon nagyon kell pisilneeeeeeeeeem....brühühü....- keseredett el végképp ő és kattant valami az én agyamban. Hoppá! Lehet, hogy itt van a kutya elásva? A kis- és nagydolog táján?

- És miért nem pisiltél az oviban? 

- ......... - itt jött valami belőle, amit nem értettem egészen tisztán.

- Tessék?

- Mert nincs szűkítő. - artikulált a csöpp lány - Nincs szűkítő, beleesem a vécébe és eltűnök.....-  Hohohohóóóó....hirtelen sok mindent más fényben láttam. Egycsapásra  tudtam örülni annak, hogy talán nem is én hiányoztam neki annyira, mármint személyem és személyiségem, mint inkább Anya, akivel tök jól lehet pisilni.

- Ó, te kis drága!- öleltem magamhoz még szorosabban mosolyogva. - Tartsd még egy kicsit vissza, mindjárt hazaérünk. 

Itthon aztán jött a megváltó pisilés, jelzem, aznap az első. Tényleg nagyon sürgethette már a szükség.... Utána, hogy megkönnyebbült szó szerint, valósággal kivirágzott. Csacsogott, ragyogott a szeme, be nem állt a szája, semmi le nem törölhette a képéről a mosolyt. Csak mert itthon volt újra. Rövid szemle után, amit a nappaliban tartott megjegyezte, hogy "Nagyon szép lakásunk van, anya". 

A délután folyamán többször emlegette még az ovit, néhány példa:

- Majd tavasszal megint megyek oviba, jó?

- Soha soha többet nem akarok oviba menni.

- Nem szeretem az óvónénit. (Ez meglepett, mert még soha senkire nem mondta, hogy nem szeretné. Legalábbis nem rémlik ilyen.)

- Nem akarok egyedül ott lenni, nem akarom, hogy elmenj. (Mármint én)

- Ovi? Nem jó, nem jó, nem jó......

- Ovi? Oda nem megyek. 

Így, ilyen hangulatban vártuk (már aki...) a harmadik ovis napunkat....

Folytköv., avagy Anya egy kicsit dühbe gurul.

Óvodakezdés

A remek Szilveszter és Újév után hamar beborult az ég felettem. 

Vasárnapra virradó éjjel Zalánom úgy döntött, nem igényli szolgáltatásaimat anyatejileg és se szó, se beszéd....átaludta az éjszakát. Valahogy ezt mégsem tudtam a helyén kezelni, azaz örülni neki, hiszen jobb cickómban egy bazinagy csomóval ébredtem reggel. Szenvedtem vele, mint a kutya és kedvem is egy állatka feneke alatt csücsült, bár az már a béka volt. Mindenen fájt, hőemelkedésem is akadt, kóvályogtam és ténferegtem. Csak az biztatott, hogy eddig minden ilyen krízis max. 24 óráig tartott.....Szerencsére ez így is történt.

Másnap reggel kezdődött Réka óvodai pályafutása. Ünnepélyes keretek nem voltak ugyan, harsona szó miegymás, de az első nap mégis olyan fontos. Ekkor adom őt át a magyar oktatásnak.....Igazából nem volt öröm újjongás sem részemről, Réka részéről pedig pláne nem. Amióta az "otthagysz??" kérdéskör felmerült, nem is nagyon piszkáltam nála az ovi témát.

Hétfővel új világrend nyílt nálunk, reggel 7-kor csörgött az óra, fél 8-kor volt ébresztő, reggeli és 9 után nem sokkal már útra is keltünk a közeli óvodába. Ahogy lefelé tartottunk a lépcsőn, kéz a mancsban, mint anya és leánykája, átfutott az agyamon pár villanásnyi kép. Az első  - ismeretlen okból és számomra is meglepő módon - Réka gimis ballagása volt. Ahogy az én okos nagylányom, karjában egy kazalnyi virággal battyog lefelé alma máterének lépcsősorán.... Aztán eszembe jutott az is, ahogy szülni indultunk, bár akkor és ott képtelen voltam Rékás és Zalános emlék flash-eket kellőképpen szétszortírozni....És még pár dolog, ez és az. Kevésbé romantikusak, prózaiak....

Réka csigalassúsággal lépkedett mellettem, a külső szemlélő nehezen dönthette el, hogy előre haladunk, avagy inkább hátra? Hát nem siettük el a dolgot, az biztos. Réka csőre viszont be nem állt az oviig....Azon az édes kis hangján folyton mesélt, kommentált, kérdezett. Szembejött velünk egy eldobott cigarettás doboz a járdán, mint szemét, amit Réka nagyon rossz néven vett...Ejnyebejnye, el merte dobni azt valaki? Nagyon csúnya dolog volt, bizony. A hó tetején számos kutyagumi is csücsült, ami viszont nagyon érdekelte volna, alig lehetett Rékát elrángatni.... 

Valahogy aztán mégis eljutottunk az oviig, fene tudja, hogyan. Odabenn minden egyszerűbbnek tűnt valahogy. A csoportszobában kedvesen fogadott bennünket az ovónéni, beszélgettünk egy picit..Közben Réka csillagtúrákat végzett a szobában, mindig én voltam a kiindulópont és a végpont. 5 perccel később Réka a várakozásoknak megfelelően vidáman játszott. Babázott, vonatozott....Közben nekem alkalmam nyílt picit szemügyre venni a gyerekeket, a csoporttársakat. 

Csupa kedves fiú és leányka vett körül úgy első látásra. Akartam is hogy így legyen, mondjuk....Kivétel volt talán a Marci, aki mellettem ücsörgött egy pici széken, kezeiben egy sárga macit szorongatva. Ismertem őt és az apukáját a játszótérről, bár ő szemlátomást nem látott bennem ismerőst. A kisfiú hatalmas szempilláit rezegtette, könnyben úszó szeme kerek szemüveglencsék mögül  figyelt ki....Finoman szólva sem lehetett volna róla megmintázni a boldog óvodás szobrát.........Másik oldalon, mellettem egy kislány rajzolgatott, egy olyan 5 éves forma. Nagyon helyes kislány volt, bár az orrában önálló életet élő takonygombóc sokat rontott a látványon.....

Ahogy láttam, a kisebbek az óvónéni körül csoportosultak árván, a nagyobbacskák játszottak vidáman. Réka az aktívabb bandába tartozott és ez tetszett. Úgy készültem, hogy elüldögélek csemetémet szemmel tartva néhány órát, aztán békében és édes kettesben hazaballagunk. Nem így történt. Az óvónéni váratlanul azt javasolta, hogy menjek el sétálni egyet...vagy ugorjak be a boltba....mindenesetre lépjek le és menjek vissza egy óra múlva?? Hápogtam párat, hogy nem ezt beszéltük meg Rékámmal, de az óvónéni szerint a beszoktatás arról szólt, hogy Réka megszokja, amint eltűnök és visszatérek hozzá. Ha pedig   maradok mellette, csak az időt húzzuk. Éppen időm az volt és lett volna bőven, mégis eljöttem. Megbeszéltem Rékával, hogy veszek pár dolgot a boltban, aztán jövök érte. Beleegyezett....

Ahogy hallgattam a csizmám kopogását kifelé jövet az oviból, az jutott eszembe, hogy ugye megtalálja majd a kesztyűjét, ha szüksége lesz rá? Ugye nem fog hiányolni? Kedvetlenül siettem haza.... Egy óra múlva izgatottan nyújtogattam a nyakam a csoportszoba előtt. Az óvónő szerint még maradhattam volna, Réka szerint viszont ideje volt haza menn....nagy lelkesen sietett ki a csoportszobából, amikor meglátott. Ahogy újra jelen voltam az óvodások körében, mégis inkább maradt volna, pár kör bújócskát végig is nézett, már nem volt olyan mehetnékje.....

Szóval az első napot úgy zártuk, hogy:

- Réka jól vizsgázott, asszem......de Anyának vannak kétségei néhány dolgot illetően...

Folytköv.: Avagy lesz ez még így se....

2010 - Mérlegen az esztendő

Azaz mi mindenre tettünk szert idén.

Noshát az év beszerzése kétségkívül és vitán felül: 1 db tökös fiú gyermek, aki a Zalán Tibor névre hallgat. Kora 7 hó és cirka két hét. Karácsony másnapja óta 1 fogú, kiságyban álldogálós pasas. Egy csupavigyor fickó. Október óta vallása református. 

Továbbá: a sorrend nem fontossági, egyszerűenígy pattannak az események az eszembe...

-  Gazdagabbak lettünk 1 db kimoshatatlan rózsaszínes foltra a bézs kanapén, melyet egy mosható (!) filc ejtett. Vanish sem hatott sem először, sem másodszor. Azóta úgy elrejtettem  a mosható és nem mosható filceket Réka elől, hogy magam sem tudom biztosan hová tettem őket.

- 1 db hányás okozta foltra a folyosó falán, közvetlenül a vécénél. A nyáron volt egy emlékezetes afférja Rékának a dinnyével, ami nem maradt nyomtalanul. A lelkecskéjén sem, mert azóta nem eszi meg a dinnyét, a falon pláne. Nem mondom, hogy jól mutat az "alkotás".....kicsit olyan, mintha valaki nem ért volna ki a vécére időben.

- Nagyjából 2 m3-nyi ruhaneműre, használt, örökölt és új vegyesen.Természetesen gyerekruha, nekem sajnos nincs is ruhatáram, csak egy pici halom rongyom....

- 1 m3-nyi játékra. De karácsony lecsengésével lesz ez kettő is. Vagy...tejóég...három????

- 1 db pisifoltra a háló matracán - gyk. a mi ágyunkon -  melyet szobatiszta és ágytiszta leánykánk csurgatott ossze valamikor a tavasszal. Van itthon gumilepedőnk, amit valahogy sosem használtuk, amíg ez a folt el nem készült. Utána sem, mondjuk. 

-  Néhány jó barátra a játszótéren.  Réka szintjén: Gergő, Kata, Zsolti, Kornél, anyukák szintjén Mariann, Ildikó és két anyuka, akinek szégyen vagy nem, nem tudom a nevüket. 

- 1 db Ikea ágyra, mely Rékát kozvetlen kozelről, éjszaka még nem látta. 

- 1 db nappali szőnyegre, mely Réka szobatisztasághoz vezető rövid és nem is rögös néhány hetének legnagyobb vesztese. A nyáron kétszer átsíkáltuk és nagy sugarú slaggal áztattuk, amíg garantáltan tiszta lett és - ami még fontosabb - szagtalan. A fenti tapasztalatok birtokában új szőnyeget csakis akkor veszünk, ha kisebbik gyermekünk is stabilan szobatiszta lesz.

-  2 könyvespolcnyi gyermekkönyvre - Tibi szerint Rékának máris több könyve van, mint neki  18 éves koráig. Ez - jelzem - enyhe túlzás. 

-  1 db hintaágyra. Szülés előtt néhány nappal vásároltuk és raktuk össze, sűrű csapkodások közepette. Nem, nem kaptunk hajba Tibivel, ahhoz már egyébként is túl terhes voltam. A szúnyog volt a sok idén. Sosem felejtem milyen fajin volt hatalmas pocakkal keresgélni a majdnemsötétben a csavarokat. Főleg, hogy Réka direkte dugdosta őket előlünk.....Amikor kiválasztottam a hintaágyat, elképzeltem, hogy két gyerekkel milyen szuper lesz benne ücsörögni...Éden lesz, béke és nyugalom....Na persze. 

- Első pontból kiindulva: egy nagy pocakra, melytől pontosan május 18-án megváltam. 

- Egyre több ősz hajszálra. De erről már írtam. Hagyjuk. Nem vidám téma.

- Néhány érdekes vonalkára a nappali falán, melyet Réka ejtett a zsírkréta ceruzájával. A folt persze nem jön le. Jövőre úgyis időszerű lesz a festés....Ha nem lenne időszerű, most akkor is az lenne.

- 1 db fotós vaku ernyőre (vagy hogy a bánatba hívják). Szerintem nem látszik a minőségi különbség a fotókon, Tibi szerint látszik....Egy biztos, a védőnő a minap frászt kapott tőle, amikor belépett a nappaliba és hirtelen szembe találta magát vele hirtelen.

-  Egy új mosogatócsapra a konyhába, mert az előző megadta magát. Potom 3 éve csöpög. Ennyi Tiborom reakcióideje nagyjából....és ilyen nagy türelmem van nekem. 

- Egy autós porszívóra. Erről nem jut semmi eszembe. 

-  Egy fotókönyvre, melyet az esküvői képeinkből készített a fotósunk. Baromi drága volt. Ez az első dolog, ami beugrik róla...

Hirtelen ennyit....

És most  nem sorolnám fel, mi mindent nem vettün idén sem - mosogatógépet, mosó és szárítógépet, autót nekem, nyaralót akár a Hargitán, akár Mallorcán, akár Devonban - mert elrontaná a bejegyzés hangulatát.

Klassz év volt, no, imádtam, ahogy volt.  Soha rosszabbat! 

Ezzel kívánunk oromokban gazdag, boldog új évet és jó egészséget mindenkineeeeeeeeeek