Másnap Réka kissé szárnyaszegetten és kedvetlenül bár, de egykettőre elvegyült a gyerekcsapatban. Egy szót sem szólt, amikor elköszöntem tőle. Sem azt, hogy "jó, menjél csak anya, szia!" - amit szívesen hallottam volna, de maga lett volna a csoda, ha elhangzik....sem azt, hogy "Váááááá, ne menjél, maradj veleeeem, nem akarom, hogy elmenj!!" - Így hát sarkon fordultam és enyhe "utánam az özönvíz" érzéssel ismételten magam mögött hagytam az ovit.
Itthon az idő csak úgy repült fél 12-ig. Amikor magamra kaptam a kabátom, hogy no akkor begyűjtöm a leánykám az óvodából, nyugodt voltam, hiszen abban maradtunk az óvónénivel, ha bármi gáz adódna, akkor rámtelefonál. Talán ami neki gáz, nekem ultragáz vagy hipermegagiga gáz lehet....vagy nem tudom.
Még jópár házacskát el kellett volna hagynom, hogy az oviig érjek, de már hallottam, hogy valaki sír, ordít...majd pár lépéssel később leesett, hogy ez a valaki nem más, mint Réka őkisasszonysága. Ahogy benyitottam az ovi kapuján, ott állt ő, a kapu közelében, az arca csupa vörös és könnyes....Rögvest hozzám botorkált. A karomba vettem a leánykámat, simogattam, vigasztaltam puszilgattam,de valahogy nem nyugodott meg, sírt mint a záporeső. Régóta tervem volt, hogy megvizsgálom, vajon ép e mind a 20 fogacskája. Nohát csak a kedv hiányzott, egyébként bőven lett volna alkalmam fogacskákat szemlézni. Az óvónéni és az őt körülvevő aprónép szerint nagyon hiányoztam Rékának....
A sírás a hírek szerint már 45 perce tartott, nagyjából azóta, hogy az udvarra terelődött a Katica csoport kicsije és nagyja. Réka nem fogadott el semmilyen vigasztalást, kis kacsóját sem foghatta meg senki. A szép szóra sem figyelt, megtagadott minden kommunikációt és a figyelemelterelés egy sor módszere is kifogott rajta. Csak egy kellett neki, anya, anya, anya. Ahogy a hallottakat emésztgettem ott az ovikapuban, Réka görgetett még néhány könny cseppet zabálnivaló arcocskáin és azt hajtogatta, hogy menjünk már haza, haza akar menni. Nagyon fázik a keze is, lába is. Brühühüüüü....
Hát ilyet sem látott még a Dobó utca, Rékát a karomba vettem, úgy vittem haza. Nem éreztem, hogy nehéz volna, máshol jártak a gondolataim. Emellett valahogy a szükségét is éreztem, hogy minél közelebb legyen hozzám, hogy megvigasztalódjon és végre szóra bírjam, miben is áll a probléma az ovival.
- Nem jöttél...azért sírtam - pityeredett el újra (úgyhogy tán a jelen idő sem lett volna túlzás) amikor megkérdeztem, hogy hát mégis mi a baj, ott az a sok gyerek, játékok, óvónéni......miért sír? Nehéz volt megjátszani a tudatlant és értetlent, de asszem egészen jól sikerült.
- Dehát... itt vagyok, Rékám, látod, hogy érted jöttem. Megegyeztünk, hogy ebédig játszhatsz az oviban, utána együtt hazasétálunk és ebédelünk otthon. És így is van, látod. Készen vár otthon az ebéd, siessünk , siessünk, hogy mielőbb megehessük.
Réka ekkor végre elzárta magában a könnycsapot. Huh, már majdnem fellélegeztem, amikor újra lefelé görbült a szája.
- Nagyon nagyon kell pisilneeeeeeeeeem....brühühü....- keseredett el végképp ő és kattant valami az én agyamban. Hoppá! Lehet, hogy itt van a kutya elásva? A kis- és nagydolog táján?
- És miért nem pisiltél az oviban?
- ......... - itt jött valami belőle, amit nem értettem egészen tisztán.
- Tessék?
- Mert nincs szűkítő. - artikulált a csöpp lány - Nincs szűkítő, beleesem a vécébe és eltűnök.....- Hohohohóóóó....hirtelen sok mindent más fényben láttam. Egycsapásra tudtam örülni annak, hogy talán nem is én hiányoztam neki annyira, mármint személyem és személyiségem, mint inkább Anya, akivel tök jól lehet pisilni.
- Ó, te kis drága!- öleltem magamhoz még szorosabban mosolyogva. - Tartsd még egy kicsit vissza, mindjárt hazaérünk.
Itthon aztán jött a megváltó pisilés, jelzem, aznap az első. Tényleg nagyon sürgethette már a szükség.... Utána, hogy megkönnyebbült szó szerint, valósággal kivirágzott. Csacsogott, ragyogott a szeme, be nem állt a szája, semmi le nem törölhette a képéről a mosolyt. Csak mert itthon volt újra. Rövid szemle után, amit a nappaliban tartott megjegyezte, hogy "Nagyon szép lakásunk van, anya".
A délután folyamán többször emlegette még az ovit, néhány példa:
- Majd tavasszal megint megyek oviba, jó?
- Soha soha többet nem akarok oviba menni.
- Nem szeretem az óvónénit. (Ez meglepett, mert még soha senkire nem mondta, hogy nem szeretné. Legalábbis nem rémlik ilyen.)
- Nem akarok egyedül ott lenni, nem akarom, hogy elmenj. (Mármint én)
- Ovi? Nem jó, nem jó, nem jó......
- Ovi? Oda nem megyek.
Így, ilyen hangulatban vártuk (már aki...) a harmadik ovis napunkat....
Folytköv., avagy Anya egy kicsit dühbe gurul.
Máté is azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy miért sírt, hogy "azért mert nem voltál ott!!!!" És az első sírós napján ő sem hagyott senkit még a közelébe se menni, nem hogy megvígasztalni.
VálaszTörlésMár várom a folyt. köv-öt.
Hát ismerős, Niki is úgy sírt az elején, hogy na. Első hétben még nem, de aztán...
VálaszTörlésMivel csak ő jött később a csoportjába januárba (novemberi), meg a többiek bölcsisek voltak, így számos hátránnyal kellett számolnunk. Én azt hittem milyen könnyedén beszokik majd a lányom, mert mindig is nyitott, extrovertált gyerek volt, olyan aki minden emberi lénnyel egyből kapcsolatot tud teremteni, anyás sem volt annyira. Ilyenkor végül is jól kötődő gyereknél ez a normális. Az lenne a fura, ha fordítva lenne.
Na kicsit hosszú lett. Kitartást!
Elmesélem a mi sztorinkat:
VálaszTörléskislánykám kb. 2 éves kora óta vágyott megszállottan az oviba, sokszor sétáltunk az ovi felé, és mikor kint voltak a gyerekek, az óvónénik megengedték, hogy bemenjunk, és játsszon a gyerekekkel.(Kis falu volt, kb. mindenki ismert mindenkit)
Eljott a 3 éves kor, és én Gyesen voltam az ocsivel, ezért már akkoriban is csak protekcióval lehetett a lányt az oviba benyomni.
Emlékszem, valahogy március elejen kezdett, nagy lelkesedéssel, és az elso napi 1 órás próba eltávom utan másnap már ebédig maradt.
Hogy rovidre fogjam, nagyjábol 2 hétig tartott az orom, utána jott a folyamatos nyafogás, hogy nem akar menni.
Képzelhetitek, nagy nehezen benyomom, o meg meggondolja magát:)
Persze, vágyott a gyerektársaságra, csak arra nem, hogy anya otthagyja egyedul, és a tudat, hogy ocsi meg egész nap kisajátítja az anyut, nem nagyon segített:)
Szóval, valahogy kihúztuk júniusig, aztán már csak akkor ment, mikor az ocsit is vinni kellett.
Jó, ha van az embernek választási lehetosége, mert bizony nagy a kulonbség ovi és ovi kozott.
Talán nem hagy ez a kis malor túl nagy sebeket Réka lelkén, és szépen beszokik.
Majd túljut ezen Drágám...túljuttok:)))
VálaszTörlésÖlellek benneteket:))))))))
Szia! Ne aggódj! Nálunk a mai napig megy a "mamucizás" reggel a bölcsi öltözőjében, de amint elmegyek, állítólag egész nap vidáman játszik. Meg fogja szeretni, hidd el! Azt kell benne tudatosítani h igaz, elmész, de mindig érte jössz!
VálaszTörlésA másik meg, egy tapasztalt gondozónő mesélte, h teljesen természetes h ilyenkor sír a gyerek, mert ez azt jelenti h jól érzi magát az anyukájával, ill. otthon.