Reggel a mosolygós és sugárzó A. óvó néni fogadott bennünket a Napraforgóknál. Ahogy Tibi próbálta lefejteni Zalán karját a nyakáról (na igen, az elválás még mindig nem egyszerű csupamosolygós, habos babos álom-gudbáj) A. úgy nyilatkozott, hogy Zalán olyan nagyon jól érzi magát a csoportban, teljesen fel van oldódva, boldog és vidám. (Nahiszen. Ő nem látta, ahogy reggel full depresszióban készülődött oviba, hogy neeeeakaroookmennniiii!) Továbbá! Ő (A.) nem tapasztalja AZT A VALAMIT Zalánnál egyáltalán. Pislogtam egy párat Zalán hátára a pihepuhában, majd leesett. Arra célzott, hogy az oviban drága fiacskám folyamatosan beszél. Magyarán itthon dadog, velem, Tibivel vagy bárki mással, de beteszi a lábát az oviba, kiszakad az itthoni terrorból és egyből nem akadozik. Pereg a nyelve, mint kés a vajban, hogy képzavarral éljek....Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. Leginkább az járt az eszemben (jellemző...), hogy ha így is van (amit erősen kétlek), mit gondolhat rólam most ez az óvónéni...Sok jót biztos nem.
Akárhogyis....délután beszéltem a másik óvónénivel, Cs.-val, aki panaszkodott, hogy Zalán nem igen áll vele szóba...Úgy kell fülelnie, ha a hangjára kíváncsi, mert bezzeg a többi gyerekkel cseverészik vidáman, tegnap még ki is osztott valakit csípőre tett kézzel. Azt egyébként én is észrevettem, hogy sokat nyitott a többi gyerek irányában. Eleinte meg sem látta őket szinte, mostanság pedig el-eljátszik egyik vagy másik KISLÁNNYAL vagy pasival. Szóval ez már haladás és eredmény.
Még délután is ezen rágódtam, hogy bakker, kiderül a végén, talán még a pszichológusi szakvélemény is alá fogja támasztani, hogy ÉN vagy MI vagyunk a hibásak Zalán beszédhibáját illetően. És ha így lesz, vajon magamba fogok e roskadni szállni? Kiderül egyáltalán valaha, hogy hol a gubanc és tudjuk e oldani? Esetleg akkor talán leszokom arról, hogy felemeljem a hangom a gyerekekkel.(1) Bár ilyen alapon dadogna a fél ország. Hát majd meglátjuk!
Délután olyan okos voltam, hogy hosszú hónapok után végre nem felejtettem el, mikor lehet időpontot kérni a gyermekszemészetre. Arra gondoltam, hogy iskola előtt nem árt ellenőrizni, hogy RékaCica látja majd a táblát, mint a sas. Igaz, sasok nem ülnek padban, de értitek....Zalánra is ráfér a kontroll, ahhoz képest, hogy évente ajánlott a szemészeti kontroll és 2,5 éve arra sem jártunk. Elkérte az asszisztens hölgy az adatainkat, majd JÚNIUS 11-re kaptunk időpontot. De úgy, mintha most lenne nagyjából mondjuk ötödike. Júniusban. Visszakérdeztem, hogy jól hallottam e, nem volt ippen néma csönd körülöttem, de a hölgy megerősített, hallásom kiváló. Háttt egyelőre nem lesz olyan gondom, hogy felkészítsem a gyerekeket a szemészeti vizsgálatra, ejráérünkarramég...De szó szerint!!
(1) Pedig Isten látja lelkem, én is fejlődőképes vagyok. Zalán összefirkálta filccel a vadiúj pólóját, nem szóltam egy szót sem túl 2 db ejnyebejnyén. Vacsoránál első megmozdulása az volt, hogy a nyakába borította a levest (még jó, hogy nem volt forró), csöndesen annyit mondtam, mint egy lenyugtatott elmebeteg, hogy vegye le (jönnön, segítek, semmi baj, jó étvágyat). Ujjával vadul nyomogatta a laptop képernyőjét, ami külön gyengém és még akkor sem kiabáltam vele. Szóval szánsájn és nyugi van itthon, istibizi!
(1) Pedig Isten látja lelkem, én is fejlődőképes vagyok. Zalán összefirkálta filccel a vadiúj pólóját, nem szóltam egy szót sem túl 2 db ejnyebejnyén. Vacsoránál első megmozdulása az volt, hogy a nyakába borította a levest (még jó, hogy nem volt forró), csöndesen annyit mondtam, mint egy lenyugtatott elmebeteg, hogy vegye le (jönnön, segítek, semmi baj, jó étvágyat). Ujjával vadul nyomogatta a laptop képernyőjét, ami külön gyengém és még akkor sem kiabáltam vele. Szóval szánsájn és nyugi van itthon, istibizi!
Szerintem nem feltetlen attol "kellene" dadognia egy gyereknek, mert esetleg otthon terror alatt tartjak. Az egy pozitivum, hogy az oviban jol erzi magat, es nem akadozik a beszede. Nem ertek hozza, de szerintem ird fel, mikor dadog, mikor kezdett el dadogni, mely szavaknal akad, hatha ra lehet jonni a jegyzetekbol, hogy mi valthatta ki. Vagy csak bizonyos szavaknal akad meg, nem tudom. A nevtanba arra a foglalkozasra du. nem lehet jarni csak de.? Az ovis szakerto mikor nezi meg Zalant?
VálaszTörlésNem is terrorban, igazad van, olykor állítólag egész nüasznyi dolgok kiválthatják.
VálaszTörlésÉn nem hiszem el, hogy nem akadozik az oviban.
Nincs olyan, hogy nem dadog, így nincs mit felírni. Ezen már túl vagyunk.
Pszichológusra gondolsz? Még nem tudni.
Ami lemaradt: Az biztos, hogy ha bebizonyosodik, hogy az oviban nem dadog, akkor az alapjaiban renget meg mindent bennem....
VálaszTörlésÉn is a kiabálós típushoz tartozom, szóval nagyon átérzem, hogy mekkora lelkierő kell néha tényleg, hogy tudatosan ne emeljem meg a hangom.
VálaszTörlésÉs mi a helyzet nem otthoni közegben? Nagyszülőkkel, játszótéren, barátokkal találkozva, vagy ha csak Tibivel van, vagy ha Rékával játszik?
Lehet, hogy ez butaság, de az jutott eszembe, hogy lehet, hogy a lakásban frusztrálja valami, amitől tudat alatt fél. Nincs valami rossz szomszéd, vagy kutya, vagy akárki, akitől tarthatna esetleg Zalán, és már a ház látványától pánikba esik?
Egyetlen dolgot vettem észre eddig, nyaraláson kevésbé akadt a beszéde. Semmi egyebet nem. Nagyjából ugyanúgy beszél mindig és mindenhol. A házban és környékén nincs kitől tartania. :) Van ugyan egy szomszédunk, aki alól csak a seprű hiányzik, de aranyos, kedves néni, Zalán is szereti. :)
VálaszTörlésAzt nem tudtam, hogy nincs olyan, hogy nem dadog, hisz irtad regebben, hogy javult, azt hittem, ez erre vonatkozott. Tudod mi jutott meg eszembe? A cumi.. Az attol valo megvalasa nem lehet osszefuggesben? Azt nem irtad, hogy mikor kezdodott nala.. Es versmondas kozben is megakad?
VálaszTörlésJavult, igen, egy időben, aztán romlott és stagnált. Versmondás vagy dal közben is megakad, de jóval ritkábban, mint egyébként.
VálaszTörlésArra gondoltam -és most nagyon bocsánatot kérek a párhuzamért-, amikor szexuálpszichológusok számoltak be néhány példa erejéig arról, minek a feloldása vezetett az impotencia (és egyéb, állandó, elég komoly problémát jelentő) jelenségek megszűnéséhez. Külső szemlélőként igazán piszlicsáré dolognak tűnő élmények voltak, amik szerintem sok férfival megesnek, mégsem merül fel távolról sem mindegyiknél aztán a baj. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ha ilyesmi is derül ki, az sokkal inkább adott területen Zalán érzékenységére fog utalni, nem arra, hogy rosszat tettetek. Ha az oviban meg tényleg nincs, max. annyit jelent, hogy az a tényező ott nem fordul elő (nem negatívum, csak körülmény), de szerintem semmi jelentősége, mivel ez, biztos vagyok benne, hogy nem a ti mércétek. Ha pedig ilyesmi van, nagyon jó az esély a megoldásra! Még egyszer bocsánat, hogy ilyen példát kevertem ide és nagyon szurkolok! :)
VálaszTörlésÉn is valami olyasmire gondoltam, mint Zsanett, valami olyan apró dologra otthon, ami nektek fel sem tűnik. Lehet, hogy valami zaj, vagy a pók a sarokban, vagy akármi. Lehet, hogy egy pszichológus tényleg ki tudná valahogy szedni Zalánból, hogy mi az igazi ok. Nem gondolnám én sem, hogy Te lennél itt a fekete bárány.
VálaszTörlésZsanett: Semmi gond, teljesen értelek. :)
VálaszTörlésA logopédus is azt javasolta, hogy találjuk meg a problémát, sokkal többet ér, mintha logopédushoz rángatom...Keressük folyamatosan.
Bea: Állítólag vannak módszerek az ilyesmi felderítésére, idő kérdése meg türelemé a pszichológus részéről. Kíváncsi leszek.