2012. december 6., csütörtök

Mikulás

Reggel, ahogy kipattant a szemem, az volt az első gondolatom, hogy ÚÚÚÚristen, azonnal, villámsebesen bele kell pakolnom a gyerekek csizmájába a csomagokat. Még a végén felébrednek és szomorúan tapasztalják, hogy nem kaptak semmit. Kicsit túllihegtem a dolgot, csemetéim egyáltalán nem arról híresek, hogy hajnali - számukra az - hét órakor frissen és fiatalosan kiugranának az ágyból (ahhoz egy matracba épített kilövő egység is elengedhetetlen volna). Kizárni azért nem lehetett a lehetetlent, így legelső utam a kamrába vezetett, előkapartam a hűtő tetejéről a gondosan összeválogatott csomagot és a csizmákba helyeztem. Akkor jutott eszembe, hogy sem az áhított nyalókát, sem gumicukrot nem tettem bele, pedig ez a kettő a kedvencük, de már késő volt.

Az ébredés minden reggel egy hosszabb folyamat nálunk. Első lépés: transzfer a nappali kanapéjára, a fejükre mindig takarót húznak. Ekkor még alszanak. Második: tévé bekapcs - Thomas megy rendszerint. Harmadik: erre fél szemmel már ébren vannak: öltözködés harisnya és hosszú ujjú felső szintjén. Majd következik a reggeli, ahol szerintem  maguknál is vannak. Kb. felismernek engem, tudják a saját nevüket, ilyenek.

Réka széles vigyorral a képén nyugtázta (még a Dórás takaró alatt volt mindene, ami az orra alatt található), hogy jó kislány volt hát idén is, kapott a Mikulástól csomagot.
- De jó, nem vette észre, hogy nem is volt tiszta!  - örvendezett. (Enni nem ettem volna a talpáról, de én legalább igyekeztem. Zalán lábbelije külön történet, a pasas véletlenül kutyakakába lépett az oviból hazafelé jövet. Ami ráragadt, azt sűrű és könnyes öklendezések közepette, hosszasan vakartam le a talpáról. Vááááá! ) Zalán nem jött izgalomba, aludt békésen, amíg fel nem öltöztettem. Hagytam, hagy vegye észre maga, mi van a csimmájában, bár végül a meglepetés ereje annyira nem jött be. A reggeliző asztalnál ült Zazim, amikor Réka magához vette a saját csomagját és számba vette, mi pottyant idén bele. Zalán kutatóan kereste a csizmáját az ablakban, mert lehajtotta a fejét és némán pityeregni kezdett keservesen, anyaszívet marcangolón. Amolyan Bogyó módra, aki szintén nem találta meg a Mikulás csomagját, mert nem látott el a másik ablakig. :) 

Gyorsan megöleltem, megszeretgettem, hogy pislogjon csak ide, hát tényleg nem volna semmi abban a jó kis csizmában???? Örült persze ő is, újra fülig ért a szája, bár még a könnyei peregtek. Megkezdődött hát a Nagy Bontogatás, melynek során egyre másra örömmel felmutatták, mit találtak és azt fűzték hozzá:
- Ebből neked is adok majd, anya! - jól esett, na. Kinder Bueno vagy kókusz golyó, mindet szeretem.


Úton az oviba, az egyik piros lámpánál találkoztunk egy Mikulással, aki vállalkozás szinten űzheti ilyentájt a szakmát. Egy puttonyos (nem Mikulásos, sima)  autóban ült, mobilszám díszelgett a járgány oldalán és a szöveg ("Házhoz jön a Mikulás") A ruhája és szakálla a helyén volt. Még integetett is nekünk, bár a gyerekek nem voltak hajlandóak vissza integetni. Réka inkább azt kérdezte:
- Ez az igazi??? A Mikulás nem szánnal jár??? 

Azóta pár Mikulás már megfordult a képernyőn a tévében a reggeli műsorok során, Zalán folyton azt tudakolja nagy töprengőn.
- Ez igazi, anya??? Ez az igazi?


Ma reggeli helyzet





A vidám leltár





Zalánról ez volt a legjobb kép, ami készült 



1 megjegyzés:

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!