Az utóbbi időben Réka újra velem alszik éjszakánként. Szorosan hozzám bújva, fülembe szuszogva. Arrébb megyek, jön utánam, odébb fordulok, ő is fordul. Ha éppen nem együtt térünk nyugovóra, mint például a dolgos hétköznapokon, akkor az éjszaka valamely szakaszában vándorol át hozzánk. Egy pillanatra megtorpan az ágy végénél, felméri, hol akad számára egy zsebkendőnyi hely, igyekszik kivenni a sötétben, hol lehetek én, majd bebújik fürgén a takaróm alá és már alszik is, mintha mi sem történt volna.
Szerda éjjel, amikor a születésnapja volt, úgy aludt el, hogy átöleltem, a bal vállamon nyugodott a fejecskéje. Feküdtem a hátamon, tűnődőn, a sötétbe bámulva, hirtelen belém villant az első közös éjszakánk. Ahogy ugyanebben a pózban pihentünk a kórházi ágyban, az ablak mellett. Én annyira gyenge voltam a rengeteg belőlem eltávozó vérnek köszönhetően (plusz a pihentető kis vajúdásom és szülés), hogy felkelni nem mertem, hogy a kis plexi kocsijába tegyem éjszakára az alig 6-7 órás Rékát. Aki egyébként egyet sem nyikkant, aludt, mint a mormota. És ez igaz volt a teljes kórházi benntartózkodásunkra is. Nyitott szemmel nem igen láttam őkelmét, csak már itthon.
Gyakorlatilag egész éjszaka szopizott, rám csatlakozott, hol egyik ciciből, hol a másikból. Mivel felülni sem igen volt erőm illetve féltem, hogy elárasztom a vörös Niagarával a lepedőt, ezért az alaposan becsomagolt pici babámat úgymond szinte átgörgettem magamon egyik bimbótól a másikig, egyik tejforrástól a másikig. Nem panaszkodott vagy tiltakozott szegényke. Imádkoztam buzgón, hogy nehogy valaki meglásson és hívja a Gyermekvédelmet. Aztán ahogy ereszkedett ránk az éjszaka, erre egyre kevesebb esély volt.
Hajnalban a csecsemősök műszakot váltottak. Félálomban hallottam, ahogy informálja egyikőjük a másikat arról, hogy Baba ügyesen szopizik, egész éjjel hol az Anyuka egyik, hol a másik oldalán volt felllelhető a gyerek....
Szóval ott feküdtem lehunyt szemmel az öt éves szuszmákoló Elsőszülőttemmel a karomban és míg mindenki más aludt, ünnepelt a szívem-lelkem, teljes díszbe vágta magát. Az járt a fejemben, hogy ez a kislány olyan nagyon szeret engem, és én őt, kötődik hozzám, hogy ha csak erre gondolok, szinte elfacsarodik a szívem és érzem ennek súlyát, értékét és felelősségét egyszerre.
Éljen az öt éves fennállásunk! Remélem, mindig jól kijövünk majd, sosem távolodunk el egymástól és megmarad köztünk ez a mérhetetlen nagy szeretet.
Ez olyan szép volt! igazi szülinapos bejegyzésnek való:)
VálaszTörlés