Egy rendkívül sűrű nap

 

Tegnap zárta Réka az érettségi vizsgáit, mint említettem. Ennek megfelelően reggel szokatlanul feszült voltam. Majd beérve a munkahelyemre, egyenesen ideges. Csodálkoztam is, mert jó, hát izgultam persze minden vizsgáért, különösen az emeltekért. Azonban úgy voltam vele, hogy lesz, ahogy lesz, készült, nem lesz gond, és ilyenek. Most azonban belém állt az ideg, hogy úgy fogalmazzak....Ráadásul úgy számoltam, hogy ha 8.15-kor húz tételt, akkor 10 órára biztosan végez. A telefonom azonban hallgatott, mint hal a szatyorban.

10 órára kellett menni üzemorvoshoz az egyik kollegámmal. Az autójában elromlott a légkondi, úgyhogy szerencse, hogy nem a fodrásztól jöttem, minden ablak le volt húzva. Ez egy. Kettő - reggel 10kor még elviselhető volt a meleg. Az üzemorvosnál vártunk fél órát, közben jött üzenet végre Rékától, hogy túl van rajta, megvan, jó lett. Hurrááá, mázsás kövek gördültek le rólam, majd be is szólítottak. Szemem sem rebbent, hogy magas volt a vérnyomásom, örülök, hogy nem volt rögtön 200. Itthon mindig a békés 130 vagy alatti tartományban vitorlázik. CsongorésTünde, nyelviemlékek, Urlaub voltak a fő témák röviden és tömören.

Egy megváltás volt visszaérni az irodába, ahol volt levegő, légkondi, csönd és nyugalom....Bár kaptunk egy munkaügyi ellenőrzést, de szerintem minden rendben találtatott. Még friss orvosi papírral is tudtunk vagánykodni. Aztán felhívtam Rékát, hogy mesélje el töviről-hegyire mi volt, korai ebédszünetet tartottam a tegnap vacsoráról maradt csoffadt KFC csirkeszárnyak felett. Mesélte Réka, hogy a legelső kislány, B. annyira stresszbe jött, hogy majdnem elájult korán reggel a vizsgabizottság előtt. Két jófej tanár igyekezett elterelni a figyelmét, kicsit felvidítani, ami ilyen helyzetben lehetséges lehet. Olyan jó, hogy vannak ilyen tanárok is!!!

Aztán dolgoztam, immáron vidáman és elégedetten, majd vártam Tibit 15:45-re, hogy együtt menjünk E.hez a párterápiánk következő állomására. Amikor 16:02-kor gördült be a cég kapuján, csalódott voltam, de nem meglepett...Máris 2 perc késésben voltunk. Tibinél sajnos a késés az szinte teljesen természetes. Amin csodálkoztam, hogy nem is voltam annyira dühös. Sőt, egyáltalán nem voltam dühös. Nyilvánvalóan fejlődöm. A szokásos 7 perc helyett nagyjából negyed óra alatt értünk be végül háztól házig. Előre szaladtam, amíg ő parkolójegyet vett. 

E.nél kellemes volt a klíma, hűvös és árnyékos. Itt egy jót beszélgettünk - 45 percben a kb. 55 helyett. Mint mindig, én nagyon élveztem, annyira érdekes ez az egész. Majd írok még róla külön. Utána besétáltunk a belvárosba, ahol ki van helyezve Rékáék tablója. Kicsit rontott a meghatottságomon,  hogy a kirakatot nem tegnap takarították, de részletkérdés, nekem így is tetszett. Olyan hihetetlen volt, hogy a tablóról mosolygó csapat leérettségizett/vagy legalábbis a legjobb úton van afelé...Azt éreztem, hogy annyira nagy dolog. Nem mintha nem érettségizne le kb. mindenki, minden évben 4 osztály csak ebből a suliból, de valahogy az keringett bennem így, hogy ez olyan nagy dolog...

Tibi nagyon éhes volt, mert nem is ebédelt, úgyhogy beültünk pizzázni a Verseghy parknál. Életem egyik legfinomabb pizzáját ettem, bár pizzailag még sosem jártam Olaszországban, de ennél jobb nem nagyon lehet egy pizza. Nagyon jól éreztem magam Tibivel, annyira kellenek ezek a programok kettesben és mi annyira elhanyagoltuk ezeket az utóbbi 18 évben nagyjából, hogy hajajj....Megfigyeltem, hogy a párterápiás ülések mindig közelebb hoznak minket egymáshoz. Meg nem tudnám mondani hogyan, mert Tibi szerint felesleges az egész, Zalánnak kellene járnia. Nyilván nem felesleges, de abban igaza van, hogy Zalánnak is kellene valami szakember, akinek meg tud nyílni és akihez kapcsolódni tud akár mélyebben is, mint én E.hez. Ennek hiányában azonban a legjobb, amit tehetünk, hogy mi járogatunk kettesben is E.hez. 

Még úton a tablóhoz és a tablótól a pizzériához vezető úton megköszöntem Tibinek, hogy csinálja ezt, mert nem magától értetődő. Tudom, hogy nem akarja, nincs kedve, a késések is szerintem részben erről szólnak valahol mélyebben. Mégis csinálja. Azt mondta, hogy csak az én kedvemért....Részben persze ebből én is profitálok, de leginkább Zalánért teszi. 

Miután beszélgettünk egy jót, mellesleg degeszre ettük magunkat egy -egy fél pizzával, elcsomagoltattuk a maradékot és haza indultunk. Olyan kicsi ez a város, Zalán osztályfőnöke ült a szomszéd asztalnál, hehe...

Haza érvén találkoztunk a kutyával, amiről eszünkbe jutott, hogy el kellene vinni sétálni....még az esti meccsek előtt. Imádom, hogy foci vb van és naponta minimum két meccset lehet nézni. Mostanában nem is megy más a tévében csak ez. 

Úton a Tisza partjára kaptam egy üzenetet, ami megnyomott rajtam megint egy gombot. Azt, amelyik azt sutyorogta a fülembe, hogy az én cuki lányom leérettségizett ma és vele együtt egy osztálytársa is, aki hasonló múlttal rendelkezik, mint most Zalán. És ettől nekem persze sírnom kellett, de már nem érdekelt, hogy erre ki mit mondana, sírok, nem sírok. Jól esett, felszabadult bennem gondolom, sok minden. TIbi ugyan megkérdezte, hogy anyukám sírt -e ,amikor én leérettségiztem. Igazából nem tudom, én sem Réka előtt premier plánban itattam az egereket. Csöndes magányában lehet, ő is meg volt hatva. Mindent egybevetve a teljes végeredmény ismerete nélkül is egy fantasztikus érzés volt, hogy ennek az időszaknak is vége. A fantasztikusba pedig annyi érzés, szín, árnyalat belefér és ez mind ott hullámzott bennem... 

Na szóval volt séta, aztán foci meccs nézés, majd a második meccs után azt éreztem, hogy olyan fáradt vagyok, mindjárt elájulok. Vagy hát szebben fogalmazva, elalszom ülve, állva, mindenhogy. Nagyon későn zártuk a napot, de megtehettük, mert ma szabadságon vagyok. Ami nagyon jó ötlet volt!! Ma délután bizonyítvány osztás.

Ja, igen, este volt még egy kis bunyó a szülői csoportban az érettségi büfé miatt. Néha elcsodálkozom, hogy egy műveltebb iskolázottabb réteg is mit tud veszekedni sütis edények, száraz pogácsák, nem létező szendvicsek felett! De valahol azt hiszem, itt sem voltam igazán meglepve. Remélem, a kuglóf, amit küldtem, elfogyott....Mindez azonban már csak apró adalék volt az amúgy is nagyon sűrű naphoz.

Réka18

 

A ballagáson volt rajta utoljára az erős szemfesték, amiről mindig azt mondtam, hogy a sziú indiánok is megirigyelnék és zsémbeltem, hogy minek kell az.... Valamiért kellett. Nincs suli, nincs túl sok smink.... Karácsonyi ajándéknak kapta a fotózást, hogy legyen emléke a 18. szülinapjáról. Nem bíztam annyira tablófotósban, és véletlenül igazam lett. Meseszép képek készültek pár hete, tényleg meg voltam hatva, hogy milyen szép ez a lány. Nem csak azért, mert az enyém, de persze azért is....Gyönyörű szép volt fotózás közben is, örök élmény marad... Réka egyébként ma leérettségizett, holnap lesznek végeredmények is. Én már megkönnyebbültem....

A hajrá

 

Sok mindenen tudok majrézni az életemben, számos stressz faktorom van.  Ezek közül az egyik aktuális - nem meglepő módon - Réka érettségije. Mondanám, hogy már nem sokáig, de eléggé szenvedünk, így a tény, hogy majd csak szerdán lesz az egész érettségi időszaknak vége, olyan távolinak tűnik. A magyar és a német közép van hátra.  Igyekszem nem foglalkozni vele, meghúzni a határokat, hogy ez tényleg Réka feladata és nem is az érettségi időszak legnehezebb része, de látom, hogy fáradt, elege van, türelmetlen. Olyan jó lenne már megkönnyebbülni...

Eléggé oda van a végzősünk, kedvetlenül, nyúzottan rágcsálta az ebédnél a rántott húst és hisztériás rohamot kapott, amikor később rányitottam a fürdőszoba ajtót.  Jólvanna! Hogy mikor vizsgázik, nem tudni, de holnap reggel kiderül, ahogy az emeltes eredményei is, úgyhogy nagyon izgi lesz. Aztán lehet, hogy jön haza, mert csak másnap vagy szerdán kerül sorra, ki tudja.  És akármikor vizsgázik, eredmény, végeredmény csak szerdán.....

Közben ez az undok meleg is megterhelő, 31 fok felett menekülök a légkondiba, ha tehetem.  Szabadságra vágyom, mármint szabira a munka mellől, de majd csak augusztusban következhet az áhított hosszabb pihenő....Pedig egyébként a melóval semmi gond nincs, jól szoktam magam érezni, csak valamiért mégis azt érzem időről időre, hogy nem akarok csinálni semmit és mindenki hagyjon békén! Ilyenkor kellene egy kis pihenő.

Kajáról szólván - a héten kacsát sütöttem, petrezselymes újburgonyával és káposztával. A gyerekek úgy néztek rám (és kicsit a kacsacombokra is) mintha valami szentségtörést követtem volna el. Nálunk ugyanis kacsa a karácsonyi vacsora a hagyományok szerint, amióta az eszüket tudják. Kérdésemre, hogy miért nem fogyasztják a káposztát, Zalán azt felelte, hogy az karácsonyi kaja és olyan fura nyáron karácsonyi kaját enni...azzal ott is hagyott a konyhában a a hosszú lábaival meglehetősen gyorsan. Réka másnap bővebben is kifejtette aggályait. Számára a kacsa karácsonykor készül, vajas burgonyapürével és lilakáposztával. Semmilyen más módon nem akarja és tudja megenni. - szögezte le és megértettem. Nincs több kacsa karácsonyig, azt hiszem. Valahol szép dolog, hogy vannak hagyományok. Olyan hagyományok, amihez már ők is ragaszkodnak valamilyen formában. 

Szóval jövő héten sem unatkozunk, azt  hiszem. Főleg, hogy kedden újra párterápiára megyünk E.hez, immáron ötödszörre és Tibi szándéka szerint utoljára.  Szerdán ugye érettségi, és még valamikor a hét végén szülinapom is lesz. 

Projekt: Hogy fogyjon el a kaja a hűtőből?

Mármint a főtt kaja. 

Én már sok mindent megpróbáltam. Szomorúan állíthatom, hogy semmi nem vált be igazán. A legegyszerűbb módszer, ha valami nagyon finomat készítek, az gyorsan elfogy bármilyen módon. Mondjuk a brassói el sem jut legtöbbször a hűtőig. Vagy a rántott hús. Azonban ha másnapra főzök ebédet, értelemszerűen azt szeretném, hogy amit szépen bepakolok a hűtőbe, az másnap, harmadnap már ne legyen ott. 

Általában ha főzök, akkor kétfajtát főzök, valami egyszerűbbet és valami komplikáltabbat. Tegnap pl. lasagnét készítettem, ezt nálunk mindenki nagyon szereti, és mellé készült sóskafőzelék fött tojással. Ez utóbbiból reméltem, hogy esznek majd a gyerekek, de eddig az ujjlenyomatuk nem lenne a dobozokon.

Anyukám nem főzött hétköznap, annak ellenére, hogy otthon dolgozott. Nem ért rá, a helyi bisztróból hordtuk az ebédet, illetve én a jó öreg menzáról mentem érettségire, mármint hogy 12évet lehúztam a menzán. Mindig szerettem, sosem volt vele problémám. Egyetlen dolgot nem eszem meg, a mazsolát, azt pedig nem adtak. Ja, a fenyőmagot is utálom, de azt sem adtak.Így a pesztótól is rosszul vagyok. 

Hogy a lényegre térjek, mivel anyu nem főzött hétköznap, nem volt mintám, hogy hogy kell ezt csinálni, kell e egyáltalán. Vacsorára hideget ettünk, többnyire felvágottat mindenféle zöldségekkel. Esetleg apu sütütt kolbászt, pár szem krumplit és az egy adagnyi kajára rájárt az egész család. 

Az eredeti verzió az volt, hogy  a lábasban marad az étel, amiben főtt, az kerül a hűtőbe és onnan szed, aki akar. Illetve, aki éhes. Anyu a hétvégi koszttal így járt el. Aztán rájöttem, hogy nem nagyon akaródzik szedni az ilyen lábasokból a gyerekeknek, illetve "nem találják meg" a hűtőben a kifőzött tésztát a bolognai szószhoz vagy hordítva. Hogy sajtot nem reszelnek rá, azt meg sem említem, ahhoz pláne túl fáradtak szoktak lenni. Nem lesz meg a rizs a sülthús mellé, a savanyúság meg végképp nem. Így  elkezdtem cuki dobozokba adagolni a menüket, kisebb és nagyobb porciókat, amiket csak melegíteni kell. Üveg edény műanyag tetővel, gusztusos, jól tiszítható és biztonsággal melegíthető mikróban is. Legalábbis asszem.  

Ezekkel az a baj, hogy többnyire a gyerekek bele sem néznek ezekbe a dobozokba, hacsak nem hívom fel külön a figyelmet, hogy 2-3 adag chili con carne és hét (!) adag zöldbab leves figyel, tessék őket jó étvággyal fogyasztani. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Tibi a leghűbb partnerem egyébként a hűtő kiürítésében, ő megkeresi általában a legrégebbi kaját, az egy hetes borsólevest vagy a sárgarépa nélkül méltatlanul elhanyagolt húslevest (volt benne, csak valakik, manók "kiették" belőle) és vakmerően megeszi. Jóízűen belapátolja. Eddig még soha nem lett semmi baja szerencsére...A kimaradt, köret nélküli húsféléket is ő tűnteti el kenyérrel, uborkával, mikor mivel. 

Szóval rájöttem, hogy itt nagy adagokat nem érdemes főzni, sütni. Frissen szívesen megeszik, de második nap ritkán, csak a finomabb falatokat. Így inkább több félét főzök kisebb adagban. Vagy egyszerűbb ételeket. Tésztákat, arrabiatat, bolognait vagy carbonarat. Túrós tésztát, sülteket rizzsel, salátával. MIndenféle fűszerrel pácolt husit wrapben salátával, öntettel.  Fagyasztani kész ételt valamiért nem szoktunk.Vagy rendelünk valamit, ha nincs erőm főzni vagy más lefoglal, esetleg túl fáradt vagyok hozzá....

Párban E.nél

Ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi járunk párterápiára Zalán helyett is. Ez volt a negyedik alkalom. El is felejtettem erről írni, pedig annyira szeretek járni, hogy írok erről is, még ha kb 2 hete ennek. Annyi minden történik, hogy alig győzöm kapkodni a fejem. 

Természetesen elkéstünk, mint mindig. No, nem vészesen, a lépcsőházban találkoztunk az előttünk levő kisfiúval és anyukájával.  Azzal kezdtük, amikor leültunk, hogy E., aki a pszichológus, megjegyezte, ő örül, hogy lát minket. Néhány másodperc kihagyás után azt feleltem, hogy én is örülök... majd viccesen hozzátettem, hogy Tibi is örül, biztosan.....Merthogy ő hallgatott.

Az elején a 3 hét összefoglalásaként Tibi mesélte, hogy mi a helyzet itthon, Zalán miatt itthon se net, se tévé.... Digitális detox. Iskolába Zalán nem jár, nyilván azt februárban feladtuk erre a tanévre.  Én nem nagyon jutottam szóhoz, de ezt nem bántam. A kókadt cserepes virágokat méregettem, láthatólag E. egy ideje nem járt az irodájában. 

E. érdeklődött, hogy dühős volt-e Zalán,  hogy elkoboztuk a telefonját? Tibi szerint nem. Sőt, meglepően együttműködő. Szerintem olyan furán nyugodt volt.....E. szerint Zalánnál is lehetett egyfajta megkönnyebbülés. Végre nem vadászunk a telefonjára....E. kérdezte Tibitől, hogy volt e bűntudata, hogy elvette a telefont,  érezte e, hogy ettől rossz apa. Tibi bevallotta, hogy igen, átfutott a fején, nem akar olyan lenni, mint az apja, aki úgy bűntette, hogy 2 hétig sem szólt hozzá. Majd amikor szüksége volt a segítségére, akkor mégis szóra méltatta. E. rávilágított, hogy mert az volt a feltételes szeretet, Zalán pedig a feltétlen szeretetet ismeri. 

E.kérdezte tőlem, hogy mit éreztem amikor végül elvette Tibi a telefont Zalántól.  Mindenképpen megkönnyebbülést, előtte bennem már dolgozott a feszültség hetekkel előtte. Hogy nem csinálunk semmit, tehetetlenek vagyunk és bár ezzel sem oldódott meg minden, legalább nem a telefonját nyomogatja Zalán korlát nélkül... 

Végig szinte az egy óra alatt vagy fájdalmat éreztem Zalán helyzete miatt vagy bizsergést belül, amiért E. úgy nyilatkozott, ahogy... megtartás élményt nyújtott. Azt éreztem, hogy ez az ülés félig Zalánért van, félig értem....Azt próbálta elmagyarázni Tibinek, ami amúgy az én álláspontom vagy véleményem, csak Tibi nem feltétlenül érti.

E. kérdezte, minek volt eredménye a 3 hétben, mi az; ami sikerült, jól ment... ...Tibi azt fejtegette, hogy egy oldalon álltunk Zalán ügyében is, együtt tudtunk működni. Megvontuk a tévét, ez mindenképpen jó.  E. érdeklődött , hogy párkapcsolati szempontból volt e valami esemény...nem is tudom, mi volt a kérdés. Tibi erre ezt mondta, hogy semmi különös. Bennünk sok a közös, az ízlésünk is, a véleményünk is a dolgokról, úgyhogy megvagyunk...... Nekem erről a kérdésről eszembe jutott a legutóbbi  veszekedésünk.  Itt meglepődtem, mert Tibi nem tudta, hogy  egyáltalán megtörtént, le kellett neki irni, hogy hogy robbant ki. Én hibám volt, feszült voltam, mire ő egyre csak visszavágott, nem nyugtatott. Majd robbant a bomba. Veszekedtünk, így vezettem le a bennem fortyogó feszkót. Én hangsúlyoztam, hogy igen, az én hibám volt, Tibi nem volt ebben sáros.  Én csak azt akarom mondani, hogy megelőzhetőek az ilyen veszekedések. És ez fontos. Tibi sóhajtott, hogy ehhez sok türelem kell. Igen, én tudom és neki van is. Tibi bólogatott, hogy van hogy van, van hogy nincs. 

Tibi fel tud húzni, de le is tud engem szabályozni, úgyhogy ha latja, hogy feszült vagyok, nem azt kell mondania, hogy miért vagy ideges, mi bajod van?? Miért haragszol megint?? Inkább - mi a baj, cicamica, hogy tudok segíteni? Mi bánt? És egyéb kedveskedés. Amit egyébként kicsiben szokott  csinálni.  Amikor Tibi erre nem nagyon volt vevő,  nevetett, hogy ez vicc, és csóvalta a fejet,  E.  bekapcsolódott, hogy pár kedves szó nem árt soha....

Kellett mondanunk olyasmit a másiknak, ami elismerő a 3 hétből. Tibi szenvedett ezzel, hogy örül, hogy egy oldalon voltunk. En azt mondtam, hogy köszönöm a türelmet, hogy időt szán Zalánra......ő hárította, hogy neki ez nem fáradtság. Dehogynem, mondtam, hiszen hajnali kettőkor megy fotózni vele, hulla fáradtan.....

Megérintett, hogy E. kiemelte, érti- e már Tibi, hogy mit mondtam a legelején, az első találkozón? Hogy en csak azt kérem, hogy ne hagyjon ebben a Zalános ügyben egyedül.... E. emlékezett erre. Ettől elállt a szavam. Kicsit legyen kedves hozzám, ez minden kapcsolatnak jó.  A végén E. annyit mondott biztatóan, hogy elismerése, hogy mi ezt csináljuk. Szerintem azért mondhatta,  mert ez nem könnyű és a párok inkább egymásnak esnek válsághelyzetben vagy bezárkóznak. Az ritkább, hogy szakember segítségét elfogadják.

Egy hónap múlva folytatjuk, június végén.