Hétfő megint

 

Nem jött össze a "mindennapírok" a múlt hét minden napjára, de szerintem beszélek én így is eleget...

Tibi végül pénteken nem beszélt az orvossal, pedig a lelkére kötöttem, rettenetes, ahogy köhögött....úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy antibogyó semmi. Végül az idő őt igazolta, hiába aggódtam szerencsére, mert bár szombaton még elég beteg és kókadt volt, vasárnapra határozottan javult az állapota. Viszont így nem tudtuk kihasználni a csodás későtavaszinak is beilllő időjárást, mindössze kétszer fél óra Diós séta erejéig. (Bár bevallom, hogy a hirtelen meleg miatt vagy másért, én sem éreztem kirobbanó formában magam, inkább olyan nyűgösen, fejfájósan, de persze azért imádtam, hogy ennyire szép idő volt). Szóval sem kirándulás, sem túra, de még egy kiadós bicajozás sem volt, csak a szokásos kimosok mindent és megfőzöksütök mindent, ami eszembe jut. Abból volt bőven....

Vasárnap kimentünk a "szülői házhoz", ami ugye már üres.... Gondoltam begyűjtöm a csekkeket, kiürítem a postaládát...Valaki megteheti ezt helyettünk, nagyon köszönöm a segítségét, mert kizárólag csekkek, levelek voltak a postaládában. A kutya első megmozdulása az volt, hogy megkergetett egy fekete macskát, aki úgy tudta, a kert amúgy kutyátlan. ... Na a macska kerítésre fel, Dió után, macska visszapattant a kerítésről és mint egy lassított felvételen, láttam, hogy a macska gerince vészesen közeledik Dió pofájához, de nem derült ki mi történt volna, ha ők ketten tovább ismerkednek, mert Dió mancsa beszorult a kerítés lécei közé és irgalmatlanul elkezdett ordítani, vonyítani. Nosza, elhajítottam anyám leveleit, rohantam oda segíteni neki. Második nekifutásra sikerült felrántanom a mancsát a lécek azon magasságába, ahonnan immáron ki tudta húzni és elszaladt megkönnyebbülten. A macska biztos sokkot kapott, többet nem láttuk. 

Pakolásztam is egy kicsit, megtöltöttem a kukát, hoztam el megint konyhai eszközöket, poharakat, a fürdőszobából a maradék mosószert, ilyesmit, majd hirtelen a legfelső fiókban, a fürdőszobában megtaláltam anyu fésűjét...Először csak egy pillantást vetettem rá, mielőtt belöktem a fiókot újra, majd alaposabban is megnéztem magamnak. Valóban az ő fésűje volt, bár több is akadt neki, ebben még ott voltak a hajszálai...Ez megint ilyen váratlan traumaként ért, ilyenkor olyan, mintha gyomron vágnának, csak már a gyomrom nem görcsöl, mint ősszel de fizikai fájdalmam van, zihálva veszem a levegőt pár másodperce, némileg összegörnyedve, aztán elmúlik... Tibi végignézte a produkciót némi részvéttel a tekintetében...

Ma megjött a hagyatéki végzés. Gondoltam, majd egy időpont van benne, mikor kell menni a közjegyzőhöz, de nem. Elmondásuk szerint - mert tesóm felhívta az ügyvédet- olyan egyértelmű minden az öröklésben, hogy ilyenkor hagyatéki tárgyalás sincs. Szóval mindent leírnak egy levélben, 15 nap van fellebbezni, különben jogerőre emelkedik és kész, passz. Amúgy jobb ez így, egy próbatétellel kevesebb, csak meglepődtem... Ja és küldte a számlát persze, rajta a banki adatokkal, ahová a közjegyzői illetéket, díjat be kell fizetni. Hát legalább örökösödési adó ránk nem vonatkozik....

Valamit biztos elfelejtettem...Ja igen, hazagurulunk vasárnap, kiszállunk a kocsiból, Dió nekiiramodik, elkerget egy rigót, fel a fára. Sok esélye nem volt, nem mondom...Mármint a kutyának. Ezúttal azonban Dió megsérült, az ötödik karmát a mancsáról az egyik lábán annak rendje és módja szerint letépte, amikor felszökkent a drótkerítrésre.... összevissza csöpögtette vérrel az előszobát, mire elláttuk a sebét. Mára kutya baja szerencsére, itt horkol éppen mellettem, majd kinő neki másik köröm. Vagy karom. 

Csütörtök

 

Hosszú nap volt ez a mai és fárasztó is, bár így egy relaxáló zuhany után egész felfrissültem. Főni még mindig beteg, úgyhogy ma az ő telefonjait is fogadtam, rám irányította a telefonját. Voltak vicces hívások, nem mindenki értette, hogy miért én veszem fel a telót, de már megszoktam, mindig van valaki, akit azt hiszi, minimum elraboltam a főnit és megkötözve valahol a raktárban tartom. Vagy nem tudom, mit gondolnak, de vegyesek a reakciók. 

Tibi álítólag jobban van, ránézésre nem igazán, köhögni viszont kevesebbet köhög. Ma többet is dolgozott, mint tegnap, viszont amint bejött és leheveredett a kanapéra, el is aludt....Rántott húst készítettem vacsorára, sült krumplit és palacsintát, holnap Zalánék Pestre mennek kirándulni, illetve nem kirándulni, valami cirkuszi előadásra egy program keretében. Én jobban örültem volna, ha színházba mennek, de valószínűleg a cirkuszi előadás jobban fog neki tetszeni. Ennek örömére Zalán ma már nem tanult, mintha péntek lenne, számár ki is tört a hétvége....

Hétvégére nincsenek terveink, gyógyuljon meg mindenki!

Ja, 2. húsmentes napomat is túléltem, sok szenvedéssel egyelőre nem járt. A vacsorára készített rántotthúsból nem ettem, viszont palacsintát igen, mert készült kakaós, mandulakrémes és csokikrémes is, nem is beszélve a lekvárosról. Annak nem  tudtam ellenállni. A lekváros üvegen megakadt a szemem,  anyukám kézírása virított rajta, "baracklekvár 2019"....

Szerdán

 

Tibi rettenetesen köhög és lázas is, viszont valami bámulatos módon még mindig tud dolgozni. Én nem tudom, hogy képes erre. Ugyanúgy éli a hétköznapjait, dolgozik reggeltől estig, viszont amikor kienged, akkor kb. vég nélkül köhög, lámpázik, krákog, gyógyszert keres, amit nem talál, nyög, panaszkodik, sóhajtozik, hogy mennyire beteg, szipákol, orrsprét keres, teát főz és hasonlók...én meg némi habkönnyű rettegéssel figyelem, hogy lehet, én is így végzem. Hogy aztán a házidoki megint csóválhassa a fejét, hogy hogy lehetek én már megint beteg és hát hihetetlen és ejnye.....mammográfián voltam már?? 

Egyelőre még ott tartunk, hogy Főni ma sem jött dolgozni, ami példátlan az én 9 éves helyi karrieremben. Viberen azonban kommunikáltunk többször is, szóval nem aludta át a napot, amit mondjuk megtehetett volna. Viszont szerintem a fiúk közül is legalább egy újabb beteg a lenti irodában és ma egy másik kollegát is hallottam köhögni ugyanott, ami kísértetiesen úgy hangzott, mint a Tibié....Szóval, jaj.....

Viszont holnap már csütörtök, az majdnem péntek. 

Volt húshagyó kedd is, majd hamvazó szerda, ami a nagyböjt kezdő napja. Nem tudom megmagyarázni, de valami megszállt kedden, hogy idén megpróbálnám a böjtöt, vagyis elhagyom a húst 40 napig. Nem tudom, meddig bírom, de ma az első nap egész könnyen sikerült. Lehet, azért, mert ahogy a Főni megjegyezte kedden, én sem vagyok százas (vírusilag) . Nem vagyok valami kirobbanó formában, vedelem a teát és a vitaminokat...A böjt egyébként nem fogyókúra lenne, vagy méregtelenítés, ami egyébként rám férne. Inkább egy lehetőség elcsöndesedni, eltüntetni a világ zajait, olvasgatni a bibliát, hátha meghalljuk közben Istent. Ahogy öregszem, egyre közelebb érzem magamhoz Istent és amióta villám csapott a házunkba néhány éve, azóta határozottan erősebb lett a hitem. Annyi minden történt akkoriban úgy, hogy az események egy bizonyos irányba sodródjanak, hogy annyi véletlen nem létezik. Hiszem azt, hogy lehet erős támaszunk a hitünk, attól csak gazdagabbak és erősebbek lehetünk. Nem divat manapság, de talán lesz még ennek is reneszánsza.  

Helyzetünk egy keddi napon

 

Zalánt tegnap nógattam egy kicsit matekháziilag, emlékeztettem rá, hogy sok volt benne a rossz feladat, kicsit még gyakorolhatna. Mindenki egyszerre beszélt, mint egy olasz családban, úgyhogy nem is értettem, hogy mit dörmögött válaszként,  de így utólag rémlik, hogy "....meg" volt legvége. Azt pont elkaptam. Mire Tibi rászólt, hogy ilyet nem mondhat, nem szabad mondani, blablabla és kérjen azonnal bocsánatot. Én meg csak lestem, hogy na ilyen sem volt még, hogy Tibi lenne a szigorúbb, mint én, a tudatlan, általában ez az én szövegem, Tibi meg hallgat....Kiderült, hogy azt felelte Zalánunk, hogy elegemvanmábzmeg....de vélekedése szerint ezt úgy a nagy, egységes és összevont univerzumnak mondta, nem az édesanyjának, amit én szívesen elhittem.  Tibi fejlődik, azt akartam ezzel csak leírni, hogy nem mindig én vagyok a rossz zsaru, 100 esetből 99szer azért még mindig én....

Szombaton moziban voltunk, újra megnéztük a Hogyantudnékot, immár másodszor, de ezúttal Réka is velünk tartott. Kicsit zizegős volt a csaj, háromszor meg kellett néznie a telefonját, nehogy lemaradjon valamiről, szóval gondoltam is, hogy ez a film nem neki való vagy nem tetszett neki. Viszont utólag igen lelkes volt, még viccesen bosszankodott is, hogy folyton az egyik dalt dúdolja belőle. 

Akadt egy kis közjáték,ilyen is csak velem tud megtörténni....a film közepén jutott eszembe, hogy nem kapcsoltam ki otthon a sütőt. Először nem is annyira aggódtam, de aztán belém hasított a gondolat, hogy az a főzőlap, amelyik a lejárt idő után kikapcsol, a sütő csak csipog. Bakker!!! Leég a ház és az egyedül az én hibám lesz.....Hiszen Tibinek nem is szóltam, ráadásul  fogalma nem volt, hogy én készítek bármit is még az ebéd után vacsorára, nem is volt otthon korábban....Zalán pedig az emeleten, a szobájában. Mi lesz velünk?? Oldalba böktem Rékát, hogy írjon rá az apjára, méghozzá annyit, hogy SÜTŐŐŐŐ, az én telefonom ki volt kapcsolva, Tibi viszont fura mód főleg telefonálásra használja a telóját, úgyhogy nem értük így el. 150 fokon sült a hús, próbáltam elképzelni, ha 2 óra helyett  4 órát sül....na inkább nem akartam elképzelni. Végül kijöttünk a moziból, átballagtunk a Tiszavirág híd lábához, a parkolóba, merthogy Réka közben elérte az apját, kutyát sétáltatott. A nap fénypontja volt, amikor kiderült, hogy ja, kikapcsolta a sütőt, hát persze....Mázsás kövek gurultak szanaszét a téren.....

Szombaton este vendégeink voltak, akik közül legalább egyikük, de talán kettő is eléggé beteg volt, hogy hétfőre kidőlt Tibi is, nagyon rondán köhög, viszont az ereje nem hagyta el, mint engem szokott. Remélem, ez így is marad. Közben olyan történt, ami 9 éves munkahelyi pályafutásom során még soha, Főni  ma reggel közölte, hogy ő nem százas, lehet, hogy inkább hazamegy. Magas labda volt, de nem ütöttem le, kiderült később, hogy arra gondolt, hogy lebetegedett. Hihetetlen, mert talán egyetlen egyszer volt lázas és amiatt egy pénteki napon csak fél napot dolgozott , pont mint ma, egyébként táppénzen soha nem volt. Ez ám az egészség....! Szóval Tibi beteg, Főni beteg, az észt kontaktom otthon lázas és beteg is, de dolgozik úgy félig-meddig, még az egyik kamionsofőr is ágynak esett, ami miatt egy fuvarral kevesebb jött ma. Kérdés, hogy én meddig bírom....remélem, nem leszek megint beteg, szerintem egy hónapja sincs, hogy 3 nap táppénzen voltam. Tolom a C és D vitamint, valami immun pro cuccot, amit sógornőm ajánlott, ezen kívül szedek halolajat, mert a mi családunkban mindenkinek van érrendszeri betegsége előbb vagy utóbb....mit még? Valami flavonos gyümöcspépet, ami jó drága volt, de állítólag mindenre jó, úgyhogy ilyen is van itthon.

Tesóm írt üzenetet, hogy mostanában voltak anyu és apu szülinapjai és anyu névnapja. Nem nagyon tudtam erre mit írni, azzal meg nem akartam dicsekedni, hogy anyu névnapját el is felejtettem, rögtön az elsőt, amikor nem tudtuk felköszönteni. A születésnapjukon gondoltam rájuk többször is,..... Tesóm nem nagyon érti szerintem, hogy én mit emészgetem még mindig a tényt, hogy árvák vagyunk, de megjegyezte, hogy neki lelkiismeret furdalása van, amiért én szenvedek, ő meg tök jól van, rendezte magában a dolgokat, sok fotót és videót nézeget és nagyjából nála a gyász le is zárult... Mit mondjak erre, nyilván ez az egészségesebb verzió....Én nemEgyébként azt nem mondanám így, hogy szenvedek, ameddig nem kell anyu holmiját pakolászni, intézkedni, teljesen jól működöm. Azt hiszem.... 

Ma megérkezett az egérriasztó az irodába. Mi ugyanis egy fatelep vagyunk, ha illatos fűrészárus raktárakkal, de mégiscsak egy fatelep, ahol egerek elő szoktak fordulni. Nincs ezzel nagy gond, a macskák fognak meg belőlük, ám az egerek az irodába is bejönnek és nyomot hagynak maguk után. Ezen nagyon okos egerek lehetnek, mert már a ragacsból is ki tudnak mászni elevenen, ha némi szőr marad is a ragacskban, szóval most teszteljük az uh-s (remélem, jól írom) egérriasztót.... Megjegyezte főni, hogy először haza  viszi, mert az apósánál a melléképületbe tuti van egér, ott majd teszteli, de megnyugtattam, hogy ne vigye sehová, egér az van itt is bőven, elhiheti....Úgyhogy riasztó maradt, az egerek remélem, távol maradnak az irodánktól....Macerás minden ehető dolgot zárt helyen tárolni és még akkor is, ki tudja, nem lesz-e az egerek marteléka....Cin!

Megint a gyászról

 

Ma felhívott tesóm és érdeklődött, hogy mire jutottam a pszichomókussal gyászterápia témájában. Egy pillanatra tücsökciripelés volt a vonal mindkét végén, mint a vlogger vagy youtuber videókban, merthogy az jutott eszembe, hogy a legelső pszichomókusos találkozóm után is ugyanígy felhívott, hogy hatott -e a dolog, segített-e.......Ha az ilyen egyszerű lenne. Amúgy cuki tőle, hogy érdeklődik, ezt nagyra értékeltem. Azon kaptam magam, hogy elkezdtem magyarázkodni, hogy igazából én sem vagyok egy pszichológuspárti, találkoztunk sokkal Zalán óvodás korszakában és bár egyik sem volt rém, de többen elég vadakat állítottak. Aztán meg tesóm magyarázkodott, és elmondta ugyanezeket, hogy neki elég rossz tapasztalata van a Pszmókusokkal kapcsolatban, de amúgy nyilván....nem gondol erről semmi rosszat.....Szóval ezt megbeszéltük. Igazából nekem nincs negatív gondolatom arról, ha valaki gyászterápiára jár vagy pszichológushoz jár, bár amikor konkrétan belépek az épületbe az időpont előtt 5 perccel, leginkább a föld alá bújnék, pedig nincs rám kitáblázva, hogy "Pszichológushoz Megyek" és soha nem is szoktam találkozni senkivel....de mégis az lenne a legjobb, ha nem látna senki. Aztán meg amikor ott vagyok, már a 'rendelőn' belül, akkor meg tök jó ott lenni, szeretek E.-vel beszélgetni még mindig. Az viszont aggasztó, hogy a 60 perc végére annyira elfáradok, mint aki valami 4 órás baromi nehéz vizsgán van túl és épp kilép a vizsgateremből...Most legutóbb még vizet is vittem magammal, mert szomjan akartam korábban halni. Biztos túl sokat locsogok....

Amúgy tesóm kérdésére visszatérve, nem, szerintem eddig nem hatott. Ma például mikor a közjegyző szóba jött tesóm és köztem, meg hogy eladásra kerül anyuék háza stb, tiszta rosszullét kerülgetett nem tudom, mi lesz, ha majd konkrétan el kell menni a közjegyzőhöz heteken , hónapokon belül. Az igaz, hogy legalább a gyomrom nem szokott görcsölni vagy nem érzem úgy, hogy a stresszt a gyomrom szenvedi meg legjobban....Viszont általában nem is nagyon beszélünk így konkrétan a gyászról E.vel, hanem pl. múltkor újra megkérdezte E. hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu és egész értelmesen tudtam válaszolni....Kb. 15 másodperces csönd után....Olyanokat is kérdez, amitől lehet, hogy tudnék bőgni is, de valahogy mire oda jutnék, inkább bezárok és megvárom, hogy elmúljon az érzés, E. pedig mélyebbre nem megy, inkább beszélünk másról. Múltkor volt egy olyan kérdése is, amire egyenesen megmondtam, hogy erről nem szeretek beszélni senkivel és nem is beszéltem még...aztán persze vele muszáj volt. Na hát ki is purcantam a végére...