Régi kerékvágásban

 

Reggel kicsit elbizonytalanodtam, csütörtökön kellene-e nekem dolgozni.  Kevésbé éreztem magam kirobbanó formában, mint kedden, de már a főninek megírtam a munkakezdés dátumát, nem akartam kavarni, hogy mégsem megyek.... Úgyhogy dél tájban a rendelőben találtuk magunkat, hogy kikérjük a táppénzes papírt (majdnem azt írtam, hogy zárójelentést, de nem...). A bejárati ajtón állt egy felirat, hogy felsőlégúti betegeknek kötelező a maszk, mire Tibi felvette a maszkot, mondván, hogy fáj a torka, én meg csak az első néhány percre, aztán a táskám mélyére süllyesztettem...A váró teljesen üres volt, sehol egy teremtett lélek és fél óra múlva vége is volt a rendelésnek, ahogy volt. Örömmel konstatáltam, hogy volt fűtés, mert őszi sűrű látogatásaim során mindig meg lehetett fagyni, a konvektorok hidegen meredtek mindenütt....

Kicsit gyanakodott, vonakodott a házidokink, hogy a hétfői táppénzre jövetel után hogy tudom zárni is a táppénzt 2 nappal később, de nagyon nem vitatkozott. Magyarázkodtam, hogy a hétvégén megszenvedtem a javát, amivel nem nagyon foglalkozott, viszont valahonnan eszébe jutott hirtelen és váratlanul, hogy mi a helyzet a mammográfiával? .....Pislogtam párat, aztán nyeltem is egyet, majd diplomatikusan hallgattam. Még mélyebben kongott a csönd, mikor megkérdezte, mikor voltam utoljára, éééés már lőtte is fel a felhőbe a beutalót, legalábbis azt mondta. Biztos hajlott koromnak van valami köze ehhez, bár 45 felett ajánlott kétévente a vizsgálat, én meg már a 45. szülinapomra is nosztalgiával emlékszem....Hát majd beiktatjuk az ütemtervekbe ezt is.....

Múlt héten vérvételen voltam allergénekre tesztelték a vérem. Nagy meglepetés nem történt, mert egy csomó gyomra allergiás vagyok, ahogy azt tudtam is, némelyik nevét igaz, soha még csak nem is hallottam, de felismertem őket a fizimiskájuk alapján. Allergiás vagyok továbbá a marhaszőrre (!) és a kutyaszőrre is (itt csak bőrtünet van szerintem, bár ki tudja...) éééés parlagfűre is, amire a kezdet kezdetén, zsenge fiatal allergiásként nem voltam érzékeny.  Plusz még pár dologra. Ami jó, hogy élelmiszerre egyelőre nem, bár ugye a parlagfűnél van keresztallergia, de mindegy....Úgyhogy mehetek szakorvoshoz a papírral és kérhetek valami gyógyszert, amit nem recept nélküli cucc, mert azok már nem hatnak. 

A héten volt egy cuki beszélgetésem egy ismerősömmel gyászfeldolgozás témájában. Neki az volt a véleménye, hogy a gyászév kifejezés nem véletlenül gyászév, hagyjak időt magamnak , elegendőt, gyógyulni a traumákból. Teljesen igaz egyébként, a gyászévről el is feledkeztem....végülis mire az ember megél egy teljes évet már a szeretett személy nélkül, az is egy folyamat...A karácsony megvolt, olyan volt amelyen - úgy éreztem, soha nem lesz olyan, mint régen, vagy akár tavaly, nem is lesz....) és most következik februárban anyu névnapja és szülinapja....Most ott tartok, hogy ha kezembe kerül egy kézzel írott cédulája mondjuk, egy fontos telefonszámmal vagy egy sütirecept, nem kapok egy gyomrost képzeletben, hogy kedvem lenne összegörnyedni.... nem mindig. De előfordul. Fotókat sincs kedvem nézegetni róla, sőt, beszélni sem szeretek róla, úgyhogy nem bánom, itthon ritkán kerül szóba. ...Úgyhogy a helyzet még nem az igazi, de dolgozom magamon....Azt még nem is említettem, de az illetékes kórház környékére sem tudok egyelőre menni, ahol anyu meghalt, legalábbis nem önként...

Zalán mondta

 Zalán szeret a nappaliban tanulni. Pontosabban nem ritkán kénytelen, hogy szemmel tudjuk tartani, valóban tanul-e. Olykor elbambul, máskor kiesik a ritmusból, nem ritkán olyan gondolatok születnek meg benne, ami egyébként nem szokott. Ma egyszer csak, teljesen váratlanul megtörte a csöndet a tanulóidőben:

- Egyébként miért szoktál vasalni? Hogy simábbak legyenek a ruhák?

- Gondolod, szórakozásból csinálom? - pislogok rá meglepve.

- Végülis..minden ruha más, változatos tevékenység....szerintem megnyugtató is....meg minden. Áthúzod rajtuk a vasalót.....párszor.... 

- ??? Most ezt nem mondod komolyan.....

Hajnali füstölgés

 

Úgy döntöttem, holnap le is zárom a táppénzt. Hihetetlen, de hirtelen szinte teljesen meggyógyultam....Érdekes, ilyen villám gyógyulások elő szoktak fordulni velem, de nem mostanában. Mindenesetre örülök neki, remélem, nem fordul vissza, mint a nyári zivatarok olykor, hogy elcsitul, aztán más oldalról támad, mikor már nem is számítasz rá.. Szóval csütörtöktől meló. Itthon is hozzáférek a céges e-mailekhez, ami újdonság volt 2024-ben.

Szóval csak azon füstölögtem hajnali 6 órakor, félálomban még, hogy az hogy lehet, hogy a viszonylag közeli Kecskeméten 4 (négy!) gimnázium is a befért a legjobb 100 közé a gimis ranglistán, míg nálunk ez a szám megáll a kettőnél és ezen intézmények is inkább lefelé csúsznak, mint felfelé....Kecskemét milyen menő már! Még tavaly hallottam, hogy a volt gimis osztálytársam lánya nem helyben, hanem Kecskeméten járt kéttanos gimibe, amilyenhez akkor Szolnokon nem volt hasonló (olyan kéttan most sincs). Vajon ehhez köze van hanyatló (?) oktatásunknak? Szerintem egyébként, hogy válaszoljak erre, nem volt köze. 

Nálunk a top gimi a városban a Verseghy, valaha én is azt terveztem, hogy Réka oda fog járni. Aztán jött egy durván poroszos, nagyon erős emelt németes 8 év általánosban és Réka ezt már nem szerette volna tovább tolni.  Az meg köztudott, hogy a Verseghyben inkább barátságtalan a hangulat, hogy finom legyek. Az akkoriban hasonló szintre emelkedő  gimit választotta, és én hagytam, hogy legyen, ahogy ő szeretné. Végülis a döntése abszolút jónak bizonyolt, eddig úgy néz ki.....leszámítva az osztályfőnököt. Ő nevelt arra rá, hogy szülői értekezletre járni abszolút időpocséklás.  Szerencsére gimiben én úgy látom, hogy a lényeg azon van, hogy az érettségi tárgyak, emelt tárgyak tanárai toppon legyenek és szerencsére ebben Réka minden segítséget megkap, ami miatt megkönnyebbültem. 

Végülis lehet, merész húzás Kecskeméthez hasonlítani bármilyen szempontból Szolnokot, de vessetek a mókusok elé, én szeretem Szolnokot is. Többnyire. Nyilván fejlődésnek van hely. Azonban. Én ide jártam fősulira is 20-30 éve és ahhoz képest ég és föld a város,  rengeteget fejlődött. Kecskemét lakossága is szerintem kétszerannyi lehet, mint Szolnoknak, még talán fiatalabb is több él ott, mint nálunk. Amit még tudok, hogy Réka gimijében nem nyomják az OKTV-ket tűzzel-vassal, mint a Verseghyben, ahol fél osztályok vagy még többen elindulnak és tény, nagyon szép eredményeket szoktak elérni. Érdekes megfigyelni, hogy a háttérben mindig valamilyen kiemelkedő tanár szokott állni, aki sorozatban aratja diákjaival a sikereket. Mivel egyes rangsorban az OKTV eredmények is befigyelnek, lehet,  ez is oka a mi gimink lefelé csúszásának. 

Amúgy pedig mit jelent a sorrend, ha egyébként az ember elégedett a gyermeke iskolájával? Na ugye. Most ez olyan kusza, hiányos, csapongós poszt, dehát milyenek a hajnali füstölgések?  

Betegszabin....újra

 

Pénteken este még csak kapart a torkom, szombat reggelre fokozatot váltott és gyilkosan fájt  , de ami még rosszabb, az arcüregem is bejelentkezett. Viszont meg tudtam főzni az ebédet. Vasárnapra reméltem, hogy jobb lesz a helyzet, de minden csak meredeken rosszabb lett. Egyenesen nyomorultul éreztem magam, minden porcikám fájt, a bőröm érintésre is,  úgyhogy nyaaaaffff.... influenza vagy covid vagy valami  vírus, ki tudja. Mikuláskor voltam utoljára lerobbanva,  bár akkor inkább a gyomrom, úgy emlékszem....ami annyira nem is volt régen, de annyi kórság és nyavalya vett körül mostanában, a gyerekek is hazahoztak finomságokat, hogy nem is csoda - újabb betegszabi. A háziorvossal nem beszéltem, de nagyon nem is volt rá igényem, ha rosszabbul lennék, majd felhívom (de remélem, nem lesz ilyen...)

Nem akarom elkiabálni, de egész jól érzem magam.... azért nyugtával dicsérem a napot. Szedek mindenféle vitamint, rengeteget iszom és igyekszem pihenni. Mondjuk, elég gyorsan elfáradtok, süteménysütésbe vagy bonyolultabb konyhai műveletre alkalmatlan vagyok. Reggel a Gilmore Girls egyik epizódja alatt zoknikat pároztattamm, összegyűlt egy nagyobbacska kosárnyi...de leizzadtam, kidöglöttem, úgyhogy nem végeztem teljesen.  Tibi szerint viszont semmi bajom, mert túl élénk vagyok és túl sok teendőre emlékeztetem egy dolgos hétköznapon-munkanapon. Pl. hogy Réka szemcseppjét / krémjét el kellene hozni a patikából. Jó, hát Tibi mondta, hogy el fogja felejteni fél óra múlva, én csak emlékeztettem jó feleség módjára. 

Réka is itthon van egyébként, mert a szeme nem teljesen oké, van is időpontunk dokihoz, még odébb, jövő hétfőre.... Hajnali hétkor így aztán írtam doktornéninek, fotóval illusztrálva a helyzete.... és válaszolt rá meglepetésemre, hogy tett fel a felhőbe gyógyszert, pedig beutalót vártam, vagy valami indikációt, hogy nyomuljunk be a rendelőintézetbe, de úgy kb. rögtön....Szóval Réka még holnap itthon tengődik (törire bejelentkezett telefonon keresztül), szerdán remélhetőleg újra iskolaképes...Ma viszont sütött  gofrit, juharsziruppal és tejszínhabbal, ami isteni volt, biztosan egy lépéssel közelebb vagyunk a gyógyuláshoz...

Csönd

 

Múlt héten, mikor váratlanul megcsapott anyukám illata a ruhái válogatása közben, arra gondoltam, hogy a fájdalom, amit mindez okozott, talán levezethető lett volna némi könnyhullatással. Csakhogy nem tudtam sírni. Pedig engem nem nehéz meghatni, bőgök mindenen, ha kell, ha nem. Ám akkor nem jöttek a felszabadító könnyek, csak a kín és a maró fájdalom. Mert egyébként nem volt eddig jellemző, hogy éreztem volna az anyuillatot bármikor, amikor a ruhái között matattam,  azért is volt ez most mellbevágó valószínűleg. 

Aznap este viszont Rékával zenéket hallgattunk a youtube-on. Mindenfélét, de főleg inkább klasszikus irányt. Jött az egyik kedvence Rékának, a rókatánc, majd valahogy Maria Callas-tól a La mamma morta bukkant elő a kínálatban, Maddalena áriája. Ebben az áriában annyi fájdalom és annyi remény van, akkora egy csoda, hogy az kimondani nem is lehet, meg kell hallgatni. Évek óta nem vettem elő, nem éltem át ennek az áriának az erejét, de most igen, amikor Réka nem figyelt és bizony elő is csalogatta a könnyeimet, jöttek szép számmal, mint amikor megnyitunk egy csapot. Nem mondom, hogy jól esett,  de valamilyen értelemben mégis feloldozó volt, megkönnyebbülést hozott. Azóta az este óta már sokszor meghallgattam, megint úgy hatott rám, mint korábban, a csodáját éreztem, benne a hullámzást a kétségbeesés, szomorúság és a remény között....de már sírás nélkül.

Tegnap találkoztam újra E.-vel, aki a pszichológus....Na és itt meg is akadtam, hogy mit is írhatnék erről, hogy ne legyen túl mély.... Csak egy kis cikkelyt az egészből. Általában szoktam tudni válaszolni a kérdéseire, van, hogy nem, de akkor rögtön vagy kisvártatva rávágom, hogy nem tudom vagy valamit.....bármit.  Most azonban megfogott néhány kérdéssel, nehezedik a pálya. Kérdezte például, hogy mire tanított engem anyu, mit tanultam tőle? ... És nem tudtam semmit mondani, egyetlen szót sem. Egy idő után - mert E. várt azért egy ideig, sőt egészen sokáig - lehet, már nem is akartam boncolgatni a témát, mert még elsírom magam. Amiben amúgy nincs semmi, de én nem szoktam sírni mások előtt (max a legeslegszűkebb család), gondolom, ez is sok mindent elárul. Aztán azt is kérdezte, hogy milyen jellemző gesztusai, kifejezései, szófordulatai voltak anyunak. Talán ezt még hamarabb is kérdezte, mint , hogy mit tanultam tőle. És totál hómező.....Nem jutott eszembe az égvilágon semmi. Szeretett úgy köszönni, hogy Kivánok!, Jónapotkivánok helyett. Ezt sem mondtam ki. Mert nem is jutott eszembe. Az is csak most, hogy szeretett rácsodálkozni dolgokra úgy, hogy "mégolyat" - ezt sem hallottam soha senkitől. Veszélyes szavak ezek, mert számomra eléggé felkavaróak.....Lapoztunk, jó, akkor Tibiről tudok mondani jellemző gesztust, testtartást akár, szófordulatot....Csönd....nagy csönd, max pislogtam, mint hal a szatyorban. Nem jutott eszembe erről sem az égvilágon semmi. (Most töröm a fejem)  

És hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu? Erre E. csak annyit mondott, mármint a marha nagy csöndre, hogy majd meg fog jönni ez...vagy ki fog jönni, már nem is emlékszem. Egyébként meg azt kellett volna mondanom, hogy értékrendet. Ez talán a legfontosabb. Ennyi elég is lenne. Megtanította, mi a jó és a rossz, mit illik/szabad mondani a másik embernek, mit nem, hogyan nem bántsuk meg a másikat, hogyan szeressük a barátainkat, családtagjainkat. Amire nem tanított meg, az főzni, mert mindig érzésre főzött , sütött, így ha örököltem is tőle receptet, az valószínűleg nem pontos vagy mérvadó. Mindig arra nevelt, hogy folyamatos rend és tisztaság legyen az otthonunkban. Nála így is volt. Akármikor beeshetett volna egy vendég, ő készen állt. Nálunk azért sűrűn van kupi, hétvégén és hétfőn még minden frankó, de aztán kedd és péntek között valahogy lazul a fegyelem. Erre nevelt, ezt mutatta példaként és meg is van rá az igényem. Arra is nevelt, azt is mutatta, hogy egy párkapcsolat, házasság nem mindig fenékig tejföl, vannak hullámvölgyek, nehézségek, de ott a szeretet, ami összeköt és átsegít bármin....és ez csak ami most hirtelen eszembejutott, nyilván már másnap, amikor a vezérhangyának volt ideje tevékenykedni a gondolataimban jópár órát. Hogy hirtelen nem jutott eszembe zéró, semmi, az azért mindenképpen érdekes.....

Tibi gesztusait, jellemző szófordulatait meg azóta is vadászom....