Csönd

 

Múlt héten, mikor váratlanul megcsapott anyukám illata a ruhái válogatása közben, arra gondoltam, hogy a fájdalom, amit mindez okozott, talán levezethető lett volna némi könnyhullatással. Csakhogy nem tudtam sírni. Pedig engem nem nehéz meghatni, bőgök mindenen, ha kell, ha nem. Ám akkor nem jöttek a felszabadító könnyek, csak a kín és a maró fájdalom. Mert egyébként nem volt eddig jellemző, hogy éreztem volna az anyuillatot bármikor, amikor a ruhái között matattam,  azért is volt ez most mellbevágó valószínűleg. 

Aznap este viszont Rékával zenéket hallgattunk a youtube-on. Mindenfélét, de főleg inkább klasszikus irányt. Jött az egyik kedvence Rékának, a rókatánc, majd valahogy Maria Callas-tól a La mamma morta bukkant elő a kínálatban, Maddalena áriája. Ebben az áriában annyi fájdalom és annyi remény van, akkora egy csoda, hogy az kimondani nem is lehet, meg kell hallgatni. Évek óta nem vettem elő, nem éltem át ennek az áriának az erejét, de most igen, amikor Réka nem figyelt és bizony elő is csalogatta a könnyeimet, jöttek szép számmal, mint amikor megnyitunk egy csapot. Nem mondom, hogy jól esett,  de valamilyen értelemben mégis feloldozó volt, megkönnyebbülést hozott. Azóta az este óta már sokszor meghallgattam, megint úgy hatott rám, mint korábban, a csodáját éreztem, benne a hullámzást a kétségbeesés, szomorúság és a remény között....de már sírás nélkül.

Tegnap találkoztam újra E.-vel, aki a pszichológus....Na és itt meg is akadtam, hogy mit is írhatnék erről, hogy ne legyen túl mély.... Csak egy kis cikkelyt az egészből. Általában szoktam tudni válaszolni a kérdéseire, van, hogy nem, de akkor rögtön vagy kisvártatva rávágom, hogy nem tudom vagy valamit.....bármit.  Most azonban megfogott néhány kérdéssel, nehezedik a pálya. Kérdezte például, hogy mire tanított engem anyu, mit tanultam tőle? ... És nem tudtam semmit mondani, egyetlen szót sem. Egy idő után - mert E. várt azért egy ideig, sőt egészen sokáig - lehet, már nem is akartam boncolgatni a témát, mert még elsírom magam. Amiben amúgy nincs semmi, de én nem szoktam sírni mások előtt (max a legeslegszűkebb család), gondolom, ez is sok mindent elárul. Aztán azt is kérdezte, hogy milyen jellemző gesztusai, kifejezései, szófordulatai voltak anyunak. Talán ezt még hamarabb is kérdezte, mint , hogy mit tanultam tőle. És totál hómező.....Nem jutott eszembe az égvilágon semmi. Szeretett úgy köszönni, hogy Kivánok!, Jónapotkivánok helyett. Ezt sem mondtam ki. Mert nem is jutott eszembe. Az is csak most, hogy szeretett rácsodálkozni dolgokra úgy, hogy "mégolyat" - ezt sem hallottam soha senkitől. Veszélyes szavak ezek, mert számomra eléggé felkavaróak.....Lapoztunk, jó, akkor Tibiről tudok mondani jellemző gesztust, testtartást akár, szófordulatot....Csönd....nagy csönd, max pislogtam, mint hal a szatyorban. Nem jutott eszembe erről sem az égvilágon semmi. (Most töröm a fejem)  

És hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu? Erre E. csak annyit mondott, mármint a marha nagy csöndre, hogy majd meg fog jönni ez...vagy ki fog jönni, már nem is emlékszem. Egyébként meg azt kellett volna mondanom, hogy értékrendet. Ez talán a legfontosabb. Ennyi elég is lenne. Megtanította, mi a jó és a rossz, mit illik/szabad mondani a másik embernek, mit nem, hogyan nem bántsuk meg a másikat, hogyan szeressük a barátainkat, családtagjainkat. Amire nem tanított meg, az főzni, mert mindig érzésre főzött , sütött, így ha örököltem is tőle receptet, az valószínűleg nem pontos vagy mérvadó. Mindig arra nevelt, hogy folyamatos rend és tisztaság legyen az otthonunkban. Nála így is volt. Akármikor beeshetett volna egy vendég, ő készen állt. Nálunk azért sűrűn van kupi, hétvégén és hétfőn még minden frankó, de aztán kedd és péntek között valahogy lazul a fegyelem. Erre nevelt, ezt mutatta példaként és meg is van rá az igényem. Arra is nevelt, azt is mutatta, hogy egy párkapcsolat, házasság nem mindig fenékig tejföl, vannak hullámvölgyek, nehézségek, de ott a szeretet, ami összeköt és átsegít bármin....és ez csak ami most hirtelen eszembejutott, nyilván már másnap, amikor a vezérhangyának volt ideje tevékenykedni a gondolataimban jópár órát. Hogy hirtelen nem jutott eszembe zéró, semmi, az azért mindenképpen érdekes.....

Tibi gesztusait, jellemző szófordulatait meg azóta is vadászom....