Betegszabin....újra

 

Pénteken este még csak kapart a torkom, szombat reggelre fokozatot váltott és gyilkosan fájt  , de ami még rosszabb, az arcüregem is bejelentkezett. Viszont meg tudtam főzni az ebédet. Vasárnapra reméltem, hogy jobb lesz a helyzet, de minden csak meredeken rosszabb lett. Egyenesen nyomorultul éreztem magam, minden porcikám fájt, a bőröm érintésre is,  úgyhogy nyaaaaffff.... influenza vagy covid vagy valami  vírus, ki tudja. Mikuláskor voltam utoljára lerobbanva,  bár akkor inkább a gyomrom, úgy emlékszem....ami annyira nem is volt régen, de annyi kórság és nyavalya vett körül mostanában, a gyerekek is hazahoztak finomságokat, hogy nem is csoda - újabb betegszabi. A háziorvossal nem beszéltem, de nagyon nem is volt rá igényem, ha rosszabbul lennék, majd felhívom (de remélem, nem lesz ilyen...)

Nem akarom elkiabálni, de egész jól érzem magam.... azért nyugtával dicsérem a napot. Szedek mindenféle vitamint, rengeteget iszom és igyekszem pihenni. Mondjuk, elég gyorsan elfáradtok, süteménysütésbe vagy bonyolultabb konyhai műveletre alkalmatlan vagyok. Reggel a Gilmore Girls egyik epizódja alatt zoknikat pároztattamm, összegyűlt egy nagyobbacska kosárnyi...de leizzadtam, kidöglöttem, úgyhogy nem végeztem teljesen.  Tibi szerint viszont semmi bajom, mert túl élénk vagyok és túl sok teendőre emlékeztetem egy dolgos hétköznapon-munkanapon. Pl. hogy Réka szemcseppjét / krémjét el kellene hozni a patikából. Jó, hát Tibi mondta, hogy el fogja felejteni fél óra múlva, én csak emlékeztettem jó feleség módjára. 

Réka is itthon van egyébként, mert a szeme nem teljesen oké, van is időpontunk dokihoz, még odébb, jövő hétfőre.... Hajnali hétkor így aztán írtam doktornéninek, fotóval illusztrálva a helyzete.... és válaszolt rá meglepetésemre, hogy tett fel a felhőbe gyógyszert, pedig beutalót vártam, vagy valami indikációt, hogy nyomuljunk be a rendelőintézetbe, de úgy kb. rögtön....Szóval Réka még holnap itthon tengődik (törire bejelentkezett telefonon keresztül), szerdán remélhetőleg újra iskolaképes...Ma viszont sütött  gofrit, juharsziruppal és tejszínhabbal, ami isteni volt, biztosan egy lépéssel közelebb vagyunk a gyógyuláshoz...

Csönd

 

Múlt héten, mikor váratlanul megcsapott anyukám illata a ruhái válogatása közben, arra gondoltam, hogy a fájdalom, amit mindez okozott, talán levezethető lett volna némi könnyhullatással. Csakhogy nem tudtam sírni. Pedig engem nem nehéz meghatni, bőgök mindenen, ha kell, ha nem. Ám akkor nem jöttek a felszabadító könnyek, csak a kín és a maró fájdalom. Mert egyébként nem volt eddig jellemző, hogy éreztem volna az anyuillatot bármikor, amikor a ruhái között matattam,  azért is volt ez most mellbevágó valószínűleg. 

Aznap este viszont Rékával zenéket hallgattunk a youtube-on. Mindenfélét, de főleg inkább klasszikus irányt. Jött az egyik kedvence Rékának, a rókatánc, majd valahogy Maria Callas-tól a La mamma morta bukkant elő a kínálatban, Maddalena áriája. Ebben az áriában annyi fájdalom és annyi remény van, akkora egy csoda, hogy az kimondani nem is lehet, meg kell hallgatni. Évek óta nem vettem elő, nem éltem át ennek az áriának az erejét, de most igen, amikor Réka nem figyelt és bizony elő is csalogatta a könnyeimet, jöttek szép számmal, mint amikor megnyitunk egy csapot. Nem mondom, hogy jól esett,  de valamilyen értelemben mégis feloldozó volt, megkönnyebbülést hozott. Azóta az este óta már sokszor meghallgattam, megint úgy hatott rám, mint korábban, a csodáját éreztem, benne a hullámzást a kétségbeesés, szomorúság és a remény között....de már sírás nélkül.

Tegnap találkoztam újra E.-vel, aki a pszichológus....Na és itt meg is akadtam, hogy mit is írhatnék erről, hogy ne legyen túl mély.... Csak egy kis cikkelyt az egészből. Általában szoktam tudni válaszolni a kérdéseire, van, hogy nem, de akkor rögtön vagy kisvártatva rávágom, hogy nem tudom vagy valamit.....bármit.  Most azonban megfogott néhány kérdéssel, nehezedik a pálya. Kérdezte például, hogy mire tanított engem anyu, mit tanultam tőle? ... És nem tudtam semmit mondani, egyetlen szót sem. Egy idő után - mert E. várt azért egy ideig, sőt egészen sokáig - lehet, már nem is akartam boncolgatni a témát, mert még elsírom magam. Amiben amúgy nincs semmi, de én nem szoktam sírni mások előtt (max a legeslegszűkebb család), gondolom, ez is sok mindent elárul. Aztán azt is kérdezte, hogy milyen jellemző gesztusai, kifejezései, szófordulatai voltak anyunak. Talán ezt még hamarabb is kérdezte, mint , hogy mit tanultam tőle. És totál hómező.....Nem jutott eszembe az égvilágon semmi. Szeretett úgy köszönni, hogy Kivánok!, Jónapotkivánok helyett. Ezt sem mondtam ki. Mert nem is jutott eszembe. Az is csak most, hogy szeretett rácsodálkozni dolgokra úgy, hogy "mégolyat" - ezt sem hallottam soha senkitől. Veszélyes szavak ezek, mert számomra eléggé felkavaróak.....Lapoztunk, jó, akkor Tibiről tudok mondani jellemző gesztust, testtartást akár, szófordulatot....Csönd....nagy csönd, max pislogtam, mint hal a szatyorban. Nem jutott eszembe erről sem az égvilágon semmi. (Most töröm a fejem)  

És hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu? Erre E. csak annyit mondott, mármint a marha nagy csöndre, hogy majd meg fog jönni ez...vagy ki fog jönni, már nem is emlékszem. Egyébként meg azt kellett volna mondanom, hogy értékrendet. Ez talán a legfontosabb. Ennyi elég is lenne. Megtanította, mi a jó és a rossz, mit illik/szabad mondani a másik embernek, mit nem, hogyan nem bántsuk meg a másikat, hogyan szeressük a barátainkat, családtagjainkat. Amire nem tanított meg, az főzni, mert mindig érzésre főzött , sütött, így ha örököltem is tőle receptet, az valószínűleg nem pontos vagy mérvadó. Mindig arra nevelt, hogy folyamatos rend és tisztaság legyen az otthonunkban. Nála így is volt. Akármikor beeshetett volna egy vendég, ő készen állt. Nálunk azért sűrűn van kupi, hétvégén és hétfőn még minden frankó, de aztán kedd és péntek között valahogy lazul a fegyelem. Erre nevelt, ezt mutatta példaként és meg is van rá az igényem. Arra is nevelt, azt is mutatta, hogy egy párkapcsolat, házasság nem mindig fenékig tejföl, vannak hullámvölgyek, nehézségek, de ott a szeretet, ami összeköt és átsegít bármin....és ez csak ami most hirtelen eszembejutott, nyilván már másnap, amikor a vezérhangyának volt ideje tevékenykedni a gondolataimban jópár órát. Hogy hirtelen nem jutott eszembe zéró, semmi, az azért mindenképpen érdekes.....

Tibi gesztusait, jellemző szófordulatait meg azóta is vadászom....

Hogy vannak a gyerekek?

Tegnap hivatalosak voltunk az iskolába aláírni a papírokat a továbbtanulással kapcsolatban. Nem nagyon értettük az egészet, mert Réka idején mi magunk intéztük az online felületen egy részét a dolgoknak, de lehet, hogy megváltozott a rendszer. Amikor az iskola elé értünk, 2 perces késéssel....(nem is mi lennénk, de halaszthatatlan dolgom akadt az indulás előtt 5 perccel, szóval...na) gyanítottam, hogy Zalánnak is velünk kellett volna jönnie, na király...Kerestük az ofőt az osztályteremben, a tanáriban, végül az igazgatói irodában találtunk rá, azt hiszem, vagy a titkárságon, már nem is tudom, nem volt idő nézelődni.  Valóban, Zalánnak is lett volna aláírnivalója, de majd pénteken folytatja ( a héten itthon haldoklott torokgyulladásban).

Az ofő megkérdezte, hogy biztosan egyetlen iskolát jelölünk-e meg, nem kellene-e biztosítékul egy másodikat....Nem akartam neki mondani, hogy nem az Eötvös gimi x és y, z tagozatát jelöltük meg, utána meg a Fazekast, megspékelve a helyi top Verseghyvel (na oda biztos nem)  és jónapot.... de inkább befogtam a szám. Bólogattunk, meg magyarázkodtunk, hogy gyengébb iskolát nem akarunk jelölni, mert akkor tuti ott landol a gyerek, inkább kockáztatunk és max fellebbezünk. Úgyis kevés a gyerek, ezek a 2010- körüliek ritkák, mint a fehér holló Rékáékhoz képest, úgyhogy valami lesz. Ezzel , mármint hogy valami lesz, az ofő is egyetértett, de egyékbént azzal is, hogy valamelyik szakra felveszik. Kérdezte, melyik szakra szeretne bejutni Zalán, na itt is majdnem felhorkantam a keserű nevettemben, mert ő aztán egyikre sem, ha tehetné, maradna az általánosban 9, 10, 11, 12 osztályban vagy még tovább. Diplomatikusan annyit válaszoltunk, hogy mi értékelnénk, ha bármelyik osztályba felvennék, különösen az első helyen megjelöltbe...de szerintem nem fogják felvenni csak a 3. helyre....

Kifelé az iskolából olyan nosztalgikus hangulatom támadt, majdnem meghatódtam. Minden ugyanolyan volt, mint amikor Réka volt elsős- másodikos, tiszta időutazás volt. Akkoriban annyira szerettem ezt a sulit, imádtam a tanítónéniket, mindent benne majdnem...aztán ez hamar elmúlt, sőt évek óta nem járok szülői értekezletre sem, fogadóórára sem, mert tudok mindent, amit Zalánról tudni lehet, szóval akkor meg minek....Szinte láttam a kis copfos Rékát a folyosón szaladgálni (bár az elvileg tilos), de persze ide nem jár már copfos Réka, csak a 182 cm magas, dörmögő hangú, macskabajszos Zalán....Azóta nincs emelt németes osztály, sem kéttanos osztály, Zalánék az utolsók, helyette van vegyes osztály, sakkos és kéttan évről évre gyengébb tanári karral....

A nyolcadikosok általában keringőt táncolnak az alapítványi bálon, kivéve ha covid járvány van, mint Réka idején. Igaz, akkor csitulóban volt a kórság, sajnáltuk is, hogy nem válogathattunk menyasszonyi ruhák között Rékának. Én mondjuk jobban, mint ő... Na ősszel aztán válogathatunk, a szalagavatóra, de az megint más. Ennek a nyolcadikos keringőnek is megvolt a hagyománya, a 8 év emlékére, a felvételi után megkönnyebbülve, de még a nyelvvizsgákra készülve. Egyik lábbal már a gimiben, másik lábbal még az általánosban...szóval olyan klassz kis emlék, mert az elsős tánc is hagyomány és aztán megint a nyolcadik, hüpp hüpppp... Na nem lesz hüpphüpp, mert Zalán kijelentette, hogy ő aztán nem táncol frakkban, nem égeti magát. Próbáltuk finoman rábeszélni, érvelni, hogy a fiúkat senki sem nézi, csak a lányokat a hófehér ruhában, de hajthatatlan volt, úgyhogy nem kell kínlódni a frakk kölcsönzéssel, sőt bálba sem kell menni...Nekem kicsit fáj, de próbálok napirendre térni efelett....

Réka most kicsit nyűgös és nyávogós, ilyenek vannak, hogy irodalom tz, meg töri tz, fél tanári kar beteg, még tart a járvány, rengeteg óra el is marad, március 15-i ünnepségre készülnek műsorral, fáj a feje, folyik az orra, mindensz...r, nyiff és nyaff....Ráadásul áprilisban nyelvvizsgázik angolból, de ahogy annak idején a németet, most az angolt sem aggódja túl. Valamelyik nap gondolkodtam amúgy, hogy minek is nyelvvizsgázik, hiszem emelt angol után jár a nyelvvizsga úgyis, de csak szeretném felmérni, hogy milyen szinten van így két év után...Azt terveztük, hogy nyelvvizsga után lelép a nyelviskolából átmenetileg, aztán érettségi után folytatja....de elég homályos ez a terv egyelőre. Egyelőre ez a mérföldkő meglegyen, aztán a suliban úgyis van heti 6 angol órája az emeltre , csak elég lesz...

Szortírozunk, pakolunk

 A szombati ebéd klasszul sikerült tesómmal. Ő mindig úgy viselkedik, mint aki soha el sem hagyta a várost, ahol én felnőttem, pedig ez már 14 éves korában megtörtént, vagyis 47 éve (felfoghatatlan). Barátságos, nyitott, közvetlen...úgy is léptünk az étterembe, mint aki minden nap ott ebédel, valójában pedig még soha nem jártunk erre, csak a wellness részlegben, medencék és szauna. Szóval kényelmesen megebédeltünk, még desszert is volt, intelllligens mákos süti, majd jött a program kellemetlenebb része, a szülői házban rendezkedés.

Nem szeretnék vagy tudok részleteket írni erről (így utólag úgy látom, mégis sikerült.....), mert bizony fájt, fizikai fájdalmat éreztem anyu dolgai között pakolászni...... Réka az egykori lányszobámban rakosgatta a könyveimet dobozokba, de hamar elunta és a továbbiakban már csak a telefonját nyomogatta. A fiúk leléptek az uszodába, én meg kapkodón pakolásba fogtam.  Mintha akkor kevésbé fájna az egész, ha sietek...Kb. fél óra alatt a kuka megtelt és onnantól fogva nem volt hova pakolni, max kukászsákokba.  

Egyelőre enyhe pánikhangulat fog el, ha eszembe jut, hogy mondjuk mi lesz a bútorokkal. Mert néhány darabot el tudok hozni, de mindent nem. Arra is gondoltam, hogy árulhatnánk bútorozva majd a házat.... bár egy nyolcvanas, kilencvenes években berendezett lakás nem tudom, kinek lehet vonzó. Kidobni kár lenne a bútorokat, szóval valakinek csak el kellene adni. Ezen filóztam egy picit, aztán elnapoltam/tuk a kérdést azzal ,hogy majd valami megbízható hagyatékkal foglalkozó céget kellene keresni, de egyelőre ilyet nem ismerek. 

A kamrában figyel még néhány lekvár és befőtt, de nem sok, lassan minden elszivárog onnan és tesómnak is adtam most több üveg finom lekvárt és barackbefőttet. Minden üvegnél megkérdezte, hogy mi ez, mi ez, én meg csak hajtogattam, hogy barack. Anyu nem rakott el semmi mást az utóbbi 30 évben, a kérdés csak az volt, hogy sárgabarack vagy őszibarack, de a sárgabarack leginkább lekvárként végezte. A kamrából most velem jött a nokedliszaggató....

Voltak mélypontok. Amikor a szakácskönyveiből kihullottak a kézzel írott receptek és ilyen sok volt, illetve némelyik ruhájában még ott az illata...na az tényleg felért némi kínzással, egy jó gyomrossal, mert már hónapok óta nem érezhettem anyu illatát és amikor hirtelen megcsapott, akkor kedvem lett volna sírni egyet....De nem tudok. Pedig akartam is, hátha utána jobb lesz, de sírni nem tudtam....Csak szenvedni, fájni, kínlódni....Tesóm szerint az egész házban ott leng az otthon illata, nem érzem? Az annyira nem taglóz le, lehet, hogy már megkopóban van.....

Ugyanezt éreztem, mikor este beszaladtunk a helyi Lidlbe...egyre az járt a fejemben, hogy ilyenkor mindig bevásároltam anyunak, megvettem neki, amit ő kért vagy /és amire ő nem áldozott volna, finomságok, friss gyümölcs, zöldség...A tény pedig, hogy ez már nem egy ilyen vásárlás volt... hogy olyan már soha többé nem is lesz....amolyen bénító, fagyasztó erővel bírt a gondolataimat tekintve, vagyis nem nagyon tudtam arra koncentrálni, hogy mit kellene venni vagy előzetesen mit szándékoztam beszerezni, csak az szalagdált fel és alá az agyamban, hogy anyu...anyu...anyu....A gyerekek némi túlzásba is estek egyébként, olyasmit is vettek, amit normál esetben megvétóztam volna, mint pl. kinder tojás vagy hasonló haszontalan vackok...

Mindegy, túlestünk rajta. A pakolászás utolsó órájában egyébént elkezdett folyni az orrom és tüsszögtem is egyfolytában, gondoltam a por....allergiás vagyok a háziporra, ugye....úgyhogy kabátot ragadtam és kimentem a kertben, hátha csitul az allergiás rohamom. Arra gondoltam, hogy mégis jobb lesz ha eladjuk egyszer a házat, mert így apu és anyu nélkül olyan értelmetlen az egész ...

Haza hazaérni, vissza Szolnokra megkönnyebbülés féle volt és valami rettenetesen elfáradtam....A szokásosnál jóval korábban ágyba bújtam és 10 órakor már aludtam is, ami nálam extrém ritka, mert amúgy bagoly vagyok...

Rengeteg pakolnivaló van persze még, java része rám vár, nem tesómra, de mindegy, semmi sem sürgős, senki sem kerget, majd elintézzük ezt is, majd rendeződik ez is.

Ők mondták

 

Ilyen is rég volt és ki is borulnának aprócska gyerekeim, ha tudnák, hogy ilyen "intim részleteket" megosztok az életükből...

Zalánnal a sokszög alapú hasábok felszínét, térfogatát vesszük, mert megint itthon ragadt, állandóan torokgyulladása van, aminek persze ő nagyon örül....mármint hogy nem megy iskolába.

Én: - A feladat úgy szól, hogy van egy 4m széles, 2,8m magas és 2,6m  hosszú szoba, mennyi m3 levegő van egy ilyen szobában? - tartok némi hatásszünetet az alapfeladat után. Zalán felöl csak mély csönd lengedez. - Milyen testnek felel meg ez a szoba? - gondoltam majd mindjárt kivágja, hogy téglatest, elvégre ez tök könnyű, de Zalán az Zalán. Őt ki kellene találni, ha nem lenne.

- Egyenlő szárú háromszög. - és úgy vigyorog, ahogy csak egy 14-15 közötti kamasz pasas tud.....

Réka rendet rak a szobájában, majd invitál is, hogy tekintsem meg, mit alkotott. Mivel pont aznap szereztünk be egy klassz új fehér, pihepuha plédet és egy cuki virágalakú párnát a Pepcóból, ezért érdeklődésem nagyobb a szokásosnál, hogy hogy festhet mindez a gyakorlatban. 

- Jaaaaj, de szép az ágyaaad! - dicsérem meg, amit látok és rögtön az ágyára is heveredem. - Majd, ha már egyetemista leszel és nem laksz itthon hétfőtől péntekig, akkor ide kuckózom majd és rád gondolok......

- Jó, de a párnát és a plédet viszem majd magammal, azok nem lesznek itt....