Catching up

 

Az Advent a kedvenc időszakom. Mindig mondom, hogy úgy kellene élnünk az év 12 hónapjában, ahogy decemberben. Túl sokat nem dolgozunk. Akarom mondani, ilyenkor annyi minden belefér az életünkbe, annyi mindenre van idő, amire egyébként nem. Ez a nagy várakozás, készülődés a legjobb az egészben. Idén valahogy különösen karácsonyos a hangulatom, nem tudom, miért vagy mitől, de bár még csak kilencedike van, minden olyan ünnepi. Lehet azért, mert december 14-én dolgozunk utoljára és el sem kezdjünk majd január 8-ig, vagyis kerek 3 hét. Persze el fog telni nagyon gyorsan, de azért 3 hét szabi nem semmi....

Ma reggelire Kálci féle lángost sütöttem, ami fantasztikus, mindenkinek bátran ajánlom, mert tökéletes, jobb, mint bármelyik strandos vagy karácsonyi falus lángos. Pofonegyszerű és fillérekből megvan, leszámítva a tejfölt, a sajtot és a fokhagymát. Viszont nem diétás, úgyhogy én csak egy felet ettem és utána picit sajnáltam magam, hogy többet nem tömhetek magamba. Megtették a gyerekek helyettem, ami vigasztalt. 

Túlvagyunk a Mikuláson szerencsésen. Anyukám imád csomagot kapni, úgyhogy idén is készítettem neki egyet, a gyerekeknek pedig a szokásos édességes, mogyorós, mandarinos jutott. Nem csináltak nagy faxnit/faksznit belőle, Zalán eldörmögte párszor az orra alatt, hogy nincs is Mikulás, kit próbálunk átverni, ő aztán biztos nem suvickolja ki a cipőjét, hiszen teljesen új, egyszer volt a lábán. Micsoda mákja van, mert tényleg így volt. Zalánéknál nem volt a suliban Mikulás csomag osztás, legalábbis én nem tudok róla, ő meg ezt mondta. De nem is jött haza plusz csomag, ha mást nem, a csomagolást széthagyta volna valahol a lakásban. Rékáknál lesz Mikulás, de összevonva a Karácsonnyal..... ezt nem nagyon értettem, miért nem lehet egy csomagot Mikulás napján vagy utána akár átadni a másiknak (húz mindenki egy nevet és annak dob össze csomit x összegből) de végülis, nekem mindegy, Rékát nem zavarja.  

A diétám némileg megfeneklett, túl sok ilyenkor a finomság és nem tudok olyan keveset enni, amivel fogynék, úgyhogy igyekszem nem zabálni, minél kevesebbet torkoskodni, de amit lenyomtam január és április között, az most nem megy. Nem akarom eléggé, nyilván. Nem vagyok szomorú vagy elkeseredett, mert annyit nem szedtem (még) vissza, de nem is valami nagy öröm ez. Nem adjuk fel, januárban folytatjuk, addig meg reménykedem, hogy nem jön fel több kiló....Amíg M-es a méretem, addig nem panaszkodom. 

Az adventi sütilistám idén elég érdekesen alakul, elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a többieket, hogy mit szeretnének, mit süssek. Máskor csak mentem kb. a saját fejem után, mégis felfaltak a sáskák mindent. Sőt, dugdosni kell a sütit előlük. Még nincs kész a mézeskalács, de az lesz az első, utána mákos hókifli Zalán kérésére, Tibi nem támogatja. Zserbó mindenképpen lesz, mert az maga a karácsony számomra és imádom, én önző. Zalán is nagyon szereti és anyukám is, ráadásul elvileg jól fagyasztható. Bár a fagyónk kicsi, nem nagyon van hely ünnepek idején sütinek.... Na szóval:

- mézeskalács

- mákos hókifli

-zserbó

- mákos bejgli

- aztán kifejezetten karácsonyra tiramisu az óriási kedvenc, kuglóf csokis ganache-sal nyakonöntve. 

Szerintem ennyi bőven elég. A szokásos kozáksapkát/hólabdát leszavazták, mintha senki nem szeretné, valamiért azt kell mégis a legjobban dugdosni, nehogy elfogyjon már aznap. Mivel macerás süti, ha nem kell, hát nem kell. Ezen kívül úgyis rendelek még mézeslinzert a helyi termelői közösségtől, úgyhogy ennyi bőven elég sütiből. Amúgy bevallom, nekem a Tesco-s bejgli is ízlik, meg tudok - tudnék---  belőle enni egy kisebb rudat, bár azok elég rövidek, de karácsonyra csak sütök, nyilván. 

Ja és majdnem elfelejtettem, Zalán kért Rákóczi túrósat, mert ő azt annyira szereti. Szerencsére az is egy egyszerű süti, úgyhogy ám legyen. Egy nagyjából linzertészta alapra jön a lekvár, arra a túró és a tetejére a gőz fölött felvert tojáshab, sütőben rászárítva. Valóban ez is egy családi kedvenc. 

Két ünnep között vagy Szilveszterre szoktam készíteni az aranygaluskát vaníliás borsodóval, ami egy álom finom és van több receptem is pogácsára, valamelyiket vagy akár többet is megsütöm majd. Azt szeretjük, ha réteges vagyis többször hajtogatom és hagyom kelni, újra hajtogatom, stb stb. 

Rékának kedden ünnepeljük a 16. szülinapját. Mármint a tortát holnapra vállalta el a cukrász, mert hétfő-kedden ő zárva van, úgyhogy vasárnaptól kb. keddig biztos egyfolytában ünnepelünk. Én már el is kezdtem, mert eszembe jutottak az utolsó napok szülés előtt, amik némileg megfakultak bár, de azért kellően élénkek....Persze idén is hihetetlen és döbbenet, hogy egy évvel öregebb lett a csaj, én meg csak nézem és nézem őt (már amikor nincs a szobájában), hogy hogy lett ekkora és ilyen, amilyen.....Még nem pírított rám, hogy mit bámulom, de a dolog várható. Az idei év leglátványosabb eredménye, hogy milyen klasszul és magabiztosan lovagol, üget és vágtat, ezen mindig meghatódom, mert valami gyönyörűség nézni, ahogy ül a lovon és csak dörzsölgetném a szemem, hogy jól látok-e és az a nyeregben tényleg ő? A rossz hír, hogy jövőre két nappal kevesebb lesz a szabim.... 

Ez az augusztusi Réka, majd teszek update-t is, de nagyjából most is így néz ki. 

 

Hirtelen felindulásból

 Anyukámat kontrollra kísértem szerda reggel. Fél nyolcra érkeztünk az ambulanciára, fél 9-kor érkezett az orvosa a rendelésre, fél 11 körül hívták be a rendelőbe. Addigra már eléggé stresszben volt. Kétszer is eltipegett pisilni a vécére és elmondása szerint a második után nagyon aggódott amiatt, hogy amíg távol lesz, behívják majd és ő nem lesz ott, szóval megint hátrább sorolják és ő már eléggé fáradt…talán soha nem végzünk. Ez volt az alaphelyzet. Nem láttam rajta különösebb feszültséget, gondoltam a rutin meg az évek, de mint kiderült, rendesen tombolt odabenn a feszkó.

Három órai várakozás után végül szólították, eltűnt az ajtó mögött. Amíg nem volt mellettem, beszélgetésbe elegyedtem egy hölggyel mellettem, aki teljesen rutintalan volt, abban az értelemben, hogy mélyen fel volt háborodva, hogy már 2,5 órája ücsörög a folyosón az orvosra várva. Úgy gondolta, ha fél 8-ra van időpontja, az azt jelenti, akkor kerül sorra. Hát nem. Egyre csak puffogott a hölgy, hogy hulla fáradt, éjszakás volt, időpontra érkezett, és még milyen bunkó paraszt is ez a doktornő. Csodálkozva pislogtam, meg is jegyeztem, hogy nekünk nincs semmilyen rossz tapasztalatunk, pedig ide járunk 5 éve, egyre rendszeresebben sajnos. Mire elmesélte, hogy pedig pont fél órája jöttek ki ugyanazon az ajtón, amely mögött anyu eltűnt az ismerősei, akivel most közölte a doki, hogy valószínűleg csontvelő átültetésre lesz szüksége…. Lett volna neki is, a feleségének is kérdése, nyilván, kinek ne lenne ilyen helyzetben, ám a doktornő azt válaszolta, hogy neki most nincs ideje kérdésekre válaszolni….Teljesen ledöbbentem ezen. Na most kinek van ideje, ha nem neki. Vagy ha nincs, extrém leszek, megad egy telefonszámot, amin őt vagy mást el lehetne érni. Micsoda emberi viselkedés ez! …. Hová kell felemelni a fizetésüket, hogy ilyesmi ne csúszhasson ki a szájukon? Nincs ilyen összeg, mert nem is ezen múlik. Ez megint olyan dolog, ami nem pénzkérdés.

Ebben a pillanatban kilépett anyu a rendelő ajtaján és rögtön láttam, hogy valami nagyon nem kerek. Kiderült, hogy nagyon magas volt a pulzusa, mire elküldte a doktornő rögtön a kardiológiára egy ekg-ra. Anyu próbálta magyarázni, hogy neki ez egyáltalán nem jellemző, inkább amiatt szokott aggódni, hogy 60 alá megy a pulzusa, ilyen még soha nem történt….Mire a doki letépte a maszkját, ami a covid időszak óta tartozéka és 30 centiről az anyám arcába ordította, hogy azt majd a kardiológus eldönti, hogy mi legyen és hogy legyen. 80 éves emberről van szó, aki semmi okot nem adott az ilyen viselkedésre. Teljesen fel voltam háborodva. Nem tudom elmondani, mennyire. Azt elérte, hogy ezentúl nem engedem bemenni anyut semmilyen rendelésre egyedül. Mert általában is el lehet mondani, hogy érdekesen bánnak vele. Először is, mindenki felemeli a hangját, ha hozzá beszél a fehérköpenyesek közül, pedig legalább olyan jó hall, mint én. Persze ő is mondhatná, hogy nem vagyok én süket, nem kell hangosabban beszélni, de szegény úgy retteg ha orvos közelébe kerül, hogy ilyesmi meg sem fordul a fejében.

Elkészült az EKG, nem volt jó, átsétáltunk a kardiológiára, ott azonnal fogadta a főorvos, ezt mondjuk az ügy pozitív oldalára írom, megvizsgálta, írt fel neki bétablokkolót….Előírt neki vizsgálatot. Na most én nem vagyok orvos, nem is akarom kétségbevonni a döntéseiket, amiket hoznak. De hogy miért írnak ki valakinek bétablokkolót, amikor az esetek 99%-ban 60 a pulzusa, én nem értem. Remélem, hogy ez egy olyan ártatlan szer, amit lehet szedni és 60 ról nem szedi le neki 50-re….

A lelettel visszatérve az osztályra, odajött hozzánk az ordítós doktornő, hogy ki kell az ilyet vizsgálni, milyen jó, hogy utánajártunk, ugyeeeee, mert volt már ilyen magának máskor is, biztos, ugyeeee….. Akartam mondani neki, hogy anyám csak idős, sem nem hülye, sem nem süket, de nem szóltam semmit. Ezúttal legalább nem kiabált az arcába. Hát nem, nem volt ilyen eset még, de persze anyu nem mert ellentmondani, elbizonytalanodva annyit mondott, hogy lehet, nyilván, persze, igaza van és MEGKÖSZÖNTE, hogy intézkedett a doktornő a hirtelen felmerült helyzetben.

Délután kettőkor léptünk ki a kórházból. Még jó, hogy viszonylag klassz a büfé.

Morzsák a kis életünkből

 

Ez megint egy olyan hét, amikor szomjaztam a pénteket végig, mint sivatagi vándor az oázist...Tegnap már egészen fickósan (képzavar) éreztem magam, de azán mára megint nem vagyok valami fitt. Valamelyik este vacsorára csipegettem egy kis pirítóst sajttal, egy kevéske savanyúkáposztával és már mindent majdnem eltüntettem, amikor Tibi döbbenten meredt rám, hogy nem érzem, hogy az a káposzta megromlott? Kidülledt a szemem, hát igen, nem nagyon érzem az ízeket, istenkém, mit csináljak.... Nem lett különösebb bajom tőle, pedig Tibi előrevetített egy kiadós fosást (bocs), de semmi. 

Elmúlt az arcüreg nyavalyám, már nem fáj a bőröm sem érintésre, testszerte, viszont a gyomrom még mindig fáj, émelygek, az energiaszintem nulla, illetve hullámokban nulla. Az agytevékenységem is, úgyhogy kifejezetten hátrányos, hogy dolgoznom kell. Lehet ez covid? Nem tudom, de nagyon ideális lenne, ha odébb állna most már. Úgy bele vagyok fáradva a hétköznapokba. Még azt sem hevertem ki egyébként, hogy a múltkor levágtam egy szeletet az ujjamból. Úgy nem tűnik nagy dolognak, nem? Történnek rosszabb dolgok is, de néha azon kapom magam, hogy egyrész bevillan a pillanat, amikor a Nagy Nyissz megtörtént (bocs), és az nem kellemes... illetve olykor hirtelen sírhatnékom támad, ha eszembe jut ez az egész. Nem is nagyon vettem észre, de nyilván úgy éltem meg az egészet, mint traumát... 

A gyerekek jól vannak, élnek, mint Marci Hevesen. Vagy hát nem, mert Zalán küzd, mint malac a jégen a sulival, én meg egyre inkább hagyom önállóan tanulni, mert velem annyira nem akar. Sajnos az én idegeim nincsenek acél sodronyból és amikor adja a szórakozott vicces gyereket, hát nem vagyok vevő a humorára. Olykor a német ige Perfekt alakot ragozni akarja, máskor tizedestörteket bővít szorzáskor és ezekre már úgy ki vagyok hegyezve, hogy nagyon gyorsan megnyomódik rajtam a gomb. Sajnos. Beismerem, hogy ezen a területen nem teljesítek valami fényesen. Úgyhogy a mai kémia dolgozatra kb. egyedül készült, én csak kikérdeztem....

Tegnap volt a fotózás a suliban, de Zalán nem ült bele a szettbe, merthogy nem tartotta kellően nagyfiúsnak, vagy nem tudom....Mindenesetre ilyet sem hallottam még, de sajnos ebben a tanévben nem készül róla iskolai fotó, egyéni. Az osztályképen és a cimborás képen nyilván ott fog feszíteni. Kicsit csodálkoztam, de majd Tibi készít róla remélem kellemes képeket legkésőbb a téli szünetben...Azon is csak pillogok, hogy mekkora ez a gyerek, arról nem is beszélve, milyen beszólásai vannak...olykor csak nyelek egyet, még a felháborodáshoz is erőt kell gyűjtenem...

Megvisel engem egyébként az izraeli helyzet is...Nagyon szeretem hallgatni az Ultrahang podcastjait, Király Tamásra még akkoriban bukkantam, amikor kitört az orosz-ukrán háború. Rengeteget tanultam a vendégeitól nem csak töriből vagy külpolitikából, Nógrádi György, Hossó Andrea, Stier Gábor, Vukics Ferenc, Somkuti Bálint, Kiszelly Zoltán, stb stb. Az egyik kedvencem Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, aki magyar is, de főleg és inkább izraeli. Szállóigéit már nagyon jól ismerik az külpol iránt érdeklődők (Lőtéri kutyát sem érdekli... Üdvözlök mindenkit a napsütéses Jeruzsálemből stb.) Amikor ez az egész borzalom elkezdödött és Király Tamás hírt hozott Robertről, mégpedig azt, hogy harcol, harcol a hazájáért, bevallom, elsírtam magam.... Remélem, hogy rendeződik a helyzet és a körülményekhez képest legalább egy viszonylagos egyensúlyi helyzetet el lehet érni...

Hogy vidámabbról is írjak, Réka kapott fizikából egy ötöst. Tibi ma is készített videót a lovaglásról, álomszépen lovagol ez a csaj, dörzsölöm a szemem a csodálkozástól, hogy ilyen jól mutat a lovon. Imádom. Jó, hát 3 éve tette be ilyenkor a lábát a lovardába, várható volt, hogy megtanul lovagolni, de látványnak mindenképpen szívetmelengető.... 

Az ág is húz

 Vasárnap átkötöttük a sebet és megnyugodtam, mert már csak egész picit kellett gyógyulnia, hogy be is záródjon. Viszont utána, gyorsan le kellett ülnöm, nem bírom én az ilyen látványt, pedig már nem is olyan ronda. Nem véletlenül nem lettem egészségügyis....Mára (kedd) be is zárult, de azért vigyázok rá. Addig be lesz kötve, amíg nem nő rajta bőr...

Na, hogy a baj ne járjon egyedül, vasárapra leterített a dátha, úgy fájt az arcüregem, hogy tudtam volna sírni. Vettem be gyógyszert, lámpáztam, sokat ittam, aztán reméltem a legjobbakat. A hétfő szörnyű volt, a mai nap már jobb, de most meg a gyomrom fáj és émelyeg, azt nem tudom, hogy a náthától vagy a gyógyszerektől. Mindenesetre ittam rá kólát, az lehet, hogy méreg és fémtisztító, de émelygésre is remek. Muszáj a héten dolgoznom, mert a főni a hét hátralevő részét a Mátrában tölti...Garantáltan hülyét kapna, ha bejelenteném, hogy bocs, de beteg vagyok....Alig várom a pénteket....Már csak 3 napot kell kibírni, bízom benne, hogy napról napra jobb lesz. 

Hát ez van. Rám jár a rúd, el lehet mondani...

Réka ofője írt egy levelet, kiemelek pár témát:

- érdemes figyelemmel kísérni annak felsőoktatási intézménynek a programját, ahová készül a gyerek, mert az új rendszer szerint az egyetemi karok döntik el, hogy ki mire ad plusz pontot. Lesznek lehetőségek pontok gyűjtésére, aki nem tud emelt érettségivel vagy felsőfokú nyelvvizsgával elég pontot szerezni. 

Hát hirtelen mini pánikba estem átmenetileg, mert még az emelt töri sem biztos, az emelt német sem biztos, lehet, hogy nyelvvizsga lesz németből, de az angol középfokban is reménykedem egyelőre, hogy jövőre meglesz...Még minden olyan képlékeny, de már egyetemet kellene választani? Még a gazdasági, jogi, bölcsész irány sem biztos. Na mindegy, majd alakul ez is.

- az iskolapszichomókus szerint sok a szorongó gyerek a suliban, nagyon sok...Javaslatokat várnak, hogy mivel lehetne csökkenteni a szorongást. Most írjam be javaslatként, hogy előre bejelentett, világos témakörrel, kellő mélységben leadott anyagból írt dolgozat sokat lökne a témán. Nem az, hogy mindenből felelnek minden órán szinte, ami azért komoly stressz...Én mindenesetre nem szoktam reagálni a rossz jegyekre, esetleg arra biztatom Rékát, hogy próbáljon javítani így vagy úgy. Szerencsére sok rossz jegye nincs egyébként, a matekra egy kicsit jobban oda kell figyelni. 

Részletek

 

Gondoltam, majd írok részleteket a "nagy balesetemmel" kapcsolatban, de már akkora késztetést nem is érzek rá és 10 ujjal úgysem tudok gépelni. Pötyögni pedig elég bosszantó egy idő után. Na mindegy. A lényeg, hogy túléltem, bár még egy hét, több hét, mire rendbejön (gondolom, helyrejön). Pénteken reggel másodszorra is átkötözték a balesetin és azóta csak várni kell, hogy meggyógyuljon, vigyázni, hogy ne kezdjen el megint folyni a vér....Bocs.

Igazából egész elégedett voltam az egészségügyi rendszerrel. Amivel nem minden esetben, az az emberi oldala a dolgoknak. Ami nem is penz kérdés.

 Reggel nyolcra hétfőn nem mertünk bevágódni a rendelésre. Dél körül  indultunk, mert kettőig volt betegfelvétel. Igen ám, de nem indult be az autó. Soha még ilyen nem történt, szóval a sokadik próbálkozás után autóból kiszáll, kanapére visszafekszik, amíg Tibi megszerelte a slusszkulcsot...Szerintem egy óra körül beértünk végül a rendelőbe. Az ujjam közben kétszer átvérezte a zsebkendőket, eléggé kivoltam... Odamentem a Check-In pulthoz, elrebegtem, hogy a balesetire mennék, mert elvágtam a kezem. Ott gondolom, az adataim alapján felvettek a várakozók sorába és felküldtek az emeletre, hogy majd szólítanak. Negyed órát sem várakoztunk fenn, behívtak. Egy portásnak látszó, sportcipős pasas jött elő valamelyik rendelő mélyéről mellettünk, szerintem ő volt az orvos. Nagyon rám sem nézett, igazából egyetlen mondatára emlékszem, hogy kaptam -e öt éven belül tetanus ellenit, a többit intézték a nővérek, na ők voltak jó sokan. Kettő vitte fel az adatokat, egy adta be a szurit, kettő fogta a mancsom és kötözött, vagy nem tudom. Nekem úgy tűnt, hogy legalább öten sürögtek-forogtak. Amikor szép vastag és méretes kötés meredezett az ujjamon, na akkor megnyugodtam.  Főleg, hogy már a fertőtlenítő sem marta az ujjam gyilkos módon, mint állat.  Az egyik nővér, amelyik kötözte a kezem, olyan kedvesen művelte mindezt, mintha az anyukám lett volna, igazán kedves volt tőle, mert tele volt a gatyám. Ilyenkor az ember hálás minden emberi megnyilvánulásért. Csak egyszer toltak le finoman, mert bár szóltak, hogy ne lógassam a kezem, mert akkor átvérzik a kötés, valahogy a szuri elterelte a figyelmem és hát lógattam, na. Lógattam. Vessetek a mókusok közé! De azután igazán vigyáztam, hogy jókislány legyek. Megbeszéltük (vagyis közölték), hogy 2 nap múlva, szerdán átkötik majd a sebet, aztán csá.

Két nap múlva reggel hétkor ott csücsültem a rendelő előtt, de nem ám egyedül, voltunk vagy huszan. Szerencsére haladt a banda, aki kötözésre várt, az kötözésre várt. Aki gipszre, az megint másik ajtón ment be...valami ilyesmi.  Ugyanaz a nővér kötötte át a sebet, aki 2 napja felvitte az adatokat a gépbe. Ő már nem volt olyan kedves, mint a tegnapi sebkötöző. Egyrészt egyből letolt, mert rossz helyre tettem a táskám, aztán volt még ilyen baja meg olyan, na mindegy. A lényeg, hogy rendben volt a seb. Egy mérettel kisebb kötést kaptam és mehettem, ahová akarok. Kicsit panaszkodott a háttérben a kötözőm, hogy dec 24 munkanap nekik, erről egy másik nővérnek látszó pasival beszélgettek. Én nem tudtam mit mondani, csak együttérezni, mert mi decemberben mindig csak 2 hetet dolgozunk, a többi pihenő. Idén is dec 15 az utolsó munkanapunk. Szóval itt is negyed óra alatt végeztem, 8 órára régen hazaértem, pedig félig gyalogoltam is, a suli környékén vett fel Tibi autóval. Pénteken elaludtunk és majdnem 8 órára értem be a rendelőbe és úgy tűnt, nincs menekvés, újra ugyanaz a hölgy fogadott kötözésre. Én már nem is nagyon szóltam semmit, abból baj nem lehet. Arra azért rákérdeztem, hogy naponta kötözzem-e majd otthon, de kissé élesebben válaszolt a hölgy, hogy dehogy, ők sem naponta kötözik, hanem kétnaponta. Ez mondjuk igaz, de gondoltam, jobb rákérdezni, mint nem.

Ahogy arra előre figyelmeztettek ( a kötöző) vigyázni kell a sebre hetekig, mert ha beleverem valamibe az egyrészt fáj, másrészt vérzik a seb és akkor megint nehezebben gyógyul. Egész nehéz épen tartani, eddig talán ma sikerült először, hogy nem ütöttem volna meg.... de majd csak gyógyul.

 Hát ennyi. Bocs, ha olvashatatlanul pötyögök és összefüggéstelenül, nagy formában nem vagyok, az biztos. Holnap Tibi kötöz, jajjjj....