Kutyával nyaralunk

 

Idén korábban foglaltam nyaralást, mert tudtam, hogy kutyabarátot foglalni wellness-szel (nem a kutyának, hanem nekünk) nem olyan egyszerű. Idén azt találtam ki, hogy wellness + saját strand + Balaton + kutya, na ennek kellett megfelelni egy szállodának és így végül Siófok mellett döntöttem, ahol látogatóban már voltunk többször, de konkrétan ott még nem szálltunk meg. Nem mondom, hogy olcsó volt, mert nem....de úgy gondoltam, hogy tökéletes lesz a számunkra. Mivel jóval korábban foglaltam, mint általában, így egy dologgal nem számoltam, a család női részének a ciklusával, így az indulás előtt pár nappal úgy nézett ki, hogy két menstruáló nővel indul útnak a család,.... Tibi fogta is a fejét. 

Az útunk lefelé Siófokra teljesen zökkenőmentes és eseménytelen volt, hallgattuk az olimpiát, a gyerekek kügyüket nyomogattak, Tibi ordibált, hogy autóban nem eszünk, nem iszunk, fele sikerrel, mert a chips és az almalé valahogy mégis fogyott. (Nem én voltam, mondanom sem kell.)

A szállodához érve az első élmény rögtön az volt, hogy nem volt szabad parkolóhely. Ez nem ért váratlanul, böngészgettem az értékeléseket a szallas.hu-n, ez is közte volt, de úgy voltam vele, hogy max a zárt udvarban foglalunk parkolóhelyet jópénzért. Erre aztán nem került sor, mert ahogy a recepciós fiú elmondta, mindig akad hely valahol a környező utcákban, nekünk meg ez elég jó volt. 

Odabenn elvégeztük a szükséges papírmunkát, amikor jött egy hölgy, hogy izé, látja, hogy kutyával jöttünk, de igazából ide 5kg alatti kutyát lehet behozni...Innentől fogva Tibi és én máshogy értelmezte a történteket, nekem csak az fájt, hogy a végén annyit sóhajtott: "Hát ha már itt vannak, maradjanak...!"- vagy valami ilyesmit nyöszörgött. Tibi meg úgy emlékszik, hogy a hölgy nem tudta, hogy a kutya egy magyar vizsla. Ennek azért van jelentősége, mert telefonon egyeztettem a szállodával, írásban vissza is igazolták, hogy 1db magyar vizsla is utazik velünk. Végülis, nem volt sok jelentősége, lehet, hogy azt gondolták, hogy egy kölyök vizsla jön, 5 kg (bár az még olyan kölyök lenne, hogy nem is lehet vele utazni). Na mindegy, a lényeg, hogy átvehettük a szobát, ami elég picike volt, mert 2 pótágyat csúzsoltak be és nem egy kanapé volt átalakítható, de mindegy, végülis nem volt gond. Legalább jó volt hazajönni a viszonylag tágas lakásunkba, haha!

Hát szóval a kezdet nem volt egyszerű, a helyzet az volt, mint sok helyen, hogy mütyürke kutyákhoz vannak szokva a szállodák, pedig léteznek még másfajta ebek is....

Mivel itt nem tudott Diócska kikéreckedni pisilni, az volt a napirend, hogy napi 2, olykor 3 sétát is kapott, ezt mondjuk biztos élvezte. Reggel 9 körül levittük reggeli előtt pisilni egy körre, ilyenkor mindid keltettünk némi feltűnést az előtérben....Tibi igyekezett minél gyorsabban távozni. A liftet nem használtuk, első emeleten volt a szoba, így a lépcsőn óvatosak voltunk, nehogy megijesszünk valami gyerkőcöt, volt belőlük bőven, habár ők voltak a legnyitottabbak, inkább a felnőttek lepődtek meg Dió jelenlétén.

Este vacsora után hosszabb sétára keltünk a Balaton partján, már sötétben, itt sokszor találkoztunk pajtikkal, de csak egyetlen egyszer engedtük el futkározni egy terelőkutyával, na az nagy show volt, a kutyus bevitte Diót a Balatonba, sprinteltek fel és alá...

A fürdőszobában kapott enni reggel és este is, mindig mindent megevett , szóval rögtön el is mostam az edényeit, hogy ne legyen egyáltalán pástétom szag (olyan a kutyakajájának az illata) Hoztuk a kutyaágyból a matracot, plédeket, takarót, edényeket, a szálloda egy mini itató tálat bocsátott a rendelkezésünkre, ennyiből állt a kutyabarát szolgáltatás. Nem ámítom magam, nyilván a kutya barátság abban nyilvánul meg, hogy a kutya egyáltalán beteheti a lábát a szálloda 4 csillagos küszöbén.

Na majd innen folytatom, mert séta tájm van....

Mit nem akar hallani a vakációzó Réka?

 1. - Valamelyik este kimehetnénk az Auchan-ba megvenni a füzeteket az új tanévre...

2. - Hogy is állsz a Légy jó mindhaláliggal?

3. - Mondjuk, azokat a fehérneműket magamnak rendeltem....Biztos jók rád?? 

4. - Nem, nem választhatsz parfümöt! Legalábbis nem ötvenezerért...Hm, ez nekem való, érett nős...

5. - Nem vihetsz fel kaját az emeletre! Miért? Mert ha én nem hozom le a tányért, egy idő után maga mászik le...

6. - Shoppingolni? Már megint? Esetleg füzeteket.

7. - Az az én szandálom a lábadon. TUDOD, milyen drága volt? Rollerezni nem is való. Nagyon vigyázz rá! 

8. - Nem gyulladsz meg a sok fekete göncödben??

9. - Még nekem sincs pipere bőröndöm... Ja, hogy apa megveszi. Értem. 

10. - Ebédre is rament ettél. Vacsira is azt szeretnél? Minek főzök??

11. - Nem, nem Magnum. ÖRÜLJ, hogy hoztam jégkrémet....!! Jó, megjegyzem, sima vanília nem pálya. 

12. - Nálam van a telefonod. Nem, most nem adom oda.

13. - Rend van a szobádban?

14. - Kivel chatelsz egy órája? Azzal a Gurtni Gerdával? Jojo, nem csúfolom, csak nyelvtörő a neve. ÖSSZEVESZTETEK? NATESSÉK. Soha nem kedveltem nagyon...

15. - Mi újság, merre voltatok ma? Mesélj már!...

16. - Egy nap hányszor öltözöl át?

17. - Biztos jó ötlet? Uszódresszben strandra menni. 40 fok van.

18. - És akkor mi van, ha Zalán megette/megitta??? 

Dolgok, amikről eddig nem írtam

 ,...vagy legalábbis úgy emlékszem.

1) Réka újabban rákattant a távolkeleti konyhára érdeklődés szinten, azért nem minden nap a kínaiban ebédel. Hogy meglepjem és örömet okozzak neki, kitaláltam, hogy rendelek egy halom japán csemegét, mindenfélét, hogy megkóstolhassa. Csoki, nasi, ilyen leves, olyan tészta, üdítő, bármi, mindegy, csak japán vagy koreai legyen, éppen kínai is lehetett. Hamarosan meg is érkezett a csomag, amiről a megrendeléskor még tudtam, hogy mit is rejt részleteiben is, csak mire Rékát kellett volna tájékoztatni, na addigra elfelejtettem.  Mindegy, összeszedtem magam. Réka nagyot örvendezett a csomag felett és nagyjából itt ki is futotta a dolog magát, mert innestől fogva szinte csak olyasmit hallottam, hogy "hát ez nem ízlik" és ennek nem túl változatos szinonímái. Mondjuk, a dinnyelé bejött neki, bár bubisabb üditő, mint amit mi megszoktunk és volt néhány édesség, ami szintén picit lenyűgözte. Nem nagyon. 

A levesek és tészták vagy éppen a kettő vegyítése során igyekeztem olyanokat beszerezni, amiben nem akad meg a kanál vagy a villa a halált okozó E betűkben, de kételyeim vannak, hogy mennyire jártam sikerrel. Rendeltem hozzávalókat miso leveshez, ami egy komplett tévút volt, mert Réka soha nem mondta, hogy enne miso-t, mindegy. Annak rendje és módja szerint volt a cuccban mizo paszta meg ilyen és olyan zöldség, gomba, alga. Mi lett a vége? Kitaláljátok? 3 napig miso levest ettem, mert a királylány éppen még beleütötte a kanalát az elkészült étekbe, de itt véget is ért a lelkesedése.  Szerinte hal íze volt, ő meg utálja a halat. Mondjuk akkor kérdéses, meddig maradna életben Japánban, igaz, esznek marhát is, de Réka nem.  

Ami továbbra is nyerő nála, azok a RAMEN-ek, de minden látható zöldség és egészséges elem, mondjuk garnéla nélkül. Szóval igazából egy zacskó kifőzött cérnametélt éppen minimális húslevessel finomabb, de mindegy, nem mondok én már semmit. Ja és tud pálcikával enni. Nagyjából egy percen belül megtanulta, amikor a barátnőja, a soroksári megmutatta neki. Egyből elképzeltem, hogy japán szakos lesz a bölcsészkaron , majd kiröppen Japcsiba és hozzámegy egy jóképű japán királyfihoz és lesz sok cuki gyerekük, de hát persze nem olyan egyszerű ez. Mondjuk, ahogy egész Európa süllyed ezzel a migráns és LMBTQ túltolt őrülettel lefelé, lehet, Japán nem is olyan rossz menedék. Egyelőre.

2) Büszkén elmondhattam, hogy nagyjából 5 év munkábakerékpározás során még soha nem áztam el túlzottan. Előfordult, hogy fél km-rel a házunktól cseperegni kezdett az eső vagy éppen nem is annyira cseperegni, de konkrétan, mint egy ürge, soha nem áztam át. Aha. tegnapig. Tegnap ugyanis olyan 3 körül elkezdett szakani az eső, majd abbahagyta nem sokkal 4 előtt, gondoltam is, hogy hurrá, így kell azt, mire a jóemberek indulnak haza a melóból esőszünet. Már vettem a táskám és indultam volna le a bringámhoz, mikor észrevettem, hogy igazából csak szakadni hagyta abba, cseperegni csepereg, jaj...Ehh, gondoltam, mi az nekem, pár csepp eső, amúgy is, a város felett, amerre tartottam, nem is volt fekete felhő. Annyi. Ja, de a felhők úgy tűnt, követnek engem és mire rákanyarodtam a hosszú egyenesre ott a Tesco mögött, na ott már eléggé sűrű cseppekben esett. Szerencsére a hátam védte a hátizsák, de még egy baseball sapkát nagyon tudtam volna értékelni. Meg persze az otthon felejtett, nyár elején vett, jó drága esőkabátomat.  A hajam fullra átázott, az eléggé zavart, és még soha nem tekertem át ekkora sebességgel a meredekebb vasúti felüljárón, mint most. Bezzeg most nem jött szembe senki őrült, bringán. A zebránál benn  városban találkoztam pár sorstársammal, akik szintén áztak a bringájukon, ettől egy picit jobban éreztem magam, Zalán egyik volt ovis társ mutterjával még össze is nevettünk, már ő egy mini ruhában ázott, én meg irodai cuccban, de mindegy.  Negyed órával később ahogy hazaértem, újult erővel kezdett el szakadni és szakadni az eső, annak legalább örülhettem, hogy azt megúsztam. 

3) Idén tavasszal és nyáron a megszokottnál nagyobb összeget költöttem ruhatáram bővítésére, cipőkre, táskákra. Elegem volt már, hogy alig lóg valami a szekrényben, soha ennyi holmit még egy szezonban nem vettem, mint idén. Most sem mondanám, hogy van széles ruhatáram, mert dehogy. Viszont legalább reggelente nem kell a vasalókosárból kirángatni az egyetlen normális felsőt, amit van kedvem felvenni.  Olyan jó!

4) Viszont a sok holmi sok vasalnivalóval jár, úgyhogy ilyen szempontból megszívtam.

5) A kutyáról is kellene valami írni.  Megvan! Pénteken, mikor az Ikeában voltunk délután- este, arra értünk haza, hogy a földszinti wc frissen lehúzva, viszont jó büdös van úgy lakásszerte....Mondtam is Zalánnak diszkréten, hogy izé...mostanában volt wc-n? Mire azt felelte, hogy igen, de a szagot nem ő okozta. Ezt inkább nem hittem, mint hittem, de azért beleszagoltam a konyhai kukába, gondoltam, ott ment valami félre, majd kifelé jövet megakadt a szemem egy hatalmas halom középbarna színű kutyaszaron. Az a durva, hogy befelé menet nem vettem észre és bele sem léptem. Na az hányás lett volna. Megpróbáltam feltakarítani, de valahogy úgy pofán vágott a szag, hogy a következő pillanatban a mosdó felett görnyedtem öklendezve. Tibi úgy röhögött, majdnem a térdét csapkodta. Eltűntette a termést és huzatot csináltunk, fertőtlenítettünk. Úgy esett, hogy a kutya szokásos kaki tájmján már túl voltunk és szegényke, bár biztosan szólt Zalánnak, aki egyedül volt itthon, de az, mármint Zalán fütyült rá.  Én minden pislogását és testbeszédét értem a kutyának, Zalán viszont mégiscsak egy kispasi, akinek éppen telefon vagy tablet volt a kezében. Talán egy közepes erősségű földrengést sem vett volna észre.  Réka szerint a kutya így állt bosszút, amiért itthon hagytuk, pedig tudhatnánk, hogy az Ikea szerettel fogad kutyákat. Én meg azt gondolom, hogy oda csak öleb vagy kivénhedt , unott kutya való, az Ikea mégiscsak egy áruház. Dió pedig csak egy ártatlan kiskutya, aki nem tudott uralkodni egy ponton túl a záróizmain. 

Most éppen kinn napozik az erkélyen, újabban, esténként ez a fő hobbija. Nagy jövés-menés nincs a zsákutcánkban, de ő azért élvezi. Olykor teljesen elfekszik az oldalára és horpaszt egyet. Aztán ha melege lesz, bekéreckedik, kidől a szőnyegen is, a hűvösben  és megvárja, míg lehűl. Ha lehűlt, visszafekszik a kanapéra vagy újra az erkélyen sütteti tovább magát. Ilyen ez, vizsláséknál. :) 

 

Nyakatokba öntöm

 

Réka nem osztja meg velem minden kis részletét az életének és emiatt azért nem ritkán vagyok szomorú. Úgy is mondhatnám, hogy nem vagyunk barátnői viszonyban. Igazából nem kellene ezen nagyon meglepődnöm, mert nem is úgy neveltem, hogy mellérendelt kapcsolatot szokjon meg, valahogy mégsem úgy alakul a kapcsolatunk, ahogy az én anyukám és köztem a viszony fejlődött. Arra emlékszem, hogy a főiskolai éveim alatt, melyeket otthon töltöttem, már erősen idegesített, hogy anyu mindenbe belekotyogott, sokat dobott a kapcsolatunkon, amikor pár évvel később elköltöztem. Megkönnyebbültünk szerintem mindketten, valamilyen szinten.  Viszont ideálisnak mondanám az anya-lánya kapcsolatot, anyu még mostanság is elmondja a véleményét és kotyog, még akkor is, ha tudja és látja, hogy semmi értelme. Még mindig meg akarja váltani a világot, a mi világunkat, ha reménytelen is és sajnos olykor igaza van. Máskor meg nem. 

Na szóval volt az az időszak az őskorban, a júra korban kb. , amikor még Réka apás volt, mint a kislányok többsége állítólag. Jelzem, én soha nem voltam apás, talán egyik oka ennek, hogy apám amióta az eszemet tudtam, napi legalább 12 - 14 órát dolgozott és ugyanígy hétvégén is, szóval ritkán kaptam el, és ha szabad idő is szakadt rá, őt inkább anyám érdekelte, ami egyébként szerintem klassz dolog. Ennyit apámról. 

Zalán születése aztán komoly fordulatot hozott az életünkbe, Réka ugyanis komolyan belém csimpaszkodott és kora kamaszkoráig, illetve mostanáig anyás is maradt. Imádott engem, ezt kereken ki tudom jelenteni, ami csodás érzés. Persze szereti az apját is, de máshogy. 

Most pedig.... illetve biztosan fokozatosan az elmúlt kb. 2 évben, de távolodik a csaj. Az élményeket a barátaival - akik csaknem kizárólag pasik - ha minik is - keresi, az esti tévézéshez nem jön le, a családi vacsorára nehézebb összeterelni, mint egy egész nyáj birkát.  Olyan majdnem, mintha lenne egy albérlőnk és ez nem is tudom hirtelen megfogalmazni, milyen érzés. Olyan magányos, olykor elárvult érzés, mert valahogy úgy gondoltam, legalább az első gimis évig ezzel nem kell számolnom. Ám Rékácska lekapcsolódik - nyilván egy bizonyos szinten, egy gyerekhez képest- rólunk lassan.

Azért a randikról, baráti találkozókról magától beszámol, helyenként, nem mindig, de talán nincs is mindig mondandója, nem történik állandóan fontos dolog. Én meg harapom a nyelvem keményen, mert ha sokat beszólok neki, vagy nem úgy válaszolok neki, ahogy ő azt jó néven veszi, még kevesebbet mesél, mint most, az meg aztán már gáz lenne. Nem akarok olyan anya lenni, akitől a lánya elhidegül....vagy ami még rosszabb, megutál. Oké, hogy átmenetileg most a kemény kamasz éveit éli és nem ül a szoknyámon, de azért remélem, hogy egyszer, hamarosan visszatalál majd.  Ilyen szempontból kemény fél év áll előttünk szeptembertől a felvételiig, mert arra nem lehet számítani, hogy nem várnám el tőle pontilag és felvételileg közel a maximumot. Bár nem is kell maximum. Csak hozza önmagát, többet nem is kérek.

Nincs időm visszaolvasni, úgyhogy most ez úgy kiáramlott belőlem.....

Van SUITS 9. évad végre a Netflixen, bár majd meg kell néznem a nyolcadikat is, mert elfelejtettem, hol hagytam abba. 

Nincs pánik, nyár van!

 

A héten nálunk töltött 3 napot Réka barátnője, akit - modern időket élünk - az interneten keresztül ismert meg, valamelyik lovas játékon keresztül, elvileg. Tartottam az egésztől így előre, úgy volt, hogy egy éjszaka elég lesz, de utolsó pillanatban két éjszaka lett, szerdán délelőtt érkezett és pénteken este mi vittük haza Soroksárra, ami eddig nekünk csak az Ikeát jelentette, hehe. 

Végül semmi gondot nem jelentett a kislány (nagylány) jelenléte, nevezzük A.-nak, inkább számomra volt rácsodálkozás, hogy sok teendőm nem volt azon kívül, hogy gondoskodtam vacsoráról, amit amúgy is megteszek, illetve a vendég ágyára friss ágyneműt húztam Réka szobájában. Napközben járták a várost, rollerrel és bringával, mondjuk tömegközlekedni nem tömegközlekedtek, látszik, hogy alapjában véve autóval vagy gyalog járnak. Mindig kitaláltak valami programot és persze a 3 nap folyamán elválaszthatatlanok voltak. Aranyos volt együtt a két lány.  

Pénteken, ha már úgyis Soroksáron jártunk, meglátogattuk az Ikeát, mert régóta húzódó problémám a cipők áldatlan helyzete kis otthonunkban, így vettünk rögtön két cipőszekrényt, két különbözőt, egyet a fogas alá, egy másikat a varrógép helyére, ami mst a nappaliba került. Rá pedig a 80 éves rádió. Most sokkal rendezettem az előszoba, hogy egyáltalán semmi szandál vagy papucs nincs eldobálva. Én nem vagyok egy különösebben rendmániás, de klasszisokkal jobb így. Az eredeti álmom az volt, hogy asztalos készít egy szekrényt az előszoba falmélyedésébe, de ezt végül elvetettem, egyrészt mert az asztalos le van kötve fél évre előre, másrészt, jóval drágább, mint Ikea és nem feltétlenül jobb. Szóval pont került egy régi bosszantó problémára, hogy úgy mondjam, bár nem forgolódtam éjszaka álmatlanul emiatt. Közben a kijáratnál láttam egy oltári jó fotelt, úgyhogy lesz miért visszatérni.

Szombaton megint egy fantasztikus jót bringáztunk - Szolnok- Tószeg, annyira imádom a bringámat amúgy, bár nem olyan menő, mint a Tibié. Végig kerékpárúton teperünk, kanyargós utakon, kevés a forgalom, nekem találták ki. Sem gyalogos nem igen keresztezi az utunkat és nyilván autó sem, viszont a Tisza egy darabon szintén ott cammog mellettünk. Nagyjából 20-25 km/h-val tekertünk, egyszerűen nem tudunk lassan menni, de 34 km/h volt a csúcs. Tibi szerintem 40 fölé is tudna menni, de most nem nagyon hajtotta a bringáját ő sem. Nem volt tegnap akkor a meleg, mint múlt héten, így kevésbé viselt meg a 21-22 km,  a kis kék kutat sem rohamoztuk meg Tószegen.

Ebédre töltött paprika készült, nagyon finom lett, a gyerekeknek húsgombóccal készítettem, de a TV paprika is elmaradhatatlan, mert úgy az igazi az íze az én számomra.  Ma pedig, vasárnap, Zalánt vittük vásárolni, mert a szandálból kikandikál a nagylábaujja....Rékának meglepetésemre nem volt kedve velünk jönni, pedig ha shoppingot szimatol, mindig van kedve, hát megint egy korszaknak a vége. Úgyhogy Réka itthon maradt a telefonját nyomogatni, gondolom, és a kutyát pátyolgatni. Egyébként a héten megvette a könyvesboltban a kötelező olvasmányt, a Légy jó mindhaláligot, szóval ez már valami. A lányszobámban otthon anyunál biztos megvan a kötet, de legalább lesz saját példánya csajnak. 

A szandál kapcsán egyébként ért meglepetés, mert a méretében - 37 - egyetlen egy féle cipellő volt, a két cipőboltból az is csak az egyikben - úgyhogy még jó, hogy kegyeskedett tetszeni neki. Az eladó szerint így szezon közepén már nem nagyon van szandál, mert elvitték a szezon elején és már igazából az őszre készülnek. Hát köszi, hogy nő a gyerek lába, az mindegy. Amilyen barátságtalanul kezdődött a nyár, nem májusban láttuk először szandálban a lábunkat , csak valahogy június közepén,  és hát még további négy hétbe telt, hogy eljussunk egy cipőboltba, mert Zalánnak ritkán volt kedve. Ha tudtam volna a méretét, amit amúgy sejtettem, rendelhettem volna online, de nem mertem, amilyen válogatósak.

Találkoztunk a C&A-ban egy régi barátunkkal is, aki évek óta Hollandiában él, meg kell hagyni, nem hízott úgy el, min én, ugyanúgy néz ki, mint kb. 7 éve. Azt nem tudom, mikor költöztek ki, kb. 3-4 éve. Elég hamar jött a szöveg, hogy milyen tökéletes ott az oktatási rendszer, mert eltöltött úgy vagy 4 évet felső tagozatban (itthon rend szerint) a kislányuk, hogy soha nem tanult otthon semmit. Na ha ezt szembe állítjuk azzal az irdatlan mennyiséggel, amit mondjuk mi tanulunk itthon, főleg németet, akkor elég nehéz elhinnem, hogy olyan jó az az oktatási rendszer, de mindegy.  Hogy 3 év alatt perfektnek lehet lenni hollandból gyerekkorban, na azt még hajlandó vagyok elhinni, de hogy 4 év múlva franciából, németből és angolból is folyékony lesz a lány, ott már van egy kis kételyem, de legyen úgy! A lényeg, hogy ők boldogon kinn és mi meg itthon is, ennyi. 

Közben elővettem a szülinapomra kapott menő szőrtelenítő gépet a gardrób mélyről és elkezdtem ismerkedni vele. Nem nagyon hiszem, hogy tartósan megszabadítana a szőrtől....de ha már van egy ilyenem, akkor hajrá!  Réka már kevésbé lelkes, valahogy mostanában változott a véleménye és úgy gondolja, hogy ő nem is olyan szőrös. Legalább ehhez a géphez nem eléggé szőrös, amiben abszolút igaza van. 

Közben sokat filóztunk/tam Réka oltásán, kapjon-ne kapjon, egyértelműen a kapjon mellett nem tudtam letenni a voksomat, csak elméletben, de nem is jelentkeztünk be oltásra. Egyszer már, valamikor a múlt héten, majdnem regisztráltam, aztán mégsem, mert Tibi még nem bólintott rá. Pár napra rá jött a hír, hogy a szeptember 1-i iskolakezdésnek nevezett gyásznap előtt oltják a suliban a gyerekeket, bár erről még további részleteken nem tudok. Szóval augusztus végén ő is megkapja az első oltását. Kíváncsi leszek, mekkora lesz az oltakozó kedv a nyolcadikosok között...

Egyébként - szorosan ide kapcsolódik - nem amúgy - de Réka egészen rövidre vágatta a haját ahhoz képest, hogy már majdnem seggig ért neki a tanév végén, két lépcsőben, a lépcsőfokok között két - három hét volt - most olyan állig érő a haja és nekem nagyon fura, mert így vénebbnek tűnik, olyan nagylány már. Tudom, már mondtam ezerszer, de én tényleg olyan idióta vagyok, hogy erre folyton rácsodálkozom. Nem mondom, hogy valahányszor ránézek, mindig, de elég gyakran. 

Múltkor lementek a Holt-Tiszához egyet csobbannia kutyával, volt ott fiatal társaság is, az ott tartózkodó pasik elkérték az insta elérhetőségét....Nem a telefonszámát vagy valamit, a nevét mondjuk, hanem az INSTA elérhetőségét. Tibi is ott volt, mint felnőtt felügyelet a csajokkal plusz kutya, kérdeztem, hogy nem volt-e felháborodva, hogy így érdeklődést mutatkozik a lánya iránt, főleg fürdőruhában. Tibi csak mosolygott, hogy a don juan-ok is kb. annyi idősek lehettek mint Réka, így nem volt rémítő a roham. 

Jaj, holnap hétfő! De nem nyavalygok, még van a vakációból bőven és még nyaralni sem voltunk, szóval csak semmi pánik!