Rékának eddig két furulya órája volt. Szolfézs még egy sem, valahogy vagy mindakettő elmaradt vagy a tanárnőt nem találták, én nem is értem, komolyan. Még csak kettő, de máris el tud pikulázni két kis dalocskát annak a két hangnak a felhasználásával, amit már tanulgatnak, gyakorolnak. Ez a H (én Hugónak hívom) és az Á hang, az egyiknél csak a legfelső likat kell ujjacskával eltakarni, a másiknál kettőt. Ezek a legegyszerűbb hangok, nyilván, hogy ehhez kezdik. Általában minden másnap vagy ha van kedve, akár minden nap előveszi a furulyát és eljátsza néhányszor ezt a két dalt (Cicuskám kelj fel, itt a jó tejfel és a Süss fel nap). Addig gyakoroljuk, amíg hibátlanul, jó ütemmel nem tudja tolni. Egyelőre szívesen csinálja és örömét leli benne. Én meg azon tűnődtem, ahogy hallgattam az olykor fals hangokat hogy mekkora csoda ez a zene is. Egy külön világ. Ahogy a tánc, az opera vagy akár egy idegen nyelv. Mennyi mindenre tanít és nevel és mekkora örömforrás lehet. Már ha nem tanácsolják el szegényt a muzsikától, mert bizony az is benne van a pakliban. Már maga az, ahogy megismerkedik a hangszerrel, a kottával a ritmusokkal. Micsoda mázlista ez a Réka, hogy tanulhat zenét. (Annak idején én is tanulhattam volna, ám a felvételin énekelni kellett - ahogy Rékának is, arra meg nem voltam hajlandó a mély fa hangommal. Úgyhogy lemaradtam, bánom is azóta is.)
A másik élményem a hétvégi tűzharc (magyarul kidobós) versennyel kapcsolatos. A gyerekek összesen négy meccset játszottak. Egyenként kevesebb mint 15 perc volt a játékidő, azt hiszem. Megszorult a meleg a csarnokban, hiába próbáltunk ablakot nyitni (a légkondi úgy tett, mintha nem létezne) bele is adtak mindent....már az első játék után szakadt mindről a víz, Réka haja csurom izzadtság, az arcuk kipirulva, szemük csillog, a mosolyuk sugárzó.....Öröm volt őket nézni. Nyilván a szívem is megszakadt, amikor kikaptak, még szerencse, hogy közelről nem láthattam az arcukat akkor az eredményhirdetés melegében. Mire a lelátóra felmásztak, már valószínűleg É. néni helyre billentette a kedvüket, mert tudtak mosolyogni.
Az utolsó meccsen az éremért játszottak. Minden egyes találatnak úgy örültek, mintha az olimpián lennének (mi szülők is, ami azt illeti, zengett a lelátó).És akkor megint eltöprengtem, hogy mennyivel gazdagabb is lehet az ember a sport által. Rengeteg munka, erőfeszítés és kín lehet benne, minél komolyabban űzi a gyerkőc, annál inkább, áldozatok is gyakran benne vannak a képben. Cserében mennyi mindent tanul meg, kudarcot elviselni például, veszíteni, önuralmat gyakorolni, önmagát legyőzni, valamit nagyon akarni és elérni....Hát nem fantasztikus ez is? Gondolkodtam is, hogy Rékának is kell keresni valami sportot, ha már az úszás monotonitását úgy tűnik, nem bírja. Hátha talál valami neki valót.
Zalán egyelőre holnap hivatalos a második foci edzésére. Úgy látom, hogy a szakosztály próbálja feltölteni a 2010-es születésű utánpótlás bébi csapatát. A 2009-es születésűek például már át sem öltözhettek, a lábukat sem tehették a pályára. Szándékosnak gondolom azt, ahogy az edző bácsi nyírta őket, a hangos síptól az első percben kiállt néhány gyerkőc és a másfél órás edzést sem bírta mindenki fizikailag vagy mentálisan, nem tudom. Néhány hónap múlva állítólag eltanácsolják azokat, akik nem oda valók...Hát az érdekes lesz. Beszélgettük is az egyik apukával, hogy mit fognak szólni a srácok, ha a szakosztály bejelenti, hogy Zalánkának inkább a sakk való, a foci semmiképpen....Szép lesz, nem mondom! Ebből is gondolom, hogy ez az ovi foci valójában nem sima habkönnyű foci edzés, amely célja, hogy a gyerekek mozogjanak, hanem sokkal inkább teheségek felkutatása már ilyen pici korban. Ingyenes, gyanús lehetett volna. Szerdán remélem, eljutok az edzésre és megnézem magamnak ezt a J. bácsit, akinek katonai stílusa városszerte híres.....
