Két éve az óvoda melletti játszótéren hintáztattam a gyerekeket önfeledten, amikor a szomszédból, az óvodából, a nyárfák mellöl színes lufikat ragadott magával a szél. Fehérek és kékek voltak. Ballagott az akkori Kistücsök csoport. Néztem hol a gyerekcsapatot, a ballagókat, hol a távolodó lufikat az égen és arra gondoltam egy mini könnycseppet elpárologtatva a szememből.....bakker, de jó, hogy mi még csak a kiscsoportnál tartunk, Zalán pedig pindurka!
A ballagás előtti napon este azon kaptam magam, hogy gugli haverommal ovis ballagási dalokat és verseket olvasgatok a neten és csöndben pityergek rajta, mint egy elmebeteg. Némelyiket konkrétan feldolgozhatatlannak ítéltem. Réka a kanapén ücsörgött mellettem, Tibi a winchesterét bütykölte (ami nem fegyver) és igen furán pislogtam rám. Azt hitték, szabira ment a józaneszem. Pedig csak edzettem magam a másnapra, hogy élesben az én lágy szívemet ne hassa meg túlságosan a ballagási versek sora. Nem akartam zokogni egy olyan búcsúztatón, amit egy hónapja még tökre vártam...hogy végre vége legyen ennek az ovis 3 évnek.
Csakhogy közben rájöttem, amit agyam hátsó, eldugott része egyébként jól tudott, hogy ennek az ovinak a végével annyi minden más is visszafordíthatatlanul lezárul. Végéhez ér egy nagy korszak, iskolás lesz a lány ősztől. Vége a gondtalan, felhőtlen éveknek, az egész napos szabad játéknak. Az önállóság egy újabb fokozata jön el. Eddig legalább a tekintetemmel felügyeltem még nagycsoportban is, ahogy átöltözik reggel a lány, egészen a csoportszoba küszöbéig kísértem, ott adtam át őkelmét az óvó néniknek...Most meg a szülői értekezleten azzal "terrorizáltak", hogy szeptemberben, az első két hét után (?) már az iskola nagykapujában eljön a búcsúcsók ideje. Viheti egyedül az iskolatáskát, az úszótáskát, uzsonnatáskát (ha nem fér a nagyba, ezt még nem tudom), tornazsákot (ha aznap tornaórája is lesz) az én piciny leánykám.
Meg aztán.....El kell köszönni számunkra néhány nagyon kedves embertől, legyen az csemete vagy anyuka. Az egész csoportot sem tudjuk sajnos magunkkal vinni az iskolába (csak 4-5 emberkét). És egyáltalán, Réka soha többet nem lesz hat éves. Sőt, öt sem, négy sem, kisbaba sem. Ez pedig milyen dolog? Miért van az, hogy elszáguldanak az évek? Pedig megbecsülök minden hetet, minden egyes napot, amit együtt lehetünk. Réka éppen hat és fél éves volt a ballagás napján. Hamarosan hét lesz és aztán nyolc...Ez pedig borzasztó (és csodálatos), mert szédületes ütemben nő fel és semmit nem tudok tenni, hogy lassítsam az időt. Annyi mindent próbálok és semmi nem használ....
Meg aztán.....El kell köszönni számunkra néhány nagyon kedves embertől, legyen az csemete vagy anyuka. Az egész csoportot sem tudjuk sajnos magunkkal vinni az iskolába (csak 4-5 emberkét). És egyáltalán, Réka soha többet nem lesz hat éves. Sőt, öt sem, négy sem, kisbaba sem. Ez pedig milyen dolog? Miért van az, hogy elszáguldanak az évek? Pedig megbecsülök minden hetet, minden egyes napot, amit együtt lehetünk. Réka éppen hat és fél éves volt a ballagás napján. Hamarosan hét lesz és aztán nyolc...Ez pedig borzasztó (és csodálatos), mert szédületes ütemben nő fel és semmit nem tudok tenni, hogy lassítsam az időt. Annyi mindent próbálok és semmi nem használ....
Másnap 4-re értünk az oviba, Rékástul, mamástul, virágostul, mindenestül. Délelőtt bevittem Rékát az oviba, hogy utoljára együtt legyen a bandával az oviban, illetve hogy próbálja a délutáni műsort, ne legyen számára idegen a program. (Aggodalmam felesleges volt, de mindegy. ) Perzselő meleg volt csütörtök délután, de nem fullasztóan a rosszullétig. Egyébként meg lehetett volna bármilyen az időjárás, mit sem számított volna. Az árnyékban rendezték be a "színpadot", a szülőknek padokat hoztak ki a tornateremből, a gyerekeknek a kis Ikeás székek jutottak jeleikkel felszerelve. Utoljára.
Amíg vártunk a gyerekekre, hogy lesétáljanak közénk a műsorra az emeleti csoportszobából, Zalán terelte el a figyelmemet. Miután 25-ször elmondtam, hogy el ne engedje az ajándékba kapott héliumos lufiját, azt a fehéret, mert többet nem látja. Tényleg nem. Tutira nem. Ahogy a második perc elkezdett ketyegni, amikor nem szóltam rá csöpp fiamra, hirtelen egy fehér lufi lódult a levegőbe, alatta a dühösen toporzékoló és fogait csikorgató minipasassal.....Agresszív kismalacként azt kántálta: Nem baj! Nem baj! Nem bánom! Nem bááánooom! .....Jó volt ez így egyébként, korábban tisztán láttam a lelki szemeim előtt, hogy a ballagási műsorban a hangosítást is túlordítva sakált játszik: "Anyaaaa, a lufiiiim, elrepült!!!! Vegyél nekem másikat! Azonnal!!!!!!!! -Tönkre tette volna az összes videó felvételt a búcsúztatóról....
Aztán előmasíroztak a gyerekek, külön a lányok, külön a fiúk. Szépségesek, édesek, aranyosak, csinosak és belecsaptak a műsorba. És abba sem hagyták vagy 50 percen át. Na igen, az udvari, kihangosított ballagás mellékhatása, hogy nagyjából háromszoros terjedelemre nyúlik a buli. Rékának kicsi szerep jutott, kisebb, mint amit érdemelt volna, viszont azt úgy mondta el, hogy az kifacsarta belőlem az első könnyeket. Olyan ügyesen szavalt, átélve a tartalmát, le a kalappal!
"Kicsik voltunk nagyok leszünk
Hívogat az iskola
De téged, szép óvodánk
nem felejtünk el SOHA."
Ezután a kiscsoportosoktól kapott tarisznyákat kapták meg a gyerekek az óvónéniktől, sorra egymás után. Láttam, hogy Dóri néni a könnyeit törölgeti, a komor, szigorú Marika néni szintén és E. óvónéni is....amikor pedig Réka egyik csoporttársa, Patrik elpityeredte magát, végem volt. Felcsendült a Múlnak a gyermekévek című dal, ami az utóbbi hetekben új értelmet nyert nekem. Tudok rajta frankón bőgni!!!!! Mint a záporeső. Ekkorra - utóbb derült ki, Tibitől tudom - szinte mindenki sírt és sírt... Mármint a felnőttek közül. A gyerekek helyesek, lazák, vidámak voltak (illetve Réka helyenként unott), mosolyogtak, integettek lelkesen....
Végül minden "felmenő" egy lufit adott át a gyerekeknek, melyet aztán együtt, egymás mellé állva, egyszerre elengedtek, vele együtt pedig lezárták az ovis éveket. Nagyon szomorú pillanat volt a búcsú, tényleg keserves, nem is gondoltam volna, mennyire az lesz.....
Csak olyan közhelyek jutottak eszem, milyen gyorsan elröppent három év. Milyen élénken él bennem az első két nap emléke. Amikor Réka ordított, mert a többi gyerekkel szeretett volna ebédelni, nekünk pedig csak másnaptól volt kaja rendelve....Mindez rögtön az első napon. Mennyi mindent tanultak kiscsoportban, verset, dalt (akkor még....) Hogy ennek ellenére azért a beszokás nem volt annyira könnyű, Rékának el kellett magyarázni pl., hogy ebéd után az óvodások alszanak (ő már itthon erre egy ideje nem volt hajlandó....)
A ballagást tortázás és nasizás zárta a csoportszobában. Az óvó néniknek átadtuk az ajándékokat, a gyerekekről készült albumot tenyérlenyomatostul, rajzostul, soksok fényképestül. Virágot is kaptam illetve megkezdődött a személyes búcsú is, egyik anyuka köszönt el csemetéstül a másik után. Jött pogácsa, torta csokiból, folyt a baracklé, meg a könnyek....Ültem ott a mosogató előtt egy sarokban, kezemben Réka minden csokrával és azon tűnődtem, te jó Isten, nehogy kitaláljam, hogy mennyire szuperkirály volt ebbe az oviba járni Rékának és sírjak még az óvó nénik után is, mert az tényleg érdekes lenne...De tényleg, hiányozni fognak....
Zárásul készült közös fotó az óvó nénikkel lásd itt:
Majd belefogtunk mi is a személyes elköszönésbe. Egy óvó nénin és a daduson jutottunk túl, amikor azon kaptam magam, hogy megint bőgök és megbízhatatlan a hangom, elcsukló, szóval E. óvó nénitől nem búcsúztunk el érdemben. Még biztosan találkozunk, lesz rá alkalom. Egyébként itt lakik a szomszéd utcában....
Ennyi volt. Manó csoport 2011-2014. Jó részük iskolába megy, 8 emberke újra nagycsoportos lesz itt vagy ott. Jó banda volt, szerettem őket, szeretettel gondolok rájuk. Nagycsoportosból iskolás lesz, kiscsoportosból középsős. Az óvó nénik újra kiscsoportos bandát kapnak, ők lesznek az új Manók. Hát így van ez...Körforgás, örök körforgás. Nagyon boldog vakációt az elballagott Manóknak!
Képek:
Indul a mandula....
Műsor közben
Egyik csokor a háromból
Gipszben sem lehetetlen tapsolni
Fedrával
Amikor unta magát
Réka Kismanó és mellette a jele, a kishajó
Amikor verset mond
Amikor lufit kap
És amikor az elszáll....
Hívogat az iskola
De téged, szép óvodánk
nem felejtünk el SOHA."
Ezután a kiscsoportosoktól kapott tarisznyákat kapták meg a gyerekek az óvónéniktől, sorra egymás után. Láttam, hogy Dóri néni a könnyeit törölgeti, a komor, szigorú Marika néni szintén és E. óvónéni is....amikor pedig Réka egyik csoporttársa, Patrik elpityeredte magát, végem volt. Felcsendült a Múlnak a gyermekévek című dal, ami az utóbbi hetekben új értelmet nyert nekem. Tudok rajta frankón bőgni!!!!! Mint a záporeső. Ekkorra - utóbb derült ki, Tibitől tudom - szinte mindenki sírt és sírt... Mármint a felnőttek közül. A gyerekek helyesek, lazák, vidámak voltak (illetve Réka helyenként unott), mosolyogtak, integettek lelkesen....
Végül minden "felmenő" egy lufit adott át a gyerekeknek, melyet aztán együtt, egymás mellé állva, egyszerre elengedtek, vele együtt pedig lezárták az ovis éveket. Nagyon szomorú pillanat volt a búcsú, tényleg keserves, nem is gondoltam volna, mennyire az lesz.....
Csak olyan közhelyek jutottak eszem, milyen gyorsan elröppent három év. Milyen élénken él bennem az első két nap emléke. Amikor Réka ordított, mert a többi gyerekkel szeretett volna ebédelni, nekünk pedig csak másnaptól volt kaja rendelve....Mindez rögtön az első napon. Mennyi mindent tanultak kiscsoportban, verset, dalt (akkor még....) Hogy ennek ellenére azért a beszokás nem volt annyira könnyű, Rékának el kellett magyarázni pl., hogy ebéd után az óvodások alszanak (ő már itthon erre egy ideje nem volt hajlandó....)
A ballagást tortázás és nasizás zárta a csoportszobában. Az óvó néniknek átadtuk az ajándékokat, a gyerekekről készült albumot tenyérlenyomatostul, rajzostul, soksok fényképestül. Virágot is kaptam illetve megkezdődött a személyes búcsú is, egyik anyuka köszönt el csemetéstül a másik után. Jött pogácsa, torta csokiból, folyt a baracklé, meg a könnyek....Ültem ott a mosogató előtt egy sarokban, kezemben Réka minden csokrával és azon tűnődtem, te jó Isten, nehogy kitaláljam, hogy mennyire szuperkirály volt ebbe az oviba járni Rékának és sírjak még az óvó nénik után is, mert az tényleg érdekes lenne...De tényleg, hiányozni fognak....
Zárásul készült közös fotó az óvó nénikkel lásd itt:
Majd belefogtunk mi is a személyes elköszönésbe. Egy óvó nénin és a daduson jutottunk túl, amikor azon kaptam magam, hogy megint bőgök és megbízhatatlan a hangom, elcsukló, szóval E. óvó nénitől nem búcsúztunk el érdemben. Még biztosan találkozunk, lesz rá alkalom. Egyébként itt lakik a szomszéd utcában....
Ennyi volt. Manó csoport 2011-2014. Jó részük iskolába megy, 8 emberke újra nagycsoportos lesz itt vagy ott. Jó banda volt, szerettem őket, szeretettel gondolok rájuk. Nagycsoportosból iskolás lesz, kiscsoportosból középsős. Az óvó nénik újra kiscsoportos bandát kapnak, ők lesznek az új Manók. Hát így van ez...Körforgás, örök körforgás. Nagyon boldog vakációt az elballagott Manóknak!
Képek:
