Nyaralunk 2023

 

Ahelyett, hogy foglaltunk volna szállást valami jó kis horvát vagy szlovén tengerpartra vagy akár hegyoldalba, mi idén is hazai szálláshelyet választottunk. Vagyis én.  Valamiért - nem tudom, miért, de valahogy külföldre nem szívesen megyek kutyával, habár tavaly azért Torockót bevállaltuk, igaz, az nem is annyira külföld, ez egy, a másik meg, hogy oda nem egyedül utaztunk ötösben. 

Szóval idén Hévíz volt a célpont. A Balatonra nem találtunk olyan szállást, amely ár-érték arányban megérte volna. (Hozzáteszem, hogy még a szállodákról nem szoktunk le, bár szerintem, ha a Balatonra vágyunk, kénytelenek leszünk más megoldást keresni.) Mióta nem ovisok a gyerekek, illetve Réka kinőtte a pótágyat, azóta két szobát kell foglalni, ami eléggé megdobja a költségeket. Lett volna még Zalakaroson egy családi lakosztály, két szoba egybenyitva, klassz is volt, szép is volt, ám Zalakaroson már kétszer is voltunk, így marad Hévíz. Nem a Balaton, de majdnem és rossz idő esetén ott a szállodai kinti, benti wellness, szóval minden kafa. Kicsit rövidre vágtam a sztorit, mert szóba jött Sopron és Sikonda is többek között.  Ez utóbbiban már kétszer jártunk, őszi szünetben és nyári szünetben is. Nekem jobban bejött őszi szünetre, mert a Mecsekben még nem kirándultunk eleget és azt nyáron annyira nem vidám, ha véletlenül kánikulát fogunk ki, mint tavaly. A folyamatos strandolást én gyorsan el szoktam unni, max 2 nap és elég belőle. Amúgy Sikondán a szálloda kutyabarát és nekem abszolút kedvencem. Igaz, talán a kaja nem olyan remek, mint 2 éve Siófokon, de messze átlagon felüli, nagyon jókat ettünk mindig Sikondán így is és hát most mondjam, hogy Siófokra idén ugyanabba a szállodába 800 000 Ft-ért mehettünk volna 5 éjszakára? Hagyjuk már....

Mivel Tiborom nem képes hátra hagyni a gépeit 5 napnál hosszabb időtartamra, ezért 4 éjszakára foglaltam szállást. Ötöt szerettem volna, de úgy fájdalmas ár jött ki, főleg, hogy a kutyára 10000 Ft / éjszaka volt a díj. Ezért nem jár semmilyen szolgáltatás természetesen, csak bevihető kutya a szobába. Kedden reggel utaztunk hát, bár már hétfőn is szabadságon voltam, ment a mosógép, ürítettem ki a hűtőt, vasaltam, pakoltam, takarítottam, mint aki hónapokra távozik.... Az utunk eseménytelen volt, három óra alatt csorogtunk oda, végig autópályán szinte. Három órától foglalhattuk el a szobát, mi fél négykor a recepción ücsörögünk Zalánnal együtt, míg Réka elvitte a kutyát sétálni, mert a lobbiban túl izgatott volt és zavarta volna a többi vendéget. 

Idén először foglaltunk all inclusive ellátással szállást, mert félpanzió nem is volt opció, gondoltam, megpróbáljuk, milyen lehet az ilyen. Nekünk nem nagyon működött, mert 10 órakor fejeztük be a finom és bőséges reggelit, de már 12-től 2 óráig mehettünk ebédelni.  Úgy képzeltem, hogy majd némi sültek lesznek sok salátával, gyümölccsel és sütikkel, de egyszerűen lakoma volt, ugyanolyan svédasztalos terüljasztalkám, mint a vacsora egy ilyen kaliberű szállodában. Úgyhogy egyetlen egyszer mentünk le ebédelni, de többet sem vágytunk rá. Mert egyébként 3 és 5 óra között következett az uzsonna. Számunkra teljesen feleslegesen, de járt és ami azt illeti, elég zsúfolt volt minden étkezés....Uzsonnára kétszer vagy háromszor lecsoszogtunk, wrapet ettünk vagy frissen sült lángost, de én speciel soha nem voltam ilyenkor éhes, szóval csak vedeltem az automatából a gyömbéres üdcsit és csipegettem a sütik között.  Hat órától pedig következett a vacsora, a szokásos étkezés, a második lakoma per nap....Az uzsonna egyébként némileg színvonal alatt volt, inkább olyan iskolai étkezés hangulata volt nem túl finom kajákkal és szocreál hangulattal, de sokat nem számított. 

Jellemző, az étkezéssel kezdtem az egészet....

Mivel szokatlanul korán megérkeztünk, futotta egy gyors uzsonnára lenn az étteremben - lásd fenti sorok - mert már mindenki nagyon éhes volt. Fura volt, hogy mindenki fehér köntösben ücsörgött szinte az asztaloknál, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy abban nem illik kajálni....de itt olyan sűrűn jöttek az étkezések, hogy belefért. Illetve nem volt olyan formális, elegáns hangulata az étteremnek úgy összességében sem.  

Uzsonna után csobbantunk a wellnessben. Én is. Most hogy lefogytam 11 kg-t, nem lettem ugyan fürdőruha modell, simán még 5-8 kg is lemehetne rólam, viszont  a saját felfogásom szerint újra ember formám lett és fel mertem venni egy fürdőruhát nagy tömeg előtt. Nem mintha bárki engem nézve vagy értékelne, de engem azért visszafogott ez a súlytöbblet, talán tudat alatt is....A benti medencéket nem találtuk túlságosan gusztusosnak, valahogy nem volt kedvünk ázni bennük, túl meleg volt, úgyhogy inkább kilubickoltunk a kültéribe. Nem sokkal később el kezdett szakadni az eső, de durván ám. Ettől viszont kisebb lett a népsűrűség, ami kimondottan tetszett. A meleg vízben nem sokat számított egy ideig, hogy szakad az eső, de fél óra múlva azért már kifejezetten kellemetlen volt a koponyámon koppanó hideg esőcseppek tömege. Mégis, csak amikor durván villámlott is, na akkor úgy gondoltuk, hogy nem itt kellene meghalni ebben a medencében mind a négyőnknek, mi lesz a kutyával a szobában fenn, úgyhogy inkább biztonságos helyre húzódtunk. Én úgy elszoktam a víztől, hogy alig tudtam kimászni hirtelen a vízből.....Addigra úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Hát nem hiába, megérkezünk, vagy mi....

Ja, ha már megérkezés. Becsekkoláskor kérdezte a recepciós lány, hogy találtunk-e parkolóhelyet és határozottan meglepődött, mikor azt feleltük enyhe közönnyel, hogy persze. Megjegyezte, hogy becsüljük meg nagyon.....Nem sokkal később a pultba esett egy szlovák feldúlt pasas,hogy nem talál sehol parkolóhelyet - szlovákul nyomta, de valahogy értette mindenki - és hogy okés-e , ha beáll a szálloda elé a kapuba.....Megengedték neki, és onnan fogva az a kék Skoda nem is mozdult el arról a helyről, amíg mi ott tartózkodtunk. A parkolóhelyeként, mint kiderült  hamar komoly közdelem folyt, olykor fél órát is ücsörgött egy pasas a kocsiban, mire találta újat. Ha negatívumot akarnék mondani, akkor ez egy komoly hátrány, hogy ha egyszer elhagyod a pakolóhelyet, nem túl valószínű, hogy visszatértedkor másikat találsz. Persze a parkolás kapun belül nem is volt ingyenes és még meg is kellett harcolni érte....

Két napon át Tiboromat nem is nagyon lehetett rábeszélni, hogy elhagyjuk autóval a szálloda területét. A gyerekek mentek volna, ahogy kedden és szerdán már eléggé unták a wellness-t.....Tibor tekintete olyankor párás lett és felsóhajtott, hogy az a jó kis parkolóhely, hát hogy az nagyon kellene. 

A kutya - már meg sem lepődtünk - itt is elég nagy döbbenetet keltett a vendégek körében, bár több kutyus is lakott a szállodában most egyszerre. Egy fekete hosszabb szőrűvel találkoztunk egyszer a liftnél és valami tacskó is ügetett a folyosón, a liftnél láttam egyszer, de minkettő kisebb testű, mint Dió. Volt olyan vendég, aki szabályosan lefagyott a láttán, csak állt és meredt a kutyára, az ilyenek mellett rutinosan elsétáltunk minél gyorsabban.  A nagy többség azért barátságosan fogadta, néhányan kifejezetten lelkesek voltak, főleg a gyerekek. A kutyát egyébként indulás előtti napon megfürdettük, így bársonytiszta bundával foglalta el a hotelszobát. Vittük a plédjét és elvileg ezen aludt, de minden reggel az ágy végében találtuk a lábunknál feküdve. Olykor a fotelekbe is beült. A szálloda mellett volt egy erdőcske sétánnyal és kilátóval a fürdőre, úgyhogy oda naponta kb. 3-szor elvittük, hogy elvégezze a dolgát (kakazsákba összeszedtünk mindent). Reggel fél 7kor kérte az első sétát, általában itthon is ilyenkor engedjük le először a kertbe pisilni. Aztán 11 körül elvittük egy másik, hosszabb sétára Hévízen pórázon többnyire. Vacsora előtt és késő este két további rövid körre levittük sétálni, majd minden séta után alapos mancsmosásban részesült, hiszen sár és eső az volt bőven.....Igazából csak akkor maradt magára a szobában, amikor az étteremben voltunk, ez kb. 20-30 perc időtartam lehetett. Az ajtóra kitettük a "pet in room" táblát és reméltük, hogy az eb nem fog vonyítani vagy nyüszíteni utánunk. 

A wellness a mi ízlésünknek kissé túl zsúfolt volt, de azért kiélveztük. A nem fűtött medencében is megmártóztunk, na mondjuk ott alig volt valaki tényleg, de hideg is volt a víz és tartósan nem lehetett benne megmaradni, csak ha úszott az emberlánya kb. oda- vissza. A kinti medencében jót áztunk, közben beszélgettünk, pihentünk, koktélt, sört vagy üdítőt is kortyolhattunk akár. A fagyi szerintem ehetetlen volt, azt kihagytuk. 

Az esti élőzenei programok bennünket nem kötöttek le kimondottan, szerintem inkább a nyugdíjasok élvezték, mi csak zavaró tényező voltunk max, amikor kisétáltunk a lobbin át levegőzni a kutyával, majd negyed óra - fél óra múlva vissza.....Kutyával nyaralni nem leányálom, de mi szeretjük, hogy Dió ott van velünk. Többnyire....

Utolsó két nap következtek a legizgalmasabb kalandjaink, de majd erről legközelebb. :) 

Nincs

 Nincs laptopom, ezért nem írok. Az ugyanis munkába állt Tibi irodájában. Addig - bizonytalan, hogy hány hétig - hallgassátok Tusványost, több egész remek beszédet követhettünk ma délelőtt például! Hajóágyúból is van friss, majdnem 2 órás a podcast.  

Egyébként ma kertet rendeztünk, készült rakott krumpli és almás pite. Hozzá jéghideg málnás tonikot ittunk. Tényleg, van jégkrém is....

Vagyunk még

 

Ott tartottam legutóbb, hogy évzáró, na az sem mostanában volt - sajnos. 

Azóta eltöltöttünk pár szép napot Fonyódon. Kivettünk egy házat a kutyás strand felett nem sokkal, talán negyed óra séta volt a part. Persze aznap, hogy leértünk, egy pénteki napon, akkora vihar csapott le az országra és Fonyódra is, hogy éjjel kettőig nem tudtunk aludni, úgy süvített a szél át a házon. Nem mai gyerek volt, a szigetelés nem volt az erőssége, no. Azért elfogadtuk volna nagyon szívesen. Olyan panoráma nyílt a tóra, amivel nem tudtunk betelni, pedig 3 napunk volt rá, de persze egy élet is kevés, megunni, tudjuk ezt jól. 

Egy baráti házaspárral utaztunk, plusz Zalán korabeli fiukkal és egy kutyával, szóval a két kutya mindig adott programot, ha éppen hátradőltünk volna. Igazából jól éreztük magunkat, némi hátrány volt, hogy előző nap, csütörtökön úgy feltörte a szandál a lábamat, hogy két öt forintos nagyságú területen nem volt bőr a talpamon illetve a lábujjaimon, szóval gyalogolni sokat nem tudtam, mert fájt, illetve az első napot leszámítva vízbe nem mentem. Akkor sem kellett volna, de mindegy, végül öt nap alatt valahogy csoda történt és bőr nőtt oda, ahol korábban nem  volt, mármint a sérülés után. A háznál volt jacuzzi és medence is, szóval fullos volt a ház. A konyha remekül berendezett, egyedül a 3 szobával volt némi gond, melyek közül csak az egyik volt szuper, az volt a miénk, a másik kettő kevésbé. Az egyik tele volt pókokkal és szúnyogokkal a fiúk szerint, ők kaptak ott helyet, a harmadik szoba pedig a konyhából nyílt, vagyis nem sok privát szférát tartogatott annak,aki azt választotta. 

Sok közös a kutyán és a gyerekeken kívül nincs bennünk és a másik házaspárban, M.-ékben, de kedvelem őket ennek ellenére és egyéb alkalmakkor tök jól el szoktunk beszélgetni. Lakva nyilván más a helyzet. Őt a tyúkokkal nyugovóra tértek, viszont reggel hatkor már fenn tettek -vettek. Mi szeretünk nyaraláskor éjfélig vagy még tovább elemünkben lenni. A közeli étteremből hoztak a fiúk babgulyást ebédre egyik nap, én felajánlottam, hogy szívesen sütök hozzá palacsintát, ám a társaság másik része nem nyúlt a palacsintákhoz, mondván, hogy együk csak meg mi, ha már ennyit fáradtam vele....Hát nem volt fáradtság, remek palacsintasütő szolgált a konyhában. Ez úgy nem esett annyira jól, bár nem romlott ránk a palacsinta. Nem szeretnek túrázni és sétálni sem, ők kizárólag a kutyás strandon szerettek volna lenni, Dió viszont egy ivaros kan, aki jól kijön a kutyákkal, ameddig senki nem köt bele. Ha viszont valaki, főleg egy kisebb testű eb okoskodik, felugrál rá, azt könyörtelenül rendreutasítja. Szóval nem lehetett egy pillanatra sem szem elől téveszteni és két óra stand vele felért egy egész napos strandolással kutya nélkül. Vittem könyvet, hogy majd olvasok az árnyékban a csodás Balatonparton, de azon kaptam magam, hogy negyedszer olvasom ugyanazt az oldalt és semmire nem emlékszem, úgyhogy felejtős volt az egész. 

Általában folyamatosa zengett a strand a "Fifike, gyere ide" felkiáltásoktól, ahogy mindenki próbált a kutyájára felügyelni. Volt egy német házaspár is, aki Gustav nevű kutyáját hiába szerette volna a vízbe csalogatni, szegény kutya folyton kiúszott a partra a labdával a szájában, kimászott nagy nehezen a termésköveken keresztül is, mit neki homokos part és ott reszketett, amíg Hans und Hildegard rájött, hogy a kutya nem akar pancsolni egyáltalán, elég neki a parton labdázni. 

A strand egyébként nagyon szép, kulturált, gondozott. Pár pad elférne, mivel nincs egy sem, de öltöző, büfé és mindenféle kölcsönző szintén akad. Helyieknek ingyenes, egyébként 600 vagy 800 ft per koponya, ha jól rémlik, kutyáknak ingyenes. Most koránsem volt olyan zsúfolt, mint egy kánikulás nyári napon, amikor mindenhol plédek és törölközők hemzsegnek a füvön, de ezt nem is bántuk. 

A gyerekek remekül érezték magukat, pancsoltak a medencében vég nélkül, melegedtek a jacuzziban, vacsorára pedig rendeltünk kaját, pizzát. Itt is ütköztek a másik házaspárral a tervek, mert ők elmentek inkább a Lidlbe kifliért és májkrémért, azt fogyasztották el a teraszon. Utolsó este mi is Lidl-s mini pizzákat  sütöttünk, M-ék maradtak a kiflinél és felvágottnál. 

Ez volt tehát június végén. Pontosan nem tudom mikor, de július elején volt, amikor az E-on lecserélte a villanyóránkat és ezzel hivatalosan is napelem felhasználók lettünk. Azóta minden este hallgathatom a beszámolót, hogy mennyit termeltek a napelemek és hogy ez milyen zseniális dolog. Egyelőre jóval többet termel a rendszer, mint amennyit felhasználunk.  Ezzel, vagyis egy tökös kis napelem rendszerrel Tiborom újabb nagy álma teljesült és egy több éves küzdelem, harc és több szakaszok kivitelezés vezetett el idáig. Életemben még nem aggódtam így a jégeső miatt annyira, mint amióta napelemek a tetőn vannak....bár elvileg jégállók a panelek, de hát a puding próbája ugye....

Július elején Réka lezavart egy lovas tábort, reggel 8 és este 6 között nem nagyon láttuk a kiscsajt és minden este erősen lószagúan és  lószőrősen tért haza. Gondolkodtunk rajta, hogy augusztusban is beíratjuk egy ilyen táborba, bár elég húzós az ára, de ütközik az augusztusi nyaralással, úgyhogy erről ennyit. Réka egyébként unatkozik, ő szereti a pörgést, sok programot, Zalán meg elvan itthon a tévével, a ps-ével, egész más természetű. Persze annyira nem unatkozik, hogy beíratkozna az augusztusi intenzív angolra, 3 hetesre, de hát jó, ahogy gondolja. Persze hamar eltelik , elsuhan, elrepül ez a pár hét, minden napja kincs a nyári szünetnek, egykettőre szeptember elsején találjuk magunkat, jaj....

Most pedig itt van ez az elképesztő hőség....Tegnap csak annyira szaladtam ki a légkondiból, hogy kiteregessek illetve beszedjem a ruhákat, iszonyatos volt a meleg és ma is, ahogy hazafelé tekertem bringával, teljesen olyan volt, mintha a pokol kénköves bugyrai felé karikáznék egyre közelebb és közelebb. Végül hazaértem egyenletes, de nem túl gyors tempóban és még a kulacsomat sem támadtam meg valamelyik zebránál. Az esti kutyasétáltatás is egy szenvedés, hazafelé Dió sem nagyon húz vagy szaladgál, melege  van és ki van tikkadva. Most délután volt egy zápor, amitől csak még párásabb lett a levegő, de várjuk a hét közepére a feloldozást. Nem írok újdonságot, de nem bírom a meleget, mintha meg akarna főni az agyam, csak szédelgek és semmire nem vagyok jó, amíg hűvös szobába nem érek. Ott is leginkább csak ledőlni van kedvem és pihegni, fagyit, hideg limonádét vagy dinnyét tömve magamba. 

Nagyjából ennyi történt. Ha valami lemaradt, mindenképpen pótolom. :) 

Jaj, tudom is mi, a hollókői kirándulás, no majd legközelebb!

Zalán nem volt hajlandó lencse elé állni, bocs. Ezért nincs róla fotó. Várjuk, hogy elmúljon ez a mániája. 

Amit még nem meséltem

 

Egyszer valamikor réges-régen elegem lett a munkahelyemből - lehettem vagy 29 éves kb. akkoriban - és hirtelen felindulásból beadtam a pályázatom egy céghez. Be is hívtak interjúra az önéletrajz alapján és az első interjú után továbbjutottam az angol nyelvűre valami angol ipséhez. Azon is túl jutottam és pár nappal később értesítettek, hogy enyém az állás. Tök boldog voltam, nagy diadallal beadtam a felmondásom. Nem nagyon hitték, hogy komolyan gondolom, nem fogadták el, azt mondta a  vezérigazgató, hogy aludjak még rá párat...és visszatette az asztalomra a lapot....Hirtelen nem értettem az egészet. Másnap aztán behívtak a HR-re és leültettek. Nem kedveltem az HR-es némbert, olyan lábai voltak, mint egy tehénnek. Olyan csontos és átlagon felüli méretű...ugyanakkor izmos. Ráadásul mindig szoknyában járt szinte, még télen is. Azzal kérkedett, hogy fiatal korábban (40 éve) kosárlabdázott és tehetségesnek is találták. Nem ezért nem kedveltem, hanem mert kárörvendő volt és mélységesen ostoba. A hölgy elmondta, hogy igazgató úr kérésére kiszámolta, mennyivel tartozom a cégnek, ha idő előtt lépek le, hiszen 3 évet aláírtam nekik diploma után. Emlékszem még a tanulmányi szerződésemre? Ha már voltak olyan kedvesek és kifizették a mesterdiplomám nem éppen ingyenes árát...ugye....Ránéztem az elém tolt papírra és nyomban megeredtek a könnyeim. Persze szigorúan befelé. Vég nélkül folytak, mert tudtam, hogy az állást vissza kell mondanom....Este ültem a konyhában, azt hiszem, dinnyét eszegettem és sírtam, mint egy gyerek. Emlékszem, Tibi megállt az ajtóban, aztán nem szólt semmit, csak eltűnt a nappaliban.  Itt ért véget egy történet, de mint mindig, kezdődött egy másik...

Augusztusban megvettük a H. utcai lakást, novemberben megkaptuk a kulcsokat. Teljes felújítás volt szükséges, de két viszonylag tágas szobája volt és a konyhában is bőven akadt hely az étkezőasztalnak. A kilátás a kertre nézett, a keleti oldalra. A legszebb éveinket töltöttük ebben a lakásban 12 éven át. Ide születtek és itt cseperedtek a gyerekek iskolás korukig. Zalán az első osztály közepén járt, amikor ide költöztünk, ahol most lakunk. Úgy gondoltam, nem lett volna esélyünk megvenni a lakást, ha akkor visszafizetem a tandíjat...ennek így kellett lennie, maradtam a régi munkahelyemen, de lett pénzünk egy nagyobb lakásra, hitel nélkül. Olyan áldozatnak gondoltam ezt, amit érdemes volt meghozni, hisz 1-3 év és babát szerettem volna. 

Pár hete beszélgettünk arról az egyik nagyon kedves ismerősömmel, akivel egy osztályba járnak a gyerekeink és a szülők közül talán őt kedvelem a legjobban. Mesélte, hogy nyílt nap lesz a gyárban, ahol dolgozik (pont ott, ahol interjún jártam), mire azt feleltem, hogy én már jártam a szabászaton, itt-ott a gyárban, és akkor elmeséltem ezt a sztorit az interjúval, meg hogy vissza kellett mondanom az állást. Mire B., ez a jó ismim vagy barátnőm, nem is tudom melyik, rádöbbent, hogy őt annak idején 17 éve azért vették fel arra a bizonyos pozícióra, mert én visszamondtam....Milyen kicsi a világ, nem? 

Nem szoktam rágódni a múlton, mert azt gondolom, hogy a dolgok történnek valamiért, másrészt meg minek rágódni, az már úgyis elmúlt. Most azért ahogy a kutyát sétáltattuk a csöndes Tisza-parti sétányon elgondolkodtam, hogy mi minden lett volna másképp? Novemberben kaptunk kulcsokat, ott tartottam, de csak a következő tavasszal költöztünk be, egy szokatlanul meleg áprilisi napom. Még arra is emlékszem, hogy a lila ujjatlan blúzomban és egy fekete kockás miniszoknyában hordtuk át a zsákokat, hogy aztán másnap már csak a bútorokat kelljen. No abból sem volt sok...Ez volt 2006-ban. Nyárra belaktuk a kéglit, éltük világunkat, nyáron a Székelyföldön nyaraltunk, fenn a Hargitán. Aztán még történt egy és más, de a lényeg, hogy 2007 tavaszán és már terhes voltam Rékával és végtelenül, nagyon-nagyon boldog. 

Persze más lett így az utam, mert amikor Zalán megszületett, a cég felszámolása megkezdődött és mire 3 éves lett, le is zárult. Úgyhogy nem volt hova visszamenni dolgozni, ami nem egy szívderítő történet két gyerekkel magad mellett. Sokszor kívántam, bár lenne hová, ismerős helyre visszamenni, de mindegy, azért gyorsan találtam én magamnak munkát eddig mindig és ha az első munkahelyem gyes után elég hervasztó is volt, csodálatos embereket ismertem meg a kollégáimban, akiket nagyon szerettem és akik sokat segítettek abban, hogy milyen visszatérni a munka világába, ha egy 3 éves és egy 5 éves gyerkőcöd van. Néhány év múlva pedig váltottam a mostani munkahelyre, ahol az elmúlt 6 évet eltöltöttem. Szóval igazából ha akkor váltok, 29 évesen és inkább visszafizetem a tandíjamat, most egy sor emberrel sosem találkozom. Lehet, az sem lett volna sorsfordító, de mégis csak úgy vagyok olyan, amilyen most, hogy mindez megtörtént. 

Hát ennyi a történet. Annak örülök, hogy B. került a helyemre, amit el sem foglaltam soha és ő jól érzi ott magát, talán onnan is megy egyszer megérdemelt nyugdíjba. Ismerjük egymást 6 éve, sőt, ha a játszóteres éveket is beleszámítjuk, akkor 10 és nem is gondoltam, milyen közös metszéspontja volt az életünknek egyszer a múltban. 

Amilyen még nem volt

 

Amilyen még soha nem volt, az történt ma - elfelejtettünk elmenni az évzáróra. Illetve Zalán. De nyilván megelőző munkálatok szükségesek, fehér ing vasalás, sötét nadrág kikészítés, ami pedig az én dolgom, de semmi. Annyira szemellenzősen az volt a fejemben, hogy Rékának jövő kedden aktuális, hogy eszembe sem jutott, hogy akár ezen a héten is kioszthatják a bizonyítványt a kisebbik csemetének.....Kérdezi a szomszédasszony, hogy mit szoktunk ajándékozni a tanároknak, nekünk mikor lesz az évzáró...na akkor világosodtam meg. Persze az évzáró nem igazán kötelező, szokott lenni hiányzó, aki már táborban van vagy nyaral, úgyhogy tragédia nem történt, csak az aggasztó, hogy képes voltam totál elfelejteni. Zalán sem szomorú egyáltalán.

Egyébként olyan fél öt körül, pont amikor indulni illett volna egyébként Zalánnak a suliba, zivatar kerülgetett bennünket. Mivel bringával voltam dolgozni, hamarabb el is indultam haza egy 5-10 perccel, szárazon haza is értem, bár a szél feltámadt, nem volt kellemes. Tettem-vettem itthon és látom a konyha ablakból, hogy a szomszéd házának nedves a teteje, na akkor gondoltam, hogy ideje betolni a bringát a garázsba, mielőtt megázik az eresz alatt. Két dörgés-csattanás és villámlás kinn ért az óriási platánfánk alatt, akkor majdnem lepergett előttem az életem, de ezúttal megúsztuk, nem csapott a házba a villám, mint néhány éve....sem belém.

Egyébként sok történés nincs, uborkaszezon van, no meg el is felejtettem, miről meséltem, miről nem. 

Tegnap meccset néztünk. Nem szoktam eltalálni az eredményt, most is 3:0 volt a tippem a litvánok ellen. Mondjuk, helyzet az volt bőven, lehetett volna még több, de azért az a Sallai gól nagyon szép volt, jól odatette. Szeptemberben folytatjuk a szerbek ellen. Hát legalább lesz valami, amit lehet várni az őszben...Bár túrázni is legjobban ősszel szeretünk. 

Ha most megkérdeznék, hogy mit tartok a legidegesítőbbnek jelen pillanatban, azt mondanám, hogy a szülőket, akik nem örülnek, hogy itt a nyári szünet és alig várják az őszi tanévkezdést. Komolyan nem értem az ilyeneket, mert általában nem azok, akik nem tudják hová tenni a gyerekeiket a nyárra. Persze az ő dolguk, csak fárasztó hallgatni a nyavalygásukat. 

Jövő héten szülinapom lesz, megrendeltettem Tibivel a tortám a Z. cukrászdából. Azt, amit tavaly nem sikerült, mert a szülinapomon pont zárva volt a cukrászda. Meggyes-marcipános-csokis trüffeltorta, vagy ezt már meséltem? Csorog a nyálam utána máris....Na nem mintha diétás lenne. Ezzel eléggé megközelítem majd az ötvenet, bár már tavaly is közelebb lettem az ötvenhez, mint a 45-höz....de nem annyira, hogy sokkot is kapjak tőle (bár eléggé sokkoló a 48 is). Azért durva, hogy már ennyi éves vagyok, sőt Tibi 49 lesz novemberben (holvanazmég). Lassan lesz egy olyan kényelmes ürügyem, hogy "mit akarsz, ötven éves leszek". Még nem tudom, mi mindenre lehet ráhúzni, de pár dologra biztos. Persze az ötven az új negyven, de amikor 6 éve a sógornőm volt 50, nem ezt gondoltam. Az ötven baromi sok, gombócból is nagyon sok, úgyhogy pafff...nem tudom még hová tenni, de nem is kell. Elvégre annyi az ember, amennyinek érzi magát (olykor pont ennyinek, máskor meg kamaszlánynak agyilag).