Ovis értékelő

Zalán esetében. 

Azon elmélkedem napok óta, hogy ezt a bejegyzést nekem valahogy össze kellene eszkábálnom (mert belső késztetést érzek rá), node vajon mi a bánatról fogok én írni?? Valójában fogalmam sincs, mi folyik a Napraforgó csoportban. Hasonlóan az átlag szülőkhöz mindig ugyanabban az időpontban érkezem az oviba (reggel 8 előtt pár perccel ill délután 16.45-kor) és hogy a két időpont között mi folyik az ovi falai között, arról gőzöm sincs. Két dolog jellemezte idén a hozzáállásom az ovihoz: 

- a koncentráció, hogy Zalán jól érezze ott magát, no ordítson reggel, beszéljen az óvó nőkkel és szerezzen barátokat. Másra emellett nem sok időm volt odafigyelni. Nem is volt lényeges.

- bizalom az óvó nőkben - biztos jófejek, szakmailag tökjó, cukik és aranyosak, amilyen a hírük.

A tények:
- Zalán nem áll szóba egyetlen óvó nővel sem az oviban (Rékáéval sem). Senkivel, akinek "óvó nő szaga" van. J.vel (Tibi unokatesója, daduska) suttogva olykor szót vált.
- Egyetlen műsort sem láttam idén, amit az ovisok előadtak volna. Karácsonykor és Anyák napján beteg volt Zalán, évzáró pedig kiscsoportban össze van vonva az Anyák napjával. Ezt ki találta ki, nem tudom, de szuperkirály ötlet volt, ha engem kérdeznek (persze nem fognak) 
- Olykor még mindig előfordul, hogy ordítva adjuk át ZalánDaliát az óvó nőknek. Zalán rúgkapál, a nyakamba kapaszkodik.
- Nem szerzett barátokat. Illetve mindig van kivel haverkodni, olykor más csoportbeli gyerekekkel is vígan játszik, de olyan PaffKata-Réka duó nem állt össze Zalán esetében.
- Nagyon örül, hogy kitört a vakáció.
- Napközben minden vélemény szerint jól elvan a csoportban. Nem passzív, nem szomorkodik, a gyerekekkel kommunikál. 
- 2 db verset hozott haza az év során. Nem mondom, hogy többet nem tanultak, csak azt, hogy ő speciel nem. Marha szegényes eredmény. Ha középsőben is hasonlót tapasztalok, szólni fogok az óvó nőknek. Úgyis annyira szeretnek....
- A csoportban vannak érdekes, hogy úgy mondjam, nem átlagos gyerekek.
A. erőszakos, kimondottan rosszindulatú, aki folyton üti-veri a többi gyereket. Amennyire én látom, nem izgatja, ha megbüntetik az óvónénik....
B. nem bírja, ha hozzá érnek, olykor minden átmenet nélkül felsikolt. 
V. nem beszél. Nem csak az oviban, egyáltalán nem. Vizsgálatokra járnak, meg logopédushoz..részleteket nem tudok.
Cs. sem beszél, csak amolyan bébi nyelven (vauvau a kutya pl., nála halmozott sérülést sejtek, olyan fura a tekintete. Mintha egészen máshol járna.)
Ehhez jön még Zalán, aki az óvó nőkkel nem áll szóba. Plusz amiről nem tudok. 
- Ami számomra a legaggasztóbb, hogy mennyire nem szeret járni Zalán oviba. Mert mondhatják, hogy milyen jól érzi magát ott, reggel, ha megtudta, hogy nincs ovi (mert mondjuk szombatot írtunk) olyan boldog és megkönnyebbült volt, hogy csuda. Most is imádja a szünetet, ahogy említettem volt. Nem is tudom, mi lesz egy hónap múlva ha visszamennek pár hétre az oviba...
- A másik félelmem, hogy vajon meddig lesz türelmük az óvónőknek hozzá. Figyelnek e rá kellőképpen. Ő elfordul tőlük, mennyire hagyják ezt rá? Meddig próbálkoznak? Lesz e olyan, hogy már nem? Vagy talán már ott is tartunk? 

Attól is tartok, hogy egy nap arra döbbenek rá, hogy ez az óvónő duó sem különb Rékáénál...Akárhogyis....Boldogabb középsőcsopira számítok. De addig még élvezzük a nyarat. Vagyis ők élvezik a vakációt és meg várom a szabit. Még egy héééét!!!!! 

Holnap kezd

Még nem is meséltem. Azon a bizonyos roppantul elfoglalt héten június elején, a gyermek szemészet és az ovis ballagás közé pedánsan beékelve találkoztam azzal a pszichológus hölggyel, akit a védőnőm ajánlott. Állítólag nagy lelkesedéssel és csillogó szemekkel foglalkozik dadogós gyerekekkel és több esetben talált már megoldást a problémákra. Így indultam neki a találkának. 

Otthon fogadott, egy fiatalosan, otthonosan berendezett panel ötödik emeletén. Nemrégiben költözött át ide K.-ról férjestül és most kisbabát vár, mégpedig novemberre. Hogy várandós, azt tudtam, hiszen a védőnőm mesélte, hogy pontosan hány hetes, csak most tudtam meg. Amikor becsengettem, bénáztam még egy sort az egyik postaládávával (ez egy másik történet, nem releváns), úgyhogy lejött értem a földszintre és együtt robogtunk vissza az ötödikre. Hogy őhozzá vagyok "hivatalos", sejtettem a lift magában összezárva (terhes fiatal nő...), de ő csak a saját bejárati ajtaja előtt árulta el, hogy tényleg. 

Érdekes volt, mert ahogy elkezdtünk beszélgetni, volt egy olyan érzésem, hogy nem szeretné elvállalni Zalánt. De akkor miért egyeztünk meg egy megbeszélésben? Ez picit elbizonytalanított, bár végül a kérdései azt hiszem jót tettek nekem, mert fura módon inkább felbátorodtam és határozottabban kijött belőlem, mit szeretnék. Szakvéleményt, hogy mi állhat a dadogás hátterében és mi lehet a megoldás, kezelés. Mert állítólag erre gyerekkorban igen jó esély van. 

Ahogy a szakorvosok esetében azt már nem egyszer tapasztaltam, egész más irányban tapogatolózna, mint az ovis pszichológus kollegája. Szerinte Tibi és édesapja viszonyának semmi köze Zalán akadozó beszédéhez. Nyilván nem egy támogatandó és ideális állapot, de nagyon nem valószínű, hogy egyedül ez áll a háttérben. 

Tetszett, hogy a kérdéseimre mindig volt logikus válasza, legyen az bármire irányuló. Olyasmikre is, amire nekem még ötletem sem akadt éveken át. Amit pedig felépített illetve kivetített nekem, abban volt fantázia. Valahogy összeállt egyfajta kép. Nem mondom, hogy 100%-ban a valóság, hiszen még nem is látta Zalánt, mindössze meséltem róla, de mindenképpen biztató volt, amit hallottam tőle.

Röviden összefoglalva ő úgy véli, Zalánban hatalmas a versenyszellem. Látja, hogy Réka hogyan "teljesít" és mindent elkövet, hogy felvegye vele a versenyt. Hogy utánozza őt.  A mérce pedig igen magas.... Ezen picit csodálkoztam, hiszen nekem soha nem voltak elvárásaim Zalánnal szemben. Nem követeltem tőle, hogy 1 évesen számokat ismerjen fel vagy betűket 2 évesen, szavakat leírjon kiscsoportban, szépen rajzoljon ésatöbbi. Nem állítom, hogy nem hasonlítom össze a két csemetém, de én mindig úgy voltam vele, hogy Réka az Réka, Zalán pedig Zalán. Imádom mindkettőt. Más érdeklődésű, temperamentumú, habitusú gyerkőc, hogyan is várhatnám el tőle ugyanazt?? E. szelíden rávezetett, hogy hiába, ha soha nem is jeleztem elégedetlenséget Zalán felé, ő TUDJA, ÉRZI, LÁTJA, hogy mi a helyzet, hogy mihez kell (szerinte) "felnőnie"...

Bő 1 órát beszélgettünk, majd végül abban maradtunk, hogy heti 1 órában foglalkozik Zalánnal. Holnap kezdenek a fiúk három órakor. Fiúk, mert Tibi viszi majd, nem én. Elvileg egy óra múlva megy érte. E. azt szeretné, ha négyszemközt maradhatna Zalánnal, vagyis Tibinek ott kell hagynia egy kvázi vadidegen helyen....Hát kíváncsi leszek. E. azt mondta, ne izguljak, ő már sok mindent látott, ha fél órát ordít a pasi, kivárja és akkor még mindig tudnak fél órát játszani. Azonban nem hinném, hogy Tiborom rávehető lesz egy ordító Zalán hátrahagyására, úgyhogy tényleg nem tudom, milyen lesz az első óra. Az bizonyos, hogy készülünk rá, Zalán egy nagy zöld táskában mindenféle játékot vihet majd magával (az új lakás miatt játékok nincsenek a "rendelőben"). Azt mondtam neki, most, hogy nincs ovi, E. néni foglalkozik vele, mint Rékával Irénke néni annak idején a Nevtanban. Ez szemlátomást tetszett neki. Remélem, szeptemberre szóba áll E.-vel, mert sajnos természetesen csak szülésig tudja vállalni. Illetve amíg lehetősége lesz rá.

Könyvmoly nevelde

No igen, van néhány vágyam a gyerekeimmel kapcsolatban. Az egyik, ami most legelőször eszembe jutott, hogy válasszanak valamllyen sportot maguknak. Kezdetnek jó lesz mondjuk az úszás, majd jöhet valami más is, teljesen mindegy, csak legyen az életükben rendszeres sport. A másik ilyen, hogy barátjuknak tekintsék a könyveket, szeressenek olvasni. Kapjanak az olvasástól majd legalább annyi örömet, mint én. 

A gyerekek könyvcsomagot kaptak annak megünneplésére, hogy kitört a vakáció. Tudom, olcsóbb lett volna, ha ünnepélyes keretek között mondjuk bevonulunk a könyvtárba és kikölcsönzünk egy szekérderéknyi könyvet...dehát nem bírok a véremmel, nekem muszáj új könyvet venni nekik időről-időre. Mert ebből sosem lehet elég. Ha egy pillantást vetek a Pagony kiadó TOP10 listáját, hááát...nekünk nem sok minden hibádzik belőle. Talán csak a nagyfiús és a bébi könyvek kivételek ez alól. Lássuk miket szereztem be a nyári vakációra (legalább az elejére)

Jill Tomlinson könyveit nagyon szeretik a gyerekek, a cicás a kedvencük, aki Angliába libbent át egy hőlégballonon Franciaországból és nagyon haza szeretett volna menni a kis halász családjához és a három kisfiúhoz. A gorillás kötetbe még nem kóstoltunk bele, de remélem, ennek is sikere lesz.

A foglalkoztató könyvet Zalánnak vettem, de Rékának is akad benne egy-egy feladat, ami neki való. Nagyon szép, igényes kötet, élénk színekkel, bogyóésbabócára jellemző képekkel. 12 mesét is tartalmaz a könyv, eddig kettőt vettünk át...bevallom...elég unalmasnak találtam őket, bár a gyerekek nem panaszkodtak. Igazából manapság divat Bartos Erikát nem szeretni és majdnem ciki az ő könyveit olvasni a gyerekeknek....Pedig a Bogyó és Babóca sorozat Zalán egyik kedvence. Ami engem illet, szerintem 4-5 éves korig teljesen jók a BE könyvek is. 2-3 évesnek pedig remek. Igaz, én unom őket, de ez mellékes tényező.

kk

A Graffaló történet folytatása a  Graffaló Kölyök Julia Donaldson és Axel Schiffler tollából. Zalánnak ez is tetszett, bár a kívülről megtanult Graffaló egy fokkal jobbra sikerült az én véleményem szerint. A vége amolyan kurtán furcsa...

Amikor ennek a könyvnek az első sorait olvastam az ovis ballagás előtt egy könyvajánlóban, naná, hogy elbőgtem magam rajta. Arról szól, milyen lesz az iskola egy kis elsősnek. Nem kifejezetten egy mestermű az írás, még Réka sem döntötte el, hogy szereti vagy nem annyira szereti, mindenesetre szerintem tájékoztató jellegű és valamilyen szinten megvilágító olvasmány. Némely képen pedig teljesen olyan, mintha Réka mosolyogna ki a könyvből. Picit sötétebb hajú, oldalra csatolás nem jöhet szóba nála, de hasonlít, kimondottan hasonlít....

Az abszolút kedvenc a Titi sorozat egyik darabja. Számomra még nem derült ki, hogy ez melyik a három közül, mindenesetre ez az a rész, amikor Titi a toronyház tetejére költözik egy kis szobába. Egy háziállatkája is van, egy kis csótány. Hát nem elragadó? De tényleg, remekül megírt történetek, érdekes karakterek, egyedi, azonnal felismerhető grafika. Egyszerre izgalmasak, viccesek, igazi Rékának való mesék. Általában egy mese sosem elég, minimum három után elégednek meg a kedélyek. Annie Schmidt teremtménye Szutyoksári is, akit szintén nagyon szeretünk. Mááár látom is a lelki szemeim előtt a másik két kötetet a polcunkon. 

Ők mondták

Nálunk szabály, hogy a gyerekek nem tartózkodhatnak egyedül az erkélyen (alattunk második emeletnyi a mélység). Egyik rémálmom a sok közül, hogy... na nem is festem az ördögöt a falra. Egyik este Zalánnak hiába magyarázom eme alapszabályt, nagyjából tojik rám. Elfogy a türelmem.
- Zalán, este van, sötét van, tessék bejönni az erkélyről, világos?!
- Nem, sötét....- morogja az orra alatt. 

---

Zalánék kitalálósat játszanak a baleseti osztály folyosóján, amíg Rékára várunk a röntgenben. 
- Hatalmas a feje? - kérdezi Zalán.
- Igen!
- Hatalmas a szája?
- Igen. 
- Rettentő nagy?
- Hát...igen. Mondhatjuk.
- AKkor tudom már. Graffaló!

----

Zalánnak nem sikerül valami projekt az építőkockák terén.
- Basszus.... - bosszankodik.
- Ilyet nem mondunk. - intem meg én.
- Jó, akkor bassza meg!
- Ilyet pláne nem mondunk!!! - hüledezek.
- Ajhh....anya....akkor mit mondjak ilyenkor??
- Hát mondjuk, a macska rúgja meg...Vagy a fene egye meg...ilyesmi.
- Jó, legyen a kutyafáját!
- Legyen....

---


Réka nézegeti a talpam fürdés után, ahogy a kanapén tehénkedünk. 
- Anya, az én lábam is ilyen lesz, ha felnőtt leszek?
- Igen. - felelem óvatosan, gyanakodva.
- Jaj, ne már.....Nem akarom!!!
Utána napokig időről időre a talpamat szemügyre vettem, majd időpontot kértem egy kis pedikűrre...Biztos, ami biztos.

---

Ebédelünk az asztal körül hármasban.
- Anya, nagyon szeretlek. - leheli Zalán (ami nem ritka tőle, naponta többször hangsúlyozza éppen aktuális érzelmeit irányomban.) Ez alkalommal folytatta is.
- Ha majd meghalsz, nagyon foglak sajnálni.

---

Mosogatok a konyhában este. Réka egyszer csak megszólal a vacsora asztal mellől.
- Mindig csak dolgozni, dolgozni, utána mosogatni, főzni, mosogatni, takarítani, óóóó...én nagyon szeretek gyereknek lenni, nem akarok felnőtt lenni.
Nohát vagy valamit rosszul csinálunk vagy valamit rosszul kommunikálunk, vagy mindkettő...

Megyek az óvodába...

Battyogtam ma az óvodába Zalánomért, aki - Rékával ellentétben - a héten még jár oviba. Nem tanultuk meg, egy év erre kevés volt, hogy neki nulla, zéró kedve menni, ha Réka itthon maradhat. Nem érdekes, talán majd jövőre. Büntetésem az volt, hogy minden nap ordító Zalánt hagytam ott az oviban, Tibié pedig, hogy ebéd után érte ment bűnbánatában.

Olyan furcsa érzésem volt délután, valahogy Réka hiányom támadt. Persze majd megszokom, némi spéttel, de felfogom, hogy elballagott a drága, neki többé nincs ovi , nem Manós és nem is Pitypangos (leszámítva a nyári gyerekmegőrzős ovit), hanem naaaagy és okos iskolás. De ott és akkor csak pislogtam, picit értetlenül.

E. óvónéni összecsomagolta Réka  kis váltócipőit, amit még a ballagáson felejtettünk benn, majd a laminált fotót is lehozta nekem, ami Réka öltözőszekrényén, polcán virított 3 éven át. A 3,5 éves Réka mosolygott vissza róla. A kis vitorláshajó figura mellett jövőre másik kispajti fényképe fog díszelegni, így van ez. Igazán nem zárhatják be az ovit, csak mert a 2011-14-es Manó banda iskolába készül.

Az is fura, hogy az óvó néniknek jövőre kiscsoportjuk lesz megint. Ráadásul nem is ott, ahol eddig állomásoztak a Manók, hanem az épület egy másik szárnyában. Azt mondják, nekik is fura, még 20 év után is, de kutya ugat, a karaván halad....

Ezt még hétfőn írtam, ma péntek van. Már jobban vagyok. :) 

Azóta kitört a vakáció Zalán számára is, ami nem lesz túl hosszú, ahogy kinyit az ovi 4 hét múlva, imádnivaló csemetéim máris ott találják magukat az összevont csoportok egyikében. Mindketten, az Elballagott is.Terveim szerint 2-3 hetet járnak. Nem örülök neki, de még mindig jobb helyük lesz mint Tibi irodájában, ahol szabadon unják halálra magukat. Ha nagyon gáz lesz az ovi, akkor persze újratervezés és kitalálunk valamit....de bízom benne, hogy ketten együtt ellesznek egész nap. Vagy legalább fél napot. 

Friss hír az iskolánk (a leendő) háza tájáról, hogy É. tantónénit megválasztották az ÉV TANÁRÁNAK a Rákócziban. Ami nagyon sokat nem jelent, de mindenképpen biztató a mi számunkra. Remélem, szeretni fogja Rékát és viszont...Igazgatóbácsi szerdán bezárta a tanévet, értékelte is azt, amiből egyetlen mondat maradt meg a fejemben. Az iskola átlaga 4,5 volt ebben a tanévben  (Mivan???), az iskola 16 osztályában 156 db kitűnő tanuló van (Mivan???)....

A. közölte velem múltkor (most volt elsős a kisfia a suliban), hogy készüljek fel, tanulunk majd, mint az állat. Napi 2 órát. Ők nagyjából 4-től fél 7-ig nyomták minden nap. Hétvégén is. Téli szünetben is, leszámítva a Szentestét. Nem mondtam A.-nak, de engem ez egészen elborzasztott. Én ezt nem szeretném. Akkor inkább ne legyen kitűnő tanuló Réka, sőt, a tagozat sem kell ilyen áron. Megutáltatom vele úgy a tanulást egy életre, hogy csak na. Hát nem?? Aztán később megnyugodtam, beszéltem M.-mel (másodikos a leánykája ugyanebben a suliban), ők napi fél órákat tanultak, átnézték, amit a napköziben műveltek, esetleg elfeledett házikat pótolták. A hihetetlen mennyiségű szorgalmi feladatot ezek szerint átugrották, de mindez nem sokat számít, a kiscsaj így is elég jónak bizonyult év végén a tagozatos osztályba, felvették.

Én még nem tudom, hogy lesz, mint lesz, sosem volt oskolás gyermekem, de semmilyen téren nem vagyok felkészülve arra, hogy az elsős gyerekemmel órákat tanuljak és gyakoroljak naponta. Ez borzasztó....Talán nem is lesz szükség, hiszen Réka "túlfejlett", ahogy a középsős óvó nénije mondaná....Szóval reményeim szerint az első osztály az írást leszámítva nem lesz nagy kihívás neki. Egyre nagyon izgalommal várom a szeptembert. Jó azért, hogy még odébb van, de várom azt is...