Időről időre vannak olyan időszakok, amikor nagyokat pislogva konstatálom és próbálok napirendre térni felette, hogy a gyerekek bizony nőnek. Nem csak a Danika, akit valaha az alapfokú angol nyelvvizsgáig kísértem 10 évesen (mármint ő volt 10 éves) és azóta már le is diplomázott (egyébként döbbenet!!!!) Hanem a saját gyerekeim is. Most éppen megint egy ilyen időszak van, Réka lódult egyet növésben, fejlődésben. Csak figyelem, ahogy egyre hosszabb a combja, a lába és egészen nagylányosan áll rajta a passzos farmer. Csinos! Szemem dörzsölgetem egy-egy felnőttes mondatszerkezetén. Mosolyt csal az arcomra, és büszkeséggel tölt el, hogy mennyi minden tud már. Elmagyarázza, hogy a Zagyva a Tiszába folyik, a Tisza a Dunába, a Duna pedig a Kaszpi tengerbe (csak viccelek, Fekete az a tenger, ő is tudja.) Hogy lassan nem tudok lépést tartani a tudás szomjával. Mert nem vagyok vele tisztában kristálytisztán, definíció szintjén, mi az a meteor, galaxis és mikor nevezünk egy égitestet bolygónak és nem holdnak.
Aztán olyan is van, hogy csak figyelem, hallgatom, ahogy nézi a mesét. Vagy ahogy hallgatja az enyémet, ahogy elbogarászik a játékaival, ahogy Hattyúktavázik a tütüjében. A legjobb, amikor ő maga mesél, számol be erről vagy arról. Ilyenkor egyetlen gondolatom van, de az kapitális méretű betűkkel lebeg a szemeim előtt. Hogy mennyire CUKI! Mert cukisága azért még megvan, meg nem kopott, örök.
Elgondolkodom sokszor, hogy mennyire önálló. Saját véleménye, akarata van, olykor képtelenség irányítani. (Nekem, mert PaffKatának, Petinek és Kamillának az oviban persze mindez sokkal jobban megy...) Például abszolút azt vesz fel ruhailag, amit akar. Persze lehetne pankrációt rendezni és ráerőszakolni azt a blúzt, ami még az életben rajta nem volt, rejtélyes okból útálja...de könnyebb elfogadnom, hogy valószínűleg már nem is lesz. A hajával is azt csinál, amit akar. Ha kedve tartja felcsatolja, ha kedve tartja copfot kér. Külön órákat sem enged be az életébe. Igazából ma már azt gondolom, jól teszi. Tudom, hogy élvezné az angolt is (biztosan nem a present perfect-tel kezdenék), jót tenne neki a hittan és virágozna néptáncon is, de ha nem akar, hát nem akar. Megmutatom, lehetőséget kap, aztán él vele, ha szeretne. Addig meg hagy játsszon kedvére és élvezze az ovis életet nyomás, kötöttség és órarend nélkül.
Újabban esténként képtelen elaludni egyedül. Akárcsak 1-2 éves korában. 11 óráig is képes fennmaradni és várni, amíg mi is nyugovóra térünk. Addig olvasgat, játszik az ágyában, majd ha mellém csusszanhat a mi vackunkban, percek alatt elalszik. Mint akit agyonütöttek. Vagy egyszerűen megvárja míg Zalán horkolni nem kezd és lerázhatatlanul kitelepszik a kanapéra, hogy aztán ott szenderedjen álomba, velünk. Nem tudom, mi váltotta ezt ki nála, még nyomozok, talán csak egyszerűen kevesli, ami jut neki belőlünk, belőlem. Próbálok nem bosszankodni, mert ilyenformán nekem jut Tibiből 0, azaz nulla idő per nap kettesben. Ami egy idő után felnyomja a stressz szintemet és elvonási tüneteim is jelentkeznek.
Szóval ilyen az én Réka Tündérem, túl az ötödik életévén, a boldog középsős, akinek most éppen nem barátja PaffKata, mert az inkább Emesével játszik. És ez egyáltalán nem gond neki. A Tündér, aki imád zsúrokba járni vagy átrándulni egy kicsit a barátaihoz. Aki már nagyon várja a tavaszt és as maratoni ovi utáni játszóterezéseket. Aki március első napján leporolta a melléképületben parkoló bicaját, hogy itt a tavasz. Aki nagy rajongója Niki unokatesónak és úgy általában az unokatesóinak. Aki parfümöt tart a polcán és előszeretettel használja az enyéimet. Akinek kedvence Oswald, a polip és Angelina balerina. Csipkerózsika. Egyáltalán, minden mese, csak jó hosszú legyen és anya mesélje.
Ilyen a tündérbogarantyúm. És akkor legközelebb mesélek majd arról, milyen az, ha Réka szabadságoltatja ezt a tündért az énjéből.
Továbbá más témák, amiről még írni szeretnék (leírom, mert el fogom felejteni)
- dadogás
- iskola választás
- mit eszünk
- masszázs
- szülinapos hétvége
