Furcsa hétvége áll mögöttünk, bár talán ez nem a legmegfelelőbb szó rá. Inkább olyan szeleburdi, ránk jellemzően sok tervezést nem tartalmazó, ahogy esik úgy puffanós. És ez meg is látszott rajta.
Szombaton reggel számunkra korán, 9-kor már indulásra készen toporogtunk az előszobában, hogy nyakunkba vegyük a várost és Rékának őszi cipellőt vásároljunk. Az utolsó pillanatban demonstációt szerettem volna tartani Apának, hogy a cipő milyen kicsi, hiszen 23-as, míg a lány egész nyáron 24-es szandiban pompázott....És láss csodát, leesett az állunk. A cipőt könnyedén a lábikójára rántotta még maga Réka is. Ezen kellőképpen összezavarodva egy ideig el sem tudtuk dönteni, hogy most akkor mi legyen...Tovább bonyolította a dolgokat, hogy Réka a demonstráción túl nem volt hajlandó többet a lábára ölteni a cipit, sipítozott, hogy az pici és hogy neki az egyáltalán nem tetszik. (A büdös kölök....)
Végül Apa angyali türelemmel elérte, hogy még egyszer felmérhessük, mi a helyzet a cipővel, még mielőtt a boltok bezárnak. Eredmény: a cipő igenis jó, biztosan nem szorítja Réka lábát. Réka, látván, hogy vesztésre áll, magasabb fokozatra kapcsolt, immáron siratóassszony módra sírbakolt, hogy a cipő nem jóóóó! De mi már döntöttünk, cipi beszerzés bizonytalan időre elnapolva. Kérdés lezárva. Azt a pár hisztit meg majd csak kibírom, ami megelőzi Réka belenyugvását: mostanában nem kap új cipellőt.
Ha már olyan szépen felsorakoztunk, elmentünk bevásárolni. Irány a multi. Zalán hordozóba be, hordozó bevásárlókocsira fel és csak úgy cikáztunk a sorok között. Sajnos a kiinduló felállásban nem sokáig, Zalán nem marad meg a hordozóban tovább, mint negyed óra....Már 10 perc múltán is feszeng és ficorog az ülésben, unja a banánt keményen, szundiról hallani sem akar....Aztán ahogy a türelmi idő lejár (újabb 5 perc) szirénára kapcsol. "Vegyetek kiiiiii!" - és hát persze, hogy kivesszük, nem szeretjük a feltűnést. A bevásárlólistára sem egyszerű koncentrálni, ha ordít a gyerek. És egyáltalán, jobb egy békés baba, mint egy egetrengeten síró. Mindenkinek.
Kispasim átköltözött hát hordozóból az erszénybe, aminek folyamatát és végeredményét mindig megbámulja néhány ember, ahogy elhalad mellettünk....Nem tudom, mit gondolnak, talán hogy egy tarisznyaszerű táskába pakolom szegény gyereket, ahol vagy megfullad vagy nem, vagy megéri a bevásárlás végét vagy nem....Vagy csak egyszerűen nem láttak még babaerszényt, ami sanszos, mert én sem sokat láttam.
Szóval Zalánnal immáron az erszényben folytattuk a bevásárlást, egészen a pénztárig minden szép volt és jó, ott egy kicsit úgy érezhette Zalán, hogy megállt vele az élet (és vele együtt én is), kikéreckedett kis fészkéből. Innestől fogva Tibi egyedül küzdött a megvásárolt árukkal, a fizetéssel. Két gyerekkel erősen kétemberes dolog a bevásárlás egyelőre, bele nem vágnék egyedül semmi pénzért.
Fizettünk, majd multiból ki, multiba be...A DM-be már csak Egyeskét vittem magammal, a békésen szendergő Zalánt és apukáját a parkolóban hagytuk. Ahogy vásárolgattam volna a DM-ben, ráeszméltem, hogy a Rékás bevásárlás már nem úgy folyik, mint korábban. Leánykám eddig sem maradt meg szelíden szolidan mellettem, nézgelődött, szaladgált, aktív volt minden tekintetben...no most annyival rosszabb a helyzet, hogy most már PAKOL is. De nagyon. És nem akárhová, a kosaramba. Illetve rákapott azokra a színes mini bevásárló kocsira, egy ideje csak azzal vásárolhatunk....Nem figyelek oda egy pillanatra, hopp, már vett is egy zacskós levest, valami bio paradicsomosat. Pontjaimat ellenőrzöm, hinnye, tele lett kocsi vitaminnal!!! Szóval egészen sok idő ment el azzal, hogy rábírjam, most csak ANYA vásárol. És aztán még több kiskubizni, hogy ezt meg azt az izét honnan a jóistenből szedte, melyik polcról?? A végére jókislány énje felszínre tört ismét, felhagyott azon szándékával, hogy megveteti velem a fél boltot (beleértve parfümöt, férfi zoknit, bébiételt és szempilla spirált). Percenként kérdezgette édesen, hogy "Ezt megvesszük?" De legalább nem pakolt. Egy ideig.
Ahogy távoztunk a pénztártól, észrevettem, hogy újfent tett a kocsijába 2 csomag bio perecet...Kértem szépen, hogy tegye vissza, elég lesz a kölesgolyó, amit már ki is fizettem. Nem akart szótfogadni, helyette felháborodottan elkezdett kiabálni, továbbá fel és alá szökdécselni, hogy "De kifizetem, megveszem, de kifizeteeem..." Fényt vittünk a biztonsági őr szürke, egyhangú, eseménymentes munkanapjába. Láthatóan nagyon jól szórakozott ő is és két eladó leányzó is. Persze a helyzet egész vicces volt, tényleg, de nekem csak utólag.
Végül kezébe nyomtam a kölesgolyó rejtő zacsit, hogy cipelje azt. De 2 métert sem mentünk a kijárat felé, belebotlottunk egy kiállított mini traktorba. Egy amolyan fűvet nyíró félébe. Hogy mi frásznak kell ilyen látványosságot kiállítani...én mint kisgyermekes szülő, az ilyesmit biztos betiltanám. Réka szeme persze felcsillant, kettőt szökkent és már fel is pattant rá. Még mielőtt akár belefoghattam volna a magyarázkodásba, hogy erre a traktorra nem szabad felülni, héééé....Nagyon sokára sikerült csak meggyőzni, hogy ez nem játéktraktor, hanem egy mezőgazdasági gép, amit majd valaki egyszer megvesz...Mit mondjak, volt némi szópárbaj.
- Réka, ez nem játék!
- Deee, az.
- Nem játék, ez egy kicsi traktor.
- Játéktraktor.
- Nem.
- De.
- Felülök rá, jó?
- Már rajta ülsz, gyere le szépen!
- Neem.
- Gyere le!
- Nem megyek. Traktor!
- Látom, de ez nem játék, nem szabad ráülni. Gyere le rögtön!
- Neeem megyek, nem megyek!
Egy egészen gyenge hiszti robbant ki, miután mindkét kezemben DM-es szatyrokkal, elindultam a kijárat felé, őt és a traktort hátrahagyva. Végül kompromisszumra jutottunk. Megkeressük a traktort a bejáratnál, jó? Igen, azt, ami 100 Ft-os érmével működik, arra felülhet, no. Rékát végre nem kellett vonszolni, szökellő gazellaként pattogott mellettem nagy vidáman. Befizettem egy menetre a traktoron. Naaagyon élvezte, naná. Ahogy az idő lejárt, egy újabb 100 Ft-os érmét csúsztattam a kismotorba. Ahogy felegyenesedtem, sokat mondó pillantást váltottam egy apukával, akinek leánykája már a harmadik körre készült a szamáron.
Még javában motorozott Réka, közöltem vele, hogy nincs több százasom, ha megáll a motor, megkeressük apát. Nem szólt semmit, túl jól érezte magát. Ez volt a vihar előtti csend....Élveztem is, mert hogy hiszti közeleg, már benne volt a levegőben, érzékeny orrom ki is szagota. Amikor 3 perc múlva elhagytuk az Interspart mindenestül, Rékán közepes erejű hiszti söpört végig. Az autóhoz érve azt ordította: "Nem akarok hazamenni, nem akaroook! Neeeem! Nem akarok hazamenniiiiii!" -A bevásárlókocsi tárolónál álldogáló bokszos képű homeless banda nagyon jó közönségünknek bizonyult, vigyorogtak egyemberként, mint a vadalma. Kétség kívül mi voltunk a nap egyik látványossága. Végül az autóba ülve Réka megnyugodott, viszont felébresztette Zalánt, aki rájött, hogy még mindig az autósülésébe van szíjazva és a változatosság kedvéért most ő kezdett sírdogálni. Mindegy, mert mire anyósomékhoz kiértünk a kertvároson át, mindkettő aludt, mint a tej.
Hát így vásárolunk mi mostanság. Hogy nem unatkozunk, azt nem is kell mondanom. Ilyen szó nincs a szótáramban.
