Eltűnődtem

 

Előrebocsátom, hogy nem nagyon szoktam facebookozni, instázni. Tiktok-on fent vagyok, de elfelejtettem, mi a jelszóm. Nem is szeretem pörgetni ezeket az oldalakat, egy idő után idegesítenek, zavarnak. Ha valamire használom a facebookot, akkor az friss hírek. Az instán mondjuk tetszenek a vicces rövid videók. Ha követek valakit, az általában ismerős vagy kíváncsi vagyok a receptjeire, érdekel a véleménye, ilyesmi. 

Múltkor felfigyeltem egy posztra az egyik oldalon,mely arról szólt, hogy a frissen érettségizett lány (Réka ismeri személyesen) egy nap alatt beíratkozott az egyetemre, talált albérletet, vett egy laptopot és lefoglalózott egy lakást Pesten, egy albérletet, merthogy felvették az egyetemre. Ezen úgy pislogtam, hogy ez ám a tempó. Valami sántít vele, nem tudtam hirtelen rátenni az ujjam, hogy mi, de mindegy is. Réka akkor intett, hogy ne higgyek el mindent a posztokból, azok a nyilvánosságnak szólnak. Mert, kérdeztem én, te úgy gondolod, ezek a posztok nem igazak xyz oldalán? Hát persze, hogy nem. És nem csak az ő oldalán. - felelte, mintha azt mondta volna, hogy kék az ég, zöld a fű. Naív vagyok, hogy elhiszem, amit posztolnak emberek? Réka szerint igen. 

Aztán megérkeztek a gondolatok, hogy valószínűleg nem egy lakást nézett meg, mire lefoglalta az albérletet. Nem is egyedül költözött be az albérletbe, hanem tesójával és barátaival. Nem is ő fizethette a laptopot, sem a foglalót, hanem a szülei. Réka szerint ez mindegy, mert az ő oldala, a saját szempontjából mindezt valóban ő tette. Tényleg?

Nálam mindez megkérdőjelezte mindazt, amit eddig posztolt, és abban sok érzés, benyomás volt, nagy része szimpatikus és őszinte. Lehet, akkor az eddigiek igazságtartalma is ennyi volt, mint ennek a legutóbbinak? Ha nincs benne sok igazság, akkor mi értelme az egésznek? Én ide jutottam, ide futott ki a gondolatmenet. Réka viszont, egy másik generáció tagjaként megvonta a vállát, hogy hát kvázi ilyen ez a popszakma, nincs ebben semmi különös, mindenki magát fényezi, a posztokat el kell osztani minimum kettővel, de inkább néggyel...

Ez nem érdekes? Réka generációja sokkal ösztönösebben kezeli ezeket a posztokat. Nem vallomásként, hanem egyfajta önképviseletként. Nem azt kérdezi, hogy pontosan így történt-e, tudja, hogy egyfajta szűrőn átment, ami valóban történt. Tudja, hogy ez az igazság egy verziója lehet. Az a verzió, melyet az illető magáról nyilvánosan mutatni szeretne. Egy törékeny, magát kereső, bizonytalan, csetlő-botló lány, aki végül valahogy mindig megtalálja az útját a céljai felé. Rékánál nem omlik össze ezért az eddigi posztok hitelessége. Bennem viszont logikusan felmerül - Mi volt igaz az érzésekből? A törékenységből? 

Ugyanakkor igaza van Rékának is. A posztoló nem hazudik, csak megválogatja, mit hoz nyilvánosság elé. Erre joga van. Mégis bennem ott maradt a kérdés - Ha valaki csak igaz dolgokat mond, de válogat közülük, akkor mennyire mondott igazat? Mennyire lesz sok igaz részletből egy teljesen más valóság?