2018. február 19., hétfő

Összeomlás

Ha azt gondoltam, hogy a mélyponton már túl voltam, amikor két helyen is szét kellett verni a fürdőszobában a szennyvíz vezetéket és ezen nem kaptam (már) idegrohamot…hát alaposan tévedtem. A mélypontot a hétvége hozta meg és egyáltalán nem vagyok rá büszke. Van az Michael Douglas féle film, zseniális egyébként, az Összeomlás, na azt nagyon jól adtam. Egyszerűen elegem lett, elpattant a húr, túlcsordult a pohár, elszabadult a sárkány. Most biztos meg van rólam a véleményetek, bár mivel személyesen kevesen ismertek (van egyáltalán olyan???) nem sokat számít.

Történt ugyanis, hogy Tibi irodájának/műhelyének burkolása folyt éppen illetve lassan befejezéshez érkezett szombat délután, amikor is bekukkantottam a műhelybe. Ha már kellett még két doboz járólapot venni és pont arra jártam….És leesett az állam, elállt a szavam, földbe gyökerezett a lábam. Valami már megint nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Mintha MekkMestert szerződtettük volna a burkoláshoz már megint. A történt, hogy a banda, amelyik már ki tudja hányadik burkolót hozza, a két szemközti falnál kezdte el a lapok lerakását (34 cm/db) és gondolták, majd középen valahogy találkozik járólap a járólappal. Ez működött is kezdetben, két soron át, utána egyre inkább nem. A fal nem úgy gondolta, nem mondta soha, hogy ő párhuzamos a szemközti pajtijával. Mire a bejárati ajtóhoz értek hat méterrel arrébb, középen már 3 cm-es fugarésnél tartottak. De egészen még itt sem gurult el a gyógyszerem (annyira) vagy csak hirtelen nem volt kinek a nyakába önteni az egészet….Hanem amikor a ki tudja hányadik pasas, aki burkolónak nevezi magát, ez a „3 cm-es fugás” be mert lépni a lakásba, hogy akkor felfalazza a fürdőszobát…. Na akkor végem volt. Összeomlottam és kifordultam magamból. Mikor megbeszéltük annyiszor, hogy több Mekkmester nem léphet be a küszöbön….




Persze van lelkifurim, hogy így beszéltem valakivel, egy emberi lénnyel, mert nem jellemző rám, , illetve most bizonyára a fél család azon rágódik, hogy megbolondultam (voltak tanúk is, hogy súlyosbítsam a történetet), , de egész őszintén nem érdekel. . … Természetesen tudom, hogy Tibinek sem könnyű, egyensúlyozik egy saját vállalkozás és a felújítás között, ráadásul neki automatikusan nem jön a számlájára minden hónapban fizetés, többet jár barkácsboltba, OBI-ba, Praktikerbe és mindenféle „mesterellátóba”, mint eddigi életében összesen….De valahogy ez a két hónap kín és elkeseredés az élet minden területén (melyeket nem feltételnül bontogattam ki a blogban) összecsaptak a fejem felett.

Másnap jött folytatni a munkát az új burkoló, aki mostanság a lakásban dolgozik, az előszobán ügyködött illetve a kamrán. Egyre szebb lesz, egyre inkább haladunk. Egyébként, mivel nekem semmi sem jó, ebbe a Mesterbe sem vagyok „szerelmes”. Ő az a fajt pasas, aki szintén nem végzett és okleveles burkoló és szerelő és festő- mázoló, mégis ezt csinálja.Viszont legalább asztalosnak asztalos. Illetve ami nem lényegtelen, az ő munkája eddig jó volt. Másik idegesítő tulajdonsága, hogy nagyon kritikus más munkája iránt és folyton azt kell megnéznem, hogy az elődei milyen alávaló munkát végeztek…ami egy idő után unalmas, fájdalmas, bosszantó, mind együtt.

Majdnem kész a kamra, majdnem kész az előszoba…persze ez a majdnem elég relatív, jelenthet akár két hetet is simán. Felrakták Tibivel az összes ajtót, mielőtt neki kell látni a pácolásnak, festésnek. Legközelebb szerdán jön, akkor befejezik a fürdőszobát a cimborájával. Elvileg. Ha nem történik semmi. Ha nem lesz csőtörés, földrengés és hurrikán. Nem tudom, mi történhet még. Szombaton a villanyszerelő is ügyködött, jövő héten visszatér, hogy a főzőlapot is be lehessen kötni. Valami csoki nem volt nála. Aztán Tibi unokaöccse is bekukkantott az egyetemre menet és felhozták Tibivel a mosógépet a fürdőszobába. Bár még nincs fuga és talán a héten még nem is lesz, de egy ilyen gumiszőnyegen nagyjából a helyén van a mosógép. Úgy néztünk rá, mint valami csodára. Kipucoltuk kívülről és belülről, majd kapott egy kis ecetes öblítést. Istenem, pontosan 48 nap után újra van mosógépem. Nem tudjátok mekkora kincs ez.

Vasárnap délutánra lázrózsás lett az arcom, mindenem fájt és baromira fájt a fejem is…el is könyveltem, hogy lecsapott rám az influenza…Aztán ledőltem egy kicsit, vettem be mindenféle vitamint, ittam mint a gödény, főztem hársfa teát, és el is szundítottam, amíg Réka fuvolázott - mindezt nem pont ebben a sorrendben - és utána valahogy jobb lett. Pedig már azt hittem, leterít valami nyavalya, de nem.

Később mesét néztünk, a Balerinát. Helyes kis történet, tetszett a gyerekeknek is. Próbáltunk társasjátékozni, de ez valahogy nem jön össze nekünk, mindegyiket unják, kivéve a Lotti Karottit, ami kb. kiscsoportos kategória. Ám ott is tragédia van, ha Zalán nyula eltűnik a süllyesztőben, könnyek és dráma. A karácsonyra kapott Qwirke is elutasítást kapott, bár remélem, hogy később fogunk még tudni vele játszani. Egyébként a játékhoz mellékelt szabályzat nem is egészen egyértelmű, töltöttem le a netről egy másikat, nem adom fel.

Szép hetet mindenkinek!

UI: Na, hogy boldogabbak legyünk, ma reggel nem jelent meg a konyhabútoros srác, hogy készre szerelje a konyhabútort. Tibi megesküdött, hogy amikor találkoztam valamelyik nap, megállapodtak a hétfőben, de hát nyilván ezt a pasas elfelejtette. Úgyhogy még ma éppen nem lesz kész a konyhám, hanem holnap reggel. Illetve amikor a villanyszerelő hozza a csokit a főzőlaphoz és Tibi beköti a mosogatógépet. Nagyon fura egyébként a konyha, egyelőre olyan, mintha belöknének egy vadidegen nő konyhájába, hogy nesze a tiéd,…..de biztos megszokom, elvégre a jót azt könnyű.

Ja és holnap jönnek a finnek látogatóba (céges)….Amennyit én tudok az északi fenyő fűrészáru szaknyelvéből, hm….remélem, nem fogok beégni nagyon a fordításnál. Gondoljatok rám lécci, 10-13 óra között, amíg nálunk állomásoznak! Igazából sokkal szívesebben beszélgetnék a finn iskolarendszerről, bevallom őszintén, de ezzel szerintem egyedül leszek. Köszönöm előre is, ha rám gondoltok !

5 megjegyzés:

  1. Tökéletesen megértem az összeomlásodat.... kitartás egyszer csak jobb lesz már...

    És igen szurkolok holnap!!

    VálaszTörlés
  2. En jobb ha nem irom le, hany ilyen osszeomlason vagyok tul...

    VálaszTörlés
  3. Ó, én hányszor omlottam össze.. ez vigasz egy kicsit? Jobb ez így, hogy kijön menet közben is, aminek ki kell jönnie, és egyáltalán nem könnyű ilyen töketlenkedéseket elviselni, főleg, hogy nem kevés pénz van az egészben.
    Holnap én is gondolok rád.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem meg ki kell időnként adni minden frusztrációt, főleg, hogy a ti pénzeteken bénáznak.

    VálaszTörlés
  5. Még az a jó és egészséges, hogy kijött az az összeomlás, sokkal kártékonyabb, ha bent marad! Szorítok neked délelőtt a finnek miatt :) !

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!