Visszatekintés 2015 - november és december

Találtunk egy "álom házat" a közelben ebben a hónapban. Végre! Pont a szomszédos zsákutcában található és hatalmas iroda+műhely figyel az udvarában. A lakás maga két szintes, az egyik szinten egy nappali van + egy háló (nekünk), konyha, fürdőszoba, illetve az emeleten még két szoba, egy játszószoba cserépkályhával és fürdőszoba. Maga a tökély nekünk. Igaz, legalább 4 millió felújítást láttam a lakásban....Pl. új cirkó kialakítása...Az ár pedig nem alacsony, a vevők nagyon ráérnek. Mivel a mi lakásunkra még csak vevőjelölt sincs egyáltalán az utóbbi egy évben, nem valószínű, hogy ezt a lakást meg tudjuk venni. Persze soha nem lehet tudni, talán engednünk kell majd tovább az árból. Kénytelenek leszünk, azt hiszem. 

Novemberben készségszinten vágtunk minden Star Wars filmet, hol az egyik csatorna adta a részeket, hol a másik. Nem volt nehéz kibogozni, melyik miről szól, ki ki ellen harcolt és pontosan mi is volt a cselekmény??? A legfrissebb rész megtekintése még várat ránk egy kicsit, remélem, januárban arra is sort tudunk keríteni. A Dino tesó nem volt rossz,  megjegyzem, 6 éven alulinak nem ajánlanám kifejezetten, de a gyerekeknek - ahogy azt előre megjósoltam - tetszett, jókat kacarásztak rajta. 

Sötét hónap volt ez a november, most, hogy visszanézek rá, nem sok vidám dolgot hozott. Zalán pl. fogta magát és abbahagyta a focit, egyszer és....no talán nem mindenkorra. Pipa voltam, tehetetlen, dühös....aztán elfogadtam. Nem igen tehettem mást. 

Novemberben lebetegedett Zalán, majd egy hét csúszással, vagy kettővel Réka. Mindketten antibogyót kaptak, miután első körben a Rhinatiol nem oldott meg semmit. Az antibiotikum szerencsére nagyon gyorsan szétkergetett bennük minden bacit és egykettőre a gyógyulás útjára léptek. Erőssssen érintett volt a hörgőjük, különösen Rékának, szegény annyit köhögött, rossz volt hallgatni....Mire visszatért a suliba egy pénteki napon, már aznap nyelvtan dolgoztot írt, hétfőn matekok, kedden környezetet....Hű, de örültem! Nagyon nem voltak tekintettel Réka betegségére, nem mondom. Okos a gyermek, okos, de mégis....

Újabb megpróbáltatásként kaptam egy finom kis hólyaghurutot, csak pislogtam, hogy én? Biztos ez? Biztos hát. Talán 3 nap betegszabival megúsztam, majd visszatérvén a munka világába rögtön jött a hír, hogy a cég Pest megyébe költözik...Úsztam a boldogságban, egyenesen lebegtem. Itt SzolnokonRá egy hétre elbúcsúztattuk utolsó normális kolleganőmet is. Bőgtem, mint egy szaros gyerek. Újabb egy hétre rá kidőltem én is, kísérteties hasonlóságokat mutattak a tüneteim Réka nyavalyájához. Hát igen, a hörgőim nem nagyon strapabíróak és ha támadás éri őket, hát az jó Isten vigyázzon rám! Persze ez már december, lassan a végéhez közeledett az év. 

December nagyjából másról sem szólt számomra, csak arról, hogy nyomtam az ágyat. Vagy ha nem, hát éppen orvosnál ücsörögtem. Van az a Telenor-os karácsonyi hirdetés, a " We live in cities...you never see on screen..." vagy hogy is van....na ha én azt 500-szor nem láttam a kényszerpihenőm hetei alatt, egyszer sem. Eleinte nagyon tetszett...

A nyavalyámról már írtam eleget, egy antibogyó, aztán másik, semmi eredmény, röntgenek, labor, tüdőgyógyász, tüdőgyulladás diagnózis, harmadik bogyó, lassú javulás. Fekvés, fekvés és fekvés. Azt nem írtam, mert nem mertem, hogy a második antibogyó végefelé egy este előástam magam a párnáim közül és elmentem a céges vacsorára. Utólag elég nagy hiba volt, nem szabad lett volna. Nem voltam tudatában, mennyire beteg voltam. Akárhogyis volt, a nyavalyám a céges vacsora magasságában fordult át tüdőgyulladásba, ezt tény, úgyhogy.....gratulálok magamnak, vállveregetés és plecsni jár, valamit külön jutalom.  

Karácsonyra viszont felgyógyultam, meggyógyultam, boldog és meghitt karácsonyunk volt minden megpróbáltatás ellenére az idei is. 

Hát ennyi volt az év, 2015. Nagy mélységek, fájdalmak, sérülések, talpra állások. Talán életem egyik legrosszabb éve volt, ha lehet ilyet mondani. Mégis sok jó is történt, amikért hálás vagyok, utazások, nyaralások, a gyerekek önmagukban és járulékaikkal, Tibi is fejlődött cégileg, vállalkozásilag, nem volt gyenge éve egyáltalán. Együtt vagyunk, szeretjük egymást, hellyel-közzel egészségesek is vagyunk, ami fontos, megvan. Kevesebb próbatételt és gödört szeretnék az új évben, sok-sok mosolyt, nevetést, jókedvet valamennyiünknek! 

Boldog, békés új évet kívánok nektek, akik velem vagytok! 

BUÉK!

Visszatekintés 2015 - szeptember - október

Elkészült a lencseleves füstölt tarjával, az aranygaluska sima vaníliasodóval és borsodóval, sós rúd (ebből egy fél tepsi benn égett a sütőben, mert elfeledkeztem róla, jellemző)....Nem elfeledve, csak nagyon jóllakva megjegyzem, hogy a virsli a hűtőben figyel, várja, hogy nekiessünk. 

Tibinek lassan hagyományos karácsonyi, két ünnep közötti vagy szilveszteri tevékenysége, hogy valamelyiket a sok számítógép közül újra telepíti. Az a jobbik eset, ha az én laptopomat, mert legalább itthon van. Idén erre került sor. A gyerekek azt vették a fejükbe, hogy papírrepülőt hajtogatnak velem, több félét, és a komód tetejére mászva reptetik őket szobaszerte. Remélem, ma nem csekkolunk be a kórház sürgősségijére, annyira nem hiányzik! Boros doki meg pláne. 

Szóval szeptember.

Ésss mire kettőt pislantottunk, júniustól szeptemberig ugrottunk, máris elkezdődött újra az iskola, Rékának a második osztály, Zalánnak a nagycsoport első köre. Folytatódott a kis cuki mókuskerekünk. Rékának csak címszavakban: Sakkpalota, rajziskola, furulya, úszás heti 3 alkalommal, sakk különóra, év elejei felmérők, szülői értekezlet, Tappancs újság, színház bérlet, tehetésggondozó órák matekból és magyarból, versenyek...Például a tűzharc verseny a Ligetben, ahol bronzérmet szereztek a másodikos lányok. Hősiesen küzdöttek, megérdemelték. A versenyek java a második félévben halmozódik inkább, próbálva feledni, kevés sikerrel a tagozatos dolgozatokat....

Zalánt sokat dicsérték az óvónénik, mennyit nyílt és nőtt és fejlődött....mást sem hallottam a nevelési év elején. Tény, hogy könnyen visszaszokott az oviba a pasi, két barátja, Máté és Milán nagyon megkönnyítette számára, hogy jól érezze magát az oviban. Édesek együtt egyébként, kár, hogy még közös fotó nem készült hármójukról. Ezt mindenképpen pótolni kell, mielőbb! 

Szeptemberben csaptunk bele a foci edzésekbe is, úgy rémlik, akkor még nagy reményeket fűztem a focihoz és hogy majd mi mindent kap a sporttól Zalán...Hát na, néha jobb nem látni a jövőbe. Mindenesetre, ügyes volt minden edzésen, láttam néhányat, látványosan fejlődött, ügyesedett és a kezdők közül ott volt a top 3-ban. 

A Zeneiskolások nem először néztek hülyének, egyszer megkerestek a suliban, hogy eltűntünk a térképről, a bolygóról, miért nem kerestük őket? Talán mert arra vártunk, hogy ők jelezzék, mikor kezdődnek a fuvola órák??? Később felhívott egy hölgy a zeneiskolából, hogy Réka még fiatal a fuvolához, a furulyát tudja felajánlani, az alapozásnak is nagyon jó, ismerkedik általa a zenével és mégis könnyebb hangszer, mint a fuvala, amit megfújni sem egyszerű. Megnyugtatott, hogy a majdani fuvola tanár értékelni fogja Rékám ezen egy éves zenei előképzettségét. Ám legyen, Rékának bejött a furulya is, következő héten máris egy furulya órán találta magát. 

Október....az nem is volt olyan régen. 

Ha azt vesszük egészségügyi szűrővizsgálatok dolgában évek lemaradását pótoltam ebben az évben. Például elbaktattam egy délután nőgyógyászhoz. Ahhoz, akinél a porontykáim születettek annak idején. Minden erőmet össze kellett szednem, én ilyen idióta vagyok. Pedig semmi az egész, én egyenesen büntetném azt, ha valakinek nincs érvényes rákszűrés lelete minden évben. Fogorvosnál is látogatásunkat tettük, majd jött a december, szaladjunk egy kicsit előre, és rögtön három mellkas röntgent és egy teljes labort is fel tudtam mutatni. Ezt csináljátok utánam! :)

Októberben őszi szünet boldogította a gyerekeket, amit Réka részben a Borka alkotóházban töltött kézműveskedett, ebédelni is elvitték, aztán parkba, sétálni, ha olyan volt az idő. Szerintem járt volna oda egész héten. Zalán még októberben is focizott, de már rezgett az léc. Az első ajándékokat a közelgő névnap-szülinap-karácsony szezonra ebben a hónapban szereztem be. Olyan eredményes voltam, hogy Zalánnak 4 ajándéka maradt készleten karácsony után. Még jó, hogy közeleg a névnapja, minden nappal egyre inkább. A gyerekek színházban, jártak ki az ovival, ki a sulival. Fogadóóra is volt, konkrétumra nem emlékszem, de mindig nagyon boldogan jövök haza minden fogadóóráról, biztosan ez is egy ilyen volt. 

A cégnél könnyedén és simán túléltük a szerzont különösebb gikszer és felháborodott vevő nélkül. Mindenki boldog volt. Kivéve talán kolleganőmet, akinek október 31-ig volt szerződése és nem úgy tűnt, hogy lesz hosszabbítás. 

E.-nél is jártam októberben, hogy beszámoljak mi mindenben fejlődtünk, mi esendő szülők. Elég kóvályogva, alacsony energiaszinttel tántorogtam ki tőle, bár ennek Zalánhoz közvetlenül nem volt köze. Más témákat is feszegetett E., ami inkább rólam szólt, illetve arról, ahogy én látom vagy látnom kellene a világot. Azóta sem találkoztam E.-vel, Zalán annál inkább. Minden egyes alkalommal el volt tőle ájulva, mi, szülők, majd január közepén-végén leszünk hivatalosak rapportra. Kíváncsi leszek....Lehet, beveszek valami enyhe nyugtatót, hehe....

Erre az őszi hónapra esik az óvónénik magánszáma Zalán pontos születési hónapjával kapcsolatban. Be akarták nekem magyarázni, hogy szeptemberi születésű, nem lehet, hogy rosszul tudom azt a májust?? Nem mondom, nem vagyok egy lángelme, de komoly agysérülés vagy szellemi leépülés jele lenne, ha Zalán születési hónapjául nem a májust jelölném meg. Elvégre ott voltam, vagy mi a szösz. Amikor született. Átbeszéltük a témát az óvónénivel, sokszorosan bocsánatot kért, valamint elnézést, majd elfelejtettük az egészet. 

Visszatekintés 2015 - július és augusztus

Július úgy köszöntött ránk, hogy Zalán ippen túl esett egy torokgyulladáson, Réka pedig szép sötétbarnára sült a táborokban. 

Július legfontosabb és legemlékezetes eseménye volt a krétai nyaralás. Az a mélykék tenger, annak sós íze, azok a tavernás vacsorák, a medencés pancsolások, a kirándulások...hhhhhh....úton a reptér felé, immáron haza irányban, elmorzsoltam egy könnycseppet. Nem gondolnám, hogy mostanában külföldi nyaralás belefér a költségvetésünkbe, tekintettel a most már prioritássá előlépő lakáscserére. Akárhogyis lesz, ez a nyaralás nagyon klassz volt, Görögországba vissza fog húzni a szívem....

Pszichológus témakörében Zalánt lenyomott két kört E. társaságában, majd együtt Tibivel mi is elé járultunk. Ez volt az a "randink", ahol annyi minden olyan elhangzott, amin aztán heteking járt az agyam, napokig meg zsongott....Pl. hogy a gyerekek hozzá vannak szokva a feszülséghez, bezzeg az ovi -kvázi- felelőssége azzal kapcsolatban, hogy Zalán nem szólt az óvónőkhöz valahogy elmosódott, köddé vált, már nem volt téma. 

Zalán júliusban járt először moziban, N. vitte el a multiplexbe vakációs program keretében, az Agymanókat nézték meg. Réka Mesi barátnőjénél járt névnapi buliban, kétszemélyesben, erről nekem inkább kellemetlen emlékeim vannak...Tibi képtelen volt este fél 10 előtt hazarángatni a leánykát barátnője karmai közül. Lehetett néhány kínos jelenet, amíg a szülők a nappali kanapéján várakoztak. Arra, hogy Réka és apukája távozzanak. Hogy ezért vagy máskért, azóta sem hívták át Rékát játszani "igazgatóbácsiék" ...

Emlékszem, forró volt a július, akkora kánikula volt, hogy még Krétán sem volt olyan melegünk. 

Augusztusban nyaraltunk még egy kört a szépséges Balatonnál. Egész jó időt fogtunk ki, pancsoltunk Lellén és Földváron egyaránt. Eláztunk bőrig a Veszprémi Állatkertben, etettünk hattyúkat és kacsákat, boroztunk késő éjszakába nyúlóan, sárkányt eregettünk, mólón sétáltunk, vizibiciliztunk és annyi lángost ettünk, amennyi belénk fért. Villogtam csini új  bikinimben is, habár....ha 10 kg minusszal sürögtem és forogtam volna, az előnyösebb lett volna. 

Az év legnagyobb csalódása is ehhez a hónaphoz kötődik, valaki, akit kedveltem, elárult, rútul, gyalázatosan, többször egymás után. A dolog a kapcsolat azonnali és 100%-os megszakításához vezetett, azzal is, akinél elásta a becsületem, egy közös ismerős. Mert eme ismerős nekem esett, igazságtanul, mint még soha senki. Kettő veszteség, de azt hiszem, visszanézve, nyereség volt ez a javából. Csak hát sokszor nagyon fáj az, amin túl kell esni a továbblépéshez, megtisztuláshoz, tanuláshoz, ésatöbbi....

Az augusztus is fincsi meleg volt, még a hónap végén is kaptunk az arcunkba néhány hőségriadót. Amikor pl. a gyerekek a Járműjavító nyílt napjára látogattak (Réka fotója meg is jelent a helyi megyei újságban), fullasztó és elviselhetetlen volt a meleg, úgyhogy én itthonról drukkoltam nekik, hogy szép élményekben legyen részük. Őket persze nem igazán kötötte le a meleg, ugyanmár!

Visszatekintés 2015 - június

A június igen sűrűre sikerült. Ott volt rögtön hónap elején az éjszakába nyúló Rákóczi gála (sulis) és a  bográcsolás az ElsőBés szülőkkel a rekkenő hőségben. Tiszta szerencse, hogy volt árnyék, másképpen biztosan ott nyiffanok ki. Egyik tantónéni sem tudott eljönni, E.-nek más programja akadt, É. versenyre vitt gyerekeket a Ligetbe, hiányoztak is, de azért ott voltunk egymásnak anya és apa társaimmal, lassan minden szülőt és gyereket egymás mellé tudtam rendelni. Nem egészen mellékesen, a  paprikás krumpli is fogyasztható volt. Legjobban mégis a tikkasztó meleg maradt meg bennem és hogy a gyerekek a közeli kút hozzájárulásával micsoda dagonyát hordtak össze szempillantás alatt. Akár a malackák....jáááájjj....

A hó elején - és egész előző hónapban - főtt a fejünk, hogy a nyári szünetet hogyan oldjuk meg felügyelet szempontjából. 2 hét szabi nekem biztos volt a nyárra, de még akkor is maradt 8 hét lefedetlenül. Azt terveztük, hogy Zalán marad oviban a hónap végéig, mert az csak júli közepén zárt be, Rékát gyorsan befizettük két iskolai táborba is, így a júniusnak máris pipa volt....Valamint 30 e Ft minusz. 

Zalánnal védőnéninél is jártunk az öt éves státuszon, volt vérnyomás mérés és látás, hallásvizsgálat. Mire érte mentem az oviba, addigra elaludt a szentem a kisasztalnál, majdnem megzabáltam és töröltem az időpontot a védőnővel, tekintettel fiacskám legédesebb álmaira....végül Zalán vidáman ébredt, ha már engem látott és célba értünk időben.

Valamikor júniusban nagy kapkodás közepette jártunk a zeneiskolában is beiratkozás céljából. Fuvolára jelentkeztünk, Réka ötlete alapján. Ritmust tapsolnia és énekelni e kellett. Nem mondták, hogy alkalmatlan, menjünk szépen haza és felejtsük el a zenei oktatást ahogy van.... csak hogy augusztusban majd értesítenek, hogy hogy és mint lesznek a továbbiak. Elvileg a Rákócziban hagyománya van a fuvolának, így biztosra vettem, hogy fuvolás lesz a lányból.

A hónap közepén eljött a bizonyítvány osztás és a tanév vége is, Réka hibátlan bizonyítvánnyal, valamennyi tárgyból dicsérettel zárt. Minden elsős kitűnő tanuló (pedig ebben az osztályban ez még viszonylag egyszerű) igazgató dicséretben részesült és oklevelet vehetett át az igazgató bácsitól. 13 kitűnő lett az osztályban és egy kisdiák osztályt ismételt (bár a pletykák szerin ötnek lett volna ajánlott)

A Rákóczis ballagás kimaradt Réka kis életéből idén, bár kötelező minden diáknak, hacsak nem maga is meghívottja egy másik  ballagásnak. Idén mi D. ballagására utaztunk az nagy Budapestre aznap (tesóm leánykája), szép volt, klassz volt, Pasarétre szervezte tesóm a vacsorát...Hibátlan volt minden. 

Hogy E. pszichológussal ekkorra hol tartottunk, meg nem mondom. Majd utána olvasok a blogban. :) Ha június, akkor Tiszavirág Fesztivál, Ruzsa Magdi járt nálunk koncerten, élmény volt! Csúcs volt! Más programra nem emlékszem. Illetve Rékának ott voltak a sulis táborok, ahol jól érezte magát, az atlétikában és a labdajátékban egyaránt. Zalán nem tette meg nekünk azt a szívességet, hogy oviba járt amíg mi terveztük, idejekorán lebetegedett és maradt apa szoknyája nadrágja mellett. 

És hát negyven éves lettem, mire a hónap 28. napja ránk köszöntött. Azóta van okos telefonom és szép órám (néhány év óramentes időszak után), nem is értem, hogy bírtam azelőtt bármelyik nélkül is. Az élet meg....hát az megy tovább, nem áll meg, nem történt semmi. Nem érzem magam negyvennek, szép vagyok és fiatal, lálálálá.....hát nem ez a lényeg?  

Huh, félidő! Most muszáj sütőbe küldenem az aranygaluskát. 

Visszatekintés 2015 - április és május

Hinnye, baromira bele kell húznom, ha holnap éjfélig el akarok jutni decemberig....:) Holnap ráadásul Limara féle sós rudat, aranygaluskát sodóval, kelt tésztába tekert virslit tervezek főzni és sütni, de van itthon füstölt tarja is, amely nagyon finom lesz a lencse mellé. Visszajött az energiám, mondtam már? Kb. kedd óta, vagyis egy héttel a legutóbbi orvosos vizitem óta. Az emésztésem még nem az igazi, remélem, nem lesz semmilyen utórengése az antibiotikumok garmadájának...


Na szóval....

Áprilisban picit enyhült a sötétség körülöttem gyász szempontjából, április végére lekerült rólam a fekete gyászruha. Nem tudtam hordani többé, megbénított, nem kaptam benne levegőt. Túlestünk a hagyatéki tárgyaláson, ami talán anyut viselte meg a legjobban, számomra inkább csak szomorú formaság volt. Egy újabb kör a nagy veszteség körül. Emlékszem, valószínűtlenül meleg idő volt, kora nyári. A hivatalos program után a Mekiben uzsonnáztunk tesómmal és anyuval. Anyu első látogatása volt személyesen egy Mekiben. Meghívtam egy fagyira, ő meg engem egy McRoyal-ra....Később együtt hoztuk el Rékát a suliból.

Áprilisban volt az a fogadóóra, amelyen immáron kötetlenül és tegező módban beszélgettünk a tantónénikkel. Erre a fogadóórára azért emlékszem jól, mert talán ekkor dicsérték a legmagasabb felsőfokokban Rékát. :) Mindig szokták, csak akkor elhangzott, hogy ebből és abból hány évvel van előrébb a koránál, mennyi mindent tud, aminek én nem is voltam a tudatában. Ekkor derült ki, hogy a magyart tanító tantónéni emlékszik Rékára a TörpSuli idejéből. Mennyire jellemezte a képességeit, hogy egy először hallott mesét vissza tudott mondani az egyik szereplő bőrébe bújva egy idegen tantónéni és gyereksereg közepében, önként vállalkozva. Ez számomra is nagy élmény volt annak idején azon a bizonyos TörpSuli foglalkozáson.

Volt egy húsvét is áprilisban, valahogy eltelt biztosan....csak arra emlékszem, hogy ténfergünk apu műhelyében és emlékeket gyűjtünk. Főztem sonkát, mint mindig....hát így. Semmi más nem jut eszembe az áprilisról, pedig töröm a fejem. Valószínűleg mivel szezon volt a munkahelyemen, hulla voltam és agyhalott valamint frusztrált és rohangáltam, mint a fejetlen csirke jobbról balra....

Ha május, arról egyből a kerti bodzabokor/fa jut eszembe, melyről idén először remek minőségű bodzát szüreteltünk és fantasztikus szörp készült belőle. A tavalyi még nem volt igazi. Rekord idő alatt el is fogyott, bárcsak még lenne belőle pár üvegecskével! Na majd jövőre! Félek, az a bokor még jövőre is a miénk lesz....

Májusban rendeztek ovis és sulis anyák napját is, mindkettőt megkönnyeztem, édesek és aranyosak voltak a szereplők. A gondosan dédelgetett anyák napi virág kirohadt az ünnepre, a tantónéni alaposan túllocsolta, de azért a cserepet haza hoztuk....Zalán óvónénije sárga pólót kért az ünnepségre, mert fiacskám maga volt a Nap - szerepe szerint. Így kb. mindenki ünneplőben feszített, kivéve Zalánomat, aki sárga volt, igen, mint a Nap és némileg alul öltözte az eseményt, nem téma!

Májusban Zalán betöltötte az ötödik életévét, sokkolóan korosodik a fiúcska...Dobos tortát kapott és méregdrága játék dínót, amit maga választott a játékboltban. Fotók nem készültek eme szülinapról, nekem úgy rémlik, egy videó viszont igen, melyen az látszik, hogy behozom a tortát gyertyástul, maximális az ünnepi hangulat, majd az ünnepelt elrohan a vécé felé, "pisilnikellpisilnikell" felkiáltással....Hát, megvártuk. Zalán mindig tökéletesen tud időzíteni. Ma is akkor borította ki a pattogatott kukoricáját a moziban, amikor éppen megindultak a népek a B terem irányába. Azt már nem is említem, hogy a kuka helyett VISSZA lapátolta a kukoricát a dobozkába....

Ebben a hónapban járt Réka erdei iskolában, ottalvósban is, hazajárósban is.  Mire az ottalvósból visszakaptuk őt, szerencsére kullancs nélkül, megleptük egy rollerrel. Egy ideig le sem szállt róla. Lakáson belül. Csodálkoztam, hogy nem jöttek fel a szomszédok. Bár ők békés népek, még soha fel sem kopogtak. 

Visszatekintés 2015 - március

Március, na az egy sötét hónap volt. A  hó elejére felgyógyultam az influenzából, éppen amikor apu tüdőgyulladást kapott és kritikussá vált az amúgy is súlyos állapota. Az ő betegségére is, mint minden másra x napot finanszíroz az OEP, ami persze nevetségesen kevés a gyógyuláshoz. Ott úszott el a hajó, amikor áthelyezték egy másik kórház rehab osztályára, ahol nem voltak felkészülve egy mozgásképtelen, magát ellátni egyáltalán nem tudó emberre. Valamint nem is izgatta őket, hogy ő ebbe a kategóriába tartozik. 

Egy pénteki napon  szóltak a kórházból, hogy látogassuk, mert nagy a baj, menjünk ha....izé, hát szóval menjünk. Aggódtunk, várakoztunk, reménykedtünk és valahogy  mindenki meglepetésére jobban lett. Lement a láza, értette, amit mondtunk neki. Meglátogattuk anyuval, megetettük. Én akkor láttam utoljára. Borzasztó volt a kiszolgáltatottsága, a maximális. Hogy egy nagyméretű csecsemő feküdt az ágyban, mint aki idősen születik és folyamatosan fiatalodik. Nem akartam észrevenni azt az iszonyt a többi látogató szemében, amivel néztek az én apámra. Legszívesebben rájuk kiabáltam volna, hogy a saját dolgukkal foglalkozzanak, nem nézhetnek így rá!! 

Következő pénteken főpróba volt az alapítványi bál előtt a Campus-ban. Akkor már apu haldoklott. Olyan szintű lett a tüdőgyulladása, ahonnan ilyen korban és faállapotban már nincs visszaút. Bár mi reménykedtünk, örökké....Ma már bánom, nem is értem magam, miért a főpróbát választottam, az apám mellett lett volna a helyem. Állítólag nem érzékelt már semmit a világból, tesóm azt mondta, ne menjek, sokkoló a látvány....Mégis....Foghattam volna a kezét, imádkozhattam volna, vagy tudomisén.  Ehelyett a főpróba sodrásában úgy ültem ott a parkett szélén, mint aki nem is ezen a bolygón van. Délután, próba után már elkéstem, nem engedtek be a kórházba, hivatkozva a tomboló influ. járványra. 

Másnap hajnalban halt meg. A nővérek elírták a telefonszámunkat, így anyu hiába kérte kétszer is, hogy korrigálják, nem tudtak minket értesíteni. Délután telefonált anyu, érdeklődött apu hogyléte felőle, akkor mondták meg neki....Nekem nem szólt a család este fél 10-ig, tudták, hogy az alapítványi bálba készülünk, ott töltjük az estét, Réka is táncolt. Akkor tesóm valahogy bizonyára nem bírhatta tovább vagy nem tudom, mert felhívta Tibit, hogy apu elment....Azonnal távoztunk. Elmosódott minden körülöttem és remegett a lábam. Annyit gondoltam apura bálon és mint kiderült, akkor már...elment.

A temetés....tesóm és anyu mindent elintéztek egy temetkezési vállalkozóval, nekem csak annyi feladat jutott szinte, hogy apu ruháit és személyes holmiját elhozzam a kórházból. Amikor a kalapja a bőröndbe került, az kimondhatatlanul fájt. 

Március elején felmondott kedvenc kolléganőm. Nagyon szomorú voltam, bár akkor még a kettes számú kedvenc kollegínám szerződéssel bár, de maradt a cégnél. 

Márciusban jártunk először a Bagolyvár vadasparkban, jól érezték magukat a gyerekek, kellemes tavaszi idő volt. Több kiló makkot és mogyorót etettünk meg az állatokkal és a gyerekeket nem lehetett kiimádkozni a bébi nyuszik ketrecéből. 

Erre a hónapra tevődik Réka első meghívása egy sulis szülinapi zsúrra, melyet a Mekiben rendeztek. Jól érezte magát, hol nem érzi ez a csaj kirobbanóan magát....alig lehetett elvonszolni az étterem játszóteréről. :)

Visszatekintés 2015 - február

Februárban (azt hiszem, akkor volt, lehet, hogy január vége....) egyszer halászlevet vittem apunak ebédre a kórházba. Utáltam az undok nővéreket, akik húzták a szájukat, minek neki étel, amikor nem sokkal korábban falt fel a bácsi egy kiadós adag spenót főzeléket. Szegény apu, nagyon éhes lehetett...Etettem a levessel, közben beszélgettünk, értettem minden szavát, például, hogy "pompás". Ezt nekem mindenki más vagy elhitte vagy nem, tekintettel a komolyan érintett beszéd központjára.... pedig tényleg így volt. Talán ez az utolsó emlékem apuról, ami nem szívfacsaró vagy pokolian fájdalmas, egyszerűen kanalazta M. mama fantasztikus halászlevét abban mini pokolban vagy annak az előszobájában és én örültem, hogy örömet okozhattam neki. Hittem abban, hogy felgyógyul, közöttünk marad. Amíg élek erre a halászlére és ahogy megetetettem vele az apámat....erre emlékezni fogok. 

Február közepén jött a pofon az újabb rosszulléteket követően, az orvosi vélemény, hogy a felépülésre immár nincs remény, gondolkodjunk ápolási osztályban vagy privát/nem privát otthonokban..... Nem akartam elhinni, hogy apu nem megy haza többé, nagyon sokáig nem. 

Az már egészen biztosan  februárban volt, hogy benyaltam egy influenzát. Egy hétig feküdtem, mint egy darab fa és egy újabb hétig lábadoztam. A lelki tényezők, ugye, bánatra egyből jött a betegség már akkor is. Amíg gyógyulgattam, fogytam négy kilót, bár az ismerőseim szerint az tíznek látszott és végignéztem a "Hannibal" két évadát is....Ezt utólag megbántam, elég beteg sorozat...

Február a farsang ideje is volt, Réka málnának öltözött gyümölcs és zöldség témájában, Zalán pedig kisördögnek az oviban. A málna jelmezre utolsó energiáim bevetésével varrtam a piros lufikat full influenzásan, de már Tibi vitte el a gyerekeket a  sulis farsangra. Zalán jelmezét rendeltem a netről, szerencsére idejekorán kitalálta, mi szeretne lenni és nem gondolta meg magát naponta, sem egyáltalán.

A Nevtan-ban csoportos foglalkozásra váltottunk, mivel a logopédus szerint nem igényeli Zalán az egyszemélyes terápiát. Azért jutott erre a következtetésre, mert a társaságában nem akadt a beszéde. Nahiszen.  

Visszatekintés 2015 - Január

A január megadta az alaphangulatot az egész évhez. Egy bevállalt szombati munkanapon, korán reggel jött a telefon. Erre ébredtünk. Anyu hívott, apuval valami nincs rendben. Már éjszaka sem volt, szédül, gyenge, rossz a közérzete. Talán ha akkor mentőt hívnak...Végiggondoltam már ezerszer, újra és újra. Néhány órával később Tibi ki tudta támogatni aput a saját lábán az autóba, biztatta örök optimizmussal, hogy nem lesz itt semmi baj. Mire apu átesett az idióta kórházi protokollon, mint EKG és labor, illetve elhelyezték a neurológián, már pelenkát kapott és járóképtelen lett. Átvette az uralmat mindaz, ami már éjjel elkezdett dolgozni.

Amikor dél körül beszéltem anyuval és elmondta, hogy mi a helyzet, mindketten sírtunk a telefonban. Ahogy letettem a kagylót, igazán akkor jött rám a zokogás. Sem a haláláig, sem azóta nem sírtam annyira, mint akkor a nyavalyás íróasztalomnak támaszkodva, mellettem az ijedt kolléganőm, körülöttem a vidáman cirkáló, semmit nem értő  gyerekek. Mintha én már akkor elsírtam volna a könnyeim javát.

Nem sok minden másra emlékszem januárból....

Ebben a hónapban találkoztunk először a logopédussal a Nevtanban....Így utólag olyan semmilyen élményem van ezzel kapcsolatban. Valahogy nem tudott velünk mit kezdeni, amit máig nem tudom, hogy jó e vagy nem annyira....Mindenhol azt olvastam, hogy logopédus és pszichológus közös munkája tud eredményt hozni akadozó beszéd esetén. Nálunk ilyesmi, a közös munka akár ötleti szinten sem merült fel. Akkor még az út elején jártunk, reméltem, hogy a Nevtanban megtaláljuk a számításunk. 

Bizonyítványt is osztottak ebben a hónapban, mégpedig Rékának a félévit, ami nagyon jól sikerült. Réka sugárzott a boldogságtól, mert az osztály egyik legjobbja lett. Ajándékot is kapott a tanítónéniktől. Úgy emlékszem, az osztályban a harmadik helyen zárt a pirospontok alapján, de lehet, hogy második, lehet, hogy negyedik, Réka mindig mást mondott. Hivatalos értesítés pedig nem érkezett erről az iskolától. Még szerencse.

Karácsony utáni helyzet

1) Ne vegyetek intelligens gyurmát! - Illetve, végül is, ez kicsit erős kifejezés....talán csak az én gyerekeimnek nem jött be. Réka, ugyebár, még a szülinapját követő első iskola héten elveszítette a gyurmát az OVIBAN. Futok majd egy kört január elején, hátha valami talpig becsületes szülő leadta a gyurmát a csoportban, de őszintén szólva, ezt több, mint kétlem. Zalán gyurmája az első este elveszett valahol az éterben, lakáson belül, melyet később megtalált, hogy azon melegében földhöz csapja. Ennek a gyurmának az az egyik különleges tulajdonsága, hogy ilyen esetlen labdának képzeli magát és messzire is képes elpattanni. Pont ez történt. Mivel én akkoriban - tudom, már dögunalmas - éppen váltottam hörgőgyusziról tüdőgyuszira, hát nem strapáltam magam, hogy megkeressem a gyurmát. A röppályából ítélve valahol Réka íróasztala és annak vonzáskörzete lehetett a rejtekhely. Karácsony előtt pár nappal derült ki, hogy vaskos tévedésnek lettünk áldozatai, a gyurma Réka ágyában kötött ki, majd valami fura oknál fogva ELOLVADT ott. Karácsony második napját azzal töltöttem, hogy egy steak kés segítségével leválasszam ezt a különleges anyagot Zalán egykori bébi takarójáról, mely mostanság Réka ágyában ágytakaróul szolgál. Fél adagot nyertem, a többit valószínűleg a lepedő nyelte el. Hát így jártunk az intelligens gyurmával. Volt, nincs. 

2) Valamennyi orchideám bimbóba szökkent. Hát nem csodás? Imádnak engem az orchideák. Nagyon nincs is más virág, ami így érezne irántam. Karácsonyra virágba borult a karácsonyi kaktuszom is, amire több, mint büszke voltam. Sajnos Zalán szétrohasztotta a virágomat, ami miatt csak kisebb fajta idegrohamot kaptam. Amikor megláttam, hogy szegény virág áll a vízben, akár a mocsárban....hát tudtam volna sírni. Persze a kaktusz ledobálta a bimbóit, remélem, azért a túlélés meglesz. 

3) Elfogyott a mákos beigli, diós még akad. Töltött kápi is, paradicsomos és sima egyaránt.

4) Apa ma reggel hajnalban dolgozni indult. Kényelmesen aludtunk éjjel, Zalán a helyén aludt, a saját ágyában és párnái között. Valami világítós, színváltós autóra gyúr a névnapjára. Ez nem durva így pár nappal karácsony után? Ezek szerint nem kapott meg mindent, amire vágyott. Ami egyébként rendjén van. A lézer kard nem került elő tegnap, itt figyel a karácsonyfa alatt. 

5) Rékának van matek házija x oldal + a tehetséggondozós feladatok. Még nem tudom, mikor vágunk bele a megoldásukba. Magyarból semmi házit nem adott az a drága É. tantónéni, azért szerintem a szövegértést fogjuk gyakorolni. Az pont olyan sötét ló. 

6) Azt már írtam, hogy bevásároltunk Szilveszterre, pipa.

7) Szilveszteri menü: Lencse és füstölt tarja, virsli (igyekeztem olyat venni, ami látott húst, de az E betűket nem mertem megszámolni, még most is ott állnék a pultoknál), sajtos pogácsa és aranygaluska. Az a tervem, hogy aznap társasjátékozunk, esetleg kimegyünk a Kossuth térre a tűzijátékra, még sosem jártunk kinn. Forralt bor és mindenféle nyalánkságok kaphatók lesznek még akkor is. 

8) Tesómék Ausztriában síelnek, sógornőm a Bahama szigeteken nyaral....Mi maradtunk itthon, mint mindig. Reggelire vakációs reggelit készítettem a gyerekeknek (gofri, nutella, tejszínhab), ebédre diétásabb vizekre evezve borsóleves főtt és eszünk némi töltött kápit. 

9) Moziba készülünk a héten, Dino tesó. Négyen még SOHA nem jártunk moziban, úgyhogy szerintem legfőbb ideje. 

Szép hetet mindenkinek! 

Karácsonyról

Tesómék akkor költöztek a mostani házukba, amikor nagyjából akkorák voltak a gyerekeik, mint most a mieink. Na jó, nem, még fiatalabbak kb. 1 évvel. Öröm náluk időzni bármikor,  mert nagyon szép lakásuk (ami egy ház) van. Legjobban a cirkó kazánt szerettem most a lenti fürdőszobában, mely akkora, mármint a fürdőszoba, hogy a miénk kb. négyszer belefér. (Bocs, fürdőszoba, imádlak, de ez tény.) Szóval sóvárogva méregettem a cirkó kazánt, hogy hogy duruzsol és hogy nekünk mikor lesz vajon ilyen. Amit én a kis fejemben gondolattá fűztem, azt Réka kegyetlenül kimondta. Hogy nekünk is jó lenne egy ilyen szép ház! Bárcsak nekünk is blablabla. Na igen. Sokat foglalatoskodunk a lakáscsere témakörével, nem is csoda, hogy az utóbbi időben cirkóban gondolkodom, és hajópadlóban, hibátlan padlózatban, szépséges konyhabútorral, barátságos, otthonos enteriőrökkel a nappaliban....és mondom, legnagyobb szerelmem a cirkó kazán...az a gyönyörű.

Szenteste éjjelén a nappaliban kaptunk helyet, az egyik kanapé változott át kétszemélyes, matracos ággyá. Nem is lett volna azzal semmi gond, ha Zalánkám nem fúrta volna be magát közénk még az előtt, hogy kényelmesen elhelyezkedtünk volna a párnáinkon. De ő fúrt lelkesen. Így alig fértünk el, valamelyik testrészét, térdét vagy könyökét mindig valamelyik vesémből halásztam elő. Azért 8 óra bőven elmúlt, mikor felébredünk (Zalán fél 10 után nyitotta ki csipáit), finomat aludtunk hát. 

Egy kései reggeli után összehoztunk még egy családi fotót a karácsonyfa mellett, ami nagyon gyorsan sikerült. Zalán volt a szűk keresztmetszet, mert a két jedi lézer kardot minden áron az arcunk elé szerette volna tartani. Ezt én annyira nem tartottam jó ötletnek, úgyhogy a vaku villanása előtti másodpercben lehajtottam a lézerkardokat vízszintesbe. Zalán ordított és tiltakozott, de a képen majdnem olyan, mintha nevetne, úgyhogy nem számít.

Egy óra után valamivel elköszöntünk és hazafuvaroztuk anyut. Este pedig már a család másik felét köszöntöttük karácsony alkalmából. Itt is volt félelmetes választék kaja témában, nyírségi gombócleves, sült hal, töltött káposzta, sült kacsa, párolt kápi, köretek és saláta, nem is beszélve a mákos és diós kalácsról. Azt nem mondom, hogy halálra zabáltam magam, mert arra még mindig nem vagyok képes, szerintem nagyjából fele annyit tudok enni, mint normális állapotomban, de azért csipegettem és amit csak tudtam, megkóstoltam vagy hoztunk haza belőle másnapra. Késő estig maradtunk, borozgattunk, beszélgettünk....a Harry Potter is érdekelte a gyerekeket a tévében. 

Van egy olyan tulajdonságom, hogy idegen lakásokban (értsd: nem minálunk) bizonyos idő után rám jön az allergia. Elkezdek tüsszögni és folyik az orrom. Nem mindig tudni, hogy megfáztam e, mert az is pont így kezdődik, vagy valóban allergia, mindenesetre karácsony első napjának estéjén is ez történt velem, ami végül haza kergetett. Nem sok volt hátra már a napból, talán fél óra, úgyhogy időszerű volt mindenképpen. Rögtön betojtam, hogy bakker, megint összeszedtem valami nátha félét valakitől, később kiderült, hogy a szokásos allergiám csapott csak le rám, szerencsére....no para!

A mai napot pedig itthon töltöttük, ahogy a tegnapit is. Picit kezdem magam utolérni házimunka terén, pl. rendet vágtam a konyhában (nagyjából) és kivasaltam minden ruhát, valamint ágyneműt is cseréltem. Ez utóbbit mindig Szenteste reggelén szoktam, hogy estére tiszta ágyneműben pihenjünk le, de hát ez most nem egy sima, átlagos karácsony volt. 

Ma estefelé jött az ötlet, hogy akár be is vásárolhatnánk a jövő hétre és Szilveszterre, amire Tibi rá is bólintott, inkább vasárnap, mint egy MUNKANAPON!! Vettünk pezsgőt, nasit, virslit, füstölt husit a lencséhez, lencsét és egyéb ezt és azt. Mielőtt észbe kaptam volna, Zalán belefújt minden papírtrombitába a játék részlegnél, majd az üzlet közepéről rángatott vissza, hogy megmutassa, árulnak papírtrombitákat. Oké. Nem sokkal később nyafogni kezdett, hogy borzasztóan szomjas és egy literes ananászlével jött elő, hogy azt meg akarja inni, de most és azonnal. Nagy nehezen rábeszéltem egy kis dobozos almalére, ekkor még nem is izzadtam a kabátom alatt. Ja, mert nem is volt rajtam. Kérdeztem is Zalánt, hogy tollas e a hátam, mert rendszerint az. Mire levadászott a pulcsimról két apró pehelytollat. 

Ahogy Zalán oltotta szomját, Réka előadta magát, mint egyetemi professzor, hogy hamarosan lecsapnak a biztonsági őrök Zalánra, ez holt biztos, mert lopott. Mit lopott? Hát megivott egy almalevet fizetés nélkül.  Odafenn pedig az irodák rejtekében monitoron minden látnak a biztonsági őr bácsik. Zalán nem nagyon izgatta ezen magát, talán neki nincs akkora biztonsági őr fóbiája, mint a leánykámnak. Az is lehet, hogy közben kiszúrta, hogy Réka vett 20 deka gumicukrot az apja beleegyezésével beletörődésével. Ezen rögtön puffogó békává változott az én kisfiam, csapkodott és nagyokat toppantott, hiába mutatta meg az apja, hogy Réka kettejüknek elég adagot töltött a zacskóba. Amikor legközelebb láttam őket a virsliknél, Zalán arca sugárzott és újabb 20 dk mandarinnal látszó gumicukrot lengetett a kezeiben. Tibi mögötte jóval kevésbé tűnt sugárzónak.

Bevásárlás után mamához vettük az irányt, aki vacsorával várt bennünket és finom meleg áramlott az egész házban, hála neked, cserépkályha. Ennek most nagyon örültem, az utóbbi időben olyan fázékony lettem, mint egy száz éves öregasszony. Mostanában nincs olyan, hogy túl meleg....Itt sem maradtunk izgalom nélkül, nálunk nincs olyan, hogy unalom. Bár Réka említette, hogy meg ne írjam a blogban, azért ezt nem hagyhatom ki. Réka bezárta magát mamánál a vécébe. Amikor néhány perce már hallgattuk, hogy kaparászik a kulccsal belülről, rájöttünk, nem biztos, hogy ki tud majd jönni. Egy óra megfeszített mentőakciót követően Tiborom oldotta meg a krízist aképpen, hogy a padlásról egy madzagot eresztett be a szellőzőbe (a vécéjébe), arra Réka rákötötte a kulcsot, Tiborom kívülről gond nélkül feltárta azt. Huh....Annak örültem, hogy Rékám nem kapott hisztériás rohamot, mint amikor hazafelé tesóméktól nem találta a táskáját és  félő volt, hogy ott hagyta a nappaliban. Úgy üvöltött, hogy a jobb fülemre átmenetileg beállt némi halláskárosodás. Mamánál derült ki, hogy ÉN tettem be a táskát a kocsi csomagtartójába. Na ez jellemző, egy sor olyan dolgot teszek teljesen automatikusan, aminek egyáltalán nem vagyok a tudatában. 

Réka kiszabadítva, megfürdetve, félig-meddig lefektetve Zalánnal együtt, úgyhogy szép az élet, jó az élet és még a karácsonyt is gond nélkül túléltük illetve megéltük békességben, boldogságban. Ja és egészségben, az marha fontos. 

Szenteste 2015

Régi tervünk volt, hogy a karácsonyt (legalább a szentestét) tesóméknál töltjük Dunakeszin összcsaládi szinten. Ezért vagy azért ez aztán tolódott éveken át. Idén karácsonykor apu már nem lehet fizikálisan velünk, így jött az ötlet, hogy anyu már karácsony előtt pár nappal felutazik tesómékhoz és ott tölti az ünnepeket. Végül ez oda redukálódott (pl. a kutya miatt), hogy Szenteste reggelén együtt felautóztunk és nagyjából 24 órát együtt töltöttünk. Lehetett volna ezt több is, én még maradtam volna, ahogy a gyerekek is, de tesómék készülődtek síelni, anyu egyre többet gondolt otthon hagyott kutyánkra, illetve minket is vártak egy újabb forduló karácsonyra péntek estére. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Szóval Szenteste reggele. Azt már említettem, hogy reggel kisütöttem a beiglit. A mákos szinte tökéletes lett, talán egy picit több cukrot elbírt volna a töltelék....Idén új receptet próbáltam ki, bár az előzővel sem volt semmi gond, maga volt a tökély, viszont hasonlatosan a mézeskalácshoz, ennek a receptjét sem találtam itt a nagy tüdőgyuszis agyleállásomban. Hat rúd készült, négy mákos és kettő diós, nem túl sok, ennél többet szoktam kreálni, de ez pont elég volt elkészíteni. Idén nem fog legalább ránk száradni, hehe. Ja, egyébként puha maradt a mézeskalács, szóval akinek még nincs ilyen receptje, szívesen megadom, hogyan készült. :) 

Másfél órát robogtunk Keszi felé, közben Tibi morgott, mert a tollkabátomat vettem fel, amit imádok, viszont ereszti a tollat. Ezt  elsősorban onnan tudni, hogy az autó kárpitjában mindig találni néhányat, mintha libákat szállítana az uram. (Hát egyet rendszeresen, az igaz. :))  Míg én a tollkabátomban pont megvoltam hőmérsékletileg és anyu minden áron még egy gyapjú takaróba akart csomagolni, hiszen beteg vagyok és meg fogok fázni....addig Rékának látványosan melege volt, elhajította a csizmáját és meg akart szabadulni dzsekijétől is. Nem engedtem persze. Kínjában szorzótáblát gyakoroltunk és állatos kitalálóst játszottunk. Zsémbeltem is, hogy minél nagyobb ez a lány, annál többet nyafog az autóban, bezzeg amikor másfél éves volt, a világból ki tudtunk volna vele gurulni, azt is bírta volna....Na mindegy. Zalánom mintafiú volt, csöndben nyomogatta a tabletet, ha hozzá jutott és seprűs, irigylésre méltó szempilláit rezegtette. Szerelmes vagyok belé, hmm....

Amikor befutottunk, köszöntöttük tesómékat, megcsodáltuk a szokás szerint szépséges fájukat és alá pakoltam az ajándékokat. Nagyon klassz karácsonyi hangulat volt, amin még dobott az ünnepi ebéd, halászlé, raguleves, rántott hal, saláták, sültek, guba vanília öntettel. Mindez isteni minőségben és Zsolnay készletben, amire először ijedten pislogtam, tekintettel a gyerekekre, de szerencsére jól viselkedtek és nem törtek össze semmit. 

Némi ejtőzés és emésztési szünet után a család egy része sétálni indult a friss levegőn, én - lassan megszokom - addigra elfáradtam, úgyhogy ledőltem a kanapéra és el is szundítottam. Mire visszatértek télszagúan és kipirultan, mindenki készen állt, hogy átadjuk a karácsonyi ajándékokat. Volt nagy öröm, a gyerekek több vágya is teljesült. Zalán pl. tesóméktól StarWars-os lézerkardokat kapott, innestől fogva nem volt megállás, a következő kb. 8 órában nem sok olyan negyed óra telt el, amikor háttérzajként nem lett  volna ott a lézerkard zúgó-búgó hangocskája....Mindig mondtam én, hogy a karácsonyhoz is kell idegrendszer. Réka is boldog volt, mert baglyot kapott, digit, fiókával együtt. Volt még ott legó, kvíz játékok, Monopoly társasjáték és még ki tudja mi minden....

Az este hátralevő részében lazultunk, utántöltöttük a pocakunkat (igyekeztem visszafogni magam) filmeket néztünk és élveztük az estét. Csak úgy!

Boldog karácsonyt!

Hát ez is eljött, Szenteste reggele, most éppen hét óra van. A banda még horkol mélyen alszik, a tegnap elkészített beigli éppen sül. A diós kirepedt, hátha a mákos nem fog. Tegnap feldíszítettük a fát, csodálatosan szép, képeslapra illő, na meg a miénk, úgyhogy akármilyen is, imádjuk, szeretjük, családtaggá fogadtuk. Emlékeztetnem kell magam jövőre, hogy NEM kell beszerezni egy darab díszt sem, mert bőven van, évről évre több dísz jár úgy, hogy nem kerül fel a fára helyhiány miatt. A gyerekek díszítették a fát, én pedig kimerülten figyeltem a kanapéról, olykor igazítottam itt és ott az elrendezésen. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, illetve énekeltünk....olyan jó volt. Addigra hazaért persze Apa is, máskülönben hogy is jött volna fel a fa a kertből talpba faragott állapotban....

Na közben csekkoltam a beiglit a sütőben, úgy néz ki, a mákos megússza a repedést....:)

Szóval olyan szép volt a tegnap este. Pedig még hivatalosan nem is volt karácsony. Még beugrottunk karácsonyozni X.-hez, előtte a Spar-ba is egy utolsó "mikellmég" beszerzésre, végül nagyon késő volt, mire hazaértünk. Addigra tényleg olyan fáradt voltam, azt sem tudtam merre van az ágyam. Nem is oda vettem még az irányt, hohó, be kellett csomagolni néhány ajándékot, összepakolni, rendet rakni...Ez utóbbi, ahogy most reggel szétnézek, egy picurkát elmaradt, de majd most! Nem is emlékszem nagyon, hogy kerültem ágyba, de biztos megoldottan valahogy....

Minden drága ismert és ismeretlen, itthon vagy külhonban élő "blogkövető" ismerősömnek áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok!!!!!! 

Hozzánk is közeledik

Délelőtt nekiláttunk a mézeskalács sütésnek, amit annyira szerettek volna a gyerekek.  Elvégre számukra enélkül nem ünnep az ünnep. Mi, szülők, meg vagyunk mézeskalács nélkül, nem azt mondom, hogy nem szeretem, de inkább az illata az ami a karácsonyi hangulatot a nyakamba önti. 

Kínomban nem találtam a tökéletes mézeskalács receptemet, nem is igen volt kedvem és energiám sokáig keresni, hát kutattam fel újat a net végtelen szakácskönyvében. Még reggel belefogtunk a tészta gyúrásába, "az a biztos, amin már túl vagyunk" alapon. 1 kg lisztet írt a recept, vakartam is képzeletben a fejem búbját, hogy hinnye, ez jónéhány tepsi lesz.... Hat után már nem is számoltam, de lehet, hogy éppen hét vagy nyolcnál  megállt a kisütött tepsi mézeskalácsok száma. 

Zalán végig nyújtott és kiszúrt, nyújtott és szaggatott, anélkül, hogy a pocakját elkezdte volna tömni az első elkészült süteményekből. Réka hamarabb elunta a kreatív részét a programnak (ahogy mindig), ahogy a saját tésztácskáját kinyújtotta és fenyőfákat valamint szívecskéket formázott belőle, áttért a még langyos kalácsocskák eltüntetésébe. Ez is lett a reggelijük, mézeskalács és némi tej vagy gyümölcslé. 

A teljes alkotó tábor pontosan másfél óráig tartott, legalábbis ennyit mutatott a digi óra, amit kezdéskor bekapcsoltam rádióstul. Az utolsó tepsi idejére már igencsak elfáradtam és vágytam arra, hogy vizszintesben legyek. Hát igen, egyelőre ennyit tud a kondim....Nagyon örvendtem, amikor elzárhattam a sütőt, mert az utolsó adag is ott mosolygott a tálcákon, várva a boldog langyosodást. 

Lazulásképpen benyomtam a tévében a StarWars ötödik részét, amit a gyerekek kitörő örömmel jutalmaztak. Valamikor a film közepén el is bóbiskoltam (soha még ezt a részt egyben nem láttam....), arra ébredtem, hogy Réka szabályoson életre pofoz, hogy nézzem csak, milyen izgalmas az a rész!!! Köszönjük, Réka! - fordultam a másik oldalamra, de tovább már szunyókálni nem tudtam. 

Délután hazatért a ház  - rendkívülelfoglaltvagyok, nemérekrásemmiremégélnisem - ura, hogy a hiányosságainkat karácsonyilag pótoljuk. Többek között ellátogattunk a háziorvoshoz is, hogy így antibiotikum után hogyan tovább. Bizonytalan voltam, mert az erőm nem tért vissza. Pislákol bennem valamennyi, nem azt mondom, de nem az igazi. A gondolatmenetét meg soha nem tudom kitalálni, ugyanolyan valószínűséggel láttam azt, hogy visszaküld a szakrendelésre, mint hogy gyógyultnak nyilvánít és megveregeti a vállam. 

A rendelő kivételesen dugig volt betegekkel, elsősorban idősekkel. Messze én voltam a legfiatalabb a negyven évemmel. Azért pörgött a rendelés gyorsan, röpködtek a receptek és az elégedetten távozó nénik és bácsik. Mellettem ült két néni, akik lelkesen beszélgettek szülinapi és karácsonyi előkészületekről, férj egészségügyi állapotáról. Az a néni, aki mellettem ült, elég sokat panaszkodott, hogy szegény férjének ez a baja és amaz, de végső soron jól vannak, alig várja, hogy karácsonykor megünnepeljék a papa (férj) 91. szülinapját. Ejha!! Milyen jó lehet megérni ezt olyan egészségben, mint ez a néni, aki saját bevallása szerint két napig megállás nélkül sütni és főzni fog karácsonykor. 87 évesen, merthogy ő pont annyi volt. Jellemző tulajdonságom, nem is teljesen jogos, tudom én, de mégis irigykedve méregettem őket. 91 és 87.....

Aztán váratlanul én következtem, miután az egyik bácsiról kiderült, hogy csak kísérőként ücsörög a sárga műanyagszékek egyikén, éppen a műfenyővel szemben. Odabenn képbe hoztam a doktor urat, hogy hol is tartunk, bár egészen ott volt. Azt mondta, már éppen hívni akart, hogy mi a helyzet velem.  Pulmonológiai beutaló, sürgősséggel, igen, fogadtak, röntgen, 3. típusú találkozások gyógyszer jóváhagyva, beszedve. Véleménye szerint még kb. két hónap, mire egészen rendbe jövök és talán évekig emlékszik még majd a szervezetem erre a kórságra. Említette, hogy próbálta jelezni, hogy ez nem nátha és komoly dolog, úgy is kell venni. Azért is küldött laborba és röntgenre valamint szakorvoshoz. És hogy ez volt ennek a rendje, higgyem el! Hát persze, nincs is ezzel semmi gond. Igaz, nekem nem esett le a helyzet komolysága annak idején, amikor a labort kérte....Na mindegy. Végül ha már ott voltam meghallgatott, bár ránézésre úgy látta, hogy hatott az antibogyó. Éssssss gyakorlatilag gyógyultnak nyilvánított. Úgy örültem!!! Hogy még hamar elfáradok, gyöngécske vagyok, az teljesen természetes és jelzi, hogy súlyos volt a helyzet, még szerencse, hogy reagáltam erre a bizonyos Hármaskára. Január közepén-végén kontroll röntgen és labor (addigra talán azok is normális régióban lesznek), akkor talán lezárhatjuk ezt az ügyet végleg. Úgy legyen! Addig is és utáni is persze, vigyázzak magamra, lehetőleg ne fázzak meg! Ez igazából a gyerekek kezében van, hogy miféle nyalánkságokat hoznak haza...

Nem most volt, hogy ilyen jókedvűen távoztam volna a rendelőből, 20 perc benntartózkodás után....Biztos azt gondolták a többiek, hogy engem már meg is operálnak egy füst alatt.... Következő programpont a gyógyszertár útba ejtése lett volna, ám Tibi másfelé kanyarodott, karácsonyfa beszerzésre adta a fejét. Ahogy a célállomásra befordultunk, nem kis mulatságunkra talán összesen ha hat fa árválkodott az árusító ponton....Lemondóan besétáltam a zöldségesbe némi utolsó adag karácsonyi gyümölcsfeltöltésre (banán, mandarin, pirosalma), ám mire újra csatlakoztam az uramhoz a fák mellett, megjelent az árusító hölgy is és végül - és ezzel saját magunkat is megleptük - megvettük az egyik fát. Nordmann típusú, amilyet még soha nem hoztunk haza, kb. 130 cm magas és legalább egyik oldalról csinoska. Mivel nem térben helyezzük el, hanem egy sarokban, sőt, nem is díszítjük fel, csak talán a  70%-át, a mi céljainknak tökéletesen megfelelt. Újabb pipa a karácsonyi listára, Tibi szempontjából talán már az utolsó. Nekem ugye még itt vannak a sütik. 

Itthon a gyerekekkel ledaráltuk a mákot, ami a holnapi bejgli tölteléke lesz. A legutolsó adagnál sajnos leégett a daráló, finom kis rendellenes füst lebegett körülöttünk.....Szegény apukám mondaná most, hogy fiam, hogy jutott eszedbe fél kiló mákot egyszerre ledarálni? Hát erre tanítottalak??? Nem erre, tudom. Azt hittem többet bír a masina. Annak azért örülök, hogy nem korábban  adta meg magát a daráló. Őszintén szólva, kicsit vérszemet kaptam, hogy talán még egy kis aranygaluska beleférne a jelenlegi energia szintembe is holnap....majd meglátjuk. Talán maga a galuska még igen, hisz azt a dagasztó gép gyepáljak készre úgy is, de azért van még azzal utána is meló. Arról nem is beszélve, hogy holnap csomagolni is kell, bőröndbe is, ajándékokat is....Lehet, hogy maradok a bejglinél, a galuska megvár két ünnep között is. 

Lassan tehát nálunk is itt a karácsony, MINDEN ajándék beszerezve, mézeskalács kisütve....Porcicák kergetik egymást a kanapé és a szekrény alatt, sőt, pókhálóban is gazdagok vagyunk, azt hiszem, de ez már csak egy ilyen karácsony, meg mondom őszintén, csak az érdekel, hogy úgy néz ki, meggyógyultam, eloszlottak a felhők a fejünk fölül, a gyerekek csúcsformában...... és talán ha minden összejön, boldog lesz ez a karácsony. Az első apu nélkül és mégis vele, örökké vele.....

Hétfő és frissítése

Vasárnap délután visszatértem a "normális" emberek világába. Abból a szempontból, hogy kibújtam kis macis puha köntöskémből és pizsimből, ami egyenruhámmá vált az elmúlt csaknem 3 hétben. Este felé Tibivel tartottam, hogy a még hiányzó néhány ajándékot beszerezzük. Nagyjából sikerrel jártunk, nem is tartott sok időbe, de kettő darab még mindig várat magára. 

Azt talán mondani sem kell, hogy még fenyőfánk sincs, pedig szerdán fel szeretnénk díszíteni, hagy gyönyörködjünk benne. Tibinek - mindig karácsony előtt mindig - nagyon sok munkája van. 

Ma visszamentem volna az orvoshoz, a hogyantovábbal kapcsolatban. Legnagyobb bosszúságomra mire fél 12-re befutottunk a rendelőbe, a doki autójának csak hűlt helyét csodálhattuk meg a parkolóban. Kiderült, hogy a héten már rövidített rendeléseket tart, úgyhogy 11-kor szépen lelépett. Szóval holnap délután 14-16 között rendel legközelebb, így ünnepek előtt sok minden itt már nem fog történni. Csak abban bízom, hogy ha belehallgat a tüdőmbe, magától is arra a következtetésre jut, hogy javul a helyzet. Újdonság lenne, mert ilyen még nem volt ezzel a kórsággal. A kontroll röntgen meg csak ráér a két ünnep között vagy az új évben. Az úgy sem lesz nega egyik hétről a másikra állítólag.

Hát ennyi. Szomorú vagyok, hogy a szokásos sütögetésből idén kimarad a család, holnap azért a gyerekekkel egy adag mézeskalácsot megsütünk, szerdán következik a bejgli csütörtök reggeli kisütéssel. Se zserbó, se mézes zserbó, se linzer, se hókifli. No nem baj, majd némi spéttel megsütöm mindet, ha máskorra nem, Szilveszterre. De persze ezzel csak vigasztalom magam, kevés hatásfokkal....

Egy jellemző párbeszéd mostanság.

- Tüdőgyulladás? Ó, jaj.....És jobban vagy már?
- Igen, némileg.
- Aha....És mi újság a karácsonyi sütögetéssel? Megsütöttél már mindent?
- ???????????????????? 

A gyerekek találtak az adventi naptárban 3D puzzle-t, egy lovat és egy dínót....Most vettem észre, hogy 8+ korosztályos, még én sem igen tudom kirakni. Azt hiszem, meg lesz az esti programunk....


Ui: Este újra hőemelkedés, 37....

Szombat esti helyzetkép

Tegnap lenyomtam 2,5 liter folyadékot, elsősorban ásványvizet. Teát már nem bírok inni, undorodom tőle. Esetleg a gyógytea menne le, de a hársfateát bevedeltem még a múlt héten, úgyhogy nincs itthon.  1000 mg C vitamin megy még mellé, többet nem merek szedni, inkább sok zöldség és gyümölcs. És persze tart még az antibiotikum is, ama széles spektrumú. 

Ma reggel aztán, ahogy folytattam a fekvéses terápiámat, azt éreztem, hogy nagyon rosszul érzem magam. Kérdezte Tibi, hogy mi a baj, mi fáj és mit tegyünk, de igazán nem tudtam rá válaszolni. Csak hogy úgy általában rosszul érzem magam, kóválygok, rossz a közérzetem, semmi erőm és elegem van. Elkeseredtem, mert elkönyveltem, hogy ennyi volt, ez az antibiotikum sem használt és ha így van, vajon hogyan tovább? Nyilván háziorvos, onnan pulmonológia, újabb röntgen, aztán ki tudja? Karácsony előtt pár nappal miről is álmodik az ember lánya? 

Tibi felnyalábolta a könyvtári könyveket, amiket két nappal ezelőtt már vissza kellett volna vinni és eltűnt a bejárati ajtó mögött. Ekkor elvonultam zuhanyozni, reggeliztem valamit, majd visszahanyatlottam párnáimra. Nem sokáig feküdtem, talán 10 percet, amikor felpattantam, hogy kész vagyok, nem bírom nyomni tovább a kanapét. Volt némi vasalni való, aminek a felét kivégeztem. Persze leizzadtam, de nem bántam. Aztán ittam, ittam és ittam megint sokat, pihentem, szunyókáltam, pihentem, ittam, ittam, pisiltem, ittam.....

Valamikor délután, amikor a többiek elindultak a Kossuth térre a karácsonyi műsorukat előadni, elbóbiskoltam egy fél órácskára. Ahogy felébredtem, akkor megint éreztem azt, amit már a nap folyamán korábban is, hogy talán, talán, talán.....kezdek jobban lenni. Még nem teljesen 100-as az energia szintem, de szuszogás nélkül elmosogattam és nem akartam összeesni egyáltalán közben. Semmi kocsonyaláb....Lehetséges volna, hogy négy tabletta az ötből végül is hatna? Vagy inkább ez a ménkű sok folyadék? 

Most lassan 11 óra lesz, észrevétlenül lélegzem, mármint hogy nem vagyok tudatában annak, hogy levegőt veszek. Köhögök még, naná, de az energia szintem határozottan visszatérőben van. Koppkoppkopp....Tegnap este még volt hőemelkedésem, mindjárt megmérem, vajon ma este van e.

Hátha....

Kitört

.....a téli szünet. Éppen a bundás husit sütöttem a konyhában már vacsorában gondolkodván, amikor óbégató sírásra-zokogás kaptam fel a fejem.....Réka jött haza a suliból Zalánostul, Tibistül, ám de intelligens gyurma nélkül és ez nagyon fájt neki. Elveszítette valahol Zalán ovijában, még tegnap és valahogy ma döbbent erre rá. 

Ez a téli szünet is jól kezdődik....elmondhatjuk. Azóta már megvigasztalódott és a bundás husira tekintettel korai vacsorát óhajtott. Egyébként Zalán is elvesztette az intelligens gyurmáját, még aznap este, amikor kapta. Hogy ő nyugodt, akár egy buddha, azért lehet, mert úgy tűnt el eme okos gyurma, hogy a lakást nem hagyta el, vagyis nem kell nagy optimizmus ahhoz, hogy elképzeljük, előbb-utóbb előkerül a holmi. 

Szóval nyakunkon a pihentető téli szünet, ó jeeeee! É. tantónéni szerint Rékán nem látszik, hogy fáradt volna (szerintem sem), de azért finom ez nagyon, nem lépünk sztrájkba, hogy márpedig mi iskolába akartunk járni és töröljék el iziben a téli szünetet. 

Zalán nagyon nehezen indult reggel oviba, mire felöltöztettem, leizzadtam. Najó, most ez nekem nagyon könnyen megy...

Én pedig ugye szedem immáron a széles spektrumú antibiotikumot, túl vagyok a harmadik napon, tehát még kettő van hátra. Arra nem nagyon merek gondolni, mi lesz, ha ez sem hat. Mindenesetre a gyógyszer mellékhatásai elgondolkodtatóak .... valamint ijesztőek.  Erőm az továbbra sincs sok, bár legalább ma tudtam főzni, de talán azt elmondhatom, hogy a köhögés jobb. Igaz, este volt egy köhögő rohamom, amikor vízszintbe helyezkedtem a párnáim között, de aztán elmúlt. Érdekes, soha nem szerettem aludni a hátamon, most meg csak ott tudok.....16 nappal ezelőtt írták fel az első antibiotikumot. Ha felgyógyulok, valamit kezdeni kell az immunrendszeremmel. Illetve a lelkemben is sok dolgot helyre kell tenni...

Még nincs karácsonyfánk, mi arról vagyunk híresek, hogy az utolsó pillanatban vesszük meg. Nem tudni miért, mert nagyjából egy időben vágnak ki minden fát szerintem, az árból sem engednek, esetleg Szenteste gyertyagyújtás után, azt meg nem akarnánk megvárni....

Holnap Rékának karácsonyi műsor a Kossuth téren, persze azt sem fogom látni. Úgy be vagyok tojva, hogy nem merek mászkálni, csak pihenni és lesni, ahogy eltelik a nap. Folyamatosan feküdni nem tudok és nem is lehet, hiszen az élet nem állt meg a nyavalyám beköszöntével. Általában a nap java részében tévét nézek, olvasni valahogy nincs erőm, pedig több könyvem is van, ami arra vár, hogy kiolvassam. Takarítani, ünnepre készülődni, hangolódni, ajándékokat csomagolni, díszeket eszkábálni, vásárolni, sütni főzni, hát mindez nem fogja jellemezni az idei ünnepet...De már ezen is túl vagyok, csak visszatérne az erő belém! 

Ha van négy percetek....

La mamma morta - Maria Callas

Egyszerűen földöntúli! Elmondhatatlanul szép! 

Céges

Jut eszembe, tegnap lett volna az utolsó munkanapom. Amikor tényleg leadom a céges telefont és átadom az ügyeket a főnöknek. Bár nem tudom, milyen ügyeket adnék át, amikor már két hét egy napja nem dolgozom. Na mindegy. Persze így tüdőgyulladással a tarsolyban nem mentem sehová. Megbeszéltem Zs.-vel (a főnök), hogy majd ha legközelebb Szolnokon jár, szóljon és kimegyek az irodába, megbeszélhetünk mindent, amit kell. Nagyjából egy órára gondoltam....Ez jövő héten lesz valamikor. Miután hétfőn végignézte a szomszédos íróasztal mellől nagy közömbösen, hogy kínlódom négy óráig már akkor is tüdőgyulladás gyanúval, tegnap megkérdezte, miért nem tudok bemenni dolgozni. Hát komolyan ....majdnem mondtam valamit. Végül csak közöltem a száraz tényeket, arra nem tudott mit válaszolni. Persze vagy elhiszi, vagy nem, hogy én pont most vagyok ennyire beteg, annak ellenére, hogy a hétfői napot egy irodában töltöttük. Szerintem szimplán nem érdekli, csak a folytatás, a saját szempontjából. Na mindegy, már nem lényeg. 

Egy RékaMondta ugrott még be: 

Hétfő este Réka elektromos fogkeféjében az elem megadta magát.

- Anya, most hogy mossak fogat?? - kérdezte kétségbeesetten a lány. 

- Nem tudom, gondolom, úgy, ahogy én....mozgasd a fogkefét....nem?

Fogadós

Azt nem is írtam - úgy el voltam foglalva magammal a napokban - hogy hétfőn még lezavartam egy fogadóórát Réka sulijában. Nem is voltunk sokan, viszont aki mégis, az nem jött ki 10 percen belül, szóval mégis várakozni kellett bőven. Réka addig rajzolgatott a folyosón.

Először É.-vel beszélgettem, mint mindig, ő magyar-tesi témában okosítja a gyerekeket. Hamar kifogytunk a témákból, nyugtáztam, hogy Réka okos-ügyes-aktív-jelentkezik blablabla.... viszont mivel az ofő még nem volt szabad, volt idő és sok minden előkerült. Pl. a reggeli késések ügye. Igazából É. megnyugtatott, hogy alsóban ezt még nem veszik komolyan (mármint a 7.40-es vagy éppen 7.50-es érkezést), ha 8-ra beesünk, csöngetésre, az még rendben van. Na ezt nem fogom megosztani Rékával, remélem a tantónénik sem...Sajnos nagyon nehéz őt kirobbantani az ágyból és bármivel/bármire is motiválni. A táskájába sem szokott este bepakolni, én nem csinálom meg helyette, hát olykor késik. Jelzem, őt ez sem zavarja, a rohanás, a késés (apja lánya ezen a fronton) úgyhogy nem biztos, hogy jó csapáson járunk...

Egyébként főszerepet kapott a mesejátékban, melyet az ovisoknak adnak elő a napokban. Nagyon ügyes, már teljesen "övé a szerep", beleéli magát. Januárban lesz még egy versmondó verseny Zelk Zoltán verseiből, arra is szeretné, ha Réka jelentkezne. Mivel egy főt vihet per osztály, hát nem tudom, milyen esélyekkel indul, meglátjuk találunk e testhez álló verset neki. Most a legutóbbi Mikulásos versmondó versenyen el sem indult (csodálkozott is a tantónéni), mondván, hogy őt úgy sem választják legjobbként. Önbizalomhiány ama ritka megnyilatkozása Rékánál...

Szóba jött még a tagozatos dolgozatok témája, bár ezzel kapcsolatban nekem nem volt kérdésem. Nem foglalkozom vele. Minden évben idegbaj és hisztéria van a dolgozatok körül, ki kerül be, ki nem, februártól májusig húzzák a kérdést, mint a rétestésztát, részeredmények nem ismeretesek, csak az, hogy az adott dolgozat hány %-os lett a sajátgyermeknek....Na hát én nem vagyok hajlandó ezen izgulni, Rékát stresszelni. Mondtam is É.-nek, hogy vagy bejut a tagozatra vagy bejut. Nem tudom elképzelni, hogy másképp lenne. Ha mégis, akkor másik iskolát keresünk, zárójelben, biztos lesz olyan, amelyik örül Rékának. De tagozatos lesz és kész. É. nem is mondta, hogy más vélemény lenne.

Az ofőtől is bezsebeltük ugyanúgy a dicséreteket, ahogy É.-től. Nagyon szeretik Rékát, észreveszik, ha valami nem egészen van rendben a kis lelkével, aminek örülök, azt jelzi, figyelnek rá. Ami lecsengett számomra az egész beszélgetésből illetve amit tapasztalok mostanában Rékával kapcsolatban, hogy erősödik a mezőny az osztályban. Jelezvén, hogy ez a minimális tanulás, amit Réka produkál nem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy az élmezőnyben maradjon. Ugye itt a szorzótábla példája, ami magától nem mászik be senki fejébe. A követelmény az, hogy a már elsajátított részét a szorzótáblának azonnal tudni kell, tehát nincs 5 másodpercnél több gondolkodási idő arra, hogy mennyi 7x4. Vagyis ezt meg kell tanulni, nincs mese. Lehet különféle módszereket, játékokat köré rakosgatni, de a vége úgyis az lesz, hogy vágni kell a szorzótáblát. Vagyis előbb meg kell tanulni. Azt gondolom, a téli szünet egyik programja lesz, hogy ezt masszírozzam Rékával minél könnyedébben. 

Ugyanakkor ott a dilemma, hogy mennyit is ér az, ha Réka nincs a top 3-ban. Vagy négyben-ötben. Nekem mindenképpen úgyis ő a legokosabb. Mivel ő maximalista és nagyon lelkiismeretes, szorgalmas, ambíciózus (?) törekvő az ISKOLÁBAN, itthon viszont egy 8 éves kislány, aki folyton rajzol, legózik és pónizik valamint olvas, ez nem is egyszerű kérdés. Nyilván nekem az a feladatom valahol, hogy rávezessem, hogy hozhatja ki magából a legtöbbet. Legyen kész mindig a házi, ha lehet, akkor a szorgalmi is. Legyen mindig toppon képben tananyagilag. Ebben az iskolában nem hajtják őket szét (még?), nagyon ritkán jön úgy haza, hogy van még tanulnivalója. Nekem szokatlan is, ha arról olvasok itt vagy ott, hogy szegény elsősök-másodikosok mennyire le vannak terhelve. Itt - pedig versenyistálló lesz ez is - nincs ilyen. Most pl. a szünet előtti utolsó héten igen laza a munkatempó, ami egyébként nagyon helyes!!! Tegnap karácsonyi vásár volt 8-10 között, költhették a gyerekek a pénzt mindenfélére, majd elügettek a könyvtárba egy laza bábszínházra. Mi ez, ha nem a túlterhelés tetőfoka?? 

Azt viszont tudom, hogy a többiek tanulnak otthon. Leckét is szoktak haza vinni, én nem tudom, hogyan, amikor Réka az, akinek a legtöbb különórája van az egész osztályból (szerintem). És még úszik is heti háromszor, ami szintén fizikailag levezeti az energiáit. Nem mindet, az igaz! Szóval a többiek tanulnak, gyakorolnak és gyakorolnak. Mi meg nem. Vagy legalábbis nem biztos, hogy annyit, mint kellene. Csak mennyi az a "kellene"? 

A teszteredmények sem biztos, hogy jeleznek bármit is. Múltkor például környezetből írtak témazárót, úgyhogy előtte hiányzott Rékám jónéhány napot. Hétvégén átnéztük az anyagot, MINDENT tudott, nem kérdezhettem olyat, amire ne lett volna válasza. Erre egy hétre rá hazagaloppolt egy 88%-os dolgozattal, ami már négyes. Sírt ott is a tantónéninek itthon is nekem. Valahogy nem volt jelen a dolgozat idején, összekeverte a telefonszámokat (mentő, rendőrség, tűzoltóság) és egy feladatot NEM VETT ÉSZRE. Nem számít, 88% sem a világ vége ebben a 100%-ra törekvő világban. 

Na mire is akartam mindebből kilyukadni? Már nem is tudom....Valahol ott van a következtetés, amit levontam, hogy azért egyik szememnek mindig Réka tanulmányain kell hogy legyen. Már csak azért is, mert ha jobban megy neki a suli, minden gördülékeny és sima-liba, az számára is nagyobb önbizalom szintet jelent. Ezt csak azért jegyzem meg, mert pl. hogy magyarból hol tartanak, a fogadóóra idején meg nem tudtam volna mondani és ugyanez elmondható volt a többi tantárgyra is. Egyik anyatársam szerint egy nem megengedhető magatartás a tagozatos dolgozatok közeledtével. :) Viccelt, de komolyan mondta. És persze értem én, hogy a felelősség az enyém, meg minden, csak valahogy mindig bennem van az az örök egyensúlyozás, hogy hogy lenne a legjobb mindenkinek. 

Na halálra unta magát mindenki? Egyáltalán, van aki elolvasta ezt a bejegyzést? 

Visszafekszem az ágyikómba. Tegnap elsétáltam Rékáért a suliba, gondoltam, ha már azt mondta az orvos, hogy nem kell feküdni (szerintem kellene), akkor megoldok egy fontos logisztikai problémát, amíg Tibi Zalánnal karácsonyi műsorozik az oviban. Sokkal messzebb volt a suli, mint szokott. Egy örökkévalóság volt, mire odaértem, szóval a héten már maradok itthon és pihenek, fekszem, nyugton maradok.