Visszatekintés 2015 - Január

A január megadta az alaphangulatot az egész évhez. Egy bevállalt szombati munkanapon, korán reggel jött a telefon. Erre ébredtünk. Anyu hívott, apuval valami nincs rendben. Már éjszaka sem volt, szédül, gyenge, rossz a közérzete. Talán ha akkor mentőt hívnak...Végiggondoltam már ezerszer, újra és újra. Néhány órával később Tibi ki tudta támogatni aput a saját lábán az autóba, biztatta örök optimizmussal, hogy nem lesz itt semmi baj. Mire apu átesett az idióta kórházi protokollon, mint EKG és labor, illetve elhelyezték a neurológián, már pelenkát kapott és járóképtelen lett. Átvette az uralmat mindaz, ami már éjjel elkezdett dolgozni.

Amikor dél körül beszéltem anyuval és elmondta, hogy mi a helyzet, mindketten sírtunk a telefonban. Ahogy letettem a kagylót, igazán akkor jött rám a zokogás. Sem a haláláig, sem azóta nem sírtam annyira, mint akkor a nyavalyás íróasztalomnak támaszkodva, mellettem az ijedt kolléganőm, körülöttem a vidáman cirkáló, semmit nem értő  gyerekek. Mintha én már akkor elsírtam volna a könnyeim javát.

Nem sok minden másra emlékszem januárból....

Ebben a hónapban találkoztunk először a logopédussal a Nevtanban....Így utólag olyan semmilyen élményem van ezzel kapcsolatban. Valahogy nem tudott velünk mit kezdeni, amit máig nem tudom, hogy jó e vagy nem annyira....Mindenhol azt olvastam, hogy logopédus és pszichológus közös munkája tud eredményt hozni akadozó beszéd esetén. Nálunk ilyesmi, a közös munka akár ötleti szinten sem merült fel. Akkor még az út elején jártunk, reméltem, hogy a Nevtanban megtaláljuk a számításunk. 

Bizonyítványt is osztottak ebben a hónapban, mégpedig Rékának a félévit, ami nagyon jól sikerült. Réka sugárzott a boldogságtól, mert az osztály egyik legjobbja lett. Ajándékot is kapott a tanítónéniktől. Úgy emlékszem, az osztályban a harmadik helyen zárt a pirospontok alapján, de lehet, hogy második, lehet, hogy negyedik, Réka mindig mást mondott. Hivatalos értesítés pedig nem érkezett erről az iskolától. Még szerencse.